A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 47. szám - A bírósági tolmácskérdés

406 A JOG. Ekként bebizonyítva látván azt, hogy a hatálytalannak nyilvánított árverés, az utóajánlat és az újabb árverés nem egy és folytatólagos árverés és hogy az utóajánlat nem igéret, helytelennek tartom azon nézetet, hogy az új árverés beszüntetését kérni az árverést kérő és a csatlakozók követeléseik k ifizetése esetén azért nem jogosultak, mivel már a hatálytalanított árverésen és az utóajánlat által Ígéretek tétettek s a végrehajtási törvény 171. §-a szerint a végrehajtató az árverés felfüggesztését igércttétel után már nem kérheti. Nézetem szerint az új árverés előtt érvényben fenálló igéret nem lévén az új árveréskor teendő igéret előtt: az árverést kérő és a csatlakozók az árverést beszüntethetik. Hallottam már azt is felhozni, »cle hát mi történik az utó ajánlóval, mi lesz ennek jogaival?« Erre szerény nézetem szerint azzal felelek : »az, a mi azon árverelökével, a kik az első árverésre megjelentek és igérettétel előtt az árverést a végrehajtató a 171. §. alapján felfüggeszti, 8 is visszakapja bánatpénzét.« Az utóajánlónak tehát a rendes árverelövel együtt csak reményei vannak, de jogai nincsenek azon különbséggel, hogy az utóajánlattevő még arra kötelezte magát, hogy ha az új árverés megtartatik s nálánál magasabb igéret nem tétetik, az általa ajánlt összeg lesz a vételár, ő pedig a vevő. De ezen érvelés mellett szól maga a méltányosság is, mert hiszen az volna a legigazságtalanabb eljárás, ha a végrehajtató minden követelést s az új árverés költségeit is az új árverés előtt kifizetni kívánná — időközben nyert segély- vagy bármi módoni pénzszerzés folytán — és ez megtagadtatnék neki s pusztán az utóajánló reményeire való tekintettel elárvereztetnék az ingatlan. Kimondotta különben már a tekintetes budapesti kir. itélő tábla IV. polgári tanácsa is (lásd K á p 1 á n y Géza »Telekkönyvi birtokrendezés, telekkönyvi átalakitás, bctétszerkesztés« című munkájának 1,206. oldalán), hogy midőn utóajánlat elfogadása esetében a végrehajtást szenvedett a végrehajtató követelését és járulékait az utóajánlat folytán elrendelt újabb árverés megtartása előtt teljesen kifizette, az árverés felfüggesztendő s indokolja azzal, hogy a végrehajtási törvény 187. §-ához képest szabályszerű utóajánlat esetében az árverés biróilag hatálytalannak nyilvánítandó s az újabb árverés az általános szabályok szerint eszközlendő, az ekként ily esetekben is alkalmazandó 170. §-hoz képest pedig az árverés még akkor sem tartható meg, ha az adós csupán a kitűzött árverési napon közvetlenül az árverés tényleges megkezdése előtt fizeti ki a kiküldött által felszámított tartozását. Bátor vagyok azonban e kérdéseken is túlmenni és azt vélem, joguk van az árverést kérő és a csatlakozóknak az új árverést akkor is megszüntettetni, ha a követeléseket a végrehajtást szenvedett nem fizette is ki, ha csak ez utóbbi az árverés megtartását maga nem kívánja — mert fennebb levezettetett az, hogy az utóajánlónak jogai nincsenek az árverés megtartásához — már pedig, mint az árverést kérő és a csatlakozók nem károsodhatnak, ha tehát ezek az új árverés költségeit viselik és az árverést beszüntetik, csak saját érdekükben cselekesznek, melyben atyáskodni a bíróság nincs hivatva. Igen kívánatos volna azonban, ha e tárgyban elvi jelentőségű curiai határozat hozatnék, mert a bíróságok ezen kérdésben többtéle gyakorlatot követnek és ezen kérdés legtöbbször a kiküldött végrehajtó előtt merül fel, ki ez amúgy is vitás kérdés előtt fenakad s a legtöbb esetben a kérelemnek helyt nem ad és árverel. A bírósági tolmácskérdés. Nehezen birtam áthatolni a »J o g« 44. számában »M á s több törvényszéki b i r ó« (t. collégáim) által irt válasznak úgy alaki, mint tartalmi tömkelegén, mert nem tudom ma se feltalálni a logikai fonalat, a mely a választ oda vezesse, hogy akkor, mikor egy birói testület három tagja, egy jogi szaklapban, elveket vet fel, azok megvitatását kéri, előre is kijelentve, hogy »ha akár a jogi irodalmi fejtegetések, akár az igazságügyi m. kir. miniszter netáni intézkedése nem nekünk fog igazat adni, azt tisztelettel veszszük tudomásuk, — ugyanazon testület más több tagja abból a fellépésből a három közül a? egyik részéről a kir. törvényszék elnöke, a többi bírák s a kir. törvényszék teljes tanácsa ellen irányzott igazságtalan támadást okoskodjék ki, »melyre valóban találóan alkalmazható a »p é 1 cl á 11 a n« j e 1 z ö« ; nem vagyok képes megérteni, melyik betűjében a mi közleményünknek lehetséges a »valódi tényállás elferditését«, a mit pedig a válasz annyiszor szeret ismételni, a legtávolabbról is felfedezni, akkor, mikor a válasz e g y t ö l-egyig minden tényt beismer, a mit mi vita tárgyává teszünk s a helyett, hogy más több t. collegáink olyan szép tárgyilagossággal, mint azt mi hárman tettük, a maguk álláspontját vitatták volna helyesnek, átléptek a személykérdések terére és — a nélkül, hogy megmondanók miért? — velem, a cikkíróval, a vizsg. bizottság egyik tagjával foglalkoznak. És még hogy! »Ha a cikk csakis abból a célból közöltetik, a mit bekezdésében hangoztat; ha az a valódi tényállásnak teljes mérvben megfelelne.« Cikkíró ur ferdítései; elferdített tényállás; jogérzetünk erősebb, hogysem e cikk Írójának ferdítését hallgatással mellözhetnök; az ügy leglényegesebb pontjának részleteit a cikkíró ur cészerünek találta elhallgatni; cikkíró ur, a bizottság harmadik tagja, a tolmács iránti minden jóindulata és gyengeségeinek mentegetése mellett oda nyilatkozott; mi nem tehetjük magunkévá cikkíró ur modorát; tehát csupa személyeskedés! Senkinek sem szabad, bírónak legkevésbé azt cselekedni, a mivel engem a válasz vádol. En védem és megvédem magamat, egyéni önérzetem és birói hitelem parancsolnak velem, hogy ezt tegyem. Nem látom ugyan be, mit kíván tőlem a válasz, hogy ne hallgattam volna el, mert mindent, de mindent elmondtam, a mit jogi megvitatásra alkalmasnak, jogfejlesztésre hasznosnak tekintettem — t ö b b oda semmi se tartozik — de ha »több rnás« t. coll^gámat megnyugtathatom, elmondok én mindent, a mit csak tudok, mert nincs nekem elhallgatni valóm egy betű sem; meglehet, hogy igazuk van abban, hogy igy a valódi tényállás teljes mérvű lesz; hogy nem fognak benne többé elferditést látni; hogy a jelölt iránti elfogultságom gyanúja eloszlik; hogy egyszóval az ügynek igy több szolgálatot teszünk. Mindezekre én szives készséggel követein intentióikat. Kiinduló pontkép idézem az 1869. évi IV. t.-c. 19. §-át: »A biró a törvények, a törvény alapján keletkezett s kihirdetett rendeletek s törvényerejű szokás szerint tartozik eljárni és Ítélni. A rendesen kihirdetett törvények érvényét kétségbe nem veheti, de a rendeletek törvényessége felett egyes jogesetekben a biró itél«. Idézem továbbá a biró esküjét: ».... a törvényeket és törvényes rendeleteket megtartom«, .... »kedvezést és kedvkeresést félretéve« .... stb. Ezen az alapon kinyilvánítom, hogy a tolmács-kérdésben követett eljárást, szórói-szóra fentartva alap-közleményünket, a fennálló miniszteri rendeletbe ütközőnek tartom ; mert különben fel se szólaltam volna. Kritika tárgyává tettem pedig azt az eljárást, mert ahhoz nekem teljes jogom van ; mert célom, hogy a szabályokat megtartsuk; mert a mi hivatásunk, a kik a szabályokat alkalmazzuk, hogy az egyes, bármi csekély fontosságuaknak látszó jogeseteket minél nagyobb nyilvánosság mellett megvitassuk. Ilyen kritika tárgya pedig magától a törvénytől kezdve az egyes biró határozatáig minden, a mi a jogszabályokkal összefügg és pedig úgy az anyagi jog, mint a jogi eljárás bármely terén. Vitatjuk nézeteink, meggyőződésünk helyességét magunk közt, az ülésekben, ha kell egymás ellen is, tehát a jogi nyilvánosság tere is a mienk, ez természetes. A személyi tekintetek belevonása ki van zárva, gyanúsító feltevések pedig tiltva ; de ha a gyanúra alapos okok vannak, ki kell kergetni szentélyünkből bárkit is, hanem törvényes eljárás által. »Hinrichten, nicht zerfetzenU mondá Börne. Még egy idézés jut eszembe Fénélon egyik meséjéből: Mikor Bacchus, Jupiter fia, az erdőn énekelni tanult, egy faun figyelmes lett a hamis hangokra s intett a najádoknak és nimfáknak, a kik a faunnal együtt megmosolyogták az istent. Bachus rászól a faunra : »Hogy mered Jupiter fiát megnevetni!« Amaz válaszolá: »Hogy mer Jupiter fia hamisan énekelni!* A tolmács-kérdés teljes tényállása tehát a következő: Pályázott kilenc ügyvéd. A kir. törvényszék elnöke a kijelölő teljes tanácsnak elmondta az egyesekről nyert informátióit s kért mindnyájunkat, mondjuk el mi is a mieinket; X. Y.-t legkitűnőbbnek festették előtte, valóságos linguista; N. N.-t pedig valamennyi közt a leggyengébbnek, a ki maga is azt mondta, hogy majd szótár segítségével és német törvénykönyvekből fogja pótolni mai hiányait. En s még egy collegám, a kik ez utóbbi pályázót ismerjük, azt állítottuk, hogy az tud németül teljesen. Az ülés 5 szóval ez utóbbit jelölte vizsgára, egy másikra esett 3 szavazat, a »linguista«-pályázó nyert egy szavazatot, az elnök is ehhez járult s kihirdetve az eredményt, jegyzőkönyvbe irattá, hogy a kijelöltre nem szavaz. Az elnök felszólítására, kit ajánlanánk bizottsági tagnak, mind engem jelöltek ki s én felajánlottam szol-