A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 44. szám - Az ügyészi kar kivánalmai

378 a JOG. szék elnöke és minden kir. alügyész állásából kifolyólag nagyobb hatalmat fejt ki, mint bármely szavazó biró. Az ügydarabok kiosztása, az előadó megválogatása és az összes praesidiális teendők megilletik a kir. ügyészt ép ugy, mint a törvényszék elnökét. Mig azonban ez utóbbi közvetlen befolyást vádlott sorsára csak az előadói, illetve elnöki tiszt elvállalása által gyakorolhat és ebbeli minőségében szavazatát az ügyviteli szabályok értelmében csak számlálják és nem mérlegelik: addig a kir. ügyész utasitása a per Írásbeli stádiumában az ügy referensét is köti. Mig továbbá a szavazó biró voturaát társának ellenkező szavazata eliminálja : a per első szakában az administráció ügyes-bajos dolgaival elhalmozott kir. ügyész a per tényleges alapját és a vizsgálati iratok tartalmát illetőleg helyettesének előadásában megbízni kényszerül. Csak az elvi irány megadása, a jogi kérdés megoldása, a tényekből vont következtetés ellenőrzése képezi a neki fentartott területet és gyakorlati nehézségek csak kivételesen, fogják neki megengedni a vizsgálati iratok szorgos áttanulmányozását. A tárgyalást a per legfontosabb stádiumát — illetőleg a kir. ügyészségegységes szervezete és a büntető per előkészítésének módja elvileg kizárja a tárgyaló kir. ügyész kezének előleges megkötését. Modern eljárásunk azon sajátossága, hogy a vizsgálat befejezésével azon egyedüli hivatalnok távozik, a ki közvetlen észlelésből ismeri a per anyagát és hogy a vádinditvány ép ugy, mint a vádhatározat a vizsgálati iratok alapján készül, könnyen végzetessé válhatnék az ártatlanul vádlottra nézve, ha mind a kir. ügyész, mind az itélö bíróság fel nem hatalmaztatnának arra, hogy a tárgyalás alkalmával és a közvetlenség hatása alatt minden irányban helyre ne igazítsák ama tévedéseket, melyek kútfejét a vizsgálati anyag hibás fölfogása a felek által nem támogatott vizsgálóbíró és viszont a vailomási jegyzőkönyvek félreértése a kir. ügyész vagy vádtanács részéről képezi. Csakhogy itt is a collegialiter eljáró bíróság mindegyik tagjának a döntő határozat hozatalára nincs nagyobb befolyása, mint a vizsgálóbíró jegyzőkönyvei alapján keletkezett végzés tartalmára ; mig a tárgyaló ügyész ezen alkalommal csak saját értelmétől kérhet tanácsot és saját lelkiismeretétől fogadhat el utasítást. Epen azon kiváló fontosság, melylyel a büntető per elintézésére a — fájdalom ! — csak későn érvényesülő közvetlenség gyakorol, elvi szempontból nem engedi a tárgyaló ügyész kezének megkötését. A felsőbbség utasítása, mely oly nagy szerepet játszik az előzetes eljárás folyamán, hatályát veszti a tárgyalási terem küszöbén. Ott tisztán a magistratus szól. A végrehajtó hatalom közege előkészíti, a decernáló hivatalnok tárgyalja a bíínpert. A legnagyobb tévedés volna tehát a kir. ügyész helyettesének befolyását a büntető per kezelésére akkép tüntetni fel, mint az utasító és engedelmeskedő hivatalnok közötti viszonyt. Tényleg mindegyikük saját hatáskörében függetlenül és egyéni felelőssége alatt jár el. A per első stádiumában a kir. ügyészség vezetője köt és old. A tárgyalás alatt a kir. ügyészségi tag dönt és határoz. De nemcsak hatáskörének terjedelme, hatalmának telje és befolyásának súlya által válik ki a kir. ügyészségi tag, hanem — a mennyivel nehezebb a büntető, különösen a szóbeli és közvetleu perben az activitás, mint a receptív működés, a meggyőződés mint a mérlegelés, az egyéni és rögtönös elhatározás mint a testületi tanácskozás által megelőzött döntés — annál nagyobb képzettséget, ritkább tehetségeket igényel a vádhatóság, mint a birói hivatal teendőinek ellátása. Határozatainak tartalma által a birói tanács csak önmagát, legfölebb azon törvényszéket compromittálhatja, melynek testületéhez tartozik, azonkívül tévedései és botlásai a felsőbb, esetleg legfelsőbb bíróságnak a felek érvei által felvilágosított judiciuma által orvosolhatók. Mennyivel nagyobb honierejű a kir. ügyész bármely érdemleges nyilatkozata! Tekintsük tehát akár az ellenőrzés nehézségét és a visszaélés könnyűségét, az erkölcsi és szellemi minősítés fokát, akár végre a képviselt és kockáztatott érdekek fontosságát, mindenkép világos, hogy az igazság ép ugy, mint az eszélyesség parancsolja a kir. ügyészségi tagoknak a birói tisztviselőkkel legalább is egyenlő javadalmazását és hierarchiai beosztását. A hivatalnokot is demorizálja annak észlelése, hogy magasabb képzettség és szélesebb hatáskör csekélyebb állás és javadalmazással vannak egybekapcsolva. Pénzügyi tekintetek ezen szempontokat nem alterálhatják. Egy ország lehet szegény vagy gazdag, inkább vagy kevésbé utalhatja hivatalnokait igényeik kielégítése végett ama társadalmi becsülésre, mely az állami hivatal kezelőjét mindenütt kiséri. De a közszolgálat egyes ágai közötti helyes arány megtartására a legszerényebb ország is képes. Fájdalmas meglepetéssel kellet tapasztalnunk, hogy az előadói tervezet ama helyes alapeszmét, mely a szervezeti reform kiindulási pontjául szolgált, nern egyformán juttatja érvényre az állami büntető törvénykezés két rendbeli tényezőjénél. Ugyanazon kir. járásbírósághoz több kir. járásbiró kinevezését lehetségesiti; megengedi a felsőbb és legfelsőbb rangfokozat adományozását kir. törvényszéki birák és elnökök számára és ily módon lehetővé teszi ezen birói hivatalnokok előmenetelét a nélkül, hogy addig elfoglalt állásuktól megválni kényszerítené; másrészt azonban az ügyészség keretében ugyanazon kedvezményt — előléptetést kir. főügyészi helyettesi állásra — a kir. ügyészségnek vezetőire szorítja. A vidéki kir. törvényszékek elnökei hivataluknál fogva kir. ítélő táblai birói ranggal vannak felruházva és ezentúl lehetnek kir. curiai birák; a budapesti kir. törvényszék elnöke ezentúl is ex offo az V. rangosztályba tartozik. A kir. ügyész csak bizonyos föltételek mellett lehet, mint a kir. ügyészség vezetője, egyúttal kir. főügyészi helyettes is. E szerint megtörténhetik, de bizonyos esetekben nem is lesz elkerülhető, hogy a kir. curiai birói ranggal fölruházott budapesti kir. törvényszéki elnök mellett a ministeri fogalmazói ranggal biró kir. ügyész fog az ország első törvényszékénél a vádhatóság élén működni. A kir. alügyészek sorsán a tervezet egyáltalán nem változtat. Ezen egyenetlen bánásmód annál sujtóbb, mert ha eddig is, ezentúl is a kir. főügyészségek csekély létszámánál fogva a kir. ügyészeknek saját karukon belül előléptetésre alig van reményök ; ha a kisegítő birák berendelése mindeddig megnehezítette nekik a felsőbb birói testületbe való bejutást: ezen a dolog természetében fekvő hátrányokhoz ezentúl is oly természetellenes megröviditések fognának csatlakozni, melyek az ügyészi testület személyzetének minőségére hova-tovább káros befolyás nélkül nem maradhatnak. Pedig ugyanazon tekintetek, melyek a reform életbeléptetésére az elsőfokú bíróságnál vezettek, javasolják annak teljes mértékben való kiterjesztését a kir. ügyészségekre. Ez utóbbiaknál sem tanácsos a jó, kipróbált erőket folyton eddigi környezetükből kiragadni és az állás különleges viszonyaiban tájékozatlan kezdőkkel pótolni. A localis állapotok beható ismeretét a kir. ügyész vagy alügyész még kevésbé nélkülözheti, mint az itélő vagy vizsgáló biró. Egy lelkismeretes kormány velünk szemben sem kerülneti ki azon szembeötlő igazságtalanságot, hogy tehetséges, képzett és ernyedetlen hivatalnokot csupán azon okból nem léptet elő, mert tevékenységének eddigi színhelyén nem pótolhatja. Végre nem megvetendő tekintetek egyenesen aggályosnak tüntetik föl a tervezett magasabb állású tauácsvezetői intézmény életbeléptetését, ha azzal egyidejűleg a vádhatóság teendőivel megbízott kir. alügyész a localis előléptetés kedvezményében nem részesittetik. A tárgyalás vezetése magábanvéve az ügyiratok tartalmát kizárólag ismerő elnöknek a votansok fölött bizonyos praeponderanciát biztosit, mely az Írásbeliség befolyásával a közvetlenségre, a vizsgálat adatainak hatásával a tárgyalás fejleményeire azonos. Ha ehhez azon nyomás is járul, melyet az elnöklő bíró egy vagy két fokkal magasabb hierarchiai állása a szavazók meggyőződésére gyakorol: nagyon is szükséges, hogy a vizsgálati iratokkal szemben teljesen elfogulatlan kir. ügyészségi tag fölfogása ne nélkülözze ama külső tekintélyt, mely a belső érvek mérlegelésénél bizonyos szerepet játszik. Magával a szóbeliség és közvetlenség érvényesülésével összeesik azon kivánalom, hogy a tárgyaló ügyész és a tanácselnök ne a kir. aljárásbiró és a kir. táblai biró viszonyában álljanak egymással. Nem vagyunk fölhatalmazva arra, hogy az összes magyar kir. ügyészségek nevében felszólaljunk. Ezúttal kizárólag egy pontra kívánjuk Nagyméltóságodnak figyelmét fölhívni, hol a régi kiérdemelt reform csekély áldozatokkal keresztülvihető, hol annak megvalósításához a legfontosabb érdekek fűződnek és hol a régi viszszás állapot fentartása a vádhatóság, vele az állam, az igazságszolgáltatás és vele a társadalom, végső kihatásában Magyarország reputációját és jólétét fenyegetné. Kérjük Excellenciádat, hogy a birói és ügyészi szervezetről szóló előadói tervezeteta fővárosi kir. ügyészségre vonatkozólag akkép módosítani kegyekedjék, hogy a budapesti kir. ügyészség tagjai kir. ügyészi ranggal és fizetéssel felruháztassanak. Ezen kérelmünk támogatására az eddig felhozott tekinteteken felül hivatkozhatunk á) a fővárosi törvénykezés országos jelentősegére ; b) azon munkateherre, melyet teendőinek lelkiismeretes | ellátása különösen a vádhatóság képviselőire ró ; c) azon tapaszI talatszerű nehézségekre, melyekbe az itt alkalmazott, hosszabb időn át már a vidéken kipróbált ügyészségi tagok előmenetele | a hivatalos pályán ütközik.