A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 35. szám - Azokról az ítéletekről, a melyeket teljesíteni nem lehet

a JOG. 307 melyekben ;i vesztes felet nem teljesítésre, de tűrésre kötelezzük. Az ilyen ítéletekben a bíróság az egyik felet rendszerint arra kötelezi, hogy a másik fél tulajdonjogának, zálogjogának, használati jogának, szolgalmi jogának bekeblezését, a letétbe helyezett összegnek részére kiutalványozását és a többit tűrje 15 nap s végrehajtás terhe alatt. Legyen szabad megkísértenem az általános gyakorlattal szemben is ezeknek az Ítéleteknek helytelenségét kimutatni. Boncoljuk fel mindenekelőtt a tűrés fogalmát. A tűrés mindig bizonyos szenvedő állapot, tétlenség : még pedig igazságtalan, jogtalan erő irányában nyilvánuló tétlenség. Világosan kifejezi ezt a köznyelv is, nem kell a tűrés jogi értelmének elemzésébe fogni. A mikor azt mondjuk : eltűröm a sértést, eltűröm a bántalraat, világosan kifejezzük azt is, hogy azokat jogtalanoknak tartjuk; azt is, hogy a tűrést megszakítani akaratunktól függ ; azt is, hogy tűrni nem kötelességünk. A jogos bántalom : büntetés. Ezt kiálljuk; kötelességeinket pedig teljesítjük; a törvényeknek engedelmeskedünk; másnak a jogát elismerjük, gyakorlását megengedjük. Ki hallotta valaha ezeket igy: a büntetést eltűröm, kötelességemet eltűröm, a törvényt eltűröm, másnak a jogát eltűröm, más jogának gyakorlását tűröm?! Melyik szerződésből, melyik jogviszonyból származik a tűrés kötelessége? Az adásvevésnél az egyik fél az adásvétel tárgyát eladja, átadja a másiknak és megengedi annak, hogy ezentúl a tulajdonjogot ő gyakorolja. Elég-e, ha azt mondja az eladó : eltűröm, hogy a vevő a tárgyat s a tulajdonjogot megszerezze s gyakorolja .J Ez nem elég, ezzel a tulajdonjog át nem megy. A rablónak a tényét, melylyel tőlünk valamit elvesz s a tulajdonjogot arra gyakorolja, eltűrjük; de épen azért az ilyen szerzés érvénytelen. De ha valakinek valamit eladunk, azonban át nem adjuk s a tulajdonjog gyakorlását a másiknak meg nem engedjük, akkor annak nem arra nyílik meg a joga, hogy tűrjük azt, miszerint ő az eladott tárgy birtokát és tulajdonjogának bekeblezését megszerezze, hanem arra, hogy őt a birtokhoz hozzájuttassuk s a tulajdonjog bekeblezését neki megengedjük. Ezek cselekvések, teljesítések, de egyik sem tűrés. És ez igy megy végtelen végig a polgári perek tárgyát képezhető magánjogi követelések minden faján keresztül. A követelésnek alapja mindenütt az elismerés, a beleegyezés, a megengedés. Egy tőről fakadt fogalom ezzel az engedelmeskedés. Ez azt is bizonyitja, hogy a magyar a történeti idők előtt is teljesen szabad, alkotmányos, igazságos nemzet volt. A törvényt tisztelte, azért engedett, engedelmeskedett neki azért, másnak a jogát tisztelte azért: mert ugy a törvény, mint másnak a joga az ő engedelmével, beleegyezésével, hozzájárulásával jött létre. Azért nem is nevezi a törvénytiszteletet tűrésnek. Mennyire más fogalmat kelt erről, hogy többet ne mondjak, ez a német kifejezés : gehorchen; a mi talán azt jelenti: »geh'horchen«, vagyis : hallgass, fülelj a törvényre, a parancsra s teljesítsd azt belső meggyőződés nélkül is. Nem kérdik tőled, hogy megengedted-e ?! De a magyarnak szabadsága, alkotmányos érzése a törvénynek, a jognak ilyen erőt nem tulajdonított soha: azért nincs az engedelmességében a tűrésnek nyoma sem. Nálunk engedelmességre, megengedésre van szüksége annak, a ki jogot szerezni, jogot gyakorolni akar. E nélkül követelés, igény nem keletkezik és igy e nélkül ezeknek az ellentéte a kötelezettség sem jöhet létre. A tűrés kötelezettségét tehát a magánjog körén kívül kell keresnünk. Itt azután meg is találjuk azt az erkölcsi kötelezettségek sorában. De ezek polgári per tárgyát nem képezhetik ! Az apának igénye van arra, hogy fia őt szeresse, hogy az ö hántásait is tűrje ; de ha a fiu az apát nem szereti s hántásaitól megmenekül a nélkül, hogy az apát akár szóval, akár tettel bántaná, kényszeritheti-e az apa fiát a szeretetre s a bántalmak további tűrésére ? Nero, soha! Pedig meg van az apának az igénye, a fiának a kötelezettsége a tűrésre. Csak ha a fiu apja ellen fordul, ha őt végszükség nélkül bántja : akkor gyűlik meg a baja a törvénynyel. Csak ezen az alapon mondhatta ki a Curia azt az elvet, hogy a gyermek apja bántalmazása elől menekülni köteles és az önvédelem jogával olyan mértékben, mint idegennel szemben, nem élhet. Ez az a tűrés, a mely a jogéletbe átcsap. Ha azonban a tűrés polgári per tárgyát nem képezheti: akkor a tűrés a polgári Ítéletben ninc3 helyén! Ennyit a tűrés fogalmáról. Lássuk már most azt, hogy miképen változik át az Ítéletbe foglalt tűrési kötelesség megengedéssé akkor, a midőn az Ítélet végrehajtását foganatosítjuk. A ki tűrésre van kötelezve : annak kötelessége a tétlenség. Nem kell neki tenni semmit; ezzel eleget tesz kötelességének. Igen 1 vagy nem ? Bizonyára igen; senki sem vállalkozik arra, hogy bebizonyítsa, miszerint az, a ki tűrésre van kötelezve, nem teljesiti kötelességét azzal, hogy tétlen marad. A tűrésre kötele z e 11 f é 1 t é 11 e n marad, a tűrést a tétlenséggel teljesiti és mégis el kell a végrehajtást ellene rendelni! Ez azt bizonyitja, hogy a tűrés alatt valami cselekI vésnek kell rejleni, a melynek elmulasztása a végrehajtást maga után vonja. És valóban a jog bekeblezésének, a jog gyakorlásának, a letétbe helyezett összeg kiutalványozásának tűrése alatt mindezeknek a megengedését értjük. Igaz-e ez ? Vizsgáljuk csak ismét a tulajdonjog bekeblezésének tűrését. Az elmarasztalt fél a jogerős Ítéletnek eleget akar tenni Kimegy a jogosult félhez és kijelenti előtte s két tanú előtt, hogy ő hajlandó tűrni a nyertes fél tulajdonjogának bekeblezését. Elég-e ez, megszerezheti-e már most a nyertes fél a tulajdonjogot ? Bizony nem; mit tegyen tehát az elmarasztalt fél ? írásbeli okiratot kell kiállítani és abban a nyertes fél tulajdonjogának bekeblezését meg kell engednie. Igy felelnének erre talán sokan. A nyertes fél a tulajdonjogot tehát csak a megengedés alapján szerezheti meg. A vesztes fél kötelességének ezzel eleget tenne. Csakhogy már most a nyertes fél azt mondja : nekem az irás nem kell, nekem a te tűrésedre van jogom, várd meg a míg végrehajtást vezetek ellened! A vesztes fél azt hiszi, hogy ez jogtalanság; beállít a perbírósághoz s hivatkozással az 1881. évi LX. t.-c. 41. §-ában körülirt jogára, azt kivánja, hogy a perbíróság járjon közbe az elmarasztalás teljesítésénél. A tulajdonjog bekeblezését a biróság rendeli el s igy az elmarasztalás minőségénél fogva csak teljesíthető lesz a biróság hivatalos helyiségében. Dehogy is; nagyon csalódik, a ki ezt hiszi. A bíróságnál a tűrést önként teljesíteni lehetetlen s a vesztes félnek a tűrés teljesítésére csakugyan várnia kell mindaddig, a mig a nyertes fél a végrehajtást kéri és foganatositja. Ha pedig akad olyan perbíróság, a melyik ezt mégis igazságtalannak tartja és igy segíteni akar a tűrésre kötelezett fél helyzetén, ez a biróság jegyzőkönyvbe veszi az elmarasztalt félnek azt a nyilatkozatát, melyben ez a nyertes fél javára a tulajdonjog bekeblezését megengedi s ezt a jegyzőkönyvet a nyertes félnek kiadja. Csakhogy még ez sem biztos módja a teljesítésnek. Egyedül biztos az lenne, hogy az elmarasztalt fél maga kérje az Ítélet alapján ellenfele tulajdonjogának bekeblezését, vagyis ne csak megengedje, de szerezze is meg a tulajdonjog bekeblezését annak a javára, a kinek csak arra van igénye, hogy tőle a tulajdonjog bekeblezésének megengedését követelje. De már ezt kívánni az elmarasztalt féltől talán mégis sok volna egy kicsit s aligha akadna bárki is, a ki a végrehajtás elkerülése végett erre hajlandó lenne, minthogy őt az Ítélet erre csakugyan nem kötelezi. Miképen tegyen tehát eleget az ítéletnek a tűrésre kötelezett fél ? Erre felelni csak azzal lehet, hogy a tulajdonjog bekeblezésének a telekkönyvi rendtartás szabályai szerinti megengedésével — mert a tűrést teljesíteni lehetetlen — teljesítse a megengedést. E szerint tehát az Ítéletnek, mely őt nem megengedésre, de tűrésre kötelezi, az elmarasztalt fél eleget tesz, ha magánokiratot állit ki s abban a tulajdonjog bekeblezését megengedi. Ennek bizonyítása végett vegyük szemügyre a nyertes fél igényét. A nyertes fél igénye a Tkr. 68. §-a értelmében csakis a tulajdonjog bekeblezésének megengedésére terjedt ki. Ez volt a vitás igény. Az elmarasztalt fél a perben nem azt mondta, hogy ő nem tűri a tulajdonjog bekeblezését, hanem azt, hogy a tulajdonjog őt illeti és a nyertes fél nem azt állította a perben, hogy a másik fél a bekeblezést tűrni vonakodik, hanem azt, hogy ő a tulajdont megszerezte s a másik fél azt elismerni, annak bekebelezését megengedni vonakodik. Hogyan fejlődik tehát a bekeblezés megengedésére vonatkozó igényből a bekeblezés tűrésére kötelező Ítélet ? Hiszen kell, hogy az Ítéletbe foglalt kötelezettség hű képe legyen a per előtti igénynek: se több, se kevesebb! Az, a mi teljesíthető volt a per előtt egy nyilatkozat kiállításával, az kell, hogy ugyanazzal a nyilátkozattal Ítélet után is teljesíthető legyen; meit a per az igények lényegén, kiterjedésén nem változtathat. E szerint azonban az Ítéletbe foglalt tűrési kötelezettség teljesen azonos a bekeblezés megengedésének kötelezettségével. Igenis; még pedig annál inkább azonos, mert jogilag maga a végrehajtás sem a tűrés, hanem a megengedés elvén épült intézmény. A végrehajtás útján a foglaltató a zálogjogot, az árverésen a vevő a tulajdonjogot nem uratlan jószágra, tehát nem eredeti birtokbavétel címén, hanem a