A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 2. szám - A bizonyitékok összeütközése

A J O G. 13 És ezzel elérkeztünk általáuos fejtegetéseink végéhez: az I ügyvédi rendtartás és vele egyetemi tanrendszerünk reformjához A peres eljárásnak a szóbeliség és közvetlenség elvein leendő újjáalkotása kétségtelenül nagy átalakulást idézend elő jogéletünkben, de leginkább magában az ügyvédi karban. Lesznek ügyvédek, kik hivatásukat abban kercseudik, hogy a felek ügyeit a bíróságok és különösen a felsőbb bíróságok tárgyalásain tudományos képzettségük és fényes szónoki tehetségük teljes érvényesítésével képviseljék és kik a jogi készültség magasabb színvonalán állva és kizárólag e hivatásnak élve a népnek raindennapias perenkivüli ügyeivel bíbelődni nem igen fognak akarni. Az ilyen ügyvédek természetszerűleg a birói fórum közvetlen közelében telepedvén meg, nem leszuek hajlandók a decentralizátió folytán exponáltabb községekbe kivándorolni, a hol pedig a nép érdekében szükség lenne olyan ügyvédekre, a kik nem érezvén magukban hivatást vagy kedvet a magasabb jogi képviseletre, beérendik azzal, hogy a nép perenkivüli ügyvédi teendőit s legfeljebb a peres ügyeknek a járásbíróságok előtt leendő képviseletét elvállalják. Ebből azutáu önként következik az üg)védi munkakör keltéoszlása egyrészről a jogvédők, másrészről az ügyvédek munkakörére. Nem lehet itt célom az ügyvédi rendtartásról bővebben értekezni, de nem is érzek magamban elég erőt e nagy fel- ] adat sikeres megoldására. Ezt nálamnál hivatottabb szakértők tollára kell biznora ! E fejtegetéseimben csak a gondolatok láncszemeit — az eszméket — szedhetem fel, melyek egyenkint elém gördülnek, a midőn lelki szemeim előtt a jogállam magasztos képe feltűnik; azoknak összekapcsolása egy egészszé, az illetékes körök feladata marad. Az utolsó láncszem gondolatmenetemben: egyetemi tanrendszerünk reformja. Ha tudjuk, hogy minő jogászokra van szükségünk, akkor talán tudni fogjuk azt is, mivé képezzük ifjainkat. A kik nem vágynak tovább, avagy nem éreznek magukban hiva tást magasabbra, a kik mcgelégeszuek a mindennapi kenyérkereset egyszerűbb feladatával: miért kényszentsük azokat a tudomány I magasabb színvonalára, mely a veleszületett tehetség hiján nagyobb kárt okozhat, mint hasznot adhat a társadalomnak. Elégedjünk meg a jogakadémiák dicséretre méltó eredményeivel a jogi szakoktatás terén azoknál, a kik egyszerűen ügyvédekké, a mindennapi élet jogászaivá akarnak lenni a közigazgatási, birói, vagy közjegyzői szaknak alsóbb rétegeiben ; kívánjunk tőlük a szakoktatáson felül 4 — 5 évi gyakorlatot s azután egy gyakorlati államtudományi, birói, ügyvédi vagy közjegyzői vizsgát; de ne követeljük tőlük a magasabb jogi képzettségnek a mindennapi élet által nem igényelt és csak a hivatottak számára biztosított szellemi gazdagságát. Attól, a ki a közigazgatás avagy a birói szakkörben magasabbra vágy, a felsőbb forumokra, vagy a ki nagyobb jogi forgalommal biró városban, avagy a fővárosban kir. közjegyző lenni kiván, végül a ki nem egyszerű ügyvéd, hanem a törvényszéken, kir. táblán, illetve a kir. Curián jogvédő akar lenni: szóval azon jogásztól, kire a jogélet fontosabb ügyeit bízzuk, ettől joggal fogjuk megkövetelhetni a jogi tudományosságnak és gyakorlatnak magasabb színvonalát és ezek számára tartsuk fenn a tudományegyetem reformálandó jogi karát, az ott elérendő jogi doktorátust és megfelelő gyakorlatot. Ilyképen újjászervezve és decentralizálva a közjegyzőségeket és ügyvédi kart, a hagyatéki és telekkönyvi ügyekben behozva a közokirati és ellenjegyzési kényszert: nem lehet kételkednünk abban, hogy a nép jogéletét gyökeresen megtisztitandjuk a zugirászat fekélyétől és felemeljük a jogállam szinvonalára. Azokat pedig, a kik nem barátjai a kényszernek, Eranciaország példájára utalom, a hol a közjegyzőség a nép közé levezetve, már századok óta fennáll és virágzik, a hol a zugirászat teljesen ismeretlen fogalom s a hol a közjegyzői kényszer mellett még eddig senkinek sem jutott eszébe panaszt emelni a jogélet szabad szellemének megsértése vagy korlátolása cimén! De mélyreható politikai hatása is volna a közjegyzőségek és ügyvédek ilyetén decentralisatiójának, mert ők bevinnék a nép közé az eddigi családi és patriarchális megyei traditiók helyett a jog egységének és a hol kell, a magyar állameszmének is feltétlen uralmát; nem is említve azon hathatós befolyást, mely a népet ily intelligens elemekkel való folytonos érintkezés által a művelődés m'jgasabb szinvonalára emelné! A bizonyítékok összeütközése. Irta: FOVÉNYESSY LAJOS, kir. járásbirósági albiró Nagy-Katán. Polgári perben bizonyítékok alatt azon eszközöket értjük, j melyek azt, hogy a felek indLványainak tényalapja megtörtént, j kétségen kívülivé teszik. A bizonyíték lehet: a) föbizonyiték, mely valamely indítvány tényalapjának igazolására használtatik ; b) ellenbizonyiték, melynek feladata a föbizonyiték valótlanságának vagy elégtelenségének kimutatása ; c) közvetlen bizonyíték, mely egyenesen magára az indítvány tényalapjának igazolására van hivatva; d) közvetett bizonyíték, mely nem magát az indítvány tényalapját, hanem az indítvány tényalapjának, mint okozatnak okát célozza kimutatni, hogy ekként az oktörvény alapján az indítvány tényalapjának valósága kétségen kívüli legyen. Ugy a fő-, mint az ellenbizonyiték lehet: közvetlen, közvetett, egyszerű, összetett, kész, felhivot*, teljes és nem teljes. Ha a bizonyítás több különböző bizonyíték által kiséreltetik meg, megtörténhet, hogy azok egymással ellenkeznek, egymással ellentmondanak ugy annyira, hogy a biró azon helyzetbe jön, mikép kételye támad az iránt: vájjon az ellentmondó bizonyítékok közül melyiket fogadja el valónak. A bizonyítékok ily módon előforduló összeütközés én é 1 (Collision der Beweismittel) a törvényes bizonyítási rendszer elmélete hasonneinü bizonyítási módok esetén — a következő elveket állította fel, u. in.: I. Levonási rendszer.1 (Substractions-Friucip) »E rendszer szerint, ha ugy a fő-, mint az ellenbizonyítás tökéletlenül sikerült, a tanuk száma és azok minősége határozó. A mindkét részrőli bizonyítás eredményei egymásból levonatnak, egyszersmind azonban a vallomások nagyobb valószínűsége s azok egyenlő minősége esetén a tanuk nagyobb hitelessége veendő tekintetbe ; ha ugy a fő-, mint az ellenbizonyítás tökéletesen sikerült, első sorban a vallomás nagyobb valószínűsége s a tanuk nagyobb hitelessége szolgál mérvadóul, másodsorban azonban a tanuk száma is befolyást gyakorol, vagyis oly esetben, midőn a tanúvallomások egyenlő valószínűsége mellett a bíró a tanú hitelessége tekintetében sem bír túlsúlyt a bizonyító felek egyikének részére sem megállapítani, annak tartozik előnyére eldönteni az ügyet, ki mellett több tanú vallomása harcol. Ha azonban nem lehet eredményre jutni, alperes részére döntendő el az ügy. II. Előnyösitési rendszer. (Bevorzugungs-Pirincip.) E rend szer szerint az ügy mindig azon fél részére döntendő el, a melyik mellett a tanúvallomás nagyobb valószínűsége s illetve a tanuk nagyobb száma harcol, azon körülmény azonban, hogy fő- vagy ellenbizonyiték forog e kérdésben, tekintetbe nem jöhet; ebből kifolyólag : a bizonyító fél ellen kell szólni a határozatnak, ha az ellenbizonyitó részén van a túlsúly, sőt akkor is, ha miudkét fél mellett egyenlő bizonyíték harcol.« 3 Zlinszky Imre a bizonyítékok összeütközése esetén követendőül felállított ezen és hasonló rendszereket a bizouyitás elméletéről irott művében 4 teljesen elitéli. Es elvként állítja fel, hogy az anyagi igazság kiderítésére egyedüli helyes út a bizonyítékok szabad mérlegelése. Kétségtelen, hogy a bizonyítékok szabad mérlegelése a perjog legszebb, legmagasztosabb vívmányainak egyike ; azonban szerény véleményünk szerint, ha a biró előtt egymásnak ellentmondó, egyaránt hiteles bizonyítékok fekszenek, magában véve a szabad mérlegelésnek kellő tere nincs; mert a mérleg, ha mindkét serpenyőjében egyenlő súly van, egy oldalra sem billenhet. Ritka eset ugyan, hogy annyira teljesen egyenlő értékű bizonyíték merüljön fel valamely perben, hogy a ténykérdés még a szabad mérlegelés mellett, még a benső indokok és az összes peranyag eredményének összefüggő, gondos mérlegelése esetén is kétes legyen, de nem tartozik a lehetetlenségek közé, sőt könnyen előfordulhat.5 Kérdés : mit tegyen ily esetben a biró ? Kövesse-e a legfőbb Ítélőszék 1875. évi jan. 23-án 1,255. szám alatt hozott ítéletében kimondott azon elvet, hogy: »Ha a perben két tanú felperes érdeke ellen nyilatkozott; két másik tanú pedig felperes érdekét támogatja, teljes bizonyítás nem jő létre, mert különböző egyaránt hiteles tanuknak a döntő ténykörülmény fölötti ellenkező vallomásai lerontják egymást.« (D. K. XIII. f. 86. sz.) Avagy létezik talán helyesebb mód is ? A törvényes bizonyítási rendszer elvein nyugvó 1868 : LIV. t -e. szellemének ezen határozat megfelel és így alakilag helyes. 1 Zlinszky Imre. A bizonyítás elmélete. 581. 1. 2 Ugyanott 581. 1. 1 Ugyanott. 582. 1. 1 Zlinszky Imre. A bizonyítás elmélete. 582. 1. 5 Ugyanott. 586. I.