A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 2. szám - Az új hagyatéki eljárás. 2. r.

12 A JOG. valódiságának és közhitelességének teljes biztositékát adja: akkor e nagy előny megéri azt az egy lépést. Minden félreértés elkerülése végett meg kell jegyeznem, hogy a közokirati kényszer nem zárja ki azt, hogy az ügyvéd vagy az intelligens fél maga szerkesztheti az okiratot, csak azt, hogy minden okirat, tehát ez utóbbi is, a közokirat jellegével ruháztassék föl, vagyis közokirat erejére emeltessék. Ezt a telekkönyvi és hagyatéki ügyek fontossága, telekkönyvi betéteinknek milliók árán elért hitelessége, az annyira elhanyagolt személyes és reális hitel biztonsága ; a hagyatéki ügyeknél az örökösök és más igénylök között napirenden levő visszaélések, a gyengébbeknek az erősebbek által űzött kijátszása, az ebből folyó számtalan perek megakadályozása, szóval a jogrend megköveteli. Tudom, hogy bizonyos körök fáznak minden kényszertől, s perhorrescálnak minden erőszakot, mely az egyén szabad elhatározását bilincsekbe veri. Meghajlok ez álláspont ideális magnsztossága előtt! De a mi' viszonyainkra, a mi népünkre, melyet a jogrendhez csak ezután fog kelleni szoktatni, mert annak előnyeit önmagától megismerni még nem képes; melynél a szabad akarat korlátlansága nem azt jelenti, hogy minden befolyástól menten szabadon változtatja meg ügyeinek ellátására hivatott bizalmasát, hanem azt, hogy szabad prédájává válik a hivatalos és nem hivatalos zugirászok sáskaseregének: a mi viszonyainkra, a mi népünkre a jogélet korlátlan szabadsága nem alkalmazható. És ha a rendes perek ügyvédvallási kényszere, az adófizetés, védkötelezettség s a gyermektanitás kényszere mellett megóvni tudtukjogi, államiés társadalmi szabadságunkat: akkor nem látom át, hogy épen a közokirati és ellenjegyzési kényszer behozatala veszélyeztetné ezt a szabadságot! Azok a kényszerek üdvöseknek bizonyultak az állam fentartása, ez a kényszer áldásosnak fog bizonyulni a jogrend megvalósítása céljából. Jogállamot pedig jogrend nélkül képzelni sem lehet! Mindezekre azonban a skepticismus fagyos gúnymosol) ával azt fogja ellenvetni, hogy e kettős kényszer nagyon drága orvosszer lesz a nép számára! Ugyan lássuk hát néháDy gyakorlati eseten, hogy mennyiben igaz ez ellenvetés. Előrebocsátom, hogy az ellenjegyzési kényszer kimondásával egyidejűleg — hasonlóan a váltókeresetek scálájához — egy ügyvédi beadványi díjscála volna megállapítandó és az ügyvéd ellen, a ki azt túllépi, a közjegyzői törvény 206. §-ának analógiája szerint a félnek azon jog megadandó, hogy az ügyvéd személyi bíróságánál a sérelmes díjfelszámítás ellen panaszt emelhet, mely fölött a bíróság ugyanazon törvény 207. §-ának analógiája szerint határozna és oly utca végig sáros. Ezen kis leánynak nincs szeretője. Ezen kerek erdőt járom én. Hátha még »eme«, vagy »e« mutató névmásokat rakna a jó »ez, az, ennek, a, ezt a« szavak helyébe ?! És a hivatalos nyelvben észre se veszszük, hogy »azon állítás, ezen felebbezést« ama bizonyítéknak, e feltételtők egytöl-egyig helytelenek, még pedig kétszeresen helytelenek. Egyszer azért, mert »azon, ezen« mutató névmások már ragozva vannak és maguk után ugyanily raggal ellátott főnevet kívánnak, másodszor azért, mert a határozott személy, vagy tárgy neve előtt feltétlenül szükséges névelő alkalmazását lehetlenné teszik. A névelőkre pedig a jó hangzás miatt is nagy szükség van. »Ez a kereset« ; ez a felebbezés« csak jobban is hangzik, mint »ezen kereset, ezen felebbezés«, de a mellett világosabb is. A névelő feltétlen alkalmazása mellett azután nem lesz helye az »ama, eme, e« fajta csonkításoknak. Erre az utolsóra sokan azt mondhatják, hogy meg van az élő nyelvben is; mert azt mondjuk : e végett, e mellett, e nélkül. Csakhogy itt egy kis tévedés van. Nem azt mondjuk, a mit irunk, hanem azt mondjuk: evvégett, emmellett, ennélkül. Tehát a mutatónévmás az, ez, összeolvad a névutóval s a könnyebb írás kedveért elhagyjuk az egyik betűt. Hogy azután sokan még el is választják, az már helyesírási hiba; mert a mutató névmás ragozása ugyanazt a változást idézi elő a mutató névmáson, mint a névutó csatlakozása. Ha tehát: »annak, attól, ahhoz« egy szó s nem Írhatjuk: »a nak, a tói, a hoz«, akkor: »aszerint, anélkül, amiatt« is csak egy szóban irhatok helyesen. Nincs tehát sem »a szerint«, sem »e szerint« és igy nincs »e« mutató névmásunk sem. De nem lehet azért sem, mert az »e« kérdő szócska. »Hallod-e, látod-e, ugy-e í« Elég feladat ez ennek a parányi szónak, ne kényszeritsük más szerepre, a melyet becsülni nem képes. Mindezek apróságok, az igaz. De a nyelv világosságát, szépségét emelik. . (Befejező cikk következik.) esetben, ha fegyelmi vétség feuforgását látná, ugyancsak a közjegyzői törvény 170. §. analógiája szerint az esetet az illető ügyvédi kamarának feljelenteni tartozik. Természetes, hogy az oly határozatot az ügyvéd, ha sérelmesnek véli, felebbezéssel megtámadhatná. Az ügyvédi rendtartás újjászervezése alkalmával az ilynemű fegyelmi vétségek megtorlása iránt szigorú intézkedések voluának létesíthetők. És most áttérek a példákra ! Vegyünk egy 50 fit értéken aluli adásvevési szerződést és annak alapján eszközlendő tulajdonjog-bekebelezést. Feltéve már most, hogy az ily csekély ügyekben a nép érdekében az állam is hajlandó volna leszállítani bélyegilleték követelését, a mi reá nézve alig járna említésre méltó áldozattal, ugy, hogy a közjegyzői okiratra csak 25 krnyi és a kiadványra is csak 25 krnyi bélyeget róna ki s feltéve továbbá, hogy a közjegyzői munkadíj ily csekély ügyeknél felére les/.állittatnék s az eddigi 1 frt helyett csak 50 krra tétetnék, a mi a közokirati kényszer behozatalával eléggé indokolható volna is, ugy, hogy a fél a közjegyzőnek fokozatos munkadíj fejében fizetne 50 krt, két oldal irásdíj fejében 30 krt, illetékszabási másolat irásdíja és hitelesítési díja fejében 80 krt, közlésért az adóhivatallal csekély ügyeknél 25 krt, hiteles kiadvány irásdíja fejében 30 krt, hiteles tési díjért 50 krt, a tkvi adatok megszerzése címén az ügy csekélységére való tekintettel 25 krt; feltéve végre, hogy az ügyvédnek, ki az ügyet telekkönyvileg érvényesítené, fizetne a fél a beadványért 1 frtot, az okirat hiteles kiadványának lemásolásáért 30 krt, felzetek írásáért 20 krt, a beadvány beadásáért 25 krt, a beadvány bélyegeért az államkincstárnak ismét 36 krt, a 2 felzet bélyegeiért 30 krt, vagyis fizetne az államkincstárnak a vagyon-átruházási illetéken kivül = 1 frt 16 krt, a közjegyzőnek = 2 frt 90 krt és az ügyvédnek = 1 frt 75 krt, összesen tehát = 5 frt 81 krt: akkor nyugodt lelkiismerettel elmondhatjuk, hogy a nép a jó és sikeres munkáért semmi esetre sem fizetne többet, mint eddig fizetett a zugirászoknak, és e mellett összehasonlithatlanul nagyobb biztosítékot nyerne pénzeért, mint nyert eddig, amikor a gyakoribb esetek közé tartozott az, hogy a zugirász a neki átadott díjakat zsebre, az ügyet pedig örök álomra fiókjába tettes a fél csak hiába várta ügyének befejezését! A nagyobb értékű ügyeknél pedig hasonló számitások alapján fizetne a fél p. o. egy 500 forintos adás-vevés és átiratás után : az államkincstárnak a vagyon-átruházási illetéken felül 2 frt 80 krt, a közjegyzőnek 6 frt 50 krt és az ügyvédnek 4 frt 40 krt, vagyis összesen 14 frt 70 krt. Még magasabb értékű, p. o. 5,000 frtos ügyet véve alapul, fizetne a fél az államkincstárnak 2 frt 80 krt, a közjegyzőnek 10 frt 90 krt, az ügyvédnek pedig ]2 frt 40 krt, vagyis összesen = 26 frt 10 krt. Az ügyvédi díjak számításának alapjául szolgál a beadványért a közjegyzői fokozatos díjnak kétszeres összege. Igaz, hogy a közjegyzőnek és ügyvédnek csekély értékű ügyeknél épen semmi haszna sem maradna, de nem kell feledni, hogy a közokirati és ellenjegyzési kényszer viszont annyi ügyet biztositana közjegyzőnek és ügyvédnek egyaránt — melyéket eddig nagyobbrészt zugirászok láttak el — hogy ennek fejében a szegény népnek kisebb ügyeit bátran láthatják el haszon nélkül, mint officium nobile-t. Nyilvánvaló, hogy a királyi közjegyzőségek decentralisatiójával karöltve járna az ügyvédek decentralisatiója is, mert ott, a hol egy közjegyzőség szerveztetnék, legalább is két ügyvédnek kellene működni. Az országban mintegy 300 járásbíróságunk vau. Ezek egytől egyig telekkönyvi hatósággal volnának felruházandók, mint a hogy az új hagyatéki eljárás életbeléptetésével hagyatékbirósági hatáskörrel is fel fognak ruháztatni. A hagyatéki és telekkönyvi ügyekben behozandó közokirati és ellenjegyzési kényszer életbeléptetése után egy-egy járásbíróság területén a forgalom nagyságához képest két-három közjegyzőség volna felállítandó, még pedig nem mind a járásbíróság székhelyén, hanem a területén fekvő nagyobb községekben lehetőleg akként, hogy minden község közel fekvő közjegyzőséggel birjon. Minden ily nagyobb községben azután, a hol egy közjegyzői székhely szerveztetnék, ismét a forgalom nagyságához képest két-három ügyvéd számára nyílnék biztos és eléggé jövedelmező működési kör. Az ügyvédek ily mérvű decentralisatiójával szinte önként megoldatik az ügyvédi proletariátus eddig megoldatlan kérdése ; a mi az ügyvédi karnak — tagjai elszegényedése folytán beállott — erkölcsi hanyatlását is nemcsak hogy megszüntetné, hanem lehetővé tenné ez alapon az ügyvédi karnak mindnyájunk által melegen óhajtott regeneratióját.