A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 2. szám - Magyarosodjunk! 2. r.

10 J& JOÖ nemcsak a vidéken, de ezzel egyaránt a fővárosban is. A szellemi fölény, a meggyőződés tisztaságának az ereje, a fölállított tétel helyességének a bizonyítására felhozott ismeretek és érvek sokasága: mindenütt és mindig biztosítja az előkelő szellemek befolyását s emelő hatását. Ha tehát azok a férfiak, kik a fölállítandó kir. táblákat vezetni lesznek hivatva, szerencsésen és azzal az aggódó gondossággal fognak kiválasztatni a bírói kar előkelőségeiből, melyet a másodfolyamodású bíróságok üdvös működéséhez fűződő nagy érdekek elutasithatlanul is megkívánnak, ugy annak a féltett színvonalnak a fentartása és emelkedése teljesen biztosítva lesz. Különben az aggodalmak eloszlatására concret biztosítékul szolgálhat épen egy vidéki másodfolyamodású bíróságunk példája, melynek színvonala, mint judicaturánk figyelmes szemlélői osztatlanul elismerik, az utóbbi években nemcsak hogy vissza nem esett, nemcsak hogy nem stagnált, hanem ellenkezőleg örvendetes emelkedésével máiéi is érte azon fokot, melyen teljes megnyugvással látnók a jövő kir. tábláit. Az aggodalmak tehát részint alaptalanok, részint orvosolhatók és pedig azzal az egyedüli, de azután biztos szerrel, melynek gyógyító erejét épen ugy megkívánja a mostani »egységes« tábla, mint meg fogják kívánni a »decentralisált« táblák is. De nézzük most az érem másik oldalát, a várt előnyöket ! Mit nyerhetünk ma, érvényben levő peres eljárásaink mellett, a kir. táblák sürgetett szaporításától ? Felelet: két eléggé becses s lényeges vívmányt. Nevezetesen megbízhatóbb kandidációt a másodbirói állásokra, mert a néhány törvényszék területére szorítkozó »decentralisált« tábla alaposabban ismerheti meg az első fokon itélő s majd folyamodó bíráinak hivatottságát, képességét és jogi műveltségét; azután pedig egyöntetű gyakorlatot az egyes táblák területein, mert hozott határozatai—jogászi jargonban szólva — nyilvántarthatok és áttekinthetők levén, a jogélet is nagyobb biztosságot nyer, a mi azután a szerte csapongó fölebbezési kedvet szintén jótékonyan csökkentené. De hát e két vívmánytól várhatjuk-e a mi lassú, béna s oly számtalan fogyatkozásokkal küzködő jogszolgáltatásunk TÁRCA. Magyarosodjunk! Irta: Dr. JÁROSSY KÁROLY, kassai kir. tszéki biró. — A »Jog« eredeti tárcája. — (Második közlemény.)* »Pistának elszakadt a könyve«, bizonyára azt jelenti, hogy a Pista könyvét valaki elszakította, vagy ö maga, vagy más, de azért soha se mondják igy: »a Pista könyve elszakasztatott^ Nem mondják pedig azért, mert az iskolában a nagyobbrészt idegen mintákra készült rettentő nyelvtanok dacára még nem feledtek el magyarosan beszélni. Mi a hivatalban már igy mondjuk: »verekedés közben a sérültnek a feje vádlott által beszakasztatott«. Még a cselekvő személyt is megnevezzük, még egy fölösleges és helytelenül alkalmazott szót is használunk, csakhogy kifejezésünket a kedvenc »tatik«-kal felékesíthessük. Ez a fölösleges és helytelenül alkalmazott szó az »által«, a mely nélkül a szenvedő alakú »tatikos« ige soha sem képes megállani. Ezzel akarjuk belekötni a nyelv törzsébe, de sikertelenül; mert az »által« jelentését megváltoztatni nem birjuk. Az »által« közvetített működést jelent. »János által fogattam el a tolvajt«, »Péter által küldettem ki az itéletet«, tisztán jelenti azt, hogy János fogta el a tolvajt, Péter küldte el az ítéletet az én utasításomra. De bezzeg nem világos ez: János által fogattam el, Péter által küldettem el; már tudniillik én, vagyis: engem fogott el János; engem küldött el Péter. És mi mégis ebben az értelemben szeretjük használni leginkább. »A kir. tszék által itéltetett« »X. I. biró által elöadatott« annyira megszokott kifejezések, hogy bámulunk azon, a ki ezt moDdja: »a kir. tszék ítélte, X. I. biró előadta«. Pedig ez rövidebb is, * Elűző közlemény a »Jog<j 1. számában. gyökeres meggyógyulását? Ezek-é a mi minden szervében sínylődő jogszolgáltatásunk igazi orvosszerei, melyek sürgős használatának az elmulasztása imminens veszélyt okoz? Gyorsabbá teszi-é ez jogszolgáltatásunkat? Mindenekelőtt megszüntetné-e a 36 ezerről egy újabb tekintélyes számú pótcsapat segélye és a legnagyobb erőmegfeszités mellett is csak 34 ezerre lefokozni tudott krónikus restanciát? vagy különbség volna-e a végeredményben, ha e szám 4—5000-nyi tömegben oszlik meg a hat vagy nyolc kir. tábla között? Talán megbízhatóbb vagy alaposabb lesz a jogszolgáltatás, ha a biró az akta-csomag alapján Pozsonyban vagy Szegeden ítél ? Nincs-e nekünk most is a decentralisálandó táblák minden reménybeli előnyeivel dicsekvő másodbiróságunk Maros-Vásárhelyen és jobb-e talán az »erdélyi« jogszolgáltatás a amagyarországináU ? nem épen ugyanazok a bajok, ugyanazok a recriminatiók hallhatók-é onnan is ? Ki elfogulatlanul akar e kérdésekre válaszolni, mondhatja-e, hogy a decentralisatió annyira óhajtott és sürgetett puszta tényéhez fűzött remények mentek a csalódástól ? Mert ugyan mai peres eljárásaink mellett mit jelent a decentralisatió például 1890-ben, vagy a mit sokan talán már későnek is tartanának, 1891-ben? Jelenti néhány vidéki város ambíciójának a kielégítését; jelenti ott egy csomó türelmetlen háziúr jövedelmének a szaporítását; de távolról sem jelenti még a kitűzött célt, jogszolgáltatásunk igazi javítását. A decentralisatió nem cél, de eszköz; magában véve nem reform, csak változtatás, inkább csak föltétele a reformoknak. De azért értjük a türelmetlenség okát, sőt indokoltnak tartjuk azt. Tudjuk, hogy a budapesti kir. táblának immár egy kis dandárból álló bírói szervezete nem tartható fenn. És csak azt hangsúlyozzuk, hogy a jelszó s annak jelentősége van hamisan megválasztva. Mert a közvélemény a táblák szaporításának a hangoztatásával tulajdonképen büntető és polgári eljárásaink reformját sürgeti. E türelmetlenség első sorban az írásbeliség elitélését, ennek a teljes bukását jelenti, mely középkorbeli északfény pompájában már csak a mi felső bíróságaink előtt ragyog. Nyilt ellensége volna jogszolgáltatásunk haladásának az, ki csak egy percig is hátráltatni kívánná a táblák szaporiszebb is, értelmesebb is Hogy rövidebb és szebb, a2t nem bizonyítgatom ; amaz látható, emez izlés dolga ; de hogy értelmesebb, arra egy példát hozok fel a mindennapi gyakorlatból: Az Ítélethirdetésnél igy szól a biró: A kir. tszék által ön elitéltetett két évi fogházra. Kérem alássan nem értem, mondja a vádlott. Két évi fogházra Ítéltetett el ön a kir. tszék által, fordítja meg a szavakat a biró ; de kit, kérem szépen, hisz én nem panaszkodtam ? kérdi újra a vádlott. Már erre mégis a biró kénytelen eltérni a hivatalos nyelvtől és mikor azt mondja; »Önt Ítélte el a kir. tszék két évi fogházra«, akkor kijelenti a vádlott, hogy ezt már érti; elég sok, a mit kapott, de majd csak eltelik valahogy. Ha már most naponkint tapasztaljuk azt, hogy egy ilyen rövid mondatban is ennyi zavart okoz ez a tatikos igealak, 'elképzelhetjük, hogy mennyi félreértés csirája vana törvényekben, rendeletekben és határozatokban, a melyeknek majd mindenik mondatában benne pattog az. Meggyőződésem az, hogy ez kezdetben csak a latin szenvedő igealak forditására szorítkozott s a magyaros kifejezésnek — a cselekvő igék többes számú harmadik személyének — félreértéséből eredt. Legrégibb irott nyelvemlékünk a »Halotti beszéd«. Ebben a tatikos igealak nincs meg, habár a vele járó mondatszerkezet meg van ott, a hol igy szól: »Imádjuk Szt. Pétert, kinek adott hatalom odnia és kötnie«. De ennél bizonyosan régibb a »szenteltessék meg a te neved« és a »dicsértessék Jézus Krisztus«. Az a »sanctificetur« ez a »laudetur« fordítása. Ezt a két szót fogadta el a hittéritőktől a magyar, de nem fejlesztette tovább; s ma is épen olyan idegen neki az értelme, mint kezdetben volt. Sőt hallottam már igy is mondani azokat: szenteltessék meg a te neved, — dicsértessék — vagy dicsérjük a Jézus Krisztust. Az elűzött »t« rag küzd a jogáért, a mely a magyar mondatnak sokkal nagyobb világosságot ad, mint a latinnak a szenvedő igealak, a melynek használatára azt épen a semleges szavak nevező és tárgyesetének