A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 30. szám - A birák fizetésének emeléséhez

á66 íL JOG. határát szabui a helytelen költekezésnek, mint a milyeneket I garconember sokszor kelletlenül is elkövetni kénytelen.« Szeretném azt a számitó és okos feleséget látni, a ki például két I gyermekkel képes lenne tisztességesen kijönni férjének — pl. egy I aíjárásbirónak — 1,200 frt fizetésével, nem is említve a betegségi i és halálozási eseteket, pedig ezek ugyancsak kelletlen kiadásokat okoznak ám! Az pedig, hogy a garconember sokszor , kelletlenül is kiadásokba keveredik, egy pelyhes szájú deák- J gyerekre nézve birhat mentséggel, kit kelletlenül is »be lehet ugratni«, de nem egy biróra nézve, kinek állása komolysága és j tisztességétől meg lehet várni, hogy ne legénykedjék s csak oly társaságokban forduljon meg, hol »be nem ugratják* s kellet1 e n költekezésre nem kényszeritik. Cikkíró szerint épen a nőtlen birák érdemelnek inkább fizetésemelést, mert gond nélkül, tehát többet és jobban dolgoznak, »mert hiszen a római egyház szerint is csak a n ö 11 e n p a p o k a t t a r t j a az egyházi szolgálatra képesnek.« Megvallom, zavarban vagyok arra nézve, hogy ezen állítás tarthat-e igényt komoly cáfolatra ? ()n szerint tehát az igazságszolgáltatás jobb lenne, ha a birák coelibatusban élnének! Feleslegesnek, banálisnak, ízléstelennek s elcsépeltnek tartanám közerkölcsiségi, közegészségi, nemzetiségi, sőt nemzetgazdászati okokat is felhozni cikkíró urnák — kétségtelenül kellőleg meg nem fontolt — állítása cáfolatára csupán azt kérdem: mondja meg a cikkíró ur, hogy a n ő s protestáns és görög papok mennyivel felelnek meg kevésbé papi hivatásuknak s állásuk tisztességének, mint a n ő 11 e n r. kath. papok. Cikkíró úrról, mint ügyvédről fel kell tennem, hogy tanult egyháztörténetet s igy tudnia kell, hogy a coelibatus a r. kath. papságnál nem azért hozatott be, hogy többet és jobban dolgozzanak. Hogy lehet tehát ezen kérdés vitatásánál a papi nőtlenséget példaképen felhozni ? Cikkíró ur szerint az ügyvéd, ha 4—500 frt fizetésre segédet keres, nem kap. Honnan áll elő tehát a panasz az ügyvédi pálya túltömöttsége ellen, mely korunk s társadalmunk legnagyobb betegségét s legégetőbb kérdését képezi. Miből lesz hát a sok ügyvéd, ha kevés a joggyakornok ? Az ügyviteli szabályok 36. §-a és következő §-aiban jelzett jutalmazás a bírósági tisztviselőkre s nem egyszersmind a bírákra is szól. Ez helyes és céltudatos intézkedés! Midőn az államhatalom a birót felruházza az emberi hivatás egyik legmagasztosabbikával, t. i. azzal, hogy nevében az állampolgárainak vagyona, j becsülete és élete felett határozzon: nem tételezheti fel róla, hogy külön jutalmazásért jobban megfontolja Ítéletét, mint jutalomra való kilátás vagy fizetésemelés nélkül, ily feltevés a biró magasztos hivatásának s a birói állás méltóságának lealacsonyitása volna. Minden biró kell, hogy egyforma édes gyermeke legyen az államnak s »nagyon veszélyes elv volna« (hogy cikkíró ur szavaival éljek), egyenlő rang mellett biró és biró között fizetés tekintetében különbséget tenni. A táblai birák példája itt fel nem hozható, mert azok a rangosztályokba vannak beosztva s képességeik nincsenek osztályozva. S bár egész özöne a cáfolatoknak nyomul tollam hegyére, mégis különben is már hosszúra nyúlt cikkemet befejezem, de nem hagyhatom megjegyzés nélkül cikkíró ur eme kijelentését: »az a hivatali fizetés, mit Magyarországon a hivatali kar húz, teljesen elég.« Ez olyan állítás, mely ellen érvekkel, adatokkal, más államok viszonyaival való összehasonlítással s a folyton emelkedő drágaság felhozásával harcolni szélmalomharc lenne, don kisotti dicsőségre pedig nem áhítozom s igy ezúttal több mondanivalóm nincs. Lcpossa Dániel, m.-óriári királyi járástiró. II. A »J o g« idei 28-ik számában B ö 1 ö n i László b.-hunyadi ügyvéd fenti cím alatt meglepő elmélkedéseket bocsátott szárnyra. Manap nagyon divatos nyavalya az okvetetlenkedés. Tudós és tudákos körökben gyakori az eset, mikép kezdő óriáskák neki mennek általánosan elfogadott igazságoknak, megállapodásoknak ; igyekeznek azokat zsenge, sokszor képtelen érveléssel megdönteni, vagy akárcsak meggyöngíteni; nem valamelyes belső meggyőződéstől, hanem pusztán azon vágytól sarkallva, hogy feltűnjenek. Hogy aztán fényben, vagy árnyban tűnnek föl, az előttük .... Hekuba. E reflexió önkénytelenül kitör belőlem, midőn a már jelzett cikket olvasom. Mi Justitia ^napszámosai* azt hittük — s legalább e hit nyújtott némi megnyugvást — hogy ha késnek is fizetésünk javításával, de arról mindenki meg van győződve nagy Magyarországon, hogy annak ideje rég elérkezett s hogy fizetésünk átkozottul nyomorúságos. És ime, midőn azt már a vezető államférfiak is nemcsak rég elismerték, hanem égető kérdésnek tekintik: ime épen egy ügyvéd az (kiről föltehető, hogy még oly pici helyecskén is mint B.-Hunyad, szerezhetett volna bővebb tapasztalatokat a birák anyagi kelyzetéről), a ki bölcsen kitalálja, hogy téved az egész világ, mert a magyar birák pompásan vannak fizetve, irigylendő helyzetük vagyon! Megvallom, megdöbbentem, midőn e meglepő enunciátiót és fura indokolását épen a »Jog«-ban és épen egy ügyvédtől kellé olvasnom. Távol legyen tőlem, hogy én most ismételten bizonyítgattam, a mit — cikkírót kivéve — senki sem vont kétségbe; azt t. i., hogy a birák fizetésemelésének ideje rég elérkezett. Bámulatosan szerény fölfogásra mutat az, hogy cikkiró irigylendőnek tartja a birák helyzetét. Legyen boldog hitével, de mástól legalább ne kívánja, hogy a vadalmát császárkörtének nézze. Szükségtelen ezek felől vitatkozni. Csupán azt akarom kimutatni, mennyire jogos előrebocsátott reflexióm. Cikkiró kijelenti, hogy ő új rendszert fundált ki a fizetésemelések rendezéséhez. Ez pedig nem egyéb a (nem egészen új) »Trinkgeld<'rendszernél. Extra muuka, extra fizetés ! Hogy beláthassa minden jó lélek, s maga cikkiró ur is, mily kitűnő ezen idea, nem teszek egyebet, minthogy (a mennyire a szétszórt kijelentésekből kiböngészni, összeállítani birtam) szemlélhetővé teszem cikkiró rendszerének látképét, gyakorlati kivitelben. Ime: Minthogy a birák mellett felügyelők nincsenek (mert cikkiró szerint az elnökök is »napszámosok«, kik Ítéleteket »csinálnak«), minden biró mellé munkafelügyelő áll (mint például a gyufagyárban), ki reggeltői estig lesi, mit és hogyan dolgozik a biró. Estenden munkálkodása felöl bárcát is kell adnia a birónapszámosnak, hogy az időszakonkint való megbirálásánál a munka a többiekével összehasonlítható, a fölösleg, s igy az érdem nagysága, illetőleg e borravaló mekkorasága meghatározható legyen. Ennek megtörténte előtt azonban a t. c. publicum becses véleményét is kell kérni. Ugy-e megható kép ? ! Kár, hogy Óceánia rég elsülyedt; ott t a 1 á n még lehetett volna ilyszerű rendszerrel szerencsét próbálni. Jogállamban azonban aligha nem cikkiró ur az első államférfiú, a ki erre gondolt. A cikkecskében még más »új és meglepő* kinyilvánítások is akadnak. »Tapasztalatok« alapján állítja, hogy : a nőtlen ember többet »kénytelen« költeni, mint a családos s több munkásságot fejt ki a nőtlen hivatalnok, mert nem kell, hogy »munkásságából« feleségének is juttasson shogy ekképpen inkább anőtlenek érdemelnének fizetésemelést; mert — azt mondja — a »római« egyház is csak nőtleneket tartja szolgálatra képesnek. Lám-lám! Holtig tanul az ember! Én eddig rá esküdtem volna, hogy mindezeknek ellenkezője igaz! És soha sem tudtam eddig, hogy a coelibatust pusztán a s/.olgálati képesség okából hozták be. Már ezután kedves férj-kartársaim, kevesebb »munkásságot« fordítsunk feleségeinkre, mert ha ugy áll a dolog, a mint cikkiró nyomtatásba tette, bizony még kiteszik a szűreinket. Midőn pedig cikkiró úr végez vala »u j és m e g 1 e p ő« ideáival, »kitör .... és birói széket kér .. « Oda lyukad ki a dolog, hogy ügyvédekből csináljunk bírákat; mert: ezeknek »r ug é k o n y s á g á t, kitartását« a társadalom már kipróbálta s mert Angliában sem lehet biró, ki legalább 7 évig nem volt ügyvéd s ha nem mutatta »k i t a r t á s á t, r u g é k o n y s á g á t.« Igazsága vagyon cikkiró ur! Bizony venni kellene birónapszámosokat az ügyvédi karból is, bővebben mint eddig történt. El is fogadnánk őket szívesen, de — hiszi, nem hiszi — nem igen jönnek. Már t. i. olyanok, milyeneket mi óhajtunk. Mert hát nagyon szép dolog az a »kipróbált kitartás és r u g é k o n y s á g«, de azonkívül még egyéb is kell ám a birói székhez, az a bizonyos »m. kir. ész és tapintat«. Nos hát azok az ügyvéd urak, a kik ennek is bővében vannak, a kik bőséges gyakorlattal birnak arra, hogy egyenesen