A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1890 / 25. szám - Törvényalkotási rendszerünk reformja [könyvismertetés]
JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a >Jog« 25. számához. Budapest, 1890. június 22-én. Köztörvényi ügyekben. A ki a megtámadott Ítéletet megelőző eljárás folyama alatt már teljeskorúságát elérte, az a perrendtartasi novella 39. §-Anak i) ponljában körülírt alaki sérelem miatt semmisééi keresettel nem élhet. A nyíregyházai kir. törvényszék: Felperes seinmiségi keresetével elutasittatik. Indokok: Felperest keresetével elutasítani kellett, mert eltekintve attól, hogy az 5,467/1886. számú Ítélettel elintézett perben felperes, mint ottani alperes kiskorúságát elhallgatta és az érdemleges védelemre szorítkozott, e tekintetben tehát, hogy alperes törvényes képviselőjének is meghallgatásával az e részbeni alaki hiba utólag helyre nem hozatott, alperest is mulasztás terheli, nem lehet jogosult felperes a hivatolt számú Ítéletet megtámadni azért, mert ezen ítélet a kézbesítési ív szerint 1886. október 18-án kézbesittetett részéve ügyvédje útján és noha akkor már önjogú volt, azt a rendelkezésére állott felebbviteli jogorvoslat fel nem használásával jogerőre emelkedni hagyta. (1888. november hó 23-án, 8,514. sz.) A budapesti kir. itélö tábla: A kir. törvényszék itt létét megváltoztatja, a keresetnek helyt ad és ebből kifolyólag a nyíregyházai kir. törvényszék által 1886. évi október hó 1-ső napján hozott ö,4rw/1886 számú Ítéletet, valamint az annak alapjául szolgált egész eljárást semmisnek mondja ki. Indokok: A keresetlevélhez C. és illetőleg az 1888. évi 8,514. számú tárgyalási jegyzőkönyvhöz C/l. alatt csatolt születési anyakönyvi kivonattal, mint közokirattal, felperes bebizonyította, hogy ő 1862. évi június 14-ik napján született és hogy ö ennélfogva 1885. évi február hó 24-ik napján, vagyis akkor, a mikor N. Juliánná (a jelen perbeli alperes), mint akkori felperes, R. Henrik, mint akkori alperes ellen, atyaság elismerése iránt keresetet indított, kiskorú volt; tekintve, hogy a jelen perhez csatolt, a nyíregyházai kir. törvényszéknek 1886. évi 5,467. számú Ítéletével befejezett perirataival igazolva van, hogy R. Henrik képviseletében annak törvényes gyámja nem idéztetett perbe, vagyis, hogy ama per R. Henrikkel törvényes képviselőjének mellőzésével fejeztetett be, nyilvánvaló, hogy ama perbeli eljárás alkalmából az 1881. évi LIX. t.-c. 39. §-ának 1 pontjában körülirt alaki sérelem követtetett el, mely miatt az 1868. évi 5,467. számú ítéletet az azt megelőző eljárással együtt az 1881. évi LIX. t.-c. 50. §-a értelmében megsemmisíteni kellett. (1889. február 12-én, 3.603. sz.) A m. kir. Curia: Tekintve, hogy az 1881. évi LIX. t.-c. 39. §-ának i) pontjában foglalt alaki sérelem esetében a törvényes képviselő helyébe az időközben önképviseleti jogosultságot nyert fél léphet fel semmiségi keresettel; azonban felperes nem az 5,467/1886. számú ítélet meghozatala utáni időben, hanem már az előző per folyamán önképviseletre jogosítottá válván, az alaki sérelem orvoslását azon perben önjogúlag is eszközölhette volna : a másodbiróság Ítélete megváltoztatik s indokainál fogva az elsöbiróság ítélete hagvatik helyben. (1888. október 28-án, 4,563. sz.) A törvény a kiskorúakat esak könnyelmii adósságcsinálás ellenében oltalmazza azon rendelkezésével, mely szerint a kiskornak által adósságcsinálás céljából vállalt pénzbeli kötelezéseket semmisnek kimondja, az üzlet körében tett bevásárlások azonban, melyeknek értéke a kiskorú vagyonába befolyt, ezen tekintet alá nem esnek *> ennélfogva a kiskortíság alapján meg nem támadhatók akkor, midőn a vásárlott árúk már tovább adatván, alperes által vissza nem adhatók. (M. kir. Curia márc. 28-án, 1,453. sz.) A vagyonközösség megszüntetésének árverési eladás ulján a másik tulajdonostárs ellenzése esetében c*ak akkor van helye, ha az nem alkalmatlan időben s nem a másik tulajdonostárs kárára történik. (M.Mcir. Curia 1890. április 16-án 132. sz, a.) Kisebb polgári peres ügyekben ingóságra vezetendő vég ehnjtás esetén mindén budapesti kir. járábiróság maga hajtja végre Ítéleteit és e célból maga küldi ki közvetlenül megkeresés mellőzésével a bírósági végrehajtót. A m. kir. Curia: W. Ferenc felperesnek Sch. Károly alperes elleni 28 frt 80 kr. iránti ügyében a budapesti VI. ker. és V. ker. kir. járásbíróság között felmerült illetékességi ügyben a m. kir. Curia a végrehajtás foganatosítására és illetőleg arra, hogy a végrehajtás foganatosítása végett saját hatáskörében lesz hivatva kiküldöttet rendelni, az V. ker. kir. járásbíróságot mondta ki illetékesnek. Mert kisebb peres ügyekben eljáró bíróságok ingóságra vezetendő végrehajtás esetében az 1877 : XXII. t.-cz. 66. §-a és az 1878. febr. 4-én kelt ig. min. rendelet 21. §-a értelmében maga hajtja végre ítéleteit és Budapest főváros területére nézve a 3,333. sz. a. kelt ig. min. rendelet 5. §-a értelmében oly módon, hogy kisebb polgári peres ügyekben a végrehajtásoknak foganatosithatása végett a budapesti IV., VI., VII. és VIII—X. ker kir. járásbíróságok a budapesti V. ker. járásbíróságnál alkalmazott végrehajtók fölött közvetlenül rendelkeznek ; miből magától következik, hogy az V ker. járásbíróság saját Ítéletének végrehajtása végett az említett végrehajtók közül szintén közvetlen tartozik végrehajtót kiküldeni. (1890. április ll-én 2478. sz. a.) A gazda szolgájának oly cselekményei vagy mulasztásaiból származó károkért, melyek a szolgálat teljesítése közben elöfordnlnak, kártérítéssel tartozik. (M. kir. Curia 1890. ápr. 2-án, 5,0,50. sz.) Kereskedelmi, csőd- és váltó-ügyekben. Az Ítélet hozatala után árúvételéböl, mint kereskedelmi ügyletből a feleknek egymás irányában fennálló jogait és kötelezettségeit az ítéletben foglalt rendelkezés szabályozván, a marasztalt fél kötelezettségének miként történendő teljesítésére nézve a ker. törv. ;!47., illetve 351. S-ai többé alkalmazást nem nyerhetnek, hanem ez irányban a végr. törv. idevonatkozó részei irányadók. A budapesti kir. törvényszék (1889. december 24-én 43,016. sz. a.) : Dr. Czukor Sámuel budapesti ügyvéd által képviselt aradi Széchényi gőzmalom - részvénytársaság végrehajtást szenvedő felperesnek, dr. Sebes József budapesti ügyvéd által képviselt R. lestvérek cég végrehajtó alperes elleni, a budapesti kir. itélö táblának f. é. 48.675. számú végzésével a f. é. 531. számú budapesti árú- és értéktőzsde választott bírósági jogerős itélet alapján 10 waggon 9-es számú 83/± Export jelzéssel és felperes cég zárónjával és cégjelzésével ellátott lisztnek a métermázsánkint 5 frt 80 krt tevő szerződési vételár lefizetése ellenében való szállítása, továbbá 4 frt 50 kr. itélet beszerzési díj 5 frt tőzsdei végrehajtási díj és 13 frt 80 kr. végrehajtás kérési, valamint a még felmerülendő költségek erejéig R. testvérek teplitzi kereskedő cég részére az aradi Széchenyi gőzmalom-részvénytársaság ellen elrendelt s a f. é. 40,184. számú itteni megkeresés folytán az aradi kir. járásbíróságnál 21,235/1889. szám alatt elhelyezve lévő végrehajtási jegyzőkönyv szerint foganatosított kielégítési végrehajtásból kifolyólag 1889. évi november 25-én 40,926. szám alatt végrehajtást szenvedő felperes által beadott keresettel indított és jegyzőkönyvileg letárgyalt végrehajtás megszüntetése iránti perében : A budapesti árú- és értéktőzsde választott bíróságának 1884. évi május 14-én 531. sz. alatt kelt ítélete alapján, a budapesti kir. itélö táblának f. é. november hó 4-én 48,675. szám alatt kelt végzésével 10 waggon 9-es számú »83/i F.xport« jelzéssel végrehajtást szenvedő felperes cég zárónjával és cégjelzésével ellátott lisztnek a métermázsánkint 5 frt 80 krt tevő szerződési vételár lefizetése ellenében való szállítása, továbbá 4 frt 50 kr. itélet beszerzési díj 5 frt tőzsde végrehajtási-díj és 13 frt 80 kr. végrehajtás kérési, valamint a felmerülendő költségek erejéig végrehajtató alperes R. testvérek teplici keresk. cég részére végrehajtást szenvedő aradi Széchényi gőzmalom-részvénytársaság ellen elrendelt