A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 25. szám - Néhány szó a mai sommás eljárásról 1. r.

226 R. JOG. adja meg és ha a felek nem közmegegyezéssel halasztják el a tárgyalást, — hozza meg erre vonatkozó végzését — a többire nézve pedig engedjen a halasztás tárgyában szabad folyást az igazságszolgáltatásnak,"" bizza a halasztás kérdését a perlekedő felek akaratára. A felek közös megegyezése folytán a tárgyalás tehát mindig e 1 h a 1 as ztandó. Miért ? Azért, mert ellenkező esetben megtehetik azt, hogy a per tárgyalásába nem bocsájtkoznak, hanem egyszerűen eltávoznak a tárgyalási helyről s mintegy ezen kényszereszköz alkalmazásával erőszakolják ki a halasztást. Igaz, hogy a prts 113. §-a értelmében a sommás eljárásban ez esetben a per azonnal megszűntnek nyilvánítandó és az iratok a feleknek visszaadandók. Ez azonban nem riaszthatja vissza a feleket a meg nem jelenéstől. Ha ezen beszüntetésnek perjogi hatálya az lenne, hogy felperes a per tárgyát csak új kereset beadásával követelheti, vagy pedig a meg nem jelenés perletétel természetével birván, perújításnak lenne csak helye, még akkor volna értelme a beszüntetésnek. De mikor a gyakorlat szerint, mert a prts erről nem intézkedik, egy egyszerű kérvény, melynek bélyege sem kerül többe, mint a halasztási jegyzőkönyvbélyege, felperes a beszüntetéssel mit sem törődik, sőt meg van az a határozott előnye, hogy a pert akkor véteti fel majd újra, mikor neki tetszik és nincs határozott tárgyalási naphoz kötve, tehát a netáni többszöri elhalasztásnak elejét véve, bélyegkiadásait sem kénytelen fokozni. Én a perrendtartás 113. §-ának ezen intézkedését ily alakban nem helyeslem. Ott, a hol mindkét peres fél a perjogi hatály tudatában, annak kellő mérlegelése mellett csakugyan közmegegyezéssel nem jelenik meg, a beszüntetés helyes alapon nyugszik. Volenti, non fit injuria. Ellenben ott, a hol felperest ügyvéd képviseli, alperes pedig személyesen védekezik, sokszor előfordul az eset, hogy felperes alperes ^ édekezése folytán a per vesztét érezvén, alperest capacitálja, hogy a pert meg nem jelenéssel szüntessék be, teszi ezt felperes gyakran azon célzattal, hogy a pert évekig heverni hagyván, ez által alperest netáni vagy egyéb bizonyítékaitól megfoszsza. Tudok reá több esetet, a hol felperes 10—12 év múlva vétette fel újra a pert. Az ily eljárás csakugyan elavult és kiküszöbölendő. A »perszünet« és »újra felvételt« a modern eljárás nem nélkülözheti. A külföldi törvénykezési rendtartásokban is el van fogadva az eljárás eme neme. Csakhogy mig a német perrendtartás kimondja, hogy a szóbeli tárgyalás befejezte után beállott perszünet az ezen tárgyalás alapján hozandó határozat kihirdetését nem akadályozza, addig a bajor perrendtartás szerint a perszünet által nincs gátolva sem a kir. ügyész a nyilatkozatban (már tudniillik ott, a hol polgári perekben a kir. ügyész véleménye meghallgatandó), sem a bíróság az ítélet hozatalban, ha a tárgyalás a felek részéről már befejeztetett. Ha egyik fél sem jelenik meg, az a perszünetben való hallgatag megegyezésnek tekintetik. A külföldi processualis rendszerek szintén helyt adnak az ily perek újra felvételének, de azt — és igen helyesen — bizonyos határidőhöz kötik, nevezetesen a belga perrendtartás szerint az újra felvétel minden esetben ki van zárva két év elteltével azon naptól számítva, a melyen a perszünet beálltával legközelebb következő peres cselekmény teljesítendő lett volna. Minthogy pedig az 1868. évi LIV. t.-cikk, eltekintve a tárgyalás felfüggesztésének eseteitől (prts 8., 10., 11. §-ai) más perszünetet nem ismer, a prts 113. §-a legalább olykép lenne kiegészitendő, hogy a meg nem jelenés folytán mngsziintnek nyilvánított per újra felvétele egy év elteltével ki van zárva s ezen határidő elmulasztása esetében igazolásnak helye nincs. Ha azután ezen egy év alatt a per újra felvétele nem szorgalmaztatok a p er b e szü n t e t és a perrendtartás 70. §-ában szabályozottperletét el joghatály áv a 1 b i r, kivéve a perköltségre vonatkozó intézkedést. A közmegegyezéssel való elhalasztásnak tehát mindig hely adandó és a prts 113. §-ának az előadottak szerint leendő módosítása szükséges. A mennyiben azonban az egyik peres fél a halasztásba kifejezetten bele nem egyezik, a sommás biró által ^ erre vonatkozólag megkérdezendő s ha azt ellenzi, a birósag a tárgyalás elhalasztását csak oly esetekben rendelheti el, a midőn igazoltnak jelentkezik, hogy a halasztást kérő fél a felhozott újabb állitások és bizonyítékokra elkészülve nem lehetett, avagy mint alperes a felperesi állításokat megcáfoló, vagy egyéb bizonyítékait a tárgyalási határnap rövidsége miatt meg nem szerezhette és mindezek a per eldöntésére befolyással vannak. Ezen esetek a sommás eljárásban ritkán fordulnak elő. De igenis legtöbb esetben és gyakran előfordúl az, hogy alperes védelmében a kereseti összes állításokat tagadásba veszi és ekkor felperes azzal áll elő, hogy vonatkozó bizonyítékait nem terjesztheti elő, azok nem állanak ezúttal rendelkezésére, mivel nem volt elkészülve az alperesi tagadásokra és halasztást kér. Nagyon sok bíróság, azon hiedelemben, hogy a sommás eljárás határozott perjogi formákat nem szabván elő, az ily kérelemnek minden körülmények között helyt kell adni, a halasztást megadja. Ez pedig a törvényellenes és nemférössze a sommás eljárás céljával. Még ha azután rövid határnapot tűzne ki és kimondaná a joghatályt, hogy a kitűzött határnapon a megjelelt bizonyítékokkal jelenjen meg, mert különben arra való tekintet nélkül fog határozat hozatni, hagyján. De hány sommás biró újra kitűzi a határnapot, a joghatályt nem mondja ki és azután— miután az általa alkalmazott és helyesnek vélt eljárástól már el nem térhet — ha felperes bizonyítékait ismét nem terjeszti elő, kénytelen az ügy tárgyalását újból elhalasztani. Ez nem helyes. Felperesnek első sorban és minden körülmények kőzött el kell készülve lennie arra, hogy alperes az összes kereseti állításokat tagadásba vonja s azért minden kereseti állítására vonatkozó bizonyítékait vagy a keresetben kell előterjesztenie, vagy pedig a kitűzött határidőben és pedig a prts 115. §-a rendelkezésénél fogva azt magával hoznia kell, mivel a tárgyalásra mindkét fél azzal idéztetett, hogy bizonyítékaival jelenjenek meg s ebből tudhatta, mintegy figyelmeztetve lett, ha alperes az ő kereseti jogát, vagy állításait tagadásba vonja, köteles lesz bizonyítékait előterjeszteni. Ezen törvénymagyarázatot, illetve annak helyességét igazolja az 1881. évi LIX. t.-cikk 69. §-a is, mely szerint perújításnak van helye, ha a fél azért lett pervesztes, mivel az ügyvéd a rendelkezésére bocsátott bizonyítékokat előadni elmulasztotta, vagy ha a pervesztes fél lényegileg a per tárgyára vonatkozó olyan új bizonyítékot hoz fel, melyet az alapperben nem használt. És hogy csakis az ily eljárás felel meg a valódi sommás eljárásnak, elismerte azt az 1881. évi LX. t.-cikk 97. § a, a midőn minden kételyt kizáró módon meghagyta, hogy igényperekben a tárgyalás elhalasztásának csak a felek beleegyezésével van helye. Én, mint sommás biró, a halasztásnak csak a kifejtett elvek alapján adok helyt és a kir. ítélőtábla ezen eljárásomat helybenhagyta s ezzel elértem azt, hogy alig fordul elő eset, hogy valamely sommás per tárgyalását az első határnapon be ne fejezném. A materialis igazság kiderítése elé ezzel tehát akadály nem gördittetik, mivel a felek ismervén a szigorú eljárást, rendszerint az első határnapon bizonyítékaikkal megjelennek.