A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 24. szám - A végrendelkezés köréből

A JOG. 95 szakítva és ezen mit sem változtat az a körülmény, hogy a felett hozott tárgyalást rendelő végzés csak 1887. évi dec. hó 13-án kézbesittetett alperesnek, miután a váltótörvény az elévülés megszakítását a kereset kézbesítésétől függővé nem teszi és mert alperes nem is állította, hogy a váltókötelezettség teljesítését azon feltételhez kötötte, miszerint a váltó értéke kezeihez szolgáltassák ki. Annálfogva alperes a váltótörvény 23. §-ának alapján a kereseti töke és törvényes kamatainak fizetésére kötelezendő volt. (1888. ápr. 19-én, 325. sz. a.) A budapesti kir. itéló tábla : Az elsöbiróság ítéletét megváltoztatja s felperest keresetével elutasítja. Indokok: Az 1876 : XXVII. t'.-c. 87. § a szerint a kereset megindítása az elévülés folyamát megszakítja ugyan, de ezen megszakítás hatálya a váltójog elévülésére kiszabott törvényes határidőn túl nem terjedhet. Minthogy pedig felperes keresetének 1878. november 10-én történt beadásától, illetve az 1878. évi december 5-én 10,409. sz. a. hozott végzés vételétől, melylyel értesíttetett, hogy alperes feltalálható nem volt, 1887. évi nov. 2l-ig semmi joglépést nem tett, kétségtelen, hogy váltókereseti joga alperes ellen régen elévült, minélfogva az elsöbiróság Ítéletét megváltoztatni kellett. (1889. évi febr. 20-án, 3,270. sz. a.) A ni. kir. Curia: A másodbiróságnak Ítélete az abban felhozott okoknál fogva helvbenhagyatik. (1889. december 27-én, 779. sz. a/i Bűn-ügyekben. Vádlott a btk. 379. §-ába ütköző és a 380. S. szerint minősülő csalás büntette miatt lett vád alá helyezve, mert sértett felet házassági akadályt képező vallása iránt tévedésben tartotta és öt házassági Ígéretek által péuzáldozatokra bírta* A budapesti kir. törvényszék (1889. szeptember hó 4-én, 29,616/B. 1889.): Csalás büntette miatt vádolt F. József elleni bűnügyben ítélt: Vádlott a btk. 379. §-ába ütköző és a 380. §. szerint minősülő csalás büntette miatt vád alá helyeztetik. Indokok: Vádlott és magánvádló 1886. évben egy gazdánál szolgálván, szerelmi viszonyt kötöttek s vádlott magánvádlónak házasságot ígért zsidó létére, azt adván elő, hogy ki van keresztelve. Viszonyuk két éven át tartott s ezen idő alatt a panaszos által csatolt levelek tanúságaként vádlott, a köztük kötendő házasságra hivatkozva, magánvádlót folyton pénzért zaklatta s a kért összegeket csaknem mindenkor meg is kapván, az ekként kizsarolt pénz összege 600 frtot meghalad. Végre, hogy magánvádlótól szabaduljon, vádlott öt Bécsbe akarta csalni, mintha ő maga is ott nyert volna alkalmazást, de magánvádlót egy ismerőse még idejekorán felvilágosítván, a lepel lehullott a szeméről s feljelentését vádlott ellenében megtette. Tekintve, hogy vádlott magánvádlót több mint két éven át a legravaszabb hitegetésekkel azon reményben ringatta, hogy őt nőül veszi, ezt G. Mihályné előtt is kinyilatkoztatta s azt is, hogy a valláskülönbség nem akadály, mert ő már kikeresztelkedett, tekintve, hogy vádlottnak a magánvádlóval való házasságra lépés soha szándékában nem volt, tekintve, hogy vádlottnak egyedül célja a magánvádló készpénzének megkaparitására irányult s ezt el is érve, magánvádlónak több mint 600 frt kárt okozott: a vádlott tevékenysége megállapítja a 379. §-ban megjelölt csalás tényálladékát. Végül nem állhat meg az előadottakkal szemben vádlott azon védekezése, hogy ő csak azért nem ve3zi nőül magánvádlót, mert megtudta, hogy az rovott előéletű, mert e védekezés alaptalan, a mennyiben vádlottnak soha sem is volt szándéka őt elvenni s miután megtudta, hogy magánvádló már büntetve volt, még mindig hitegette őt s pénzt csalt ki tőle. A budapesti kir. iíéló' tábla (1889. december hó 18-án, 42,605/B. 1889.) : Az első bíróság végzését megváltoztatja s F. József irányában a további büntető eljárást megszünteti. Indokok: A házassági Ígéret magában véve nem tekinthető a csalás tényálladékához megkívántató ravasz fondorlatnak, más részről vádlott tagadásával szemben a vizsgálat adataiból nem állapitható meg, hogy sértett nő a feljelentésben foglalt pénzösszegeket és egyéb értékeket, a vádlott által tett házassági ígéret folytán adta volna vádlottnak s erre vonatkozólag a köztük fennállott szerelmi viszony is elegendő alapot szolgáltathatott s valószínű vádlottnak azon védekezése, hogy sértett saját akaratából kifolyólag önkéntesen adott neki pénzt és ruhaneműeket, minek folytán az eljárást a csalás tényálladékának hiánya miatt megszüntetni kellett. A magyar kir. Curia (1890. május 23-án 2,399/B. 1890.): Tekintettel arra, hogy a vizsgálati adatok elegendő támpontot szolgáltatnak az iránt, hogy a vádlott házassági akadályt képező vallása iránt a sértett felet tévedésben tartotta és házassági ígéretek által a sértett felet pénzáldozatokra bírta, a kir. tábla végzésének megváltoztatásával a királyi törvényszék vádhatározata hagy a tik helyben. A pénztári könyveknek constatált rendetlen vezetése mellett egymaga azon tény alapján, hogy vádlott által beszedett összegek > az általa nem vezetett pénztári könyvekben bevételkép elő nem fordulnak, ellenében a sikkasztás tényálladéka meg nem állaI pithatő. A kecskeméti kir. törvényszék (1889. február hó 15-én, 37/11. 1889.) : Sikkasztás bűntette miatt vádolt S. K. Márton és L. István elleni bűnügyben ítélt: Vádlottak közül I. rendű vádlott S. K. Márton a r. kath. egyház kárára elkövetett a btk. 355. §-ába ütköző s a 356. §. szerint minősülő sikkasztás bűntettében bűnösnek kimondatik s ezért a btk, 358. §-a alapján két évi börtönre s 5 évi tartamú hivatalvesztés s politikai jogainak felfüggesztésére Ítéltetik, ellenben L. István az ellene támasztott vád alól felmentetik. Indokok: I. r. vádlott ugy a vizsgálat, mint a végtárgyalás folyamán beismerte, de az iratokhoz csatolt 5. szám alattival is igazolva van, hogy vádlott S. K. Márton pusztai' lakos adófizetőktől jogosítva volt a fizetett egyházi adótartozásokat felvenni s azokat a r. kath. egyház tanácsához a pénztárba befizetni és azokkal beszámolni és azt is beismerte, hogy adóvégrehajtói szolgálata alatt 1877-től 1885. év derekáig az iratokhoz NB. alatt csatolt kimutatásban részletezett összegeket felvette, a melyek azonban a vizsgálat adatai szerint rendeltetési helyükre, azaz a r. kath. egyházközség pénztárába be nem szolgáltattak, hanem vádlott S. K. Márton azokból összesen 1,629 frt 31 krt, a mely az egyház adókönyveiben elszámolva nincs, visszatartott s igy saját céljaira felhasznált. Vádlott S. K. Márton ugyan azzal védekezik, hogy ő az általa nyugtázott összegeket az egyház pénztárnokának átszolgáltatta, de azt semmivel igazolni nem tudja, nem pedig azért, mert az időközben elhunyt dr. K. József pénztárnok arról neki soha elismervényt nem adott. Ezen állítása azonban vádlottnak figyelembe nem vétethetett, nem pedig azért, mert a tárgyalás folyamán hit alatt kihallgatott Gy. Imre volt egyházi főgondnok, T. (iergely algondnok és D. József egyházi jegyző mint tanuk, szemébe mondották, hogy adott utasítása szerint vádlott tartozott az általa beszedett adópénzekről naplót vezetni és a beszedett pénzösszegeket minden hét végén az egyház pénztárnokánál beszámolni s hogy vádlott ezt több izben előttük is ekként tette, szintén szemébe mondották és azt is igazolták, hogy nem is kellett a pénztárnoknak neki az átvett pénzről elismervényt adni, mert az átadás akként történt, hogy vádlott elővette az általa vezetni rendelt naplót és abból diktálta be mindannyiszor a pénztárnoknak, hogy ki mennyit és melyik pusztáról fizetett, az ilykép bediktált neveket és pénzmennyiséget azután a pénztárnok először a maga naplójába, azután onnan a főkönyvbe bevezette s midőn ez megtörtént, akkor a főkönyvbeni beírást összeegyeztették a vádlott adóvégrehajtó által vezetett naplójával, mely összeegyeztetés és beírás szolgált azután a végrehajtónak nyugtájául is, miután annak beirásáról ő maga is mindannyiszor meggyőződést szerzett s hogy mindazon összegek, melyek a vádlott végrehajtó által beszedettek és a pénztárnoknak átadattak, elkönyveltettek, azt még az is bizonyítja, hogy vádlott végrehajtónak az általa beszedett pénzek után, sőt még az önként befizetők adópénze után is pusztánkint 10 vagy 15% jutalék is járt, mely járandóságot vádlott mindannyiszor pontosan kivette és soha nem kifogásolta, holott ha ő több beszedett pénzt adott volna át a pénztárnoknak, mint a mennyi elkönyvelve volt, akkor mindjárt már az első évi végrehajtói állásánál nyomára kellett volna neki jönni a hiánynak, azt azonban nemcsak nem tette, hanem Gy. Imre főgondnok tanuzása és szembemondása szerint vádlott akkor, midőn 1885-ben az időközben elhunyt végrehajtó sikkasztásait vizsgálták és az ő sikkasztásait is felfedezték, akkor, bár minden egyes általa felvett nyugta előtte felmutattatott, beismerte, hogy azok értékét a pénztárba be nem szolgáltatta, hanem saját céljaira felhasználta, akkor nem állította egy nyugtánál sem, hogy ő azt a pénztárnoknál elszámolta volna, nem pedig azért, mert akkor még dr. K. József élt és csak ennek elhalálozása után jutott ; eszébe vádlottnak azzal védekezni, hogy a hiányzó összegeket