A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1890 / 23. szám - A végrendelkezés köréből
érdemleges vita nélkül elfogadtak s megszavaztak. K két törvény, rüelylyei anyagi magánjogunk codificatíóját oly könnyű móilon megkezdtük, egyike az atyai hatalom, kiskorúság és gondnoksága ezzel összefüggésben álló öröklési eljárásról, másika pedig a törvényes s v é grend életi öröklés és ajándékozásról szól. Ugy az egyik, mint a másik nem egyéb, mint a francia »Code civil« megfelelő részének (art. 371—515. és art. 711—1,100.) kis eltérésekkel való lefordítása. A mondott eltérések pedig megint nem eredeti alkotások, hanem egyszerűen az olasz magánjogi codexből vétettek. E mellett különösen a kiskorúság és gondnokságról szóló törvény szakaszai ugy össze-vissza vannak hányva, hogy azonnal reá ismerni ezen jelenség indokára, e törvény »szerkesztöje« (torditója) ez által a szórói-szóra való fordításnak kellemetlen benyomását gyengíteni óhajtván. A nép szokásaival, az ország felszabadítása óta kifejlődött biröi gyakorlattal, valamint a jogtudomány fejlődésével ezen két törvény számot természetesen csak bajosan tart, mert erre több idő kell annál, mely a miniszter által egybehívott bizottság rendelkezésére állott s különben is az a nézet nyert túlsúlyt a mérvadó körökben, hogy jelen szegény anyagkészletünk mellett sokkal célszerűbb idegen törvényt átvenni, mint rósz eredetit alkotni. így történt, hogy a gyámügyek ellátására a nálunk teljesen célszerűtlennek bizonyult családtanács (conseil de famille) megtartatott, a gyám- és gondnoki tisztség s annak jogai és kötelességei között semminemű különbség nem tétetik, hanem e két fogalom (gyám és gonduok) teljesen összezavartatik, a gyámpénzek kezelése iránt felette hiányos intézkedések tétetnek, a törvénytelen gyermekek öröklési joga kimondatott, a »beueficium inventarii* egészen francia mintára behozatott, a bírói nembeavatkozás elve kimondatott, de annyi megszorításnak alávettetett, hogy maga az elv illusoriussá vált; ép ugy áll a dolog az »ad vires hereditátis« való felelősségnek elvével stb., stb. Egy szóval a nevezett két »recipiált« törvényben annyi az ellentmondás és zűrzavar, hogy valóban kíváncsiak lehetünk, hogyan fogják azt — kivált elsőfokú bíróságaink, melyek legnagyobb részt nem-jogászokból állanak — a gyakorlatban alkalmazni. Az öröklésről szóló törvény, jóllehet az időrendben későbbi, folyó évi február hó 1-én lett kihirdetve, a kiskorúsági és gondnoksági törvény pedig még várja kihirdetését. iFoiyt. következik.) Dr. Sismanov St. Milán, fclt'örz<ényszéki biró Szó/iában. Nyilt kérdések és feleletek. A végrendelkezés köréből. ":• / \ •; I. (Felelet) Dr. II ea ügyvéd ur a »Jog« 17. számában azt a kérdést vetette fel, hogy mi történik az esetben, ha az örökhagyó következőképen rendelkezik : »Ha feleségem figyermeket szül, az vagyonom 2/s ad, nőm pedig '/3-ad részét kapja; ha azonban leánygyermeket szül, ez vagyonom '/3-ad, feleségem pedig 2/.3-ad részét kapja. Ámde a nő ikret, még pedig egy fi és egy leánygyermeket szült? E kérdéshez tulajdonképen nem volna szavam, mivel aztdr. K o r n János ügyvéd ur a »Jog« 18. és P f a f fe 1 József közjegyzői fogalmazó ur ugyané szaklap 21. számában helyesen oldotta meg. Miután azonban a nevezett urak a megoldást saját szellemi produktumuk gyanánt tüntették fel és rajtok kivül még hárman másképen fejtették meg a problémát, ugy azonban, hogy egyikök sem állithatja, hogy az ő megoldása a helyes, a kérdés megoldását én is szándékozom megkisérleni, da más auktoritások nyomán, azt vélvén, hogy igy bárkit is jobban fogok vele meggyőzni, mintha csak egyéni nézetemet mondanám el. Z 1 i n s z k y »A magyar magánjog« című müvének (Budapest 1880.) 686. lapján a következőket mondja: »A végrendeletek magyarázata célja az örökhagyó valódi szándékának kinyomozása és megállapitása« és ezen elv alkalmazást nyer a Curiának 2,265/84, 4,620. és 5,949/87. számú határozataiban (1. Döntvénytár X. köt. 87. 1, és XIX. köt. 101. és 152. 1.), a mennyiben ugyanis a kir. Curia a homályos tartalmú végrendeleteket nem dönti meg egyszerűen, hanem az örökhagyó akaratát igyekszik kinyomozni, miért is ezen elv alapján a jelen esetben sem mondható egyszerűen érvénytelennek a végrendelet. Említett művének 690. lapján az idézett szerző továbbá igy szól: »Igen fontosak azok az esetek, melyekben hagyományozott OG. 213 részek nem telnek ki az örökségből. Miután erre nézve hazai joggyakorlatunkban általános szabályt nem találunk, a külföldi törvényhozások intézkedéseihez kell foh amodnunk*. Es a 2. alatti jegyzetben egyebek között az osztr. polg. törvénykönyv 558. §-ának erre vonatkozó intézkedéseit is idézi. Miután hazai törvényeink ilynemű határozmányok nélkül szűkölködnek, ezen törvényt akarom alkalmazni kérdésünk megfejtésére annyival inkább, mivel ez hazánk több részében még mai napig is érvényben van. Lássuk hát, hogy miképen interpretálják az osztr. polg. törvénykönyv magyarázói e torvény g-át. Az E11 i n g e r - féle kommentárium 1851. évi kiadásában a kérdés ugy van megfejtve, a mint azt I m r é d y János ur (Budapest) is megoldotta, hogy ugyanis örökhagyó végrendelete érvényben maradván, a fiu a hagyatéknak 4/7 ed, az özvegy 2/7-ed s a leán) '/7-ed részét kapja. Nyilvánvaló, hogy a megfejtés ezen módja Imrédy János ur, illetőleg Ellinger szerint helytelen, mert tegyük fel, hogy a hagyaték 9 frtot tesz, akor szerintök a fiu 5 frt l42/7 krt, az özvegy 2 frt 57'/7 krt, a leány pedig 1 frt 284/? krt kap. E szerint a leány, a kit az örökhagyó kitagadni nem szándékozott, még köteles részét sem kapná, mely ez esetben a '.1 forintnyi hagyatéknak '/i-de lévén, nem 1 frt 284/í krt, hauem 2 frt 25 krt tesz. E megoldás szerint a leány tehát rosszabbul járt volna, mintha apja teljesen kitagadta volna. Másképen fejti meg e kérdést Stubenrauch kommeutariumának 709. lapján (4. kiad.) () ugyanis igy okoskodik : »ha megadjuk a fiúnak a neki szánt 2/3-dot, az anyának a reá jutó '/s-ot, a leánynak pedig a reá eső '/3-dot, akkor a hagyaték a számlálók összege (4) szerint négy egyenlő részre osztandó s igy a fiu 2/4-det, az anya V4-det s a leány '/4-det, vagy a példaképen felvett 9 frtnyi hagyatékból a fiu 4 frt 50 krt, az anya 2 » 25 » a leány 2 » 25 » összesen ... 9 frtot kap. Vizsgálják meg most e megoldást a leányt megillető köteles részre nézve és azt látjuk, hogy az nincs megsértve, mivel a leány e szerint is 2 frt 25 krt kap, avval a különbséggel azonban, hogy az örökségből nem lévén kitagadva, nincs kényszerítve csak pénzzel megelégedni, hanem igényt támaszthat a hagyaték állagának V-t-ed részére. Ha pedig a megfejtés e módját azon szempotból vizsgáljuk, hogy mennyiben felel ez meg az örökhagyó akaratának, a ki fiának épen kétannyit kivánt adni mint nejének vagy leányának, kiviláglik, hogy az örökhagyó akarata teljesen el van érve azon módosítással természetesen, hogy sem a fiu, sem a nő, sem pedig a leány a végrendeletben számukra kijelölt harmadrészeket nem kaphatják, mivel azon előre nem látott eshetőség állott be, honiker született s az apa gyermekeinek egyikét sem akarta kitagadni. Feltéve végre, hogy a 9 frtnyi hagyaték a leánynak járó 2 frt 25 krnyi köteles részszel felérő összeggel volna terhelve, akkor az örökhagyó által megállapított azon tételek szerint, hogy a fiu a hagyaték 2/3 ad, a nő pedig '/3 ad részét kapja, a fiúnak örökrészéből a 2 frt 25 krnyi adósságnak rá háramló 2/3-át, vagyis 1 frt 50 krt kellene fizetnie és igy e feltevés szerint is 6 frtot kevesebb 1 frt 50 krt, azaz megint csak 4 frt 50 krt kapna, mig a nőnek az emiitett adósságnak Vs-ad részét, tehát 75 krt kellene fizetnie és igy 3 frt fitot, kevesebb 75 krt, tehát 2 frt 25 krt kapna. E példából világosan kitűnik, hogy ha tekintetbe veszszük, miszerint a gyermek köteles része a hagyatékot épen ugy terheli, mint akár valami adósság s igy mindkettő a hagyatél ból fizetendő, sem a fiu, sem az anya rövidséget nem szenved az által, hogy az örökhagyó végrendelete alapján a leánynak is a hagyaték J/Wt adtuk. Az örökhagyó végrendelete tehát mind a fiúra, mind a nőre, mind a leányra nézve érvényes akképen, hogy a fiu a hagyaték 2/4, az anya '/i s a leány is '/i részét kapja. Fronius Károly, kir. tvszlki biró Fehirtemp lomban. II. (Felelet.) Dr. 11 e a György által a »Jog« f. évi 17. számában felvetett örökösödési kérdés tárgyában közölt több rendbeli megoldások egyikét sem fogadhatom el. Véleményem a következő :
