A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 23. szám - Bolgár igazságügy. 1. r.

212 A JOG Volt idö, mikor a járásbiró az ily megkeresésre egyszerűen ráirta a végrehajtónak nevét s azzal már ment a kiküldött a végrehajtást foganatositani. Ennek ismét behozatala az igazságszolgáltatás gyorsítása érdekében nagyon kívánatos volna. 8. Az 1881. évi LX. t.-c. 140. §. és 165. §. értelmében az ingatlan végrehajtás elrendelése, a végrehajtási zálogjog bekebelezése és az ingatlan árverés elrendelése ellen felfolyamodványnak van helye s mindegyiknek felfüggesztő hatálya van. Ez annyit tesz, hogy a végrehajtást szenvedettnek egy pár forintért módjában áll — akár vannak indokai, akár sem — a végrehajtási stádiumot 2 — 3 esztendővel elodázni. Holott (alán ezer eset közül egy, hogy a végrehajtás vagy árverés nem — az ítélet tartalma szerint s nem a telekkönyvi állapotnak megfelelőleg — helyesen rendeltetik el. Ezen három felfolyamodást bátran lehetne összesíteni az ingatlan árverés megtartása után megengedett előterjesztés és fel folyamodással; mert hisz időközben az ingatlan állaga az árverés megtartása által ugy sem szenved változást s ha a végrehajtás vagy árverés elrendelésében vagy foganatosításában hiba történt, még mindig van idő és alkalom a bajon segitenr, a Eélkül, hogy a végrehajtást szenvedett károsodnék a történtek által. 9. Az 1881. évi LX. t. c. 151. §-a által megszabott 60-90 és 90—120 napi árverési határidő hossza semmivel sincs indokolva. Ez bátran felére le volna szállítható. 10. A praxis terén nem válik be az 1881. évi LX. t.-c. 116—117. §. által életbeléptetett azon megszorítás, hogy a folytatólagos végrehajtás csak igen ritka esetben engedtetik meg. A hitelezőtől nem szabad megvonni az alkalmat, hogy követelését adósánál akkor és ott keresse, a mikor és a hol leggyorsabban juthat hozzá. Akárhányszor történik, hogy a hitelező csak a végrehajtás foganatosítása és a jegyzőkönyv beterjesztése után szerez tudomást adósának oly vagyonáról, mely még lefoglalva nincs. Mig a végrehajtás foganatosítása alkalmával csak olyanokat talált, melyek már többszörösen értéküket meghaladólag le- és felülfoglaltattak. Már most addig folytatólagos végrehajtás utján nincs módjában lefoglalni az újabban felfedezett alapot, mig a már lefoglalt javak el nem árvereltettek és ki nem tünt, hogy egyik vagy másik hitelezőnek követelése fedezet nélkül maradt. Ez természetesen beláthatlan időkig húzódván, addig az adós a még le nem foglalt javait vagy eléli, vagy láb alól elteszi s a hitelező megfosztatott fedezeti alapjától. Ezen megszorítás költségkímélés indokából lett életbeléptetve az adósok érdekében. De módjában áll a törvényhozásnak az adóst a költségtől megkímélni olyképen is, hogy a hitelező kárt ne szenvedjen. Szükség esetén kimondható volna ugyanis, hogy a folytatólagos végrehajtási kérvény és foganatositási költség végrehajtást szenvedettet nem terhelheti. De annak egyszerű megtagadása a hitelezőt károsítja. 11. Ep ugy nem vált be a végrehajtási törvény 196. §-ának amaz intézkedése, hogy a kielégítési sorrend 15 nap alatt elkészítve, megszemlélésre kitétessék. A jelzálogos hitelezők, vagy azok képviselői a legritkább esetekben laknak mindnyájan a tkvi hatóság székhelyén. Az idegen helyen lakók egyáltalán nincsenek, a helyben lakók pedig csak ritkán vannak azon helyzetben, hogy érintett 15 napon át ott lessék a tkvi hatóságnál, hogy mikor készül el és tétetik ki a rangsorozati végzés közszemlére s így igen számos esetben nem élnek s nem élhetnek jogorvoslattal olyan rangsorozati végzések ellen az érdeklettek, melyekkel egész követeléseiktől s a nagy nehezen lefolytatott egész per eredményétől fosztatnak meg. Itt tehát szükséges volna, hogy a rangsorozati végzések a jelzálogos hitelezőknek kézbesittessenek. 12. A végrehajtási törvény 200. §-a arról intézkedik, hogy ha a rangsorozati végzés jogerőre emelkedett, a vételár annak értelmében haladéktalanul kiutalványoztassék. Ezen törvényes intézkedés megbénittatott egy miniszteri rendelet által, melynek folytán az utalvány jogerőre emelkedését is még külön bevárják, erről hivatalos jelentést tétetnek, mely ismét beiktatás, elintézés és expediálás tárgyát képezi. Ez sokszor hónapokig, sőt volt esetem rá, hogy másfélévig elodázta kielégittetésemet. Érintett miniszteri rendeletet tehát az igazságszolgáltatás érdekében okvetlenül vissza kellene vonni. Megengedem, volt eset rá, hogy az utalvány — az illető bíró hibájából — nem felelt meg a rangsorozati végzésnek. Annyi értelmet azonban csak kell egy bírónak tulajdonitanunk, hogy az általa hozott Ítéletet és rangsorozati végzést megérti s a végrehajtást és kifizetést azok értelmében rendeli el. De ha van az országban egy-két biró, ki még ezen primitív követelményeknek sem felel meg, ugy azon nem az igazságszolgáltatás kerekének megkötése, hanem az ily biró kiselejtezése által és fegyelmi uton kellene segíteni. Nem arrogálok magamnak törvényhozói képességet, de mint húsz év óta a gyakorlat embere, látnom és éreznem kellett sokszor azt is, mit a törvényhozó a zöld asztalnál észre sem vehet s most ösztönszerűleg feljajdulok ott s azon helyen, hol egyik-másik ügyemben Themisnek kíméletlen ujjai által fájdalmasan érintve lettem. Annyit azonban mégis merek reméleni, hogy feljajdulásom — mely a legjobb intentiónak kifolyása — a mostani igazságügyi kormányzatnál jóakaratú figyelemre, esetleg méltatásra fog találni. Ausztria és külföld. Bolgár igazságügy. Miilőn ezúttal is, mint az előző években, e lap t. olvasóit szobránijénk igazságügyi tevékenységével megismertetem, talán meglepem őket, hogy ha jelen közleményemet annak constatálásával kezdem, hogy mi — bolgárok — magánjogunk egy részét (a család- és öröklési jogot) már codificáltuk, dacára annak, hogy az erre szükséges előmunkálatok nemcsak hogy meg nem tétettek, hanem még meg sem kezdettek, miután mint alább kifejtem, mi egyelőre a rideg receptio terére léptünk s ily módon természetesen rövid idö alatt a jog összes ágait fogjuk codificálhatni. Ily szempontból kell tehát haladó codificátiónk értékét megítélni. Mult évi közleményemben ugyanis említést tettem a módról, mely szerint nálunk a törvényjavaslatok előkészíttetnek. Az igazságügyi miniszter, a fővárosi (sophiai) birák sorából bizottságot (tizenkét tagot) nevez ki, mely albizottságokra oszolva, szabad óráiban a miniszter által eléjük terjesztett egy vagy több javaslatot megbirá). Ezen bizottság tevékenysége tart február havától egészen a szünideig, azaz június végéig s a szünidő után rendszerint újonnan összeül, hogy — küszöbön állván a szobránije — úgyszólván nyakra-főre legalább is 2 —3 javaslatot elkészítsen. 11a tekintetbe veszszük, hogy naptárunk ünnep- és országos szünnapokban meglehetős gazdag, másrészről pedig a birák hivatali teendőikkel majdnem minden köznapon el vannak foglalva, ugy nagyon könnyen képzelni, mennyit és mit végezhet az ilyen codificationális commissio ! Az első (febr. —jun.) időszakban meddő vitatkozásokon kivül jólelkű codificátoraink annyi, mint semmit sem végeznek. Jön a szünidő. Ekkor igazságügyérünk rendszerint a már eleve egy miniszteri hivatalnok által 1 e-, illetve kifordított egy vagy több indok nélküli törvényjavaslatot szétosztogat az egész ország birái és ügyvédei között, felkérvén őket, hogy véleményüket egy, vagy legfölebb két hónapi határidőn belül hozzá beterjeszszék. Ezen miniszteri felszólításnak legjobb esetben a felszólítottak ötödrésze szokott megfelelni; hisz szünidőben ki is foglalkozik codificatióval! Szünidő után az igazságügyminiszter egybehívja megint codificátorait, kik ezúttal valamennyien együtt egy bizottságban az ő (a miniszter) elnöklete alatt üléseznek, a midőn is az esetleg beérkezett véleményeket felolvassák és felőlük tanácskoznak és vitatkoznak. Nos de már itt van october hava s elő kell terjeszteni a honatyák elé egy pár javaslatot az igazságügyi ressortból is. Idő már nem marad s így utóvégre — az összes vélemények félretételével s a szaksajtóban (»Juridicseszko szpiszánie* és »Szudebna hronika«) nyilvánított helyes észrevételekre sem ügyelve — elfogadják a miniszter által eléjük terjesztett javaslatot, ugy, a mint van, azaz ugy, a mint az jól vagy roszul le van forditva valamely külföldi (rendesen francia) törvényről. Ilyen elkészitési mód mellett nem kell csodálni, hogy valamennyi igazságügyi törvényjavaslatok ép ugy, mint a többi ressort-miniszterek által beterjesztettek, indokok nélkül terjesztetnek elő a szobranijének. Erre, t. i. indokolásra azonban szükség nincsen, mert a mi képviselőink nemcsak tudni nem akarnak, mivel indokoltatnak a javaslat egyes intézkedései — kivált hogy ha nem pénzről van szó — hanem még magát a javaslat szövegét sem bántják, azaz nem vitatkoznak fölötte. Tgy történt, hogy a lefolyt szobránije első 8 napján két rendkívül fontos magánjogi törvényt, úgyszólván