A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 23. szám - A közjegyzői okiratok és a peres eljárás rövidítése

a J o a 211 magas kormánynak minden kényszer behozatalától tartózkodnia kell. _ Azt fogja mondani a t. közjegyző ur, hogy a túlságos felszámítások ellen lehet az illetékes járásbíróságnál s esetleg lelebbezés utján orvoslást szerezni. De a ki tudja, hogy mennyi fáradsággal, utánjárással és költséggel van az ily orvosláskeresés egybekötve; a ki szem előtt tartja, hogy egyes felekre nézve mindannyiszor csak pár forintról lehet szó, mig az a közjegyzőnél egész éven át ezrekre rúghat; végül, a ki figyelembe veszi, hogy a concurrentia nélkül álló vidéki közjegyzőre egyik-másik félnek többször is lehet szüksége S pár forint végett őt és minden hozzátartozóit ellenségévé tenni nem akarhatja, az fent érintett remédiumot komolyan számba vehetőnek tekinteni nem fogja. Különös figyelemmel kellene továbbá a közjegyzők kinevezése körül lenni arra, hogy csak kipróbált jellemű emberek és kitűnő jogászok ruháztassanak fel ezen nagyhorderejű privilégiumokkal. Hogy mennyire szükséges a kifogástalan jellemre tekinteni, jogi szaklapban nem szükséges indokolnom. S hogy az isten adta állással nem mindenkinél jön meg a készültség és értelem is, igazolja azon körülmény, hogy akárhány helyen, egy legcsekélyebb mértékben is bonyolult jogügylet megkötését nem bizzák és nem bizhatják a felek a közjegyzőre, hanem kettős költségen elkészíttetik előbb valamely ügyvéd által s csak annak utána viszik a közjegyzőhöz, hogy azt közjegyzői okirat erejével felruházza. Tökéletes igazsága van t. közjegyző urnák, hogy új törvények hozatala, vagy legalább is a régiek alapos módosítása, az igazságszolgáltatás gyorsítása érdekében most már országos kényszerűség. Mert a perlekedés lassú menete és nehézkessége nemzeti közsérelmet képez, mely az ország jogfejlődését hátráltatja s a nemzet hitelét rontja. Nincs igaza azonban azzal, hogy a behozni szándékolt fizetési meghagyások nyugtalanítják a jogász világot s hogy ezen intézmény célszerűtlen volna. Hiszen épen előbbeni állításának folyománya, hogy igenis hozzuk be minél hamarább a fizetési meghagyásokat, minden teljes hitelt érdemlőleg kiállított köz- vagy magánokiratra nézve. Példa gyanánt áll itt váltóeljárásunk s ugy hiszem, senki sem fogja eltagadni, hogy az kitűnően bevált. Természetesen polgári ügyekben is csak ugyanoly értelemben vélem behozhatónak a fizetési meghagyásokat, mint az a váltóügyekben történt, hogy t. i. záros határidő tűzetik az adósnak, melyben kifogásait érvényesítheti. Ezzel senki jogos kifogásaitól elzárva nem volna s legtöbb esetben az idő, munka és költség 3/4 része megkíméltetnék. A ki az új váltóeljárást keletkezésétől fogva gyakorlatilag átélte, tudni fogja, hogy mily tetemesen megkönnyebbitette és megrövidítette az eljárást a fizetési meghagyások behozatala. Mig előbb kereset, tárgyalás, tanúkihallgatás, szakértői szemle, eskü — a legrövidebb törvényes határidők mellett is — végnélkül elodázták az Ítélethozatalt, most ez legtöbbnyire elesik, meghozatik a fizetési meghagyás s pár nap alatt az ügy végrehajtási stádiumában van. Ez a váltóügy menetében oly óriási haladást képez, hogy minden igaz hazafinak örömmel kell fogadnia az igazságügyi kormányzatnak ama szándékát, hogy a fizetési meghagyásokat minden teljes hitelt érdemlőleg kiállított köz- vagy magánokiratra ki akarja terjeszteni. Mi ügyvédek, kik százszorta meghaladjuk a közjegyző urak számát, a közjegyzői törvény, a községi bíráskodás, a bagatelltörvény, a váltófizetési meghagyások, az ingatlan végrehajtás helyszíni foganatosításának eltörlése, ugyanazoknál a két árverésnek egyre történt reducálása, az előnyös tételek alapos megnyirbálása stb. stb. által ugy is már hozzá vagyunk szoktatva, hogy ügykörünk reducáltassék s létszámunk növekedjék. Nem zúgolódunk tehát most sem, midőn látjuk, hogy ügykörünknek a fizetési meghagyások behozatala által történendő újbóli alapos megnyirbálása által a közjó előmozdittatni szándékoltatik. Mi nemcsak hogy nem petitionálunk s nem remonstrálunk ezen újítás alapeszméje ellen, sőt ellenkezőleg ezen kivül még bátor volnék az alantiakban a ptsból oly momentumokat kiemelni, melyekre a rövidítés igen nagyon ráférne, a nélkül, hogy az az igazság rovására történnék. U. i.: 1. Az 1881. évi LIX. t.-c. 9. és 10. §-ai által szabályozott perbehivás a praxis terén oly curiózumnak bizonyult, melyet továbbra is fentartani, azzal a feleket és bíróságot fárasztani s a per húza-vonására alkalmat nyújtani teljesen indokolatlan volna. A perbe hivott tetszésétől függvén, hogy a perbe hivő védelmét elvállalja-e vagy sem s az 1,000 eset közül 999-szer nem vállaltatván el, e végett az előirt tárgyalások elhalasztását, a per lefolyásának megnehezítését továbbra is fentartani annál kevésbé érdemes, mert a 10. §. 2-ik bekezdésében világosan ki van mondva, hogy a perbe hívó és perbe hivott közötti jogviszony a perben nem döntetik el és a védelem elvállalásából a szavatossági kötelezettségnek elismerése nem következtethető. 2. Az 1868. évi LTV. t.-c. 195. § ában ki van ugyan mondva, hogy : »A ki nem létező, vagy olyan tanura hivatkozik, kinek a fenforgó körülményekről tudomása nem lehetett, vagy a ki a tanú lakhelyét tudva hamisan adta elő, ha a per folytán kitűnik, hogy ezzel a per késleltetése, ellenfelének vagy a bíróság bosszantása volt szándékában, 100 frttól 300 frtig terjedő birsággal büntetendő.« De érintett törvény életbeléptetése óta nem tudok esetet rá, hogy az alkalmaztatott volna is, jóllehet a praxis terén mindennapi dolog az ilynemű szándékos késleltetés és húza-vona. 3. A ki a kézbesítési miseriákat ismeri s tudja, hogy mily nehézkes és lassú annak megtörténte, hogy hányszor kell a vevények beküldését a községek elöljáróságainál szorgalmazni, hányszor kell e végett a főszolgabirák és alispánoknál panaszt emelni; ha továbbá figyelembe veszi, hogy minden lefolytatott perben 15—20 végzést is kell kézbesittetni, nem fog csodálkozni, hogy 6 — 8 éves perek léteznek. Várva-várjuk tehát, hogy a kézbesítéseknek posta utjáni eszközlése behozassák. Ez sokkal olcsóbb, jobb és gyorsabb volna. 4. Az 1881. évi LIX. t.-c. 28. §-a kimondja ugyan, hogy a felebbezések és fel folyamodványok 8 nap alatt felterjesztendők, de a tapasztalat mutatja, hogy az sokszor félévig, sőt egy évig is eltart. A felsőbb forumokon az ügy legjobb számítással (ha egy vevény, vagy egy meghatalmazványon hiányzó kelet vagy tanú végetti »Schieber«-t nem is tartunk szem előtt) egy évig elhever s visszajővén, mig kikézbesittetik, ismét félévig eltart. Ily körülmények között nem csoda, ha a fél bele őszül, mig ügyét lebonyolítja. Annak oka, hogy ez így történik, legtöbb esetben abban keresendő, hogy a bíróságoknál fukar kézzel beosztott személyzet mellett phisikai lehetetlenség a törvény által megszabott határnapokat megtartani. Szükséges tehát, hogy minden bíróság ügykörének megfelelő személyzettel láttassék el s annak utána hivatalból ellenőrzendő a törvényes határnapok pontos megtartása. 5. Az 1881. évi LIV. t.--c. 60. §-a világosan kimondja: »Ha a másod- vagy harmadbiróság a felfolyamodást merőben alaptalannak mondja ki, a felfolyamodó 500 frtig terjedhető pénzbirsággal büntettetik.« De nem emlékszem esetre, hogy ezen §. alkalmaztatott volna is, jóllehet a merőben alaptalan felfolyamodások száma egy légió. Nem is csoda, ha valamelyik fél 5 — 10 frtot megriszkiroz, hogy az érette készített felfolyamodványnyal 1—2 évi időhaladékot szerezzen magának. Nem volna helyén az esze, ha oly hosszas nyugalomért ily csekélységet nem áldozna. Már pedig, hogy ez ugy az igazságszolgáltatásra, mint a felsőbb forumokra nézve valóságos csapás, azt senki sem fogja eltagadni. Ezen bajon tehát vagy gyors elintézéssel, (mi természetesen helyesebb és megfelelőbb) vagy a 60-ik §-nak drákói szigorával lehet és kell segíteni. 6. Az 1881. évi LX. t.-c. 91. §-a azt mondja, hogy a végrehajtó eljárása befejezésétől számított 3 nap alatt a felvett jegyzőkönyvet a bíróságnak bemutatni köteles, mely a költségek megállapítása után az iratokat további eljárás végett a kiküldöttnek visszaadja. Ezen i;. elolvasása után azt hinné az ember, hogy ez pár nap müve. A ki azonban tudja, hogy mit jelent az, a jegyzőkönyvet beterjeszteni, annak beiktatására, elintézésére és expediálására várni, annak magyaráznom nem kell, hogy ez hónapokat vesz igénybe. Ezen tehát olykép kellene változtatni, hogy a végrehajtó jegyzökönyvét, a költségek megállapítása végett — beiktatás nélkül — az eljáró bírónak egyszerűen felmutatja, az a költségeket a jegyzőkönyvön magán megállapítja, azt aláírásával bizonyítja s a jegyzőkönyvet a végrehajtónak nyomban visszaadja. 7. Ep oly nehézkes és időt rabló az is, hogy a végrehajtási megkeresések előbb beiktattatnak, azután elintéztetnek és az egi 9 apparátuson keresztül kiadmányoztatnak. Ez néha hónapokat vesz igénybe.