A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 21. szám - A nyilvánosság a büntető eljárás elővizsgálati részében. 8. r.

196 ft JOG. Ilyen hányadrészes osztályt csak azon esetben vettem jegyzőkönyvbe, a mikor az örökösök természetben még az ingatlanokon meg nem osztoztak s megígérték, hogy mihelyt maguk közt szétosztják, szétiratják magukra és a közösséget megszüntetik. Kevéssel több munkába került a részletes osztály. De ezen több munka, nyugodalmat, jólétet szült az örökösök és érdekelteknek s megszabadított engemet is azon idővesztegetés és kellemetlenségtől, a mely a hányados osztály folytán bekövetkezett zavarok után, kérdezősködésök, felvilágosítás adás és a feleknek ügy.édhez utasításából háramlott reám. Legtöbb időbe került, a mikor egyik vagy másik fiatal biró a részletes osztályt azon okból küldte vissza, mert abban vétel, csere, vagy helytelen telekkönyvezés folytán annak helyreigazítása, a közös hányadokban egy telekjegyzőkönyvbe foglalt birtoktestnek az örökösök és örökhagyó tulajdonostársai közti szétosztása, vagy örökhagyó házastársa nevén közösen álló birtoktestből, az élő házastársat is illető résznek az örökösök nevérei bekeblezése, vagyis az elhalt és élő házastárs közös vagyonának gyermekeik közti felosztása foglaltatott az osztályegyezségbe. Indokul hozatván fel, hogy élők közötti jogügylet örökösödési osztályegyezségbe nem foglalható. Hasztalan tartottam újabbi tárgyalást, sőt többször siker nélkül idéztem az örökösöket; nem voltak reábirhatók, hogy a bíróság kivánata szerint tovább is közösségben maradjanak s egyedül örökhagyó részét hányadrészekben fogadják el. Nem lehetett neheztelni se reájuk a több munka okozása miatt, a mikor mindennapos a közös telekkönyve. ésből eredt tönkrejutás. Békés, biztos birtok és tulajdon és a telekki ny i intézmény áldása csakis részletes osztályok útján érhető el, különben a nép átka kiséri a hagyatékot tárgyaló közjegyzőt és a telekkönyvi intézményt. A helyesen vezetett s minden igényeket tisztázó hagyatéki eljárással, egy nemzedék alatt, a legnagyobbrészt tisztázva lennének a tulajdonjogok s a telekjegyzőkönyvek tiszta képét mutatnák a valódi tulajdonnak, míg most inkább egy sötét kamara, a melyben tapogatni kell és igen sokszor az igazságot a törvény tiporja le. Mily szép lenne a közjegyzői intézmény, ha a hagyatéki tárgyalásokat a törvény nem utalná hozzá, a mely folytonos súrlódást idéz elő a közjegyzők és sok fiatal bírák közt, kik legtöbbnyire gyakorlati ismeret nélkül azon hittel foglalják el állomásukat, hogy ők a közjegyzők fölébe rendelt hatóságok1, mert az 1886 : VII. t.-c. 34. §-a szerint jelentést követelhet s ha azt elmulasztja, arra 100 forintig terjedő birsággal szoríthatja.2 Mikor a sok végzés, előterjesztés, felsőbb bírósági határozat után gyakorlati úton volnának, más állomásra neveztetnek ki és egy újabb fiatal bíróval újból kezdődik a súrlódás. A közjegyző előtt megkötött alapos részletes osztály félretétele az örökösök által eladott birtokrészeknek a Telekkönyvi R. 73. §-ának rendelete ellenére az eladó örökös nevére, avagy örököstársaival közös tulajdonkénti bekebeleztetése, a vevők szerződéseinek egyszerű visszaadása ismétlődik. Ezen kivül még az igazságügyi minisztériumnak 1883. október 19-én, 37,903. sz. a. a belügyminisztériumhoz intézett átirata alapján? (mert [ezen a Rendeletek Tárába fel sem vett átirat a kalocsai telekkönyvi hatóságot jónak látta a Telekkönyvi Rt. 73., 67., 84., 85. §§. és az 1877 : XX. t.-c. 250. §-a ellenére a hagyatéki bíróságok végzéseinek érdemi felülvizsgálásával felruházni s kimondani, hogy csakis örökhagyó kizárólagos tulajdona iratható és csakis az örökösökre, de nem az örökösök jogutódaira) következik még a telekkönyvi hatósággali súrlódás is. Es ezek mindazt eredményezik, hogy a zavaros telekkönyvi közösség nem hogy tisztáztatnék, sőt jobban bebonyolittatik s a nagy közönség mindezt a hagyatékot tárgyalt közjegyzőnek tulajdonítja, a fiatal bírót a közjegyző fölébe helyezett hatalomnak tekinti. Ugyan hogy fordulna bizalommal a nép azon közjegyzőhöz, a kiről tudja, hogy az általa, előtte kötött osztályegyezségek, egy fiatal biró által megsemmisíttetnek. 1 Ilyet törvényeink nem mondanak, sőt ellenkezőleg az 1874 : XXXV. t.-c. 59. §-a, a közjegyzőnek önállóságot biztosit. Visszás is lenne, mikor az 1886 : VII. t.-c. 1. §. c) pontja szerint csakis 4 évi gyakorlat után lehet egy biró közjegyzővé. 2 Ezen büntetés csakis a késedelmes válaszolás, de nem az ügy lényére vonatkozik. 3 Ezt nem veheti zsinórmértékül egy független biró. A közjegyző tekintélye, hitele rontatik le a hagyatéki tárgyalások által. A törvényhozás, ha a közjegyzői intézmény megszilárdítását akarja, ugy a hagyatékok tárgyalását a járásbíróságokra kell bízni, a hová azok tartoznak. Ott egy albiró kényelmesen letárgyalhatja és azonnal meg is hozhatja a végzést annyi idő alatt, mint mennyit a közjegyző által felvett jegyzökönyvek átolvasása, a többi iratok áttekintése, a közjegyzőveli levelezés, hozzá még súrlódás vesz igénybe.* (Folyt következik.) A nyilvánosság a büntető eljárás elővizsgálati részében. Irta : dr. LUKÁCS ADOLF, jogtanár a pécsi jogakadémián. (Nyolcadik közlemény.) * Kétséget nem szenved, hogy vannak körülmények, melyek egyszerű voltuknál fogva, egyszerű szavakban kinyilatkoztatva a jegyzőkönyvben is tárgyilagos jelentőségükben fejeztetnek ki. De ilyen körülmények az igazság érdekében való objectiv bizonyító erejöket még akkor is megőriznék, ha külön vizsgálat tárgyává nem is tétetnek és a végtárgyalás előtt jegyzőkönyvbe sem foglaltatnának. Az ily körülmények azonban valóban a légritkábbak. Mert a legegyszerűbbnek látszó tényálladék is a legkomplikáltabb bizonyítási utat veszi és veheti igénybe. Ilyen esetekben pedig a jegyzőkönyv nem az igazságnak a forrása, hanem valóban annak eltakarása. A tanú téves véleményei, az ügyre vonatkozó helytelen felfogása, hamis következtetései, a vizsgálatban szereplő különböző személyekhez és dolgokhoz fenforgó különböző viszonyai, melyek a kihallgatásnál szóba sem kerülnek és melyek mégis a tanú kifejezéseire észrevétlen befolyást gyakorolnak — mind-mind a jegyzőkönyvben — a vizsgálóbíró legjobb igyekezete dacára kifejezésre nem találnak. Hátha még tekintetbe veszszük a nyilatkozatok azon előszámlálhatlan sajátságait, melyek a tanú legbensőbb személyiségével függnek össze, mint a kifejezésben való habozás, vagy éppen gyors határozottság, classicus világosság, vagy épen zavart homályosság, kisérve az arcnak, a szemnek, vagy a test egyéb tagjainak megfelelő és nagyjelentőségű mozdulataival : mindezeket a jegyzőkönyvben rendszerint vagy egyáltalában ki sem lehet fejezni, vagy pedig csak olyan egyforma stylus curialis ban fejezhetők ki, mintha minden tanúnak a szava egy beszélőgép billentyűi utján hangzanék, mely billentyűket azonban a vizsgálóbíró pengetett. A jegyzőkönyvek tehát a lehető legkevesebb tényezőt szolgáltatják az ügy kiderítéséhez. A jegyzőkönyv, a mint már feljebb is megemlítettem, a biró individualitásának a kinyomata. Ha több benne a bírói nuance, akkor a jegyzőkönyvek a minduntalan felmerülő birói aggályok hű kinyomatai és egyúttal tanúságtételei az ügyre vonatkozólag semmi kézzelfogható eredményt fel nem tüntető kísérletezéseknek; itt a jegyzőkönyv a reáforditott óriási munka dacára üres. Ha pedig a biró individualitásában több a vádlói jelleg, akkor a jegyzőkönyv csak vádol és ha végül túlnyomó a biró individualitásában a védő, akkor a jegyzőkönyv csak védelmez. Az elővizsgálat ezen alakulatának természetes következménye a formális védelem teljes hiánya, éppen ugy, mint a formális védközegnek is csak mostoha igénybevétele. Ha ugyanis a vizsgálóbírónak minden érdeket képviselnie és titokzatos tervszerűség sikere céljából mindent magának kell végeznie : akkor természetes, hogy a formális védelem és vádlás az elővizsgálatból ki van zárva. Es jellemző, hogy az újabbi elővizsgálati reformok tendenciáját egyesek abban találták, hogy a közvádló azon ingerenciája, melyet az elővizsgálatra gyakorol, a védelemmel való paritása tekintetéből, mindinkább megszorittassék és az elővizsgálatban épen ugy, mint a védelem jogköre, a vád jogköre is a minimumra redukáltassék. Holott az igazi reformnak épen annak kell lenni, hogy a védel em jogköre mindinkább tágittassék és a. közvádló jogkörével együtt oly mérvben szélesbittesék, a mily mérvben csak szükséges arra, hogy a vizsgálóbíró természetes jogkörére, a bíróira szorítva, megfosztassák mindazon hatalomkörtől, mely őt természetellenes vádlóvá és védővé teszi és ennek folytán — birói hivatásának gúnyjára — perféllé degradálja. 4 Sajnos, hogy ily súrlódások akadályozzák az ügy befejezését. * Előző cikkek a »J o g« 1889. évf. 36., 40., 41., 44., 50. és folyó évi 3. és 20. számában.