A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 21. szám - A hagyatéki eljárásról szóló törvényjavaslat. 1. r.

OG. 195 védelmében is. Mi által megfékezték a hatalom túlkapásait, biztositották a lelkiismeret szabadságát, a minden különbség és tekintet nélküli tökéletes egyenlőséget és viszonosságot, megszilárdították a jogrendet és létrehozták a jogállamot. Ha van és lehet valami a rendeletben olyan, mi miatt az kifogásolható és talán bírálat alá jöhet, az nem más, mint azon intézkedés, hogy a törvény és rendelet ellen vétőket elvonja illetékes birájuktól és közigazgatási hatóságuk alá helyezi, de ezen intézkedés is a lelkészek iránti kíméletből, érdekükben és javukra tétetett, tehát rájuk nézve sérelmes nem lehet. A dolog ezen állásában egészen indokolatlan a törvényes rendelet ellen meginditott mozgalom, kifakadás, felháborodás és célbavett hajsza, melynek rendezői, szitói és terjesztői ellen, hogy a törvénynek tisztelet és érvény szereztessék, a törvény egész szigorával kellene fellépni. Jövőre pedig, hogy az állam és egyház közötti összeütközésre minden ok és alkalom lehetőleg elkerültessék, uem az 1868: LM. t.-c. 12. §-át, hanem inkább az arra alapított rendeletet, az 1844 : 111. t.-e. 9. §-a intézkedésének szellemében kellene oda módosítani, hogy ha az illető lelkész a vegyes házasságból származó gyermekek meg ereszteléséröl az anyakönyvi kivonatot az illeté'ces lelkészhez 8 nap alatt át nem tenné, vagy annak áttételét bármi okból megtagadná, a gyermek megkereszteléséröli bizonyságlevelet a keresztelésnél jelenvoltak állithassanak ki, melynek alapján az illetékes lelkész bevezethetné saját anyakönyvébe az elkeresztelt gyermeket. Ha pedig a kitört viszályt ily módon sem lehetne megszüntetni, akkor nem maradna más hátra, mint az anyakönyvek vezetésének, a polgári házasság behozatala mellett a világi törvényhatóságokra bizása. Salus reipublicae esto suprema lex. A hagyatéki eljárásról szóló törvényjavaslat.* Irta: SZILÁGYI JÁNOS, m.-szigeti kir. közjegyző. A hagyatéki eljárási törvényjavaslatra vonatkozó, Zimányi Alajos közjegyző kartársam által »A Jog« m. é. 48., 49., 50. számaiban közlött nézeteit nagyobbrészt osztom. Dr. W e i n m an n kartársunk javaslatának főhibája szerintem is, hogy az: bonyolódott, hosszadalmas, mondhatni írásbeli eljárássá változtatná át azt, a minek egyszerűnek, népünk felfogása és ismeretköréhez alkalmazott szóbeli eljárásnak kell lenni. Zimányi kartársam eléggé indokolja, hogy kivétel nélkül minden hagyatéki ügynek hivatalból kell tárgyalva lenni, mert csak igy menthető meg legszegényebb népünk, a hagyatéki eljárás, osztályos egyezség felvételének évtizedeken keresztül lett elmulasztásából származó zavarok, viták, perlekedésektől. Naponkint fordulnak elő esetek előttem, hogy 20 -30 év előtt elhalt örökhagyók hagyatékának tárgyalása már nem is az örökösök, hanem ezek jogutódai, ingatlan birtok, avagy osztályrészek vevői kérik a hagyaték tárgyalását. Az ily tárgyalásoknál kitűnik sokszor, hogy az örökösök nagyobb része már mind eladta azon ingatlanokat, a melyeknek használatába, a szülők engedélye, vagy a testvérekkeli szóbeli megállapodás, legtöbbször önhatalmuk folytán — a gyengébb testvéreket értéktelen részecskékre szorítva — jutottak. Körülményei mostohasága, vagy önhibájából az eladásra kényszeríttetvén, a vevő ily bizonytalan birtokért nem adja meg az érték negyedrészét sem. Az igy elzüllött örököst kevésbé jóhiszemű üzérek könnyen reá veszik, hogy egy századrész árért újólag eladja. Igy lesz belőle fenyítő eljárás. A kétszer eladó örökös még meg is bűnhődik és igen sokszor polgári peruton a roszhiszemü vevő jut birtokába. Fordul elő eset, hogy a 20—30 év előtt elhalt örökhagyó ingatlan vagyona már nem is az első, az örökössel szerződött vevő, hanem harmadik, sőt hatodik vevő birtokában van, a nélkül, hogy a vételektől az illeték csak egyszer is kirovatott volna. A mi népünk már előnyösebbnek találja az ily telekkönyvezés nélküli birtokszerzést; csakis az értelmesebbek próbálják hagyatéki eljárás útján a telekkönyvi tulajdon megszerzését. * Tárgyhalmaz miatt ezen már az év elején beküldött becses dolgozatnak csak most keríthettünk helyet. A szerkesztőség. De ezzel a bíróságok utasítják el, szabatos törvényünk nem lévén, a pprts. 560. §-át ugy értelmezik, hogy a hagyatéknak hivatalbóli tárgyalását csakis az örökösök kérelmezhetik. Ott áll tehát a telekjegyzőkönyv — szerencsés körülmények közt — tisztán, a mig az abban foglalt birtokrészek kézrl kézreő mennek át, a mig egy élelmes üzér örökhagyóval egynevü örökös vagy idegentől adóslevelet nem szerez, meg nem terheli és el nem árverezteti. Elveszti vagyonát a jóhiszemű örökös, attól jóhiszeműleg vásárolt vevő avagy cserélő, mert egy birlokper lejáratása 50—100 forintba jő, a mit a szegény nép még részletekben sem képes megfizetni. Az eddigi eljárás, vagy a dr. Weinmann kartárs által javasolt eljárás mellett telekkönyveink soha sem fogják a valódi birtokost feltüntetni, csakis tévedések és perlekedések kutforrásai lesznek. Ezekért én még tovább megyek, mint Zimányi kartársam. Jogot adnék, a hagyatéki részek vevői, cserélők, hibás telekkönyvezés folytán kiigazítást kivánók, egy telekjegyzőkönyvben foglalt bármelyik közös tulajdonos, vagyis bármi címen érdekeltet feijogositnám a hagyaték tárgyalásának kérésére; mert keveset segítene a jelenlegi állapoton még az is, ha a most alkotandó hagyatéki eljárási törvénybe általán véve megrendeltetik is, hogy minden haláleset és leltár az elhalálozáskor felveendő. Ezt már az 1868: XXIII. t.-c. 4. §-a, 1868: LIV. t.-c. 561. §-a, 1873: IX. t.-c. 17. §-a, 1881 : XXXIV. t.-c. 46. §-a többszörösen, nyomatékosan rendelték; mégis évtizedek múlva fordulnak számos esetek elő, hogy a községi elöljáróság akarva, nem akarva, a halálesetről tudomást nem vett és azt be nem jelentette. Ez, bármily szigorú törvényes intézkedés mellett is, továbbra elő fog fordulni. Ezért minél több érdekeltnek jogot kell adni arra nézve, hogy a hivatalos eljárást kérelmezhesse. A hagyatéki vagyon iránt valamennyi, bármi című érdekeltnek bevonása s tulajdonjogaiknak egyezség általi szabályozása, biztosítása, nem hogy bonyolulttá tenné a tárgyalást, sőt csakis ugy lehet kimerítő részletes osztályt készíteni. Ha kizárjuk a vevők, cserélők, telekkönyvi kiigazítást keresők, hitelezők, telekkönyvi tulajdonostársakat, — egy ingatlan hagyaték természetben, egyes birtokrészek, vagy némelyiknek telekkönyvi térrajz szerinti szétosztását, keresztül nem vihetjük ugy, hogy minden örökös az osztályrészébe jutott ingatlanokra, egyedül nevére szóló telekjegyzőkönyvet nyerjen. Maradnának továbbra is másokkal egy telekjegyzőkönyvben, a míg egyik vagy másik tulajdonostárs hányada árverés alá nem kerül és hazánk felsőbb megyéiben az alig 100 — 150 frt becsértékű telekkönyvi birtoktestek az 1881: LX. t.-c. 156. §-a értelmében egészen elárvereztetnek és a legszorgalmasabb, birtokára legtöbb beruházást tett tulajdonostárs, kénytelen megelégedni a vételár ép oly hányadával, mint a leghanyagabb; holott a beruházásai, épülete, gyümölcsfái, a földjein tett irtások, javítások, a hanyag társtulajdonos részénél tizszer több értékűek. Igy csak a hanyag, dologtalan tulajdonostársak uzsorás hitelezői nyernek, a szorgalmas, jóhiszemű kárán. Elzüllik egyik tulajdonostárs dologtalansága miatt, a másik, ha szorgalmas volt • is, a telekkönyv rendezetlensége, törvényes Inzézkedés folytán. Igy szaporodnak a proletárok, kik közt méltán legelkesereredettebbek a telekkönyvi és végrehajtási törvényünk által tönkrejutott szorgalmas volt tulajdonostársak. Ezért kell a hagyatéki eljárási törvényben mindazt felvenni, a mi a tulajdont biztosítsa, a telekkönyvek hova-tova legyenek védői a birtoknak, tüntesse ki minden birtokrész kizárólagos tulajdonosa és birtokosát. A mostani telekkönyveink nagyobb részében egy egész család és több idegen fordul elő — tulajdonostársként — határozott vagy határozatlan részben. Ezen zavaros, veszélyes állapoton, a hagyatéki tárgyalások alkalmával egyezségileg könnyen lehet segíteni; mert legtöbbször a közösnek felvett birtoktest, köztük természetben fel van osztva, a szerint birják és örvendenek, ha mindeniké külön egyedül az egyes nevére telekkönyvezhető. 1875. augusztus 1-től mostanáig 14 év alatt több ezer hagyatékot tárgyaltam le és igy tapasztalatból tudom, hogy legegyszerűbb és legrövidebb az örökösöket csak hányadokban osztoztatni meg az ingatlan hagyatékon, de az — mint feljebb felfejtém — a közösség fenhagyása miatt kikerülhetlen súrlódás, perlekedés, igen sokszor valamennyinek tönkrejutására vezető eljárás.