A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 20. szám - Felebbvitel a sommás eljárásban

A J o a 187 Befejezésül az ügyvédek eikölcsiségéröl még néhány szót; mivel az ügyvédek tekintélyének kisebbítésére a lappangva terjedő ócsárlások és gyanúsítások oly nyomasztó erőt gyakorolnak, hogy azok is, kik c tekintetben mit sem tudnak, megfontolatlanul hisznek. Tekintsünk csak vissza 20—25 évi időközre. Minden szakaszaiban a testületeknek és tisztségeknek, valamint egyéb osztályaiban a társadalomnak, úgymint: ministerium, bíróság, megye, árvaszék, község, közjegyző, posta, vasút, bank, részvénytársulatok nál úgyszólván napirenden vannak a csalások, sikkasztások (defraudatiók), szökések, elfogatások s öngyilkosságok, mint ujságlapjainkban csaknem naponkint olvashatjuk, pedig mindazok, kik ily cselekményekre adják magukat, állandó és gyakran nagy fizetéseket huzn3k, melyekből megélhetnek. Ellenben az ügyvédeknek fizetésük nincs, sőt minden díjazás nélkül is sokakat képviselni s egyesek jogait, igazait védeni, e mellett tetemes adókat fizetni és terheket viselni tartoznak. Es mégis, ha egy negyed század történelmi lapjait átnézzük, alig mutathatnak egész Magya'ország és Erdélyben mindössze 8 — 10 esetre, melyben az ügyvéd csalt, sikkasztott, börtönbe záratott vagy elitéltetett volna, s ha anuyi éveken keresztül egy vagy két eset előadta magát, hogy az ügyvéd szerencsétlenül tévesztve életmódját, rosz útra tért és sikkasztott, hamisított, ez is, bűnének magábani elismerésében és bünbánatában inkább főbe lőtte magát, semhogy ügyvédi minőségét cégéreztetni engedje. Csináljunk tehát statistikai számbavételt és ebből látni fogjuk, hogy a mintegy 5,000 ügyvéd létszámánál maguk a hivatalnokok és tisztviselők irányában az ügyvédi karra oly csekély arány és árnyék esik, hogy alig csak figyelembe is vehető. Ily állapot mellett felesleges ugyan a további fejtegetés, de kétségbevonhatatlanul nagy igazság az, hogy az ügyvédek erkölcsi tekintetben is magasabban állanak, mint más osztályok s jog- és igazságérzetük is sokkal jobb és tisztább, mint amiképen akár nyíltan, akár alattomban ócsároltatnak és gyarusittatnak. Az ügyvédi elemet tehát nem kell elsülyeszteni, hanem a hivatali kineveztetéseknél is oda állítani, hol a hely őket megilleti, s így a magas kormány is indíttatva érezheti magát kineveztetéseiben azon ügyvédek érdemeit méltányolni, kik ugy az állam, mint a közjó ('lilékéinek előmozdítására tudományuk és képességüknél fogva hivatva vannak. Felebbvitel a sommás eljárásban. Irta: KALLÓS JÁNOS, ügyvéd Léván. Nem volt szándékom nyilvánosságra hozni e tervezetre vonatkozó nézeteimet, mert csekély szavam ugy sem hat el oila, a hol a törvényjavaslat sorsa feíett döntenek. Mivel azonban épen az arra hivatott ügyvédek s különösen az ügyvédi kamarák egészen figyelmen kivül hagyták, hogy a tervezet be nem vallott, de eléggé érthető egyik célja az, hogy az ügyvédek kezéből a még kegyelemből ott hagyott száraz kenyér 90%-ját kivegye; szükségesnek tartom nézeteimet nyilvánosságra bocsátani és óhajtom, hogyha mások nem is, de legalább a közvetlenül érdekelt magyar ügyvédi kar hallja meg gyenge hangomat s lépjen ki egy akarattal a cselekvés mezejére, mert itt van a legutolsó óra, a melyet ha elmulaszt, a későbbi időben már nem fog létezni a sok küzdés dacára most még magas értelmiségénél s befolyásánál fogva számot tevő társadalmi osztály. A tervezetnek nézetem szerint Polgár József v.-mikolai kir. járásbiró urnák a »J o g«-ban megjelent bírálata megadta a kegyelemdöfést s nem kétlem, hogy a napirendről le fog vétetni; mert ily félszeg törvény határozottan szükségtelen s az igazságszolgáltatás valóságos kárára szolgálna. Sem elvenni, sem hozzáadni valóm nincs az említett jeles cikkhez; csak azt kívánom megjegyezni, hogy a most érvényben levő törvények s az egymással merőben ellenkező döntvények annyira ingadozóvá tették az igazságszolgáltatást, különösen a birói hatáskörre és illetékességre vonatkozólag, hogy nincs az a gyakorlott és kitűnő jogász, a ki egész határozottsággal megtudná mondani a csak kevéssé kétes ügyben is, hogy a sok közül a kereskedelmi, kisebb polgári, sommás vagy rendes bíróság illetékes-e a kérdés elbírálására ; hát még ha a javaslat törvényerőre emelkednék, mily sokkal bonyolultabb lenne a már ugy is eléggé összezavart illetékességi kérdés, első tekintetre feltűnik. Pedig mily egyszerű módon lehetne mindeme visszásságot megszüntetni! Ha törvényben kimondatnék, hogy minden [peres ügy, legyen az váltó, kisebb polgári, kereskedelmi, I telekkönyvi, birtokbavételi, tulajdoni, házassági, váló-, vagy bármi i néven nevezendő per, a kir. járásbíróságok hatáskörébe tartozik s ott a sommás eljárás szabályai szerint tárgyaltatik és biráltatik el: egyszerre megszűnnék az ingadozás | és bizonytalanság a peres kérdésekben s mindenki tudná azonnal, hogy a felmerült peres ügyet hol kell folyamatba tenni. Ez oly egyszerű dolog, mint a Columbus tojása. Es ne mondja azt senki, hogy nem lehet megnyugvással a nagyobb perek elbírálását az egyes bíróságokra bizni, hisz a tapasztalás azt mutatja, hogy az egyes birák oly ügyekben is igazságosan s helyesen ítéltek, melyeknek tárgya milliókra rúgott. Különben ha valaki megbízható és elég képzett arra, hogy oly ügyekben, melyeknek tárgya 500 frt értéket meg nem halad, ítéljen ; micsoda logikával lehet feltenni, hogy ugyanaz megbizhatlan és képtelen oly ügyekben Ítélni, melyeknek tárgya az 500 frt értéket meghaladja? Azután meg a sok és kevés nem absolut, hanem relatív fogalom, sok szegény embernek 20 frt, több miut a gazdagnak 20 ezer frt; nem szabad tehát más mértékkel mérni az igazságot a szegénynek és mással a gazdagnak; az egyenlőséget az igazságszolgáltatásban is fenn kell tartani. Ha egyéb nem, hangosan igazolja ezt a bagatell törvény, mely az igazságs/.olgáitatás valóságos átka; ez a törvény nyilván megmutatta, hogy egy elhibázott alkotás mily elégületlenséget szül s mily károkat o' oz ; de ugy látszik, illetékes helyen a tapasztalásra semmit sem adnak s vagy nem ismerik az eletet és mindent a budapesti viszonyok szerint és a külföld mintájára terveznek, vagy ha ismerik a gyakorlat és élet kívánalmait, azzal mit sem törődnek, hanem egyedül azt veszik irányadónak, a mi Japánban és a Kongó vidékén dívik, akár alkalmazható az a mi viszonyainkra, akár nem. Igazságügyi miniszterünk oly erélyt és annyi bölcsességet hozott magával az igazságszolgáltatás mezejére, hogy joggal várhatjuk, miszerint az örökös kisérletezésnek s a sok igazságügyi miseriának egy erélyes szóval végét veti. Mint a zónarendszer egy nemes elhatározásnak köszöni életét, ugy az igazságszolgáltatás terén — habár a külföldön más eljárás van is szokásban — bátran ki lehetne mondaui, hogy: minden per kivétel nélkül elsőfokulag a kir. járásbíróságok által biráltatik el. A járásbíróságok, a váltóperek kivételével, melyekre nézve az eddigi eljárási szabályok fentartatnak, a sommás eljárás szabályai szerint tárgyalnak és járnak el. A járásbíróságok ítéletei ellen a felebbezések a kir. törvényszékhez történnek, mely az ügyet szinte a sommás eljárás szabályai szerint újra tárgyalja és elitéli, de az elsőfokú bíróság által kivett bizonyítékok (tanúvallomás, birói szemle) a másodfokú biróság előtt is bizonyítékul szolgálnak. Meg lenne oldva így egy csapással minden nehéz kérdés, teljes erejében érvényesülne a szóbeliség és közvetlenség s egyöntetű mederbe tereltetvén az igazságszolgáltatás, az új perrendtartás megalkotása rendkívül könnyű lenne. A kir. törvényszékek a polgári perek elsőfokú elintézésétől így megszabadulván, a mellett, hogy a bűnügyeket, az úrbéri, hitbizományi, csőd- és kereskedelmi ügyeket az érvényben levő törvények és szabályok értelmében kezelnék, minden megerőltetés nélkül letárgyalná; és elbírálnák a felebbezett ügyeket is. S ha a kir. törvényszéktől felebbezett ügyekben a kir. Curia lesz a harmadfokú biróság, a kir. ítélő táblák is azonnal megszabadulnak a hátraléktól. Természetes, hogy csak az eszmét vetettem fel ezen alkalommal s csak a főbb elveket soroltam elő; a részletekre szükségtelennek tartom kiterjeszkedni, mert előre tudora, hogy szerény véleményem, mely pedig a gyakorlati életen alapul, sehol pártolásra és méltatásra nem fog találni. De nem e miatt fogtam tollat, hanem azért, hogy felhívjam a kartársak és az ügyvédi kam irák figyelmét a javaslat azon intézkedésére, mely azt célozza, hogy a rendes perek 90% ja a kir. járásbíróságok hatáskörébe utaltassák s nem gondoskodik, hogy az 18 T. évi LIX. t.-c. 12. §-a ezekre nézve továbbra is épségben maradjon. Eelette meglepő reám nézve, hogy a tervezet ezen része, mely pedig az ügyvédek ugy is csekély jövedelmének 90%-ját vonná el, sem egyesek, sem az ügyvédi kamarák részéről a megérdemelt megrovásban és elitélésben nem részesült. Megvallom, nem értem a magyar ügyvédi kar türelmét s közönyét, hogy a kar érdekében soha fel nem emeli jelenleg még hatalmas tiltakozó és kárhoztató szavát, bármi történjék is az ügyvédek megrontására. Pedig ha szabad a bíráknak, jegyzőknek, végrehajtóknak, díjnokoknak saját sorsuk javítását szorgalmazni s e végett társulatokat is alkotni: bizonyára szabad ez az ügyvédek-