A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 18. szám - A közigazgatási reformról

Kilencedik évfolyam. 18. szám. Budapest, 1890. május 4. Szerkesztőség: V. Rudolf-rakpart:?. sz. Kiadóhivatal: V. Rudolf-rakpart 3. sz. Kéziratok visszanem adatnak Megrendelések, felszólalások s kiadóhivatalhoz intézendŐK. A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY.) u Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják Dr. RÉVAI LAJOS - Dr. STILLER MÓR ügyvédek. Felelős szerkesztő: ür. STILLER MÓR. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési árak: helyben vagy vidékre bérmentve küldve : egész évre ... fi frt —• kr. fél » ...8 » —.» negyed » ... 1 > 50 » Az előfizetési pénzek bérmentesen legcélszerűbben postautalványnyal küldendők. TARTALOM A közigazgatási reformról. Irta : dr. K a b d e b ó Ferenc, kir. közjegyző Fogarason. — A házastársak részére kikötött haszon-élvezeti jog a házastársak egyikének halála által a közös jogból öt megillető részben megszűnik. Irta: dr. Kleckner Alajos, a kassai jogakadémia igazgatója. — Észrevételek a hagyatéki eljárásról szóló törvényjavaslat tervezetére. Irta: Zagyva Lajos, közjegyző Mezőtúron. —- Nyilt kérdések és feleletek. (A végrendelkezés köréből. T. Irta : dr. K o r n János, ügyvéd Győrött. — II. Irta: Pozsonyi Adolf, ügyvéd.) — Vegyesek. — Curiai és táblai értesítések. — Hirdetések. MKLL&KLEI : Jogesetek tára. Felsőbíróság] határozatok és döntvények. Kivonat a »Budapesti Közlöny •-bői. (^Csődök. — Pályázatok.) A közigazgatási reformról. Irta dr. KABDEBÚ FERENC kir. közjegyző Fogarason. Kérdések, mint a közigazgatás reformjának kérdése is, nem oly kisszerű dolgok, hogy csupán a rokon, vagy ellenszenves argumentumaival elbírálhatók lennének. Gyakorlati kérdés az, mely széles politikai és jogi áttekintést igényel, s melynél a megoldás mikéntje Magyarország közigazgatásának arculatját újólag hosszú időre, talán századokra lesz hivatva kiszínezni, vagy még jobban elékteleníteni. Ez utóbbira semmi szükség, s bár nem olvan rossz ez az administratio, hogy még rosszabb is ne lehetne, dé ez csak azoknak szolgálhat vigaszul, kik annak a rosszaságnak mélységét és szélességét nem ismerik, vagy pedig ugy vigasztalják'magukat, mint az a féllábú koldus, ki olyan nyomorékra talál, a melyiknek mindkét lába hiányzik. A jelen administratio védői jobbára a régi muuicipalisták gardájából kerülnek ki, s bizonynyal becsületökre válik a pietás, melylyel a reform ellen síkra kelnek. Azt a multat lehet szeretni, s megolvasva nagyon szép is az ; de csak mégis rom az, mint egy imperátor, vagy egy nagy hadvezér diadalive az örökváros előtt szép romjaiban is, ámde célját betöltötte, porlik, kopik, kár múltjáért jelenét a jövőbe átplántálni. Nem érdemli meg! Immár jobbáia megvan egy erős közvélemény, mely a közigazgatás reformjának kérdéséről teljesen tájékozva van; nem azon ágával a kérdésnek, hogy a közigazgatás hogyan fog rendeztetni, hanem azzal, hogy miként kellene rendeztetnie. S bizonynyal baj az, nagy baj, hogy a kormányzat iránya és a közvélemény óhajtásai még össze nem mérkőzhettek s pedig bij a kérdés érdekében. Azok, kik a kérdéshez véleményt nyújtani illetékesek volnának : positiv célok, kitűzött irányoknak ismerete nélkül, csak általánosságokra szorítkozhatnak csupán s majd ha az administratio rendezése szőnyegre kerül, újólag az lesz az eset, hogy a közvélemény ankettekben kérdeztetik meg, a mi bizony mindenesetre jó szelepe a törekvések és céloknak lehetőleg egyelőre, meghatározott irányban való indítására; de csak éppen arra elégtelen, hogy a nagy reform szükségeit kellő nagyságban feltüntethesse. Hát hiszen nagyjában hallottuk immár, főleg hallottuk az új belügyi államtitkár pohárköszöntőjében azt a kinyilatkoztatást, mikép a közigazgatás államosítása nem fogja a régi históriai alapot kilökni a lábai alól, s ez ama revelatió, melyet némely lapok és egyesek a mély megelégedés hangos kifejezésével vettek tudomásul. Különös, de haszon és céltalan szeretete ez annak az úgynevezett »historiai alapnak«, melyet mindenütt hangoztatnak, melyre mindnyája hivatkozik, de melynek eddig nyújtott üdvös Lapunk mai száma eredményeit megmutatni még senki sem próbálkozott. Minő előny, minő f é n y o 1 d a I, minő megóvni való i n s t itutiója van a magyar administratiónak a »türténelmi alap« jogán, mely csupán ezen okon tekintetbe vételt igényel? A törvénykezés tán, mely már régen nem municipalis jog; a képviselő-választás, mely már régóta nem a vármegye, hanem a választó-kerület joghatósága alá tartozik; az árva ügy? Hát nem eléggé meglopták, megrabolták s elsikkasztották a tehetetleneknek, árváknak pénzeit ? A közrendészet? Hát van-e Európában állam (Törökországot sem véve ki), melyben ;i társadalom, avagy az egyes, avagy akár politikai közületek is több brutalitást, törvénytartatlanságot, vagy szekatúrát látnának ? Tán a közegészségügy? Hát van-e még oly naiv magyar polgár, ki főleg a vidéken, vidéki városokon a közegészségügyi intézkedésnek valaha tollú-nehézségű hasznát vette volna ? Hát 8 — 10-ével marják össze veszett ebek és macskák az embereket, hát nem minden szemét domb és piszokhalom piacainkon ékeskedik-e ? Hát nem minden fertőző betegség grassál-e kisebb városainkon ? Vagy .... Egy szóval egy nagy és széles lehetetlen állapot az, a mit magyar közigazgatásnak neveznek, oly lehetetlen, a minek védelmére, érdek nélkül, semmit sem lehet felhozni. Nem tudós doktrínák, hanem tények és viszonyok ismerete szükséges csupán, hogy kinyilatkoztassuk, mikép igen is a magyar közigazgatás reformot igényel. Nem toldás-foldás; de reformot tetőtől talpig. Azért lesz jó eleve tisztába jönni azzal, a mit az államtitkár »történelmi fejlő elesnek* ígér; tisztában lenni, mert semmi esetre sem áll érdekében a majdani reformnak az, hogy akár az úgynevezett gentry elemek befolyása, akár a még mindenesetre nagy számban lévő municipálisták képimádásának jogán, innen onnan koloncok vittessenek át a reform keretébe; koloncok, elementumok, melyek az azok nélkül talán európai színvonalra emelhető administratióba már eleve belevigyék az erjedés, a tehetlenség, tespedés mindazon nyomorúságok bacillusait, melyekkel mi is túlon túl ékeskedünk. Főleg a municipális tisztviselők kérdése az, minek tekintetében immár sokan és sokfelé kimondották, miszerint nem a személyekben, hanem az institutióban keresendő a hiba, mi is aligha nem arra akarna értelmeztetni, hogy tehát »maradjon a választási rendszer«. Argumentumnak gyönge, oknak kevés. Mert ha a rendszerben van a hiba, akkor annak a tisztviselőnek csak lelki épülésére fog szolgálni, ha állása végleg biztosíttatik és esetleg nyugdíjban fog részesülni, s tudni fogja, hogy állása immár nem fog senkitől függeni. De pedig bizony tenger az, a mi a választott tisztviselők rovására megy, elkezdve a szándékosan elmulasztott ellenőrzés szigorú gyakorlásától, le azon kézbesítési ve fényig, mely ugy kitöltve érkezik vissza, hogy »idézett fél egy év előtt meghalt«, mikor is az idézett fél harmadnapon személyesen jelenti, hogy de bizony nem halt meg. Hanem természetesen, mert az administratio behozatala alatt igen sokan ismét centralisatiót, az úgynevezett állami onmipotentia kiterjesztését szeretik látni és értelmezni, már jó előre félreverték a harangokat és tüzet kiáltanak. Pedig a centralisatio nem ezen az ajtón kéri az engedélyt, mint a mesebeli teve, hogy fejét bedughassa és a miniszteri, kormányi befolyás csak óriásit veszíthet, ha esetleg elveszt egy pár ezer olyan tisztviselőt, kiknek jó része, mint párt-politikai férfiú az egyes kerületeknek eddig élén állott s kik ellen eddig okkal, ok nélkül annyi volt a panasz. Az állami administratio ez idő szerint 12 oldalra terjed.