A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 12. szám - Miként segíthet helyzetén azon hitelező kinek adósa a reá váró örökséget elfogadni nem akarván arról mások javára lemond

116 A JOG. Ha azonban az irányadó körök netán irtóznának egy egészen uj Zimányi által tervezett eljárástól: akkor nem maradna egyéb hátra, mint a jelenleg fennálló örökösödési eljárás hiányait pótolni olyfcrmán, hogy az eddigi alapelvek legnagyobb részt fentartassanak ; minélfogva nézetem szerint nagy vonásokban ekkép kellene a fennálló törvényt pótolni, illetve átalakítani s kiböviteni: 1. A halálesetet és leltárt, felhívásra helyben a kir. közjegyző, másutt pedig a községi jegyző veszi fel. A községi jegyzők közbenjárását vidéken kikerülni nem lehet, mert vannak községek, a melyek a közjegyző székhelyétől 8 mértföldnyi távolságra fekszenek, oda tehát a közjegyző tömérdek költség nélkül ki nem mehet. Az előleges biztosítási intézkedések is a községi elöljáróság által teendők az eddigi eljárás szerint. 2. Az örökösödési eljárás minden esetben kötelezővé teendő, mert ezt nemcsak a nagyszámú írni-olvasni nem tudó igénylők jól felfogott érdeke, hanem a jogbiztonság, a hitel, a telekkönyvek használhatósága s az államkincstár érdeke egyaránt elengedhetlenül követelik, tehát nemcsak magán, hanem eminens állami érdekek megvédéséről is van szó. Hogy miért irtózik a jogászok tekintélyes kisebbsége a kötelező hagyatéki eljárástól, valóban megfoghatatlan. Az elv kedvéért meddig maradjunk még az örökösödési jogviszonyok rendezetlenségében? Miért költsünk milliókat a katasteri telekkönyvi intézményre, ha annak gyakorlati haszna nincs? Köztudomás szerint nincs széles Magyarországon olyan község, a mely telekkönyveinek rendezett voltával dicsekedhetnék. És miért ? Azért, mert a hagyatékok tárgyalását, kivéve a hol gyámoltak érdeke forog fe'uu vajmi ritkán kérelmezik a nagykorú örökösök. Az örökösök adnakvesznek ingatlanokat, a nélkül, hogy a telekkönyvi állag tisztába volna hozva. Némely ingatlan már a tizedik kézben van, telekkönyvi bekebelezés s rendszerint a jogilletékek megfizetése nélkül. Az önjogú személyek szabad elhatározási cselekvése az által, hogy a jogrend szempontjából is a keleti indolentia abbanhagyására és örökösödési jogaik rendezésére szoríttatnak, bizonyára mit sem veszítenek. És mintha bizony nem volna már is elég olyan törvényünk, mely a nagykorú polgárokat bizonyos cselekmények teljesítésére vagy abbanhagyására kötelezi, állami és egyéb közérdeknél fogva. 3. Az eljárást nem az Írásbeliségre, hanem a szób közvetlen érintkezésre s tárgyalásra szükség fektetni, melynek végeredménye jegyzőkönyvbe foglaltatik. Itt hozandók fel s csatolandók az igénylők összes bizonyítékai s okmányai. Megfelelne ez az eljárás a szóbeliség és közvetlenség felé irányuló törekvéseknek is, a mellett egyszerű, könnyű, gyors és kevés költségbe kerül. 4. Tárgyaló közeg csak egy legyen mindennemű hagyatékban. Evvel vége vettetik a sok sibernek, postamunkának, a tömérdek irkálásnak, s az elő meg utóiratok keresésének, mire 15 éves gyakorlatomból épületes példákat hozhatnék fel. És ha a közjegyzői intézményt a vidéken is, tehát az egész országban fentartatni kívánjuk : akkor azt hiszem, illetékesebb, gyakorlottabb s megbízhatóbb szakközeget a közjegyzőnél nem találunk. 5. A tárgyalás eredménye csak az lehet, hogy az örökösök kiegyeznek vagy nem. Ha kiegyeznek: akkor az egyezség hiteles alakban mindegyik örökösnek kiadatik, melyet örökségi igazolványnak is nevezhetünk s ennek alapján aztán az örökösök tulajdonjoguk bekebelezését az esetleges terhekkel s pénzbeli kikötményekkel maguk is kérelmezhetik a telekkönyvi hatóságnál; aztán a hagyatéki kimutatás az adóhivatalhoz, az ügyiratok pedig a megbizó bírósághoz tétetnek át. Ha gyámoltak érdeke is fenforog s az egyezség a gyám és tiszti ügyész hozzájárulásával jött létre : az egyezség egy példányban az árvaszéknek is megkülcletik. Énnek a ratiója pedig az, hogy mihelyt a felek kölcsönös egyetértésben egymás közt békés uton kiegyeztek : ahhoz tovább senkinek semmi köze, senki érdeke nem sértetik s ekkép az ügy hatóságilag végleg befejezettnek tekintendő. 6. Ha pedig nem sikerül a felek közt egyezséget létrehozni: a szóbeli tárgyalás folytán konstatált különböző jogi álláspont röviden és szabatosan jegyzőkönyvbe foglaltatik, a feleknek esetleg a vagyon biztosítására és ideiglenes kezelésére vonatkozó megállapodásaikkal vagy kérelmeikkel együtt. Az ügyiratok aztán perre utasítás végett a bírósághoz hivatalból áttétetnek, a hol a vagyonbiztosítás iránti kérdés is végleg eldöntendő a per kimeneteléig. 7. Ha ismeretlen tartózkodású örökösök léteznek: hirdetményi eljárásnak van helye, s ha a felhívási határidő lejár : az ügy az előbbiek szerint megtartandó tárgyalással befejezendő. Ez volna nagy vonásokban a mai örökösödési eljárás pótlása s kibővítése, mely hazai viszonyainknak leginkább megfelelne. Gyors, biztos és olcsó volna, az akták vándorlása pedig, úgyszintén a siberek, átiratok, aktakeresések teljesen megszűnnének, ellenben a birák valódi hivatásuknak, t. i. az enyém és tied fölötti bíráskodásnak jobban, pontosabban és alaposabban megfelelhetnének. Mindezek után véleményem az, hogy dr. Weinmann Fülöp kartársam tervezete, az örökösödési eljárás discussiójának tárgyát sem általánosságban, sem részleteiben nem képezheti. Miként segíthet helyzetén azon hitelező, kinek adósa a reá váró örökséget elfogadni nem akarván, arról mások javára lemond. Irta : ABRUDÁN ISTVÁN, buziási kir. járásbi rósági albiró. A gyakorlati életben többször tapasztalható — a hitelezőre nézve nem ép a legkellemesebb hatást gyakorló azon kétségbe hozó helyzet, melyet az adós, a reá váró örökrészről mások részére történt lemondása által előidézett s ha az ügyet hathatósb vizsgálódás alá veszszük, sok tekintetben nehézségekre is akadunk, különösen akkor, midőn erre nézve positiv törvényeink határozott utasítást nem adnak. Ehhez hasonló természetű jogviszonyra fennálló törvényeink az osztrák polgári törvénykönyvben foglalt <>bedingt« vagy »unbedingU feltételektől eltérőleg s feltétlenül rendelik, hogy ha az örökös a megnyílt örökséget elfogadja, tartozik annak erejéig jogelődje adósságát kifizetni, a mi nagyon természetes is, mert az örökös öröhhagyót vagyonának jogalanyiságában képviselvén, folytatólag intézkedik örökhagyó helyett az általa megkezdett, halála folytán azonban maga után hagyott és még be nem fejezett kötelező intézkedéseiben, illetve jogügyleteiben. Ezen esetben a fennálló magyar törvény parancsolja az örökösnek, hogy ha ö a vagyont átveszi, tartozik annak erejéig örökhagyónak még ki nem fizetett adósságait kiegyenlíteni. Mikép vonandó anyagi felelősségre azonban örökhagyó első örökösének adósságaiért azon személy, a ki a fennálló törvény értelmében az örökösödésre legközelebb hivatott, vagy pedig a végrendeletben megjelölt örökösnek csupán saját hitelezőinek kijátszása céljából történt lemondása folytán részesittetett vagyonbeli előnyben ? Itt az átruházás folytán új jogviszony jött létre és az örökhagyót oly személy kezdi helyettesíteni, a ki törvény vagy végrendelet szerint még jogosítva nem volna, de örököl azért, mivel az örökösödésre előbb jogosított által arra feljogosittatott. Mily természetűnek tekintendő most már ezen vagyonátruházási cselekmény örökhagyó első örökösének tartozásai tekintetében, fizetési kötelezettséget megállapító avagy felmentő termétzetü-e ? Már fentebb közvetve mondottam, hogy az örökösnek csak annyiban lehetue nyeresége a megnyílt örökösödés folytán, ha örökhagyó vagy éppen semmi, vagy pedig nagyon kevés adósságot hagyott maga után, mert csak akkor nyer valami vagyoni előnyt, ha azonban a cselekvő vagyont a szenvedő állapot felemészti, akkor az örökös csakis túlságos szorgalma által vagy pedig saját vagyonának feláldozása mellett menthetné meg az öröklött vagyont az adósságoktól, különben perbeli hurcoltatást és zaklatást vállalt magára, különösen a cselekvő vagyont pénzzé átváltoztatni és örökhagyó adósságait kifizetni, de ha örökhagyónak adósságai nincsenek és az örökös örökségét hitelezőitől való félelméből ruházta át az általa megválasztott örökösre, akkor ezen örökös szinte képviselni fogja örökhagyót minden jogaiban, mert annak adósságait tartozik az öröklött vagyonból kifizetni. De vájjon képviselni fogja-e ezen örökös egyúttal átruházóját, illetve engedményezőjét is az átruházott vagyont jogaiban és vájjon tartozik-e ezen örökös átruházójának adósságait is az öröklött és illetve átruházott vagyonból kifizetni, mert a vagyon az örökség megnyíltával az első örökösé s mint annak szerzője ajándékozhatja a vagyont utódjának, igy az átruházó hitelezőivel szemben nem képviselheti-e a második örökös egyúttal engedményezőjét is? Minthogy az átruházó jogutódja halálesetrei, hanem élők közötti jogügylet — ajándékozás — folytán jutott azon vagyoni előnybe, így mondhatnók, hogy ezen jogi kérdés az örökösödési jog keretén belül nem tartozván, annak elvei szerint meg nem bírálható, hanem az örökösödési jog elintézése alkalmával egyúttal tisztázható ezen átruházás is annál inkább, mivel az első örökös