A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 12. szám - Miként segíthet helyzetén azon hitelező kinek adósa a reá váró örökséget elfogadni nem akarván arról mások javára lemond

IL JOG. és átruházó, ha az örökséget elfogadta volna, az öröklött vagyonnal törvényszerüleg felelős lett volna első sorban örökhagyó hitelezőinek követeléseikért, a maradékot pedig az örökös saját hitelezői vehetik követelésük fedezésének alapjául, de ha az emiitett örökös az örökséget elvállalni nem akarja és azt másra átruházza, úgy hiszem annak hitelezői ezen joguktól el nem üthetők s az engedményes engedményezőjének adósságaiért az átruházott vagyon erejéig ép oly jól felelős lehet, mint örökhagyó adósságaiért. Ezen jogelvet megerősíti leginkább az 1878. évi V. t.-c. 380. §-a, mely azt rendeli, hogy ha valamely adós hitelezőjének megkárosítása céljából, a bekövetkező hatósági végrehajtás előtt vagyonát elidegeníti stb., mint csaló büntetendő, az átruházási jogügylet - magától értetődik - bíróilag semmisnek nyilvánítandó és a hitelezőnek alkalom és mód nyújtandó, hogy követelését adósa ellenében behajthassa. Ezen törvényes intézkedést ugyan nem lehet az örökösökre is alkalmazni, mert senki sem kényszeríthető, hogy az örökséget elfogadja, de ha a lemondásból világos csalási szándék kitűnnék, mily törvényes elégtétel, illetve mód nyújtandó az első helyen hivatott örökös hitelezőjének, hogy ez is követelését adósa ellenére az átruházás dacára behajthassa. A polgári biróság per esetén ugyan itéletileg néha kimondja a vagyoni felelősséget az engedményes örökösre átruházójának tartozásaiért is, mert jogelődjének tettében keresvén annak akaratát, fontolóra veszi, mit akart és mire célzott vagvonának átruházásával, hisz senki sem fog a reá váró örökségről ok nélkül lemondani. S midőn azt tapasztaljuk, hogy az első örökös azért mondott le örökösödési jogáról, mert a vagyont legalább a legközelebb hozzátartozó második személy javára megmenteni akarja s midőn továbbá azt is észre veszszük, hogy az átruházást — mert következményektől tartani nem kell — ép oly könnyen lehet tenni adósságtóli félelemből és oly érvényesen, mintha adósságok nem is volnának, kérdem : melyik nézet fogja az engedményesre nézve a vagyoni felelősséget rendszerint kimondani engedményezőjének adóssága miatt, mert egyrészt az engedményes és engedményező, valamint az engedményes, mint örökös és örökhagyó közötti jogviszonyok gyakran azon tévesztő helyzetbe hozhatnák az itélő bírót, hogy azok vizsgálódásánál azon kérdést kellene magának feltenni, hogy az egész jogügylet tulajdonképen miként értelmezendő, mivel az engedményes örökösödés utján nyeri meg örökhagyó vagyonát, de az nem történhetne, ha az engedményező azon jogát reá nem ruházza és mert ép ezen jogátruházás előzte meg az örökösödést, a hagyatéki vagyont kaphatja akár örökhagyónak nem rokona is. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az itélő vélemény mind ily nézetben lehetne, de határozott törvényes intézkedés hiányában szolgáltatható oly igazság a követelő közönségnek akkor, midőn positiv törvény értelmezésénél is eltérő véleményekkel találkozható s helytelennek nyilvánítható-e az olyan elutasítás, mely néha a felsőbb bíróságnál is visszhangra talál. Ennek eleje veendő, alkalmat kell nyújtani a hitelezőnek, hogy .követelését minden ily nehézség nélkül érvényesíthesse s ezt akarom további fejtegetésem tárgyává tenni. A hagyatéki tárgyalás alkalmával, a mint a letárgyaló kir. közjegyző örökhagyó vagyonának cselekvő és szenvedő állapotát tisztába hozta és az osztály tekintetében a végrendelet vagy törvény szerint legközelebb hivatott örökösöket megkérdezvén, azok közül valamelyik kijelenti, hogy örökrészét elfogadni nem akarja, arról fia vagy más személy javára lemond és utóbbi azt elfogadja, akkor a lemondó örökös szenvedő állapotáról is megkérdezendő és szükség esetében annak hitelezői is megkérdezendők, miután ily esetekben, különösen akkor, midőn az adósnak más vagyona nem lévén, hitelezője csakis a reá szállandó örökségből szándékozik követeléseit behajtani s tekintetbe véve, hogy a hitelező az eszközölt beperlés folytán nyert jogerős Ítélet alapján a kielégítési végrehajtási zálogjognak feltételes feljegyzése után, annak igazolása mellett szinte kérheti a hagyatéki eljárás folyamatba tételét, melynek elrendeléséről végzésileg értesítve lévén, a hagyatéki tárgyaláshoz meg is idézendő és ez a hitelezőnek első alkalma, hogy a lemondó örökös ravasz szándékát előadhassa és nyilatkozata az örökösök nyilatkozata után szinte jegyzőkönyvbe veendő; ily módon tisztába fog hozatni, hogy az adóssággal terhelt örökös hitelezőjének kijátszására mondott le osztályrészéről, s a hitelező azon kérelmét fogja egyúttal előterjeszteni, hogy a biróság az átruházást figyelmen kívül hagyja és az osztályrészt az első és lemondó örökösnek adja át. Ezen körülmények között észlelhető a hitelezőnek azon veszélye, mely őt fenyegeti s csak attól függ követelésének behajthatósága, vájjon a biróság elfogadja-e a lemondást és illetve átruházást vagy nem; — de miután már fentebb érintettem, hogy az örökös bíróságilag nem kényszeríthető az örökség elfogadására s ha a hitelezőnek alkalmas mód nem nyújtatnék követelésének behajthatására, hová forduljon orvoslásért és kétes helyzetében mi tevő legyen, ha adósa mellőztetnék az örökösödésből s osztályrésze engedményesének beszavaztatnék. Látni való, hogy a bíróságnak helyzete is nem a legkönnyebb, hogy ezen jogkérdés kényes megoldásánál, mely igen kritikusan mutatkozik, melyik uton haladjon, hogy senkinek jogát meg ne sértse, de igazságtalanságot is el ne kövessen ? Ezen kérdés felelhetése céljából két körülményt kell figyelembe vennem: az egyik az, hogy az örökös örökségének elfogadására nem kényszeríthető és ennek kifolyásaként az örökség az engedményesnek átadandó, a másik körülmény pedig az, hogy a hitelezőnek követelése biztosittassék, tehát a bíróságnak át kell adni az örökséget az engedményes örökösnek, de egyúttal nyújtson garantiát a hitelezőnek követelésének behajthatása tekintetében és ez következőleg megtehető: A mint a hagyatéki iratok a kir. közjegyző által a megbízó bíróságnak bemutattatnak és utóbbi az örökösödési illeték kiszabása, behajtása és esetleg biztosítása tekintetében tett intézkedések után, a hagyatékot a létrejött osztályegyezség alapján, mely kiskorúak érdekének fenforgása esetében gyámhatóságilag is jóváhagyatott, az illető örökösöknek átadja s a lemondott örökrészt az engedményes örökösnek juttatta, tartozik az átadó végzésében határozottan kiemelni, hogy ezen engedményes örökös köteles az öröklött vagyonból először örökhagyó hitelezőit, azután engedményezőjének adósságait kiegyenliteni, a maradékot pedig az engedményes örökös hitelezői vehetik igénybe. Az örökhagyó és az engedményes örökös hitelezőinek a törvény, az engedményező hitelezőinek pedig az átadó végzés adja meg a kereshetőségi, illetve felperesi jogot, ezen intézkedés által mindazon nehézségek, a melyeket az örökös per esetén azon kifogással, hogy ő a hitelező adósától, illetve engedményezőjétől nem kapott semmit és a vagyont örökhagyó után örökölte, gördíthetné, a hitelező elől már az átadó végzéssel eltávolíttattak, de azon lehetőség is, hogy valamely per bírája az engedményes örököst engedményezőjének tartozásába a hitelező javára külön nézeténél fogva el ne marasztalja, szinte mellőztetett s felperesnek csak azt kell igazolnia a per során, hogy követelése valódi és hogy adósa által még kifizetve nincsen s a mennyiben a hagyaték állagát akarja igénybe venni követelésének fedezésére, folytatólag még azt is kell igazolnia, hogy örökhagyó után, a leltárba felvett adósságok valótlanok és fenn nem állók, mert nem egyszer előfordult azon eset, hogy az örökösök a kincstárt az örökösödési illeték tekintetében megrövidíthessék, illetve kijátszhassák, valótlan és fenn nem álló adósságokat vétetnek be a leltárba. Aliként lesz a követelés az örökös hitelezője részéről behajtandó akkor, midőn örökhagyónak is adósságai vannak, erre a magánjog elvei szolgálnak zsinórmértékül és a szerint, a mint a hagyatéki tartozás kisebb vagy nagyobb összegű, a behajtási nehézségek kisebbek vagy nagyobbak, mert ha örökhagyó tartozása oly csekély, hogy annak kiegyenlítése után a vagyon legnagyobb része az örökös hitelezőjének marad, akkor ez a hitelezőre nézve csakis előny lehet, de ha a szenvedő állapot a cselekvöt felemészti, akkor vajmi nehéz fedezetet keresni. Ezen utóbb említett helyzetét azonban javíthatja a hitelező az által, hogy a tárgyalás során igazolja, miként örökhagyó tartozásai valótlanok és fenn nem állók, de ha ezt nem tehetné, akkor neki nem marad egyéb hátra, mint örökhagyó vagyonának jövedelméből igényelni fedezetet, mivel az állaga a vagyonnak örökhagyó hitelezői javára tartatik fenn és ezen jogával is csak az esetben élhetne az engedményezőnek hitelezője, ha örökhagyó hitelezői nem sietnek követelésüket a hagyatéki vagyonból behajtani, ellenkező esetben az egész fáradozás, idővesztés, perlekedés és költekezés eredménytelenül maradnának, a különböző esetekről azért hoztam fel terjedelmesebb említést, mivel azon intézkedés jó oldalának felsorolásával nemcsak papiron beszélni akartam, hanem az egészről egy képet összeállítani és kitüntetni, mire lehetne olyan hitelező elkészülve, a legrosszabb esetben is legalább a biróság megadta a kétségbeesett hitelezőnek azt, a mit tőle várt és az a lelki megnyugvás, mely őt meggyőzte, hogy