A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 11. szám - Vajkay Károly. Életrajzi kép. 3. r.

102 & JOÖ s újból választott — ügyvédi kamarai tagokon kivül a többi mintegy 700 ugyanazon qualificatióval biró ügyvéd, a választmányi tagsággal egybekötött teendők teljesítésére mind képtelen? Ily szegénységi bizonyítványt, hogy az ügyvédi kamara három évről, három évre következetesen és folytonosan állítson magáról ki, azt tartjuk, meg is lehetne valahára sokalni. Tekintsük most legnagyobb rövidséggel a választmánynak eddigi működését. Mióta fennáll, nem mondhattuk és nem mondhatjuk, hogy az az ügyvédség és a kamara egyes tagjai érdekében valaha erélyesen fellépett és tekintélyét súlyba vetve jó és üdvös eredményeket eszközölt volna ki. Ott van mindjárt első sorban a bélyegilletékek tárgyában hozott azon törvény, melynek alapján, ha a pénzügyőri közegek, fogalmazók vagy beosztott tisztek, egyik vagy másik ügyvédre kimondják, hogy szántszándékos bélyeg nem adást vagy csonkítást követett el, fogság-büntetésre ítéltessék. Más egyének bármely értelmes vagy alsóbb állampolgári osztályhoz tartozzanak, bármily szándékossággal járnak is el, csak a rendes bélyegtörvény szerinti bírságolások alá esnek. Az ügyvéd azon törvény által közbünös gyanánt le van alázva, és a pénzügyőri tisztviselők kimondásának, Ítéletének kiszolgáltatva. Midőn a börze - bíróság törvényjavaslata törvényhozási tárgyalás alá vétetett, felzúdultak egyetértőleg az egész országban a kereskedők s annyira vitték a dolgot, hogy a törvényjavaslaton változtatást is eszközöltek. Mit tett az ügyvédi kamarai választmány ? Minő mozgalmat, minő erélyes lépéseket indított meg az összes ügyvédséget annyira lealázó törvényjavaslat ellen ? Alig emelt maga néhány szót, és nyomban elhallgatott s ez által azt eredményezte, hogy egyik-másik országgyűlési képviselő, ki egyszersmind ügyvéd is, vagy a törvényjavaslatra reá szavazott,vagy a szavazástól magát visszatartóztatta; ellenben találkoztak számosan kik mint nem ügyvédek az ellen csakugyan szót emeltek. Itt van egyik ügyvédi tagtársnak esete, kit az intendáns, mint ügyvédi képviselőt az őt meghatalmazott és személyesen is bemutató félnek személyes kísérete és^kérelme ellenére törvényes védelmi jogának gyakorlatától eltiltott! És mit tett ez ellenében a választmány ? Semmit! Ott van továbbá egy más ügyvédi tagtársunk legszomorúbb esete. Ez is tagja a fővárosi ügyvédi kamarának; előélete kifogástalan és vagyonos férfiú. Egy szolgabírónak vagy főispánnak, a nevezett ügyvéd adósának, sürgönybeli megkeresésére közönséges nagy gonosztevő módjára minden bizonylat vagy kihallgatás nélkül befogatott és börtönbe záratott. Elrémült az ország, hogy ezen igy befogatott ügyvéd mily rettentő bfint követhetett el. Sem a kamara elnöke, sem a választmány ívm szóllak fel, csak hangoztatni engedé, hogy várjuk be a vizsgálat eredményét. Pedig a szerencsétlennek, a kamarai választmány elnöke vagy küldötte általi legrövidebb meghallgatására, az azonnal szabadon bocsátandó volt! De nem! Az elnöki vagy választmányi felszólalás nem hallatszott, hanem 10,000 frt biztosítéki összeg letételének csak megajánlása is a szerencsétlen rokonai részéről, elégségessé lett, hogy több nap múlva kibocsáttassák. Es mi volt a bűne ? Egyedül az, hogy a főispánnak nem 12—20, vagy törvényes 8, hanem 6%-os kamatra pénzt kölcsönzött. Ezért lett tehát hivatalos hatalommali visszaélés mellett immár egy gonosztevő módjára befogva, a nélkül, hogy a hivatalos hatalommali visszaélés bűnténye törvényileg megtoroltatott, s a megtorlás végett a választmány erélyesen fellépett volna. Ellenben, midőn egy harmadik tagtársuuk, de választmányi tag, a rendőrségnél tett élesebb kifejezéseiért rendőrileg lett pénzbirságra Ítélve, oly zaj üttetett, melyet mire vélni alig lehetett. Több eseteket ezeken túl feleslegesnek tartunk felsorolni, mert ezek magukban véve is az állapotot eléggé világítják. Nagy baj, még pedig első rendben az is, hogy e választmány magát a kamarai tagok felsőbbségének tartja, sőt egy izben, midőn K. J. kamarai tag egyik beadványában élesebb kifejezésekkel élt a választmány ellen, a fegyelmi eljárást megindította. Erre vonatkozólag egyik tagtársunk a — választmányi — ügyész előtt megjegyzést téve, hogyan lehet ily felsőbbségi fogalommal hivalkodni, hiszen eljárását a Curia is megsemmisitette, erre az ügyész ekként felelt: »Majd adunk mi a Curiának« ; felterjesztést tettünk a minisztériumhoz, mire megjegyzést tevő tagtársunk csak ezzel élt válaszul: "Nevetséges!« — mert tényleg, jogilag és törvényileg egészen forditva áll a dolog. »Nem önök, t. i. a választmány az én felsőbbségem, t. i. a kamara tagjainak a felsőbbsége, hanem én t. i. a kamara tagjai, kik önöket (elég rosszul) választottuk, vagyunk az önök felsőbbsége! TÁRCA. Vajkay Károly. (Életrajzi kép.) — A »J o g« eredeti tárcája. — (Második, befejező közlemény.) * így indultam elébe az ügyvédi pályának, a melyet az 1845től 1848-ig tartott időben kezdettem meg, dolgozva ez idő alatt három főnök: Körmendy István, Simon Florent és R á t h Károly ügyvéd urak mellett. Önállóságra e pályán nem birtam vergődni. Hiányzott ahhoz a megfelelő képesség és talán főleg a tehetség : tetszetős magaviselettel megnyerhetni az emberek szivét és bizalmát. E miatt talán még szerencsémnek is mondhatom, hogy eme pályámnak az 1848/9-iki események véget vetettek. Ezeknek köszönhetem, hogy államszolgálatomat 1850. évi február hó 8-ától számithalom. Ekkor tettem le azt az esküt, mely először jogosított katonai zsold felvételére. ... A ki nekem akkor azt jövendölte volna, hogy én 1890. évi február 8-án, addig megszakítás nélkül folytatott szolgálat után, a budapesti kir. itélő tábla elnökeként fogom állami szolgálatomnak 40 éves emlékét megünnepelni: az nemcsak valószínűtlenségét mond vala, hanem határozottan nevetségessé válik előttem is. Hogy ez esemény nem vett reám nézve komolyabb fordulatot, hogy nem járt esetleges végzetesen komoly következményekkel : azt ismét csak jó embereknek köszönhetem. Es itt ismét Simon Flórent emlékére kell visszatérnem. Midőn besoroztak, Simon Flórent nem nyugodott, hogy engem kiszabadítson. Felkereste érdekemben H a y n a u t. Tette hasztalanul. Maradtam katonának. Nem nyugodtak ekkor sem, elment * Előző közlemény a »Jog«r 10. számában. érdekemben Lichtenstein herceghez s eltol ki is eszközölt egy kisérő levelet, hogy a 9-ik huszárezrednél, melyhez soroztattam s melynek a neveze t herceg volt tulajdonosa, legalább a legnehezebb katonai szolgálat alól felmentessen. A ki akkor élt s ismerte az akkori viszonyokat: tudja, mit jelentett abban az időben bevallani az érdeklődést olyan egyén iránt, a kire a hatalmasok haragja nehezült. Simon Flórent megtette ezt érettem, teljesen önzetlenül, az idegenért, lelki bátorsággal. Áldás poraira! Legyen közöttünk áldva emléke ! Eljutottam az ezredhez, hol a magas befolyás folytán tűrhetőbb volt helyzetem. Azonban nem soká tartott a gyöngy élet. Ezredesem, később a rendőrministernek segéde, azt tapasztalta, hogy ezredében igen sok olyan ember van, kiket az ezredtulajdonos meghagyása következtében kedvezőbb bánásmódban kellene részesítenie. Kieszközölte ennek folytán, hogy ezek az egyének szétosztassanak. Megtörtént s igy ismét fordult a kocka. Útra kellett kelnem minden nélkül. Nem hagyott el ekkor sem a gondviselés. Velem közös sors érte akkor Lipthay Béla bárót is. Ennek köszönöm, hogy legalább éhséget nem szenvedtem útközben. Öt a 4. számú dragonyos, engem a 2. számú vértes ezredhez tettek át. Együtt bandukoltunk, mint gyalog lovasok, a Semeringen át Bécs felé. Ott már kétfelé váltak útjaink. Ot tovább menesztették Csehország felé : én megmaradtam Bécsben új ezredemnél, mely akkor ott feküdt s melyben én egyetlen egy embert sem ismertem. Bizony, mondhatom, hogy midőn Bécsben a josefstadti kaszárnya kapuja bezáródott mögöttem, elhagyottságom érzete a legfőbb fokra hágott. Ezredem cseh ezred volt; új társaim nyelvét csak hónapok multán kezdettem érteni. Ezredesem olasz volt ugyan, de ez sem nézte jó szemmel a bennem nyert újoncot, bár annak csak azt a hibáját tudta, mely akkor időben nem volt épen szokatlan. Jó szerencsém azonban ott sem hagyott el. Elémbe vezérelt egy embert, ki jó indulattal volt irántam. Az első, ki barátságosan