A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 8. szám - Ifjú bűnösök elitélése. 1. r.

68 A JOŰ. Felesleges dolog volna ez érdemeket egyenkint elősorolni, talán ismeretes szerénységét is sértené ez, elég reámutatnom jogászi és birói hírnevére, mely hazaszerte a nemzet közvéleményében él. De egy szempontot szabad legyen mégis kiemelni, mely előtt szemet hunyni nem lehet, nem szabad annak, a ki Méltóságod 40 éves közpályáját alaposan ismeri s érdemeit tárgyilagos igazsággal mérlegelni és méltányolni akarja. És ez az, hogy e 40 év hazai közéletünk épen azon időszakába esik, mely hazánk történetében s különösebben jogfejlődésünk történetében gyökeres átalakulásokat tüntet fel, s eseményeiben örökké emlékezetes marad. Gondoljunk vissza az ötvenes évek eseményeire, az osztrák törvények életbeléptetésére és hosszabb ideig tartó uralmára. Gondoljunk vissza a hatvanas évek nevezetes változásaira, az alkotmányos élet restitutiójára, az országbírói értekezlet megállapodásait követő átalakulásokra. Gondoljunk vissza a hetvenes éveknek birói szervezeti gyökeres változásaira, a magyar Büntető Codex megalkotására stb. Gondoljunk a nyolcvanas évek rohamos fejlődési tüneteire a nemzetgazdászat, ipar és kereskedelem terén s az ezekkel szükségképen lépést tartó törvényhozási új alkotásokra s gondoljunk ezen évtized végén azon minden jogász, minden hazafi által örömmel üdvözölt szerencsés áramlatra, melyet a mintegy új Phönixként kiemelkedő, fenkölt szellemű ez idő szerinti igazságügyministerünknek a magyar jogélet egész vonalát átható bátor és céltudatos reformprogramul ja teremtett. Csak e néhány tömör vonásban akartam jelezni változatos signaturáját azon 4 évtizednek, mely alatt Méltóságod életének legszebb részét a magyar »Justitia« nemes szolgálatának szentelte. Igaz, hogy ily nevezetes epochában évtizedeken át bírónak lenni magasztos és hazafias feladat volt, de bizonyára az is igaz, hogy ez kétszeresen nehéz és nagy felelősséggel járó feladat is volt. Nehéz volt nemcsak azért, mert hisz hosszú időn át megállapodott rendes viszonyok közt is a bíró sorsa az, hogy a legtörvényszerűbb, legkifogástalanabb működésében is többnyire egy félig kielégített és egy magát jogosnak vélt érdekeiben mélyen sértett féllel áll szemben. A külvilág nem ismeri és igy nem is méltányolhatja azon benső processust, a gondos és lelkiismeretes mérlegelés benső processusát, melyből a birói cognitio keletkezik, s mely a bírónak lelki testi erejét emészti. De nehéz volt a lemult 4 évtized változatos epochájában a bíró feladata azért is, mert a sürü változások, átalakulások újabb és újabb sokoldalú tanulmányozásokat és kétszeresen gondos óvatosságot igényeltek a jogszolgáltatás nagy felelősséggel járó tisztének gyakorlásában. Fokozta e nehézséget az, hogy az anyagi élet fejlődésével nem mindig birt lépést tartani hazai jogéletünk fejlődése, s a rohamosan fejlődő anyagi élet a gőz- és villamosság, a távíró és távbeszélő eme csodás korszakában sokszor kopogtatott a bíró ajtaján oly új kérdésekkel, melyek megoldására positiv alapot alig talál, de a melyet még is meg kell oldania. És ime Méltóságod ily nehéz időszakaiban a közszolgálatnak, érdemelte ki birói pályáján méltó babérait; és igazolta a költőnek azt a jeles mondatát: Nehéz az út, de célra visz, s nehéz pályán szép izzadni. Igen! Ily epochában volt Méltóságod valódi példányképe a szakképzettségnek, a rendithetetlen pártatlanságnak, s a kimagasló kötelességérzetnek és munkaszeretetnek, a társadalmi téren pedig — mint azt mi contemporaneusok közvetlenül szerencsések voltunk tapasztalni -- a szivjóságnak, a tündöklő tisztességnek és lovagiasságnak. »És most, midőn méltóságod nemes közpályájának 40-dik határkövéhez ért, valóban emelkedett önérzettel tekinthet vissza a múltba, mert mindenha munkájának áldásos nyomait láthatja. Büszke önérzettel tekinthet körül a jelenben is. Hü pályatársait lát ja itt maga körül, munkaedzett nemes bajtársakat, valódi rokonszenvvel, becsüléssel telve vezérünk iránt. De hazafiúi örömmel és megnyugvással tekinthet a jövőbe is, mert megérte hazai jogéletünk reformtörekvésének várva várt virradatát, melyet ez idő szerinti átható szellemű ministerünk keltett fel azon ébresztő jelszavával : »Virrad, haladjunk«, mely ma jegéletünk egész vonalán tettre, munkára kihivólag harsog végig. Köztudomás szerint már közel jövőben ezen kir. tábla is egy nagy horderejű szervezeti reform előtt áll. A nagy igazságügyi érdekek által indokolt decentralizáció méltóságodnak is bizonyára sok gondot fog okozni és tevékenységét sok irányban fogja igénybe venni. De megnyugtatásául arról biztosithatjuk, hogy ezen kir. Ítélőtáblának minden tagja, együttmaradásunk utolsó per-éig híven meg fogja helyét állani s be fogja azt tölteni buzgó kötelességérzettel. Ha pedig az alkotandó törvény a feloszlatást és újászervezést ki fogja mondani, mindannyian hazafias odaadással fogjuk meghozni azt az áldozatot, melyet tőlünk a magyar Justicia szent ügye, melynek szolgá latában állunk, — méltán megvárhat, — hogy kiérdemelhessük a haza elismerését. En igen szerencsésnek érzem magamat, hogy TÁRCA. Ifjú bűnösök elitélése. Irta : FUCSEK SÁNDOR, kir. javitó-intézeti családfő, Aszódon. — A »Jog« eredeti tárcája. A szomorú valóság, rideg statisztikai igazság arról győznek meg bennünket, hogy gyermekeink egy számot tevő része téves nevelési rendszer mellett, vagy nevelési hiány következtében a bűn ösvényére tér s hasznos polgárok helyett a társadalom mételyévé lesz, örökös bánatára a szülőknek, veszedelmére nemzeti létünknek, hátrányára anyagi és szellemi haladásunknak s végre kárhozatára az eltévelyedetteknek. Létünk és társadalmi életünk e félszeg kinövése következményeiben ép oly veszélyes sociális fekély, mint a minő súlyos egyéni baj s ezt tudva, megtanuljuk kellőleg méltányolni azon törekvéseket, melyek a kór kiirtására a javitó-intézetek felállításával, mint az erkölcsi romlottság legfontosabb, sőt talán egyedüli gyógyszerével, akarnak hatni. A javítóintézetek nem viselik magukon a börtön jellegét, nem céljuk büntetni, de erkölcsöket javítani ; nyitva állanak azok az egyes családok gyermekei előtt is; mindazonáltal tény, hogy lakóinak nagyobb részét a bíróságilag elitéltek képezik. A bűntényért elitéltektől elfordul a társadalom, megveti őket, a nélkül, hogy erre oka volna. Teszi ezt, mert a puszta tényből itél, nem számolva az indító okokkal, melyek legtöbb esetben elnézést, kegyelmet parancsolnának, ha a törvény rideg szava rá nem diktálná paragrafusait. Nem kell pedig minden elitélttől elfordulnunk s elveszettnek hinnünk őt, hisz maga a biró, ki, mint ilyen, könyörtelenül itéli el, mint ember, számos esetben megbocsátana neki, még a felnőttnek is s mennyivel inkább egy gyermeknek. Ámde biztos tudatában is annak, hogy deliquensünket a nyomor, egy véletlen eset, egy meggondolatlan lépés, harag, indulat stb. vezette a bűntényre, szabad-e azt elnézni ? Nem-e terem száz gyom ott, hol már egy kivirágzott és magzott? S nem-e könnyebb az egyet száznál kiirtani? Mindezekre bölcs feleletet ad az 1878. évi V. t.-c., mely a 7—18 éves bűnöst javítóintézetbe rendeli helyezni, honnan különben, ha javulást mutat, mihamarább kihelyeztetik ; mig ellenkezőleg, ha előbbi életmódjában meghagynók, a már megkisérlett úton, melyen mindig könnyű a haladás, nem lenne-e egy veszedelmes gonosztevő ? Ezen tehát túltehetnők magunkat, egyetértve a törvény intentióival, mely azt mondja: javító-intézetbe minden oly ifjút, ki lelki javítást igényel! Van azonban az 1878. évi V., illetve az 1879. évi XL. t.-cikknek egy nagy hiánya, melyre rámutatni most, midőn az egyetemes börtönügyi kongresszusnak küszöbén állunk, időszerűnek vélek. Ugyanis a 7 —12 éves gyermekek bűnös cselekményük fel nem ismerése leple alatt csak 6 hónapra, vagy ritkán egy évre helyeztetnek el javító-intézetbe, mely időn túl csakis szülői kérelemre tarthatók vissza, melyet épen ott legnehezebb kieszközölni, hol arra legnagyobb szükség volna s aztán az intézetre bizza, hogy rövid 6 — 12 hónap alatt tisztítson ki egy elparlagosodott földet s még vessen bele jó magot is. Mire csak azt felelhetjük, hogy még nem született oly nevelő, ki 6 hónap alatt egy, a maga természetes valóságában levő, tehát még minden jó, vagy rossz befolyástól ment lelket annyira idomítani képes volna, hogy az az élet rögös ösvényén minden külbehatásoknak ellentállva, nem engedné magát egy percre sem eltántorítani megjelölt utaitól, de bátran és biztosan haladna az erkölcs útain az elébe tűzött cél felé. S ha ez nem