A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 7. szám - Magyarosodjunk! 4. r.

57 48. §. A kérelmek előterjesztése után ;i felek előadják a megtámadott Ítéletet és az ítéleteket meg­előző határozatokat indokolá­sukkal együtt, valamint az első bíróság előtt lefolyt tárgyalás és bizonyítás felvétel eredményét, a mennyiben az a felebbezési kérelmek megérthetéséhez és a megtámadott határozat felülbi­rálhatásához szükséges. 488. §. Bei der mündlicheu Verhand­lung habén die Partéién das durch die Berufung angefoch­tene Urtheil, sowie die dem Urtheile vorausgegangenen Ent­scheidungen, nebst den Ent­scheidungsgründen und den Be­weisverhandlungen insoweit vor­zutragen, als dies zum Ver­stándnisse der Berufungsantráge und zur Prüfung der Richtigkeit der angefochtenen Entscheidung erforderlich ist. 48. §. Az elnök a felek előadásá­nak helyességére és teljességére hivatalból felügyelni és a bíró­ság az első bíróság előtti el­járás eredményét (?) hivatalból figyelembe venni köteles. 488. §. Im Falle der Unrichtigkeit oder Unvollst'ándigkeit des Vor­trages hat der Vorsitzende des­sen Berichtigung oder Vervoll­stándigung nöthigenfalls unter Wiedereröffnung der Verhand­lung zu veranlassen. Azon szóbeli tárgyalás, mely a mi ideálunk, ugy a bíróra, mint az ügyvédre nézve a legjobb próbakő, mely legbiztosabban mutatja, mi kikinek igazi becse. A javaslat 48-ik §-a ugyancsak szerencsétlen átalakítása a német perrend 487 és 488. §-ainak. Miért? Mert az utóbbiak világosak és helyesek, mi a 48. §-ról nem állitható. A német perrene 487. §-a következőleg rendelkezik : a pervita a felebbezési bíróság előtt az indítványok által megszabott határok között újból tárgyaltatik. Ebből következik is, hogy a felebbezésnek eredménye a »novum judicium«, mely csak a kereset és a szóbeli tárgyalás alkalmával előterjesztett indítványok szabta korlátai között mozog­hat (ez utóbbiak ugyancsak az első biró előttieken túl sem ter­jeszkedhetvén) és következik továbbá, hogy a felebbviteli tárgyalás alkalmával ugy a tény, mint a jogkérdés megvitattatik és bíróilag mérlegeltetik. A javaslat 48-ik §-át, könnyebb megérthetése céljából szembe iktatjuk a német perrend 488. §-ával. A 48. §. ezen eltéréséből kitűnik ugyancsak azon fentjelzett, a bíróság információja tárgyában kiemelt elvi ellentét, mely a javaslat és a német perrend között a szóbeliség hátrá­nyára fenforog. Mig ugyanis az a felebbviteli bíróság és elnökének csakis olyan jogkört enged, milyennel az elsőfokú tárgyalás vezetője bir és mely a prd. 127. és 130. §-aiban van szabályozva és mig továbbá azon szempontból kiindulva, hogy a felebbviteli tanács a tárgyalás előtt az iratok tartalmát nem ismeri, az annak utáni betekintés alkalmával esetleg kitűnt szóbeli előadás helytelenségé­nek helyreigazítására módot nyújt; addig a magyar javaslat, annak ellenkezőjét, t. i. azt tartva szem előtt, hogy a biróság a tárgyalás előtt az előiratok tartalmát ismeri, oly hivatalbóli kötelességgel terheli a fórum appellatoriumot, mely a felek szóbeli előadását, ha nem is feleslegessé, de legalább is célnélkülivé teszi. Nagyon sokat lehetne, ha e cikk már nagyon is igénybe vett keretébe férne, a 48. §. e második kikezdés értelme és ért­hetőségéről előadnunk, de a szűken kimért tér ismét kiindulási pontunkhoz utasit. A javaslat tervezte eljárás utján nem érvényesülhet, mint mondók, a szóbeliség, mert: a) annak 149. §-ában az első biró egészen eltérőleg a német perrendtől, már a tárgyalási jegyzőkönyvben a tényállás fixirozására köteleztetik. Ha az eddig felhozottak által az e 149. §-ban rejlő veszély­ről a szives olvasót meggyőznöm nem sikerült volna, bátorkodom őt a tárgy fontosságánál fogva megkérni, szíveskednék a német javaslat (I. Entw. 450. §.) erre vonatkozó indokolásában épen a tapasztalat alapján felhozottakat, továbbá a német igaz­ságügyi bizottság erre vonatkozó tárgyalásait (Prot. 208—213., 554., 555., 701. és 702. lapon felhozottakat) és végre maga a német perrend 470. §-ának rendelkezéseit tanulmánya tár­gyává tenni. Ezen első bekezdés, mint látni, egymással meglehetősen congruens és vonatkozással a fent közölt 487. §-ra, bennünket arra tanit, hogy a peivita újbóli tárgyalása sohse történik azon módon, mintha az első bírósági ítélet az abban fixirozott tény­állással és a bizonyítási eljárással nem léteznék, hanem ellenke­zőleg, hogy a megtámadott ítélet, a felébb átéli tárgyalás mintegy alapját képezi. Azonban sokkal nagyobb az eltérés e §-ok második bekez­désénél, u. m. Pedig nem lehet igy érteni, hanem csak amúgy, mert az előadást, tanúvallomást, esküt teszik a jegyzőkönyvre és nem ezt azokra, s igy ezt azokról fölvenni sem lehet, hanem csakis azokat lehet a jegyzőkönyvbe venni. Az 1868. évi LIV. t.-c. 117. §-a szerint a biró a tényállást jegyzőkönyvbe foglalja, a 141. §. szerint a per­tárnok jegyzőkönyvet nyit, a 203. §. szerint a biró a vallomást jegyzőkönyvbe veszi, a 243. §. szerint a biróság az eskületételéről jegyzökönyvet visz. Egytől-egyig mind jó és értelmes kifejezések. Csak a végrehajtási eljárásról szóló szakaszokba csúszott be a föl­vétetik, valószínűleg az »aufgenommen« fordítása gyanánt. És a hivatalos nyelv kikereste a legrosszabbat, elfogadta, általánossá tette. Azt mondhatni erre, hogy szükséges volt, mert a többi ki­fejezésekből nem lehetett minden esetre alkalmas kezdő szót alkotni a jegyzőkönyvek mintája számára. Megengedem, hogy ez igaz. De van a magyarnak az elősorolt kifejezéseken kivül még más általános kifejezése is, a melyet a hivatalos nyelv is épen ugy, sőt talán még inkább használ, csakhogy az iratok végére helyez. Ez a »Kelt«. Ha az okiratok végén nem ütközünk meg rajta, bizony nem hangzanék az rosszul igy sem. Jegyzőkönyv kelt Budapesten, a kir. tszéknél 1889. augusztus 15-én stb. Ez magyaros is, értelmes is, mert a kelt azt jelenti, hogy keletkezett, készült. A magyar az irást készíti, szerződést, végrendeletet készit és igy a jegyzőkönyvet is készíti, de föl nem veszi. Ne vegyük föl tehát mi sem, hanem keltezzük. e) Előir. L e i r. Á t i r. Mind értelmes jó magyar szavak. A ki valamit avégett ir, hogy azt más, vagy mások utána leírják, le­másolják, az előír; a ki pedig a kész Íráson keresztülir, az átir. be ezekre a jelentésekre a hivatalos nyelv nem ad semmit. Neki előir az, a ki szabályt alkot, rendeletet bocsát ki; leir az, a ki az alatta állókhoz levelet intéz, átir az, a ki a magával egyenlőnek j levelet ir. Ugyanily értelemben használja azután a belőlük képzett szavakat is. Van nekünk ezekre szükségünk? Bizony nincs. Az előírás fogalmát a szabály, az előírás szerinti-ét a szabályszerű, a leirás-ét, az álirás-ét a levél sokkal világosabban, szebben, ma­gyarosabban fejezi ki. Igaz, hogy a levél szóból nem érteni meg a levél parancsoló vagy kérő tartalmát, de erre talán nincs is szükség nálunk, a v>ol az egyenlőség szép elvének mindenki hódol. Ezt a bör. jzést még igen sokáig lehetne folytatnom, a nélkül, hogy a hibákat kimeríthetném. Azt hiszem, hogy ez fö­lösleges is lenne ; mert az kitűnik már az elmondottakból is, hogy a hivatalos nyelvben nemcsak az idegen szavak értelemellenes fordításai, de a magyarnak képzett szavak se mind igazi ma­gyarok. Célom pedig csak az volt, hogy ezt bebizonyítsam, eziránt egy kis érdeklődést, eszmecserét keltsek s a joggyakorlaton levő ifjakat figyelmeztessem, hogy azokat az okirat, kérvény és végzés­mintákat, a melyeknek a kitöltésével kezdik meg jogi tanul­mányaikat érvényesíteni, ne tekintsék a hivatalos Írásmód remekei­nek. Vizsgálják meg azokat, hasonlítsák össze az élőnyelvvel, a magyar remekírók írásmódjával s ne higyjék azt, hogy a hivatalos nyelvnek okvetlenül olyannak kell lennie, a melynek értelmét az is csak fejtöréssel magyarázhatja meg, a ki használja. Különösen ajánlanám az ifjaknak azt, hogy az első fo'ya­modású bíróságok részére a m. kir. államnyomdából szállított végzésmintákat alakítsák át magyaros mondatszerkezetüre aképen, hogy a végzést a rendelkező biróság nevével kezdjék. A most szokásos minta, a melyben a biróság neve alul van, a végzés kelte és az aláírás között, különben sem felel meg a törvényes gyakorlatnak, a melyet a felsőbb bíróságok követnek. Ugy a kir. Curia, mint a kir. Ítélőtáblák minden ítéletüket és végzésüket a törvényes »Ö Felsége a Király nevében!« előrebocsátása után a saját nevükkel kezdik és azt nem a határozat végére, nem a kelet után teszik.

Next

/
Thumbnails
Contents