A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 6. szám - Hogyan értelmezendő a B.T.K. 53. §-nak a pénzbüntetés átváltoztatására vonatkozó része? - A bűnvádi eljárási javaslat s a vagyoni igények érvényesitésének szabályozása

50 A JO <3. is megtartatik s ha az örökösödés az iratokhói, vagy az általa felmutatott hitelt érdemlő okmányokkal igazoltatott, a hagyaték az örökösnek vagy örökösöknek biróilag átadandó lesz. En tehát a joghatály melletti idézésnek vagyok szószólója s e jogát a bíróságnak, illetve gyámhatóságnak s a tárgyalást vezető kir. közjegyzőnek magából a prts. 560. §-a és a gyámi trv. 2 \ 3. §-ában kimondott hivatalos eljárás fogalmából származtatom. A hivatkozóit prtsi szakasz szerint ugyanis a bíróság örökösödési ügyekben bizonyos esetekben hivatalból tartozik fellépni, v agy i s h i v a ta 1 o s tekintélyével tartozik oda hatni, hogy az örökösödési ügy befejeztessék. Az tehát, miként alkalmazza e jogát — a törvény részletesebb intézkedéseinek hiánya mellett — a biró szabad belátására van bizva. A gondnokkirendelés és ügygondnokkal való tárgyalást — melyről a ptr. több helyütt külön intézkedik — csak megelőző hirdetményi eljárás után tartom megengedhetőnek; az egy évi határidő alkalmazása pedig alig volna előnyös az örökösödési ügy gyors befejezésére. A joghatály melletti idézést a törvény sehol sem tiltja s miután az idézés módját részletesebben nem szabályozza, a törvényhozó intentiója sem lehetett más, mint annak kifejlesztését a birói joggyakorlatra bizni. Végül nem mulaszthatom el felemlíteni azon körülményt, hogy az általam fentebb javasolt módjai a joghatály melletti megidéztetésnek nem azonosak az osztrák eljárás joghatály melletti megidéztetésével, mert annál már az első idézés is joghatály mellett történik és a meg nem jelent örökösre nézve j o gmegfosztással jár; mig a mi joghatály melletti megidéz tetésünk mindig csak ismételtmegidéztetése az örökösnek, mely soha j o g m e g fo s z t ó hatály lyal nem bir és azon mulasztáson alapul, hogy a szabályszerű megidéztetésre az illető örökös meg nem jelent. Már pedig az kétségtelen jogelv, hogy a mulasztás maga is bir jogkövetkezményekkel. Miért tegyünk kivételt az örökösödési eljárásban?! Hogyan értelmezendő a B. T. K. 53, §-nak a pénzbüntetés átváltoztatására vonatkozó része ? Irta : ZEKE KÁLMÁN kir. járásbiró B.-Gyarmaton. A »Jog« 2. számában közlött kérdésre következőkbenfelelek : A B. T. K. 53. §-a igy rendelkezik: »A pénzbüntetés mirden egyénre nézve külön állapítandó meg ; az ítéletben meghatározandó egyszersmind a szabadságvesztés büntetés tartama, melyre a pénzbüntetés ennek behajthatlansága esetében átváltoztatandó. Ezen meghatározásnál egy forinttól tíz forintig terjedő összeg helyett e g'y nap számitható.« A 12. számú büntető jogi döntvény ezen indokolással: »Tekintve, hogy büntettek és vétségek eseteiben csakis az ezekről rendelkező B. T. K. szabályai lehetnek irányadók és alkalmazandók; tekintve továbbá, hogy a B. T. K. 53. §-ban minden kétséget kizárólag kifejeztetik, hogy a kiszabott pénzbüntetéseknek behajthatlanság esetében a szabadságvesztés-büntetésre való átváltoztatás meghatározásánál 1 — 10 frtig terjedő összeg helyett egy nap számitható«, kimondja: »hogy a büntettek és vétségek eseteiben a kiszabott pénzbüntetések az 1878. évi V. t.-c. 53. §-a értelmében a törvény határain belül és a fenforgó körülményekhez képest 1—10 frtig terjedőleg egy vagy több napi szabadságvesztés-büntetésre átváltoztathatok.« Szembe állítva a törvény szövegét a döntvény szövegével s figyelembe véve a döntvény indokolását: az én nézetem, az én szerény véleményem az, hogy egy forinttól tiz forintig terjedő összeg helyett egy napnál se rövidebb, se hosszabb ideig tartó szabadságvesztés-büntetés nem állapitható meg. A behajthatlan pénzbüntetés szabadságvesztés-büntetésre lévén átváltoztatandó: kellett egy szabályt felállítani annak meghatározására, hogy a kiszabott, de behajthatlan pénzbüntetés egy bizonyos összegével szemben mily tartamú szabadságvesztés büntetés vétessék foganatba; kellett megállapítani egy kulcsot, hogy a négyezer frtig váltakozható pénzbüntetés behajthatlansága esetében mily módon, mily mérvben állapittassék meg a pénzbüntetést helyettesítő szabadságvesztés-büntetés tartama. Ilyen szabály, ilyen kulcs a B. T. K. 53 §-nak ezen intézkedése : »E z e n meghatározásnál egy forinttól tiz forintig terjedő összeg helyett egy nap számi tható.« A törvény ezen rendelkezése, akár annak szövegezését, akár grammatikai értelmét tekintjük, oly correct, hogy az semmiféle < llenkező magyarázatot meg nem tűr ; mert a súlypont^ ^ha az idézett mondatot elemezzük s rendelkezését az 53. §. első pontjában foglaltakhoz viszonyítjuk, nem a »s z á m i t h a t ó«, de az »egy nap« kifejezésre esik, azaz egy napnál sem több sem kevesebb nem állapitható meg. Igaz, hogy a legmagasabb összegben (négyezer) esetleg kiszabott pénzbüntetés behajthatlansága esetében nem minden 10 frt után szabható egy napi szabadságvesztés-büntetés, mert a 53. §. második bekezdésében foglalt rendelkezés szerint, a pénzbüntetést helyettesítő szabadságvesztés-büntetés tartama, ha az főbüntetésként állapíttatott meg, hat hónapot, ha pedig mellékbüntetésként szabatott ki, három hónapot nem haladhat túl, de ebből egyáltalán nem következik, hogy azon határig, melynél a pénzbün tetéseket helyettesítő szabadságvesztés büntetés a legmagasabb fokát éri, minden 10 frtig terjedő összeg helyett egy napnál több lehessen számitható. Én a törvény ezen intézkedését ugy értelmezem, hogy minden 10 frt után egy nap számítandó mindaddig, mig a szabadságvesztés-büntetés tartamának a törvény által határolt korlátaihoz el nem érünk s ha azt elértük s maradt még fent ezen tizedes számítás által ki nem merített összeg, ez akkor elesik. Például 1,650 frt főbüntetésül kiszabott öszegnek megfelel 165 nap, 1,700 frtnak 170 nap, 1,800 frtnak 180 nap; itt a határ, s 1,900 frt után szintén csak 180 nap számitható. A pénzbüntetések minden rendszer nélkül, mondhatnám, mintegy odadobattak az egyes szakaszokhoz, nyilván azért, mert a pénzbüntetések nemes célt szolgálnak ; az intenció tehát az volt, hogy a cél ne csak megközelittessék, de el is éressék; innét van, hogy a behajthatlan pénzbüntetést helyettesítő szabadságvesztés büntetés tartama korlátoltatott; a szabadságvesztés büntetésre való átváltoztatás mintegy pressio, hogy a pénzbüntetés a kiszabott mértékben befolyjon. Azonban eme pressiot A-val szemben ép oly mértékben kell gyakorolni, mint B-vel szemben. A tételes törvény egyik főcélja az, hogy az adott esetben minden, a törvény hatálya alatt álló bíróságnál egyforma legyen, vagyis hogy az X. bíróság az 50 frtban megállapított, de behajthatlan pénzbüntetés helyett ugyanazon tartamú szabadságvesztés büntetést állapítson meg, mint az Y. bíróság. Azt hiszem, hogy az egyöntetű eljárást az 53. §. intézkedése biztosítja. A kir. Curia a 32. számú büntetőjogi döntvényben a »több« határozó értelmét magyarázván, oda konkludál, hogy a »több« kifejezés fogalma alatt a »kettő«-nél több értendő. Ha a kir. Curiának ezen kijelentését elfogadjuk s ezen magyarázatot a 12. számú büntetőjogi döntvényre applikáljuk: nem szenved kétséget, hogy minden 10 frtot tevő összeg után 1,2, 3, 4, 5, 9, esetleg 10 napig tartó szabadságbüntetést is szabhatunk. No már ezt a törvényhozó nem akarhatta, az osztó-igazság elvével sem fér össze, hogy A. a behajthatlan 50 frt pénzbüntetés helyett az X. bíróság által 5 napi, B. pedig az ugyanazon cselekményért, az ugyanazon összegben kirótt pénzbüntetésért 6, 9, vagy ép 10 napig tartó szabadságvesztéssel büntettessék; a törvényhozó nem akarhatta, hogy a tételes törvénynyel szemben a hagyományos »belátás« érvényesüljön. A bűnvádi eljárási javaslat s a vagyoni / igények érvényesítésének szabályozása. Irta : Dr. TASSY PÁL, kecskeméti kir. aliigyész. Előttünk fekszik a bűnvádi eljárási javaslat terjedelmes, a viszonyaink figyelembe vételével készült, a tudomány és gyakorlat igényeit lehetőleg összeegyeztetni törekvő nagy mű, mely hivatva van, talán már a közeli jövőben, a sok panasz megszüntetésére, mely bűnvádi eljárásunk ellen emeltetett. Beható discussio tárgyává van téve s rendszere, valamint a benne lefektetett alapelvek fejtegetésével, még remélhetőleg sok ideig fogunk a szaklapokban találkozni, a mely fejtegetések szórványosságuk mellett is, hozzájárulhatnak a törvényjavaslat minden oldalról való méltatása s bírálata, előnyei, esetleg hibái vagy hiányai feltüntetéséhez. Ezen igénytelen fejtegetésnek célja egy kérdésre mutatni rá, mely a ^ javaslatban, szerény véleményem szerint, nincs eléggé szabályozva. Büntető törvénykönyvünk — hogy helyesen-e vagy helytelenül, e kérdés taglalásába nem bocsátkozom — megengedi a