A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1889 / 5. szám - Az országos közegészségügyi tanács felülvéleménye a Pribil-ügyben
a JOG. jog csak akkor részesül büntetőjogi védelembeD, ha egyedileg meghatározott ingóságokra vonatkozik, a mi csak akkor következik be, ha a bérbeadó a kérdéses ingóságokat vagy maga veszi birtokba, vagy pedig ő vagy mások bíróságilag lefoglaltatják. Minthogy pedig a jelen esetben a panaszló törvényes zálogjogát sem az egyik, sem a másik módon nem érvényesítette és a bérelt helyiségben volt ingóságok más hitelező által sem foglaltattak le, vádlott azok elvitele által büntetendő cselekményt nem követett el. (1888. május 1-én, 5,187. sz.) A magyar kir. Curia: Sértett fél felebbezése az 1883. évi VI. t.-c. 7. §-a alapján visszautasiltatik. (1888. október 26-án, 6,133. sz. a.) A m. kir. pénzügyi közig, biróság döntvénye. 45. szám. Abban az esetben, ha a hass ont'éríeii szerződés, az abban meghatározott haszonbérlett idő lejárta alatt ériényen kivül helyeztetik s ez a körülmény csak a jogügylet megszűntétől száinitott 30 nap letelte után igazoltatik, igényelhet-e a fél az 1881. évi XXVI. t.-c. 12. §-ának határozmányaihoz képest az ily haszonbérleti szerződés ntán az összes bérérték alapján lerótt fokozatos illetéknek arányos visszatérítését? (Az 1888. évi 3,376. számhoz.) Határozat. Abban az esetben, ha a haszonbérleti szerződé?, az abban meghatározott haszonbérleti idő lejárta előtt érvényen Mvüi helyeztetik s ez a körülmény csak a jogügylet megszűntétől számított 30 nap letelte után igazoltatik, a fél az ily haszonbérleti szerződés után az összes bérérték alapján lerótt fokozatos illetéknek arányos visszatérítését az 1881. évi XXVI. t.-c. 12. §-ának határozmányaihoz képest nem igényelheti. Indokok: A bélyeg és illetékek iránti törvények és szabályok hivatalos összeállításának 101. §-a két részből áll. Az első rész az 1861. évi XXIII. t.-c. 12. §-át tartalmazza, mely szó szerint a következő: »Ha ingóságok iránt kötött két oldalú szerződések a jogügylet teljesítése és foganatosítása előtt tökéletesen és végkép megszűnnek s cz a jogügylet meghiúsulásától számítandó 30 nap alatt hitelesen igazoltatik, a jogügylettől megszabott vagy befizetett illeték törlendő, illetőleg visszafizetendőd A második rész az 1881. évi XXVI. t.-c. 12. § át foglalja magában, melylyel az 1868. évi XXIII. t.-c. 12. §-ának rendelkezése határozottan kifejezve oda bővíttetik : hogy az ingóságok iránt kötött két oldalú szerződések után kiszabott, vagy befizetett illetékek arányos törlésének, illetőleg visszatérítésének abban az esetben is van helye, ha az illeték az ismétlődő (visszaforduló) szolgáltatásoknak az illetéki szabályok 30. (a most érvényben álló hivatalos összeállítás 61.) §-a értelmében megállapított értékösszege alapján íratott elő s a szerződés érvényessége bármely időben megszűnik. Az idézett két rendbeli törvényszakasz rendelkezésének egybevetéséből kétségbe vonhatlanul kitűnik, hogy az utóbb idézett 1881. évi törvényszakasz az előbbit, vagyis az 1868. évbelit csakis annyiban bővítette ki, hogy mig az elsőben csak oly szerződések utáni illetékről van intézkedés, mely szerződések teljesedésbe és foganatba nem mentek, a későbbi, vagyis az 1881. évi, az illeték visszatérítését olyanokra is kiterjeszti, melyek ismétlődő szolgáltatásokat taitalmazván, részben már foganatba mentek, de a kikötött időtartam előtt megszűnnek. A mennyiben tehát az 1881. évi XXVI. t.-c. 12. §-a az 1868. évi XXIII. t.-c. 12. §-ának azt a részét, mely az ott körülirt jogügyletektől kiszabott vagy befizett illetékek törlését, illetőleg visszafizetését, a jogügylet megszűntétől számítandó 30 nap alatti hiteles igazolásától teszi függővé, meg nem változtatta, hanem azt csak a már foganatba ment szerződések emiitett nemére kiterjesztette, a törvény helyes értelmezésének megfelelőleg, ezt a 30 napi igazolási határidőt, az 1881. évi XXVI. t.-c. i2. §-ának határozmánya alá eső s lejártuk előtt bármely időközben hatályon kivül helyezett haszonbérleti szerződésekre nézve is feltétlenül kötelezőnek kell tekinteni. Kelt Budapesten, a m. kir. pénzügyi közigazgatási bizottságnak 1889. évi január hó 16-án tartott teljes tanácsüléséből. Hitelesíttetett a m. kir. pénzügyi közigazgatási bíróságnak Budapesten, 1889. évi január hó 18-án tartott teljes tanácsülésében. Igazságügyminiszteri rendelet. A bíróságok által lefoglalt ingóságokra a közigazgatási hatóságok által elrendelt árveréseknél tíipiisztalt visszásságok megszüntetése céljából a m. kir. igazságügvminiszterium 2,941/1889 sz alatt a következő fontos kör! rendeletet bocsájtotta ki valamennyi kir. járásbírósághoz. Ujabb időben ismételve oly esetek fordultak elő, hogy a végrehajtást szenvedó'nek birói végrehajtás utján lefoglalt ingóságai adó-, illeték- és egyéb kincstári tartozások fejében az állami adóvégrehajtók vagy az 1883 : XLIV. t.-c. 52. §-ában jelzett közigazgatási közegek által is lefoglaltatván, az ugyanazon ingóságokra teljesített ilynemű foglalás folytán az árverés oly módon foganatosíttatott, hogy ez által az előbb teljesített bírói foglalás által szerzett jogok teljesen meghiusitlattak. Fzen eljárás megszüntetését célozza a kir. pénzügyminiszter ! urnák valamennyi kir. adófelügyelőhöz 1889. évi január hó 10-én 68,988/88 sz. a. intézett és másolatban idecsatolt körrendelete. Ezen körrendelet kiegészítéséül és hogy a teljesített bírói foglalás által szerzett jogoknak érvény szereztessék, a kir. járásbíróságokat a következőkre utasítom : 1. Az állami adóvégrehajtók és az 1883: XLIV. t.-c. 52. §-ában megjelölt közigazgatási közegek által a kir járásbíróságokhoz áttett adóárverési hirdetmények a járásbirósági iktató által a beérkezés sorrendje szerint sorszámmal látandók el, azonban a járásbirósági iktatókönyvek egyikébe sem vezetendök be. Ezen sorszámok a naptári év befejeztéig szakadatlan rendben folynak. 2 Az iktató a beérkezett és sorszámmal ellátott adóárverési hirdetményekről a végrehajtást szenvedő' vezetékneve szerint betűrendes mutatókönyvet készít, és ebbe a beérkezett és sorszámmal ellátott adóárverési hirdetményeket még a beérkezés napján bevezeti. A mutatókönyv a következő rovatokból áll : 1. az adóvégrehajtást szenvedő neve, 2. az adóvégrehajtást szenvedő lakhelyének megjelölése, 3. a kitűzött adóárverés határnapja, 4. az ] árverési hirdetményt kibocsátó hivatalos közeg megnevezése és a hirdetmény száma és 5. a járásbirósági sorszám. 3. Ugy a betűrendes mutatókönyv mint az adóárverési hirdetmény a hivatalos órák alatt mindenki által megtekinthető és bármely félnek kérelmére a szükséges bélyegjegyek átadása után a betűrendes mutatókönyvből írásbeli bizonyítvány és az árverési hirdetményről hitelesített másolat adandó. 4. A sorszámmal ellátott és a betűrendes mutatókönyvbe bevezetett adóárverési hirdetmények elintézés nélkül irattárba teendők, az irattárban sorszámuk rendje szerint külön kezelendők és a naptári év lefolyása után külön iratcsomóban őrzendők. 5. Azon esetben, ha valamely adóhivatal vagy a fölebb jelzett hivatalos közegek valamelyike a kincstári követelést meghaladó összeget az adóárverésen eladott ingókra szerzett birói foglalás folytán a birói letétpénztárba tesz át és erről a kir. járásbíróság értesíttetik : a birói foglalás jogerőre emelkedése után ezen pénzösszegek kiutalványozása és ha elsőbbségi igény adatott be vagy a végrehajtási iratokból tudvalévő korábbi foglaltató van (1881 : LX. t.-c. 114. és 118. §§.) az árfelosztás tekintetében as 1881 : LX. t.-cikk megfelelő intézkedései nyernek alkalmazást. — Budapesten, 1889. évi január hó 22-én. Fabiny Teofil Melléklet a 2,941/1880. I. M. rendelethez. A kir. pénzügyminiszternek valamennyi kir. adófelügyelöhöz 1889. évi január hó 10-én ()8,!'8W/] 888. sz. alatt intézett körrendelete. Ujabb időben ismételve oly esetek fordultak elő, hogy a végrehajtást szenvedőnek birói végrehajtás utján lefoglalt ingóságai, adó-illeték és egyébb kincstári tartozások fejében, az állami adóvégrehajtók vagy az 1883. évi XI.IV. t.-c. 52. §-ában jelzett közigazgatási közegek által is lefoglaltatván, az ugyan azon ingóságokra közigazgatási közegek által teljesített foglalás folytán az árverés oly módon foganatosittatik, hogy ez által az előbb teljesített birói foglalás által szerzett jogok teljesen meghiúsít tatnak. Emez eljárás megszüntetése céljából meghagyom adofelügyelö urnák, utasítsa a) az állami végrehajtókat és az 1883. évi XLIV. t.-c. 52. §-ában megjelölt közigazgatási közegeket, hogy minden egyes árverési határnapról, a végrehajtást szenvedő nevének és lakásának pontos megjelölése mellett, »/. illetékes helyi járásbíróságot azonnal értesítsék; (lludapest fővárosban a Üuna balparján foganatosított végrehajtások eseteiben, a budapesti V. kerületi kir. járásbíróság, a Duna jobbpartján foganatosított végrehajtások eseteiben pedig a budapesti I—III. kerületi kir. járásbíróság értesítendő.) fi) oly esetben, midőn a zálogolá; és árverés közt lefolyt időközben ugyanazon ingóságokra birói foglalás foganatositatott és a birói foglalás megtörtént e az adó árverést megelőzőleg, vagy ennek alkalmával, az adóvégrehajtással megbízott közeg előtt igazoltatik, a netáni többletet az adóvégrehajtást szenvedőnek ki ne adják, hanem a kincstári követelést íreghaladó ezen összeget, a birói foglalás foganatosítását eszközölt kir. járásbíróság letéthivatalához tegyék ! át és erről ugyanezen járásbíróságot is átiratilag értesítsék. Utasítom adófelügyelő urat, hogy ezen rendeletem pontos betartását szigorúan ellenőrizze. Ki-vonat a ,,Budapesti Közlönyéből. Csődök : Sámuel J. Kollll e., fehértemplomi tszék, bej. 23. félsz inárc. 21, csb. dr. Lallosevits János, tmg. Osztoics Iván. — Lelll" Mór 1 e., pécsi tszék, bej. márc. 4, félsz. márc. 11, csb. dr. I'orges Miksa, tmg. j Kis József. — Rozenthal Lajos e., székesfehérvári tszék, bej. márc. 5, félsz, ápr. 5, csb. Wildenaur János, tmg. Molnár Béla. — Tomits M. e., ker, és | váltó tszék, bej. márc. 1, fels/. márc. 26, csb. Antos Károly, tmg. dr. Preyer Hugo. — Gál JánOS e., csíkszeredai tszék, bej. márc 30, félsz. ápr. 29, | csb. Geczö Béla, tmg. dr Betegh Antal. Kis Dezső e., szatmárnémeti I tszék bej. febr. lő, félsz. márc. 12, csb. Kölcsey Sándor, tmg. dr. Krasznay Gábor. — Gusztáv E. KratlsS e., nagy-szebeni kir. tszék, bej. márc. 15, félsz. ápr. 5, csb. Jahn József, tmg. Frühbeck Ferenc. — Steincr Simon e., nagy becskereki tszék, bej. febr. 18, félsz. márc. l-», csb. Kiss Sándor, tmg. Szőke Károly. — Josefert Mátyás e., szegedi tszék, bej. márc. 8, félsz, április 6, csb. Zecheri Lajos, tmg. dr. Szivessy László. Pályázatok: Az sz.-csehi jbságnál aljegyzői áll. febr. 9-ig. — | Az ócsai kir. jbságnál díjas joggyakornoki áll. febr. 24-ig. — A pozsonyi tszéknél díjas j o g g y a k o r n o k i áll. febr. 24-ig. yomatott a „Pesti feö \ i: yomda-részvény-társasá(j"-nál. fHold-utcza 7. szaru.)