A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 51. szám - A jogorvoslatok rendszere a végrehajtási eljárásban

A JOG. 429 Befolyt nála bélyeg- és jogilletéki ügyekben: 1884- ben 3,966 1885- ben 8,781 1886- ban 10,262 1887- ben 10,113 1888- ban 10,604 1889. év első felében 5,160 felebbezés. Ez oly munkahalmaz, a melyet — hozzávetve a bíróságnak az egyenes adóbeli tartozások elleni felebbezések szinte nagy számát — a pénzügyi közigazgatási bíróság évek során át többé teljes kimerültség nélkül el nem bir és a személyszaporitást, ha csak a munkaáramlatnak más uton gátat nem vetünk, az ország üjabbi megterheltetésével el nem kerülhetjük, akár hagyja meg a jövendő törvényhozás azt mostani külön állásában, akár ékelje a felállítandó általános közigazgatási bíróságba annak külön sectiója gyanánt be, akár végre oszlassa mostani helyesnek bizonyult szerves állapotát egészen fel és zavarja össze a közigazgatás egyéb, heterogén tárgyaival. Ennek oka pedig abban fekszik, hogy a mostani törvényes állapot a bélyeg- és jogilletéki ügyekben korlátlan felebbezési jogot enged; a mely korlátlanságot azonban mindaddig, míg a két alsó fórum kincstári közegekből áll, a legnagyobb jogi visszásság, jogelvi helytelenség és a közvélemény újólag való fel zuditása nélkül megszüntetni nem lehet. Azért javasoltam én a pénzügyminiszter úrhoz benyújtott bélyeg- és jogilletéki reformjavaslataimban — melyekről ez az igen t. lap is szíves volt rokonszenvesen megemlékezni — azt, hogy a pénzügyi administratio judicaturája bélyeg- és jogilletéki ügyekben elejtessék és az abbeli felebbezések már mindjárt az első fórumban független bíróságok által Ítéltessenek el, de hogy karöltve ezzel a felek felebbezési joga törvény által szabályoz tassék és az igazságra és méltányosságra, valamint az országnak szem elől semmi téren nem téveszthető pénzügyi helyzetére való tekintettel (mely még a jogi absolut idealismust sem engedi meg) korlátoltassék. Én javaslataimban azt a két szempontot, illetőleg követelményt, mint egymástól el nem választhatót, állítottam oda. Ha a pénzügyi administratio judicaturája meghagyatik, akkor a felebbezéseket korlátolni, a nélkül, hogy abból a legnagyobb jogelvi visszásságok ne következzenek, nem lehet; akkor a legfőbb biróságot kell tetemes költséggel szaporítani. Ha pedig már első fokban ítélnek független bírák : javaslataimban kimutatni igyekeztem, hogy hol lehet a felebbezéseket korlátozó határvonalat meghúzni, az egész jogorvoslati rendszert a jogállam niveaujára emelni és mindezt elenyésző csekély költségtöbblettel létesíteni. A bélyeg- és jogilletékügyi felebbezések nagy számának oka első sorban az a bizalmatlanság, a melylyel az adózó, főleg az elsőfokú felebbezési fórum előtt folyó ténykedés iránt viseltetik, valamint az a körülmény, hogy az 1883 : XLIII. t.-c. 21. §-a szerint a pénzügyi közigazgatási bíróság ítélkezése reá nézve a helyzetet soha se rosszabbíthatja, mert az a bíróság a fél kérelmén túl nem terjedhet, másik (él pedig — a ki az ügyet a kincstár szempontjából megfelebbezhetné — nincs, mert hiszen a pénzügyi igazgatóság a maga határozatát csak nem felebbezheti meg! Javaslataimban a kincstárra nézve fölöttébb káros ez utóbbi helyzetnek megváltoztatását is javasoltam, a mennyiben az elsöfolyamodású pénzügyi bíróságok Ítéletei ellen való felebbezési joggal a pénzügyi igazgatóságokat ruháznám fel. Ebbeli meggyőződésemben, hogy a pénzügyi közigazgatás judicaturáját mielőbb meg kell szüntetni, ha a jogállam követelményeit csak némi részben is meg akarjuk közelíteni, a javaslataim beterjesztése (1888. évi október) óta lefolyt idő alatt keletkezett törvényes intézkedések csak még jobban megerősítettek, sőt egyenesen ezeknek a legutóbbi intézkedéseknek folytán a kérdést még égetőbbnek és sürgősebbnek, a halasztást pedig nagyon károsnak tartom, mert — meggyőződésemet fejezem ki — én ezekben a legutóbbi időben tett intézkedésekben, a melyek az illetékeknek kiszabását és a felebbezések elsőfokú intézését illetik, még az eddigi jogvédelmi szempontból eléggé gyarló állapotban is, visszaesést találok. Az adózó nagy megnyugtatására szolgál, ha meg van győződve arról, hogy az állam részéről irányában támasztott követelést oly hatalmi közegek szabják ki, a kiknek tudásában, arravalóságában, képességében bizik és e bizalmában törvény által felállított qualificatio föltétele által megerősíttetik. Mindenki nagy haladást talált abban, a midőn a pénzügyi kormány a bélyeg- és jogilletékek kiszabását az adóhivataloktól elvette és azt illetékkiszabási hivatalokra ruházta át, azzal indokolván ezt az intézkedését, hogy az adóhivatali személyzet ezeknek a magasabb, különösen jogi képzettséget kivánó, ügyeknek elintézésére qualificatiójánál fogva kevésbé alkalmas. És ez igen helyes intézkedés volt; mert azok az esetek, a midőn a bélyegadóbeli, vagy jogilletékbeli teljesítmény az állami közegek közbelépése által állapítandó meg, már olyanok, a melyek vagy a teljesítmény nagysága, vagy az annak alapjául szolgáló jogügylet, vagy jogcselekmény természeténél fogva behatóbb figyelmet, főleg pedig magasabb szakértelmet és pedig jogilag kiképezett és a jogelvek alkalmazásában gyakorlott elmét kívánnak. Ennek hiányában - pedig az adóhivatali szolgálat ellátására az 1883:1 t.-c. 18 §-a szerint az érettségi vizsga is elegendő — a legegyszerűbbnek látszó jogügylet, vagy jogcselekmény megítélésénél, már az első lépésnél követtethetnek el hibák, melyek helyreigazításának munkájára szükség nem leendett, ha az az első elme, melynek megbirálása alá a jogügylet, vagy jogcselekmény első ízben kerül, jogilag képzett és a jogelvek alkalmazásában jártas elme lett volna. Alig van jogügylet, ha még oly csekélynek látszó is. melyben valamely jogi mozzanat ne foglaltatnék, a melynek viszonyítása a bélyegadó- vagy jogilletéki törvények határozataihoz, habár csak alakisági, illetőségi stb. szempontokból is már oly felfogást és megítélést feltételez, melylyei az adóhivatali tisztviselő nem rendelkezik; mert hiszen ha jogi tanulmányokkal rendelkeznék, akkor vagy az adóhivatali szolgálatra nem adta volna magát, vagy ebből a szolgálatból sokkal magasabb Iátkörü szolgálati sférába kiemelkedett, vagy kiemeltetett volna. A teljes jogi minősítéssel bíró hivatalnokok az illetékkiszabási hivataloknál ezeket az ügyeket sokkal jobban látták el, mint az arra qualificatióval nem biró adóhivatali tisztek és csak sajnálni lehet, hogy ezek a kiszabási hivatalok — melyek működése, főleg a pénzügyi közigazgatási bíróság döntvényeinek és elvi jelentőségű határozatainak közététele óta határozottan emelkedett niveaujában — egy administrationaüs rendezést célzó intézkedésnek is áldozatául estek. Ezek az illetékkiszabási hivatalok illetékességi körüket épen oly jól megtarthatták volna (talán az új pénzügyi administrationaüs területi beosztáshoz simuló alakzatokban), mint akár a határvám hivatalok, vagy a fogyasztási adóhivatalok. Az illetékkiszabási hivatalok épen semmit sem administráltak, A hozzájuk hozott tárgyakra megszabták az illetéket, mint a határ.ám-, vagy fogyasztási adóhivatal megszabja a vámot vagy fogyasztási adót a hozzá vitt tárgyról. A kivetett illeték-, vám- vagy fogyasztási adó helyessége vagy helytelen volta tekintetében nekik többé semmi hozzászólójuk nincs, aunak végleges megálhpitásába — ha kétség merül fel — többé be nem folynak; tehát nem administrálnak, ellenben magasabb értelmiségüknél fogva az illetékek kiszabását helyesebben eszközölték, mint azt qualifikálatlan adóhivatalnokok eszközölhetik De érezte is azt a bajt, mely az adóhivatalok tisztviselöiuek ebbeli hiányosságából az ügyre háramolni fog, az 1889 : XXVIII. t.-c. 17. §., mert azt rendelte, hogy az adóhivatalok vagy végleg, vagy csak a péuz2gyi igazgatóság részéről kirendelt tisztviselő által teljesítendő előzetes felülvizsgálás mellett szabják ki a közvetlen lerovandó illetékeket. Az adóhivatalok qualificatiójában tehát nem bizott, hanem azokat a pénzügyi igazgatóság magasabb értelmiségü gyámkodása alá vette és ennél a rendelkezésnél fogva az adóhivatal első esetben (ha t. i. végleg megszabta az illetéket1, valóságos illetékkiszabó közeg; második esetben pedig csak másológép. Ha már most tüzetesebben megvizsgáljuk, hogy az adóhivatal mily esetekben válik igazán illetékkiszabó közeggé és mily esetekben marad csak másológép és erre a célra a pénzügyminisztériumnak az 1889 ik évi július 13-án az adóhivataloknak kiadott utasításnak 2. és 3. §-ait áttanulmányozzuk, arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy az illetékkiszabási munka legnagyobb zöme a pénz ügyigazgatóság részéről kirendelt tisztviselő, vagy helyesebben (mert ezt a munkát egy tisztviselő teljesíteni nem bírja), a pénzügyi igazgatóságban erre különösen berendezendő ügyosztály által kell, hogy elláttassék; mert az adóhivatali önálló kiszabás tárgyainak megállapításánál annyi a clausula és feltétel, hogy a kinek ez ügyekben gyakorlati jártassága van, igen jól tudja, hogy azok a száraz, legegyszerűbb esetek, melyekben a végleges kiszabás az adóhivatalnak van átengedve, csak a jogügyletek elenyészöleg csekély hányadában található fel. Az a pénzüg) igazgazgatósági kirendelt tisztviselő (helyesebben a pénzügyi igazgatóság kebelében az illetékek kiszabását előlegesen felülbíráló ügyosztály) semmi más,