A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 50. szám - Az ellenféllel perben álló tanukról - A nyilvánosság a büntető eljárás elővizsgálati részében. 5. [r.]

A JOG. 199 uevezett Sámuel R.-nek az elfogadását még külön is feltüntető »angenommen« kifejezéssel ellátott névaláírása alatt fordul elő s alperes maga is beismerte, hogy a váltónak általa történt aláírásakor az intézvényezettnek elfogadmányá a váltóra már reá vezetve lévén, ö azt irta alá, alperes a váltó elfogadását kifejezetten előtüntetö váltónyilatkozatot irván alá, ama váltónyilatkozatot magáévá tette s aláírásával az intézv ényezettel együttes elfogadói kötelezettséget vállalt. Alperesnek érvényes alakban elvállalt elfogadói kötelezettségére befolyást nem gyakorolhat ama további, különben sem bizonyított állítása, hogy a váltónak általa történt aláírásakor a felperes névaláírásával még ellátva nem lévén, felperes nevét a váltóra csak azután irta alá, miután felperes névaláírása a váltótörvény 3. §. 5. pontja értelmében a kibocsátói aláírásnak minden tekintetben megfelel. Ezen okokból, miután felperes a váltó rendelvényeseül megnevezve s igy váltóbirtokosi minősége igazolva van, alperes, mint a váltó egyik elfogadója, a kereseti kérelemhez képest a kereseti töke s járulékai megfizetésére kötelezendő volt. (18)-9. febr. 7. 1,108. sz. a.) A ni. kir. Curiu : Tekintve, hogy a kereseti váltó felperes cég kibocsátói aláírásával van ellátva, alperes pedig nem bizomitotta, hogy akkor, midőn ő nevét a váltóra irta, felperes kibocsátói aláirása a váltón még nem volt és hogy megállapodás szerint alperes aláirása volt kibocsátói aláírásnak tartandó ; tekintve, hogy a dolog ily állásában a kir. itélö tábla alperesnek aláírását elfogadói aláírásnak helyesen minősítette : a másodbiróság Ítélete ezen és az abban felhozott indokoknál fogva helvbenhagvatik. (1889. szept. 10. 502. sz. a.) Bün-ügy ékben. Adalék az ölési szándék fosralommegbatíírozilsához. (Btk. 279. §.) A zilahi kir. törvényszék (1889. ápr. 2.án 1,272/B. 1889): szándékos emberölés bűntettével vádolt M. Tódor elleni bűnügyben itélt: Vádlott a btk. 279. §-ába ütköző s a btk. 208. §. szerint minősülő szándékos emberölés bűntettének vádja alól felmentetik. Ellenben a btk. 290. §-ába ütköző és minősülő gondatlanság által elkövetett emberölés vétségében vétkesnek mondatik ki s ezért a btk. 290. §-a értelmében egy és fél évi fogházra ítéltetik. Indokok: Vádlott önkéntes beismerése által igazolva van, hogy vádlott mult 1888. évi február 13-án este — midőn az erdőre fáért akart menni — a tőle különválva élő nejével a falu végén találkozott, azt megszólította; de az meg sem állva — vádlottat az anyjába küldve — tovább sietett s egy darabig a szőlők [ között vivő jártabb uton haladva, egy elhagyott ösvényre tért, a mely azon határrészhez vezet, honnan a falusiak mészföldet szoktak hozni, mely irányban egy kevés ideig haladt, de itt észrevevén az őt folyvást követő vádlottat, megállott. Ekkor vádlott nejéhez hozzámenve, avval beszédbe ereszkedett, kérte azt, hogy térjen hozzá vissza, de neje ismételten megtagadta azt s újból több izben az anyjába küldte vádlottat; vádlott ezen magaviselete miatt dühbe jővén, nejét ugy arcul, illetve állon ütötte tenyerével, hogy az elszédülve, az ösvény mellé, arccal lefelé a mély ! hóba bukott; mire vádlott nejét ott hagyva, tovább ment. Amidőn azonban látta, hogy neje nem megy utána, megállott és egy negyed óráig várakozva nézte kevés távolból, hogy neje mit csinál; látva, hogy ez fel nem kel, hozzá ment, a mikor is nejét már ' halva találta. A hulla egy hét múlva találtatott fel és pedig a tanuk vallomása szerint arccal lefelé fekve a hóban, a megejtett törvényszéki boncolás folytán pedig constatáltatott, hogy Ty. Flóra véres agyguta következtében halt el és hogy ezen véres agyguta valószínűleg a szájnak és az orrnyilásnak betömése által jött létre, annál is inkább, mivel a jobb tüdőben is fuladásból eredő, halállal járó tüdő guta jelenségei is voltak észlelhetők ; külerőszak nyomai pedig feltalálhatók nem voltak. A tény ily állása mellett vádlottat I a szándékos emberölés bűntettének vádja alól felmenteni kellett annyival is inkább, mert tagadásával szemben nincs bizonyíték arra nézve, hogy szándéka lett volna néhai nejét életétől megfosztani, vagy hogy ezt torkon ragadva fojtotta volna meg. De tekintve, hogy Ty. Flóra halálát vádlott azon vastag gondatlansága okozta, hogy ütésétől elszédülten földre bukott nejét gyámoltalanul otthagyta s igy neje megfuladásának lett okozója; mert az ütés következtében elkábult Ty. Flóra arccal bukott a hóba s igy légző nyílásai hóval betömetvén, a megfuladásnak, illetve ennek következtében a gutaütésnek önként be kellett következni; ennélfogva vádlott ellenében a gondatlanság által okozott emberölés vétsége nyilván megállapítható, miért is őt ebben bűnösnek kimondani s a megfelelő büntetéssel sújtani kellett. A büntetés kimérésénél tekintetbe volt veendő vádlott ellenében büntetlen előélete, beismerése és nejének vele szemben tanúsított kihivó magaviselete. A budapesti kir. itélö tábla (1889. évi június 13-án. 19,638/B. 1889.) a kir. törvényszék Ítéletét megváltoztatja akként, hogy vádlottat a nején elkövetett, a btk. 279. §-ába ütköző s ugyanezen törvény 280. §-a szerint büntetendő szándékos emberölés bűntettében mondja ki bűnösnek és ezért a btk. 92. §-ának alkalmazása mellett tiz évi fegyházra Ítéltetik. Indokok: A bűnperiratok adatai szerint M. Tódor vádlott nejével, T. Flórával 1878. évi május hó T2-én g. k. vallás szertartásai szerint törvényesen egybekelt, azonban férj és feleség békés családi életet nem alapíthattak. K. H. Elek g. k. cath. lelkész szerint vádlott előtte beismerte, hogy nejét, a ki beteges és sánta nő volt, csak azért vette el, mert jó családból való leány vala s vele hozományt remélt; a hozomány tekintetében azonban vádlott csalódott, nejével rosszul bánt, ez ismételve haza menekült az atyai házhoz s már hét év óta éltek elváltán, midőn vádlott ez állapotot tűrhetetlennek találva, erélyesebben kezdte sürgetni, hogy neje hozzá visszamenjen. Sz. Hostántye és N. tanú vallomása és vádlott beismerése által bizonyítva van azon körülmény, hogy utóbbi 1888. évi február hó 12-én este nejét imént nevezett tanú lakába áthivatta és kérve kérte, hogy házas életi viszonyuk rendezésére és a visszaköltözésre határozza el magát, de neje Ty. Flóra visszautasitólag válaszolt, kijelentve, hogy vádlott a tekintetbeni reménye soha teljesülni nem fog, ő férje házához többé vissza nem megy. Másnap Ty. Flóra, vádlott neje, ki egész nap atyja házánál tartózkodott, estefelé eltávozott, nyomtalanul eltűnt és csak hatod napra, február 19-én találtatott meg hullája a falu közelében egy hóval telt árokban, arcra borult állapotban, elferdült orral és szájjal. Az elhamarkodott közigazgatási engedély mellett eltemetett, de aztán a bűnvizsgálat rendén 1888. évi február hó 26-án kiásott hulla orvosszakértői vizsgálat tárgyává tétetvén, hitelt érdemlőleg megállapítva lett, hogy vádlott neje Ty. Flóra vérömlény által bekövetkezett agyszélhüdés következtében halt meg, hogy ezen szélhűdés »véresguta« a szakértői vélemény szerint a szájnak és az orrüregeknek betömése által idéztetett elő, hogy azt az is igazolja, mikép a jobb tüdőben is fuladásból eredő halállal járó tüdőguta jelenségei észleltettek. Hová ment vádlott neje, midőn február hó 13-án este atyja házáitól eltávozott és hogyan került a gyenge és sánta nő kemény téli dőben, nagy hóban a falun kívül azon helyre, a hol hullája később megtaláltatott, ez a vizsgálat rendén tisztába hozható nem volt. Csak annyi bizonyos : se az eltűnés napján, se azt előzőleg oly körülmény egyáltalában fenn nem forgott, mely inditó okul szolgálhatott volna arra, hogy a gyenge szervezetű nö kemény időben, szokatlan nagy hóban, esteli időben a falu elhagyására és az emberi lakoktól távol eső helyeken való járkálásra magát elhatározza, miért is vádlott e tekintetben való előadása már magában terhelő gyanuokot képez. Ugyanis vádlott az ismételve megtartott végtárgyalások rendén beismerte, hogy ő mult évi február hó 13-án este az erdőre indult, hogy fát hozzon, a falu végén egy ösvényen megpillantotta feleségét, már néhai Ty. Flórát, ki azon ösvényen állítólag B. felé szaladt, utána sietett, kérdezte, hogy ily későn hol jár itt a falun kivül? mire az asszony ez alkalommal is visszautasitólag, sőt — vádlott előadása szerint — teljes megvetést kifejező szavakkal felelt s tovább akart menni a hóban. Mellőzve azt, hogy nejével vájjon az általa megjelelt helyen, avagy már előbb, a V. József kertje végénél levő, közönségesen használt csorgónál találkozott-e, vádlott beismerése alapján azon ténykörülmény állapitható meg, hogy ö nejével épen a végzetessé vált estén találkozott. De beismerte vádlott azt is, hogy a kérdéses alkalommal neje által történt ismételt csúfos visszautasittatása miatt felháborodott, hirtelen haraggal az asszonyhoz lépett, annak állát jobb kezével felütötte, mire az a földre esett a hóba, ezzel ott hagyta, eltávozott, de egy negyed óra múlva visszatért a tett helyére, mikor is az asszonyt ugyanazon helyen találta, fejével a nagy hóban, mely szerinte is térden felüli magasságban borította el akkor a vidéket. Eddig terjednek vádlottnak a végtárgyaláson tett beismerései, melyek alapján az ő felfogása és az első bíróság Ítélete szerint is vádlott csak azon nagymérvű gondatlanság miatt vona felelősségre vonható, melyet azzal követett el, hogy midőn látta, mikép neje az arcára, illetve állára mért ütés folytán állítólag minden jajgatás nélkül a nagy hóba esett, őt hagyta megfúlni a hóban s hozzá csak egy negyed óra múlva tért vissza. Azonban