A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 50. szám - Az ellenféllel perben álló tanukról - A nyilvánosság a büntető eljárás elővizsgálati részében. 5. [r.]

a JOGL 421 természetcsen a védő is, innét azután az, hogy az elővizsgálat objectiv célja teljesen elhanyagoltatik, minden eljáró processualis közegnek figyelmén kivül hagyatik, tehát épen azt a feladatot, a melynek tekintetéből par excellence a dualisticus processusban a vizsgálóbírói intézmény r e n d s z e r e s i 11 e t e 11, a franciák által oly nagyon hangsúlyozott »i m p a r t i a 1 i t é« feladatát senki sem teljesiti. 4) Hogy ennek az egész büntetőperre, annak minden további stádiumaira igen kedvezőtlen következményei vannak és kell, hogy legyenek, az szembetűnő. És ha közelebbrül pointirozztik azt az objectiv feladatot, melyet az elővizsgálatnak teljesítenie kell, t. i. azt, hogy az elővizsgálat müve megbízható alapot nyújtson arra, hogy a terhelt bűnössége kézzelfogható és ennek folytán ügye a főtárgyalásra kellő jogalapon utalható legyen, ugy ennek a feladatnak a continentalis elővizsgálat, ez itt általánosan előadott okoknál fogva megfelelni képtelen. De ezen kedvezőtlen hatása nemcsak idáig terjed, hanem károsan befolyásolja ezen minden izében subjectiv természetű rendszer, az elővizsgálat minden fontosabb mozzanatát, sőt, a mint meg fogjuk érinteni, magát a főtárgyalást is. Erről legjobban győződhetünk meg, ha ezen, mindenféle nyilvánosságtól ment elővizsgálatot egyes részleteiben is figyelmünkre méltatjuk. A) Az eddigi fejtegetésekből kitetszik, hogy a biró individualismusa és tervszerűségének subjectivismusa azon alapok, melyeken a modern continentalis elővizsgálat nyugszik. Igen természetes, hogy ez alapeharaktere érvényesiti befolyását az elővizsgálat további stádiumaiban is. És ennek folytán a helyett, hogy a materialis valónak megfelelő objectiv tényeket, a tervszerűségének megfelelő torzalakokat dérit napfényre az elővizsgálat. a) A kihallgatás. A mostani continentalis vizsgálati rendszerben a vizsgálat legfontosabb jelenségét, sőt a vizsgálat tevékenységnek alpháját és ómegáját a kihallgatás képezi, miután az avval összekötött cél, t. i. az önvallomás megszerzése az elővizsgálat sikerének ideálja gyanánt tekintetik. A kihallgatás joga a vizsgálóbíró szempontjából végtelen és korlátlan; a kihallgattatás kötelezettsége a terhelt részéről, örök, határtalan. A kihallgatás modora, mely az udvarias, kedveskedő megszólítástól, a legerőteljesebb kifakadásokig terjedő modulatiókban nyilatkozhatok és a négyszem közt történő eszmecserénél kétségtelen subjectiv hatással bír: a kihallgatás ideje, mely az éjjel és nappal bármely órájában a vizsgálóbíró rendelkezésére áll; a kihallgatás alkalma, melyet a vizsgálóbiró akkor is vehet igénybe, ha a terhelt testében, lelkében összezúzva, összetörve, a pihenés szabadító pillanata után vágyik ; a kihallgatás ünnepélyességei, melyek a vizsgálóbiró tetszése szerint rendezhetők be, csakhogy szertartási titokzatosságaikkal a terhelt kedélyére hassanak ; a kihallgatás fortélyai, melyek egész odáig terjedhetnek, hogy a vizsgálóbiró — (négyszem köztj — állevelek költéséhez és a kémek kirendeléséhez folyamodik, kiknek a terhelt egyén megfigyelése tekintetéből sokszor a nevetségességig terjedő részletes utasítások adatnak, mindezek, mint a szellemi torturának biztos sikert igérő eszközei, melyek párosulva a vizsgálóbiró határozott szándékának oly irányban való kifejezésével, hogy a terhelt kénytelen tudni, mit akar, mit kiván tőle, mily nyilatkozatát várja és sürgeti a vizsgálóbiró : mindezek, mondom, a legtöbb esetben biztosítják azt, hogy a terhelt vallani fog ugy, a hogy a vizsgálóbiró akarja és vallani fog, a hogy tervszerűség szerint az előre meg van állapítva, akár való a ténykörülmény, akár nem; akár ugy történt, a mint kívántatik, akár nem. b) És ha a kihallgatásnak ezen végtelen, örök és határtalan volta sem lett volna eléggé hatályos, akkor bizonyára hatásos lesz a kihallgatás azon kiegészítő eszköze, mely confrontatio neve alatt ismeretes; és a mely méltó maradványa — morális alakjában — a spanyol csizma, ujjszoritó, talpégető és egyéb ismert és kimúlt materialis őseinek. A confrontatio, a mint Jagemann (Ueber Confrontation im Strafprocesse — Archiv des Crim. 1835. köt. 42. oldalon) mondja, a vizsgálóbiró politikájának (sic!) eszköze, hogy sokszor 4) Keller: Staatsanwaltschaft: 2G2. lap. » . . . . Es ist eine auffallende Erscheinung, dass der früher soviel geschmahte . .. Inquirent jetzt auf einnial als ein Cherub göttlicher Gerechtigkeit glorificirt wird, der mit gleicher Unpartheilichkeit fast in einem Athem anklagen, vertheidigen und unbefangen richten kann. I a legcsekélyebb jelentőségű ellenmondásokból fontos eredményekre juthasson. É tekintetben nem le'iet scrupulosus és célzatosan elő kell idéznie a legocsmányabb és leggyűlöletesebb indulatokat és i szenvedélyeket, miután csak ezeknek ügyes kihasználása vezethet j eredményié. A szembesítettek az első szóra vitába lépnek és a legkevesebb, a mit egymásnak a szemére vetnek, az a haz ugság. Ezt követi a terheltek élettörténetéhez tapadt erkölcstelenségek és aljasságok egész hossza, való, sokszor valótlan sora — melyek mindnyájának a célja az, hogy a másiknak gyanúsítása és gyalázása alapján a gyanúsító a maga sorsá t enyhítsen. És ha »a józan ész az izzó dühben elvesdti uralmít«, a szembesítettek mindegyike elmondja azt, a mit a másiknak osztályrészéről tud. Dd vall önmagára is, csakhogy a másiknak terhe annál súlyosabb legyen. »Wenn dieser Augenblick gekommen ist, so braucht der Richter nur ganz kurze Fragen dazwíschen zu werfen, kann mit Einemmale auf festen Boden kommen.« Es ezt nevezzük mi continentalis elővizsgálatunkban b i r ó i pártatlanságnak, ezt nevezzük mi a vád és védelem érdekeit egyaránt szemelőtt tartó birói functiónak! Holott — evidenter — nem egyéb ez, mint szellemi fölény, okosság, evvel együtt járó ravaszság — hatalom és tekintély feleit rendelkező, a vádlóval versenyző — vádbeli agentia és a vizsgálati experimentumok tárgya gyanánt szereplő, tehetetlen terhelt között vívott valóban gyűlöletes küzdelem. És ha az állami institutióknak nemcsak az a feladatuk, hogy közvetlen és meghatározott célok szolgálatában álljanak, hanem egyúttal az is, hogy jogos és igazságos voltuk iránti tudatot terjeszszenek: akkor bizonyos, hogy az iménti eszközökre teljhatalommal biró, és amint ismeretes, azokat tényleg igénybe vevő elővizsgálati intézmény, ily érzület és ily öntudat terjesztését egy lépéssel sem viszi előbbre ; ellenkezőleg ugy maga az iDtézmén'y, mint kezelői iránti gyűlöletet fakaszt. Az az intézmény, mely minden morális eszközzel oda tör, hogy az önfentartási ösztönnel ellenkező önvádlásra bírja a terheltet ; az az intézmény, mely bizonytalan célokból a leghevesebb és legdúlóbb indulatkifakadásokra lendszeresen kényszeríti a terhelteket; az az intézmény, mely csak morális és vallási alapokon nyújthat a bírónak oly inquisitorius tejhatalmat, mely mellett a terhelt physicumát kimeríti, szellemét ellaukasztja, szivét keserűséggel tölti meg, és csak ezektől vár bizonyos eredményeket — az ilyen intézmény a jog és az igazság szolgálatában nem állhat. Milyen objectiv értéket producál tehát az ilyen titkos ünnepélyességek között teljesített kihallgatás, könnyen lehet reá feleletet találni. Az egész continentalis kihallgatás egy szerencsétlen — mert alapjában téves — felfogásnak a következménye, mely abban áll, hogy morális kötelességhez jogi következményeket és követelményeket köt. Szinte hihe:etlennek tetszik, hogy a jogtudomány mai szinvonalának korszakában ilyen lehetséges volna. Pedig tényleg ugy van. A kihallgatás célja a beismerés, helyesebben a vizsgálat tárgyát képező tényalladék elkövetésének a terhelt részéről való önmagára vállalása (önvallomás). A tendeutia világos: »vállald magadra, hogy te követted el a kérdéses delictumot, mert hír, jelek, gyanút ébresztett bizonyítékok és ezeken alapuló kétes vád téged terhelnek.« És mert ezek elég morális terhet képeznek arra nézve, hogy a terheltlel kísérlet tétessék, te vizsgálóbiró használd ki az alkalmat, mindaddig, mig a legtökéletesebb, a legeszményiebb bizouyitékot, t. i. a beismerést nem csikartad ki. Ez a continentalis kihallgatásnak az alapja, melyben evidenter semmi jogi jelleg sem található fel, mert először csak morális, mert subjectiv meggyőződés az, hogy a terhelt bűntettes is. Másodszor, ha tényleg büntetés is a terhelt, tettét b e vallani csak morális kötelességét képezi. Vegyük először az első morális tételt. Nem képzelhető oly norma, mely subjectiv jogot adna a vizgálóbi rónak oly actio véghezvitelére, mint a milyen a vallomás-tétel céljából való kihallgatás, mindaddig a mig a tettes önkényt nem ajánlkozik. Mert hir, gyanú, vád, mind olyan bizonytalan alapok, melyek nemcsak nem jogi alapot, de még határozott sejtelmet sem nyújtanak arra nézve, hogy ezek folytán oly messzemenő jogkövetkezményekkel összekötött jogkövetelményt támasszon, mint a milyen az, hogy a vizsgálat tárgyát képező kinem derített