A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 50. szám - Az ellenféllel perben álló tanukról - A nyilvánosság a büntető eljárás elővizsgálati részében. 5. [r.]

420 ÍL JOG. sünk szerint az ő általa 190. terjedelmes §-ban előirt eljárás leg- I felébb 100 rövidebb §-ban volna foglalható. Egyébiránt azon meggyőződésben vagyunk — a mint cikksorozatunk elején is már kifejeztük — hogyha őtet e müvének előállításában utasítás és a képviselőház jogügyi bizottságának munkálata nem kötötte volna, hanem saját tudományos és gyakorlati meggyőződése mellett szabad keze lett volna, ugy ő is a gyakorlati jogéletből szerzett, a mienkkel hasonló gyakorlati tapasztalatai után nagy részben a mi álláspontunk szerint járt volna el. Ezen kijelentéssel azonban éppen nem azt kívánjuk kifejezni, hogy a mi észrevételeink oly csalhatatlanok, melyekhez senkinek ellenvéleménye nem férhet. Sőt inkább miután a hagyatéki eljárás annyira fontos és a jogéletbe oly mélyen belevág, tehát kívánatosnak nyilvánítjuk, hogy mások is és pedig különféle oldalról szinte hozzászóljanak és indokoltan világításba hozzák a legcélszerűbb módokat, melyekkel e fontos kérdést törvényhozási uton rendezendőnek tartják. y Az ellenféllel perben álló tanukról. Irta: Dr. CSETÉNYI SÁNDOR, szatmári ügyvéd. A perrendtartás 192. §-a szerint: »Az ellenfél kifogása folytán tanuságtételre nem bocsáthatók : é) azok, a kik a bizonyító fél ellenfelével ellenségeskedésben vagy perben állanak.« Nagyon vitás és könnyen visszaélésekre adhat alkalmat azon kérdés mikénti megoldása, hogy mikor lehet valamely tanút visszavetni azon alapon, hogy a bizonyító fél ellenfelével perben áll?! Egyik sommás peremben az alperes a kihallgatás előtt néhány nappal pert indított ügyfelem néhány tanuja ellen s azután ellenezte a kihallgatást azon alapon, hogy a tanuk vele perben állnak. A bíróság helyt adott e kifogásnak s mellőzte a perelt tanukat. Az e tekintetben hozott végzés ellen csak az Ítélet elleni felebbezésben kereshettem volna orvoslást, minthogy azonban az Ítélet felemre nézve kedvező volt, nem volt alkalmam a kérdést felsőbirósági elintézés tárgyává tenni. De jónak láttam e lap hasábjain kérni fel a t. kartárs urakat, hogy szíveskedjenek véleményük közlésével a kérdés megvilágositásához hozzájárulni. Szerintem nem elég ok a visszautasításra, hogy az ellenfél a tanú ellen keresetet indított. Fentjelzett esetemben a bíróság intentiója az volt, hogy a peres felek közt már a kereset megindítása előtt is bizonyos feszült viszony áll elő, mely a vallomást aggályossá teszi. Az ellenséges viszonynak az igazságos eljárásra bénitólag ható eme jellege kifejezést nyer már a Hármaskönyvben is. (Hk. 1. 123. A. 85. §., midőn a gyámok aggályosak lesznek.) De a feszült viszony eme fenforgását, mint szabályt nem fogadhatjuk el. Óriási száma van a pereknek, melyeknél a feleknek épen semmi okuk sincs arra, hogy egymásra haragudjanak. Sokszor kénytelenek a felek perbe menni, a nélkül, hogy azért egyik a másikra neheztelne. így például, a kit a sorrendi tárgyaláson adósa ellen perre utasítanak. A tulajdonképeni alperes a felperes ellen többnyire nem is védekezik. Vagy például a nagyvárosi kereskedő beperli valamelyik vevőjét, kit nem is ismer. Nem mindig valószinű, hogy egymásra a per miatt haragudjanak. — Még ecclatansabb ez a perek bizonyos fajainál. Örökösödési pereknél, ha valamely örökös felperessel együtt fellépni nem akar, alperesként perbe vonandó. A sommás váltóügyet nem is tekintik többnek, mint az óvás felvételét, a mit a hitelező kénytelen eszközöltetni. Igényperekben a felek többnyire nem ismerik egymást. Az arányosítás kérdését a telekkönyvi hatóság hivatalból teszi a felek közt vita tárgyává. A gyám, gondnok, társasági igazgató, közbirtokossági felügyelő stb. elleni perben f sem határozhatjuk meg, kivel áll fenn az ellenséges viszony ? És a gyakorlati életben az adóssági követelésekből származott perek nagy számát látjuk, hol a felek legjobb viszonyban vannak. De hogy ép a törvény nem célozhatta azt, hogy a kereset indításánál már ellenséges viszony áll fenn: kitetszik a meghatározás különválasztásából: ellenségeskedésben, vagy perben.... Nem azt kell tehát keresnünk, hogy hol okozza az ellenségeskedés a pert, mely már magában véve külön criteriuma a visszavetés okának, hanem inkább azt vizsgálhatjuk, hogy hol okozta a per az ellenségeskedést. Vagyis azt kutassuk, hogyan I lehet szószerint magyarázva a perbenállást, meghatározü annak j időpontját. Ez időpont meghatározásánál pedig felvetett tárgyunkat ; tekintve, nem támaszkodhatunk szorosan elméleti elvekre és nem azt kell vizsgálnunk, hogy hol kezdődik a per, illetőleg a felek perbenállása : hanem inkább azt, hogy hol okozza a p-irbenállás a felek olyatén viszonyát, hogy egyik a másik ellen tanúskodásra viszonylagos képtelenségbe esik. A perbenállás időpontjául ily szempontból kétségtelenül a perkezdet három lényeges actusának valamelyikét kell vennünk. Tehát vagy a kereset, vagy a kézbesítés, vagy a tárgyalás lesz a lényeges időpont. Sokan a keresettel tekintik a pert raegnyitottnak. A kereset készíti elő a pert, a kereset adja elő a per címét, alapját alakját, okát és irányát. Ez szabályozza az eljárást, melyben — az ellenbeszéd előterjesztése után — a kereset előadásaihoz kell ragaszkodni s a keresetben kijelölt irányt kell követni: Ily szempontból kiindulva, tekintik némelyek a keresetet azon actusnak, melylyel a perbenállás alakot nyer: factio regulát judicem et partes. De eltekintve az elméleti okoktól, tárgyunk szempontjából épenséggel nem áll meg ez a feltevés. Mert a kereset a kereső félnek egyoldalú ténye, s annak indításáról a megtámadott fél — legalább elvileg — még mitse tud, a bíróság ezt csak a kereső fél egyoldalú kérelmére idézi meg. Sőt midőn ezt teszi, még azt se lehet tudni, létezi k-e alperes, mert az alperesi kötelezettség hasonlóan feltételekhez van kötve, mint a felperesi jog. így lehet, hogy a megtámadott fél nem is fog alperesnek tekintetni. (Például valamely uradalom, a király saját személyében, a megholt stb.) Sokan a keresetlevél, illetőleg idézés kézbesítését tekintik ama lényeges actusnak, melylyel a perbenállás manifestáltatik. Az osztrák polgári törvénykönyv szerint a kereset kézbesítésével vonatik a jóhiszemű birtokos a rosszhiszemüvel egyenlő elbánás alá. S innen merítik sokan a kézbesítésről azon fogalmukat, hogy az által jő létre véglegesen a felek perbenállása, mert a kézbesítés után már a három legfőbb törvénykezési személ v: felperes, alperes és bíró tényleges működésbe léptek. De ez — legalább, a mi perrendünk szerint — szintén nem áll, mert még a kereset kézbesítésekor a megtámadott fél csak egyszerűen tudomást szerezhet a perről, a nélkül, hogy módjában lenne az ügy érdemére vonatkozólag a bírósággal szemben felperes ellen actióba lépni. Ily lépést csak az első megjelenéskor (tárgyalás, perfelvétel) tehet Ez az ellenbeszéd előterjesztésének, illetőleg a felek összetalálkozásának s vitájának első tere. Itt kezdik meg a peres kérdés védő és támadó harcát. Ez tehát az első időpont, melynél a per okozhatja ama feszült viszonyt, mely a kifogásolt tanú vallomását aggályossá s elfogadhatlanná teszi. Szóval az első megjelenéskor állanak a felek egymáss d szembe ugy, hogy perbenállóknak mondhatók és természetszerű a következés, niikép a perlekedés köztük ellenséges viszonyt szült a nélkül, hogy joggal lehetne még akkor is állítani, hogy a pert szülte ellenséges viszony. így magyarázva a törvényt, állhat elő leginkább a biztosíték, hogy valamely ellenfél ravasz eljárással maga ellen a tanuk által való bizonyítást el nem zárhatja. -yA nyilvánosság a büntető eljárás elővizsgálati részében.* Irta: Dr. LUKÁCS ADOLF, jogtanár a pécsi jogakadémián. ^•"(Ötödik közlemény.) íme, ez a continentális viszgálóbirói tevékenység általános jellemzése. Ezen vizsgálati rendszer nem egy jogintézmény, mely jellegét a törvényesen megállapított céltól veszi, hanem egy törvényes felhatalmazás a vizsgálóbíró részére az individualitása szerinti experimentatióra és a vizsgálat nem az elővizsgálat törvényes és állandó céljával correlatioban álló objectiv tevékenység, hanem a vizsgálóbíró által önmagának kitűzött különös célnak szolgáló s épen azért legtöbbször csak subjectiv értékű adatgyűjtés. Miután pedig ugyanily speciális cél szempontjából jár el a vádló és * Lásd elülő cikkeket a »Jogt 36., 40., 41. és 44 számaiban.