A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 47. szám - A telekkönyvi betétek szerkesztéséről szóló 1886. évi XXIX. t.-c. módosítása. 2. [r.]

A J O Cl. 395 elbírálására hivatott, mert — válaszolva a cikkíró ur kérdésére — ez esetben nem többé kisegitöképen működő biró, nem többé a tábla »itélő« bírája állana a fegyelmi bíróság előtt, hanem a törvényszég »itélő« bírája, a ki az 1871 : VIII. t.-c. 32. § a értelmében a tábla fegyelmi bírósága elé tartozik. Nem töltene be többé az ilyen biró ugyanegy bírói hatáskört fegyelmi bíráival (mert azt csak megengedi a cikkíró ur, hogy a bírói működés lulajdonképeni és túlnyomó része mégis csak a »közönséges« tanácsüléseken reávételben áll, a hol, hogy a rendes bírákkal egycnlí') joggal működnek, azt cikkíró ur sem vonji kétségbe, sőt erősiti). Meg volna a fegyelmi törvéuy alapelveivel — véleményem szerint — mulhatlanul kívánt ama kellék is, hogy magasabb fokú hatóság kebeléből alakuljon fegyelmi bírósága, mint a milyen fokon a biró rendes állomásának elfoglalása után működnék; és végül m e g volna az a kellék is, hogy az ilyen bírónak fegyelmi bírája nem i t é 1 n e a v e 1 e e g y f o k o n m ü k ö d ö birótársának fegyelmi ügyében. Sok szo férhet abhoz is, vájjon a kisegítő birói intézmény, melyet cikkíró úrral együtt — ha törvénykezési állapotaink megengednék — bizonyára sokan szívesen nélkülöznénk, nem veszélyeztetheti-e mai alakjában a birói függetlenséget? Azt azonban alig lehet kétségbe vonni, hogy annak mégis csak nagyobb biztositéka van abban, hogy legalább fegyelmi uton felelősségre vonatás esetében ez ügyökén a kisegítő bíráknak minél magasabb fegyelmi hatóság döntse el. Cikkíró ur hajlandó, bizonyára nemcsak nélkülözve a törvény vonatkozó rendelkezését, sőt határozottan annak keretén kívül álló intézkedések hasonszerűségére alapitva, különbözően illetékes fegyelmi panaszlottakat a magasabb hatóság elé utaltatni; de nem hajlandó a kisegítő bíráknak megadni a magasabb forumot, holott azt a törvény keretén belül tehetné; csupán csak azért, mert azt a törvény kifejezetten nem rendeli Ebben már kevesebb következetességet vélek. És — véleménye szerin — miképen is rendelhetné azt a törvény, mikor a kisegítő birói intézményt a törvényhozás annyira ideiglenesnek tekintette, »hogy el nem mulasztotta, hogy annak minden alkalommal kifejezést ne adjon, elkezdve az 1870: XVII. t.-cikk 3. §-tól . . . « Senki nem vonja azt kétségbe, hogy a kisegítő birói intézmény ideiglenes ; és hogy annak ideiglenességét a törvényhozás már az 1870. évben hangoztatta s azóta »mindvégig« hangoztatja. Kicsi híja azonban, hogy minden hangoztatás dacára az a megújuló, »ideiglenes« intézmény nem élte túl az »állandóbb viszonyokra alapított 1871; XIII, t.cikk e t.» Azt kérdi továbbá a cikkíró ur, hogy hát miért voltak a kisegítők kezdettől kizárva a fegyelmi bíróságból, holott a törvényvonatkozó szakaszai a íegyelmi bíróságokat szintén az illető bíróság »itélő« biráiból rendeli alakíttatni ? E kérdésére csakugyan nem tudnám azt felelni, hogy bár azt helytelenül teszi a gyakorlat, mert a hol a törvény nem különböztet, ott a törvényt alkalmazónak sem szabad különböztetnie. Es a kifogásolás helyett azt, hogy a gyakorlat egészen helyes, nemcsak azzal indokolnám, hogy a fegyelmi törvény sorshúzás utján rendelvén a fegyelmi bíróságok legtöbbjét alakítani, megtörténhetnék, hogy a fegyelmi bíróságok többségben, vagy éppen kivétel nélkül a kisegítőkből alakulnának, hanem utalnék válaszul a fegyelmi törvénynek arra az intézkedéseire is, hogy a fegyelmi bíróságok megalakításánál másrészt, bizonyára ismét a birói függetlenség lehető megóvása céljából, azt is kívánja, mikép a fegyelmi bíróságok a v á d 1 o 11 b i r ó n ál minél magasabb rangú bírák közül alakuljanak. Véleményem szerint abból, hogy az »itélő« birák közül azok, akik megfelelő ranggal nem birnak, nem lehetnek az illető hatóság kebelében alakult fegyelmi bíróságnak tagjai, mert ehhez a törvény rangot és állandó helyzetet kivén, éppen nem következik az, hogy ugyanezek az »itélő« birák, kik a feladatot és a felelősséget megosztják a rindes állású és rangú bírákkal, ne ott vonassanak felelősség re, ne ott találják esetleg oltalmukat, a hol ezek, mikor a törvény kétségtelenül j e célból csakis a birói működésnek fokát mérlegeli, de sem rangot, sem állandó állást nem kiván. I Es ha nem az volna a törvény célja, hogy a fegyelmi biró minél magasabb rangú, minél függetlenebb legyen, ugyan mivel volna indokolható, hogy a táblai fegyelmi bíróságnak a törvény különböző kifejezése folytán nem lehettek tagjai az időközben megszűnt pótbirói állás viselői, pedig — mint az ellennézetet fejtegető cikkíró ur is érvel — ezek »a rendes bírákkal egyformán a kir. ítélő tábla előtt tettek hivatalos esküt, annak létszámához tartoztak s elmozdithatatlanok voltak« ? Es ha nem az volt a célja a törvénynek, hogy az ugyanazon a fokon működő »itélő« birák, tekintet nélkül rangjukra, ugyanegy fórum előtt vonassanak felelősségre, akkor egyátalán mi értelme van e kifejezésének? Bizonyára kellett gondolnia azokra, a kikről cikkíró is — nem tudom ellennézete melyik részének támogatásául — emlékezik s a kik mint szavazat nélküli előadók működtek, de nem »itéltek«. Ezt az intézményt — mint cikkíró ur említi — az 1870 évi XVI. t.-c. megszüntette. A törvényhozásnak arra kellett tehát gondolnia, hogy a megszűnt intézményuyel szemben, ugyanazzal a törvénynyel létesíttetett egy más intézmény, a melynek alapján működő birák már tényleg »itélő« birák is, a kiket tehát a megszűnt intézménynek esetlegesen, talán más alakban megújulására gondolva, ezekkel szemben megkülönböztetni akart. Az ellennézetec fejtegető cikkíró ur azt tartja, hogy a kisegítő birák azért nem érth ?tők a fegyelmi törvény szerint az illető magasabb birói testület »itélő birák közé, mert az itt működő bíráknál »nemcsak kisebb, hanem egyszersmind alsóbb fokú bírósági rangúak külön hivatali esküt működési helyükön nem tes..nek, külön tanácsokban és bizottságokban nem vehetnek részt és bármikor visszarendelhetők alsóbb fokra, hová legfelsőbb kineveztetésüknél fogva tartoznak«. Ez mind igaz. Csakhogy az is igaz, hogy a fegyelmi törvény nem kiván rangot, nem kivánesküt, csak azt kívánja, h o g y »i t é 1 ő b i r ó« legyen az, kinek birói felelőssége tekintetében hovátartozását megállapítja. Éppen csak azt kívánja tehát a törvény, a mit cikkíró ur sem von kétség be, hogy megvan. Kétségtelenül más volna a helyzet, ha a kisegítők csak azzal a hatáskörrel bírnának, mint azok a segéd-előadók bírtak, a kikről — mint fentebb emlitém — cikkiró ur emlékezik. De nem vonja és nem vonhatja cikkiró ur kétségbe, hogy a kisegítő bíráknak tulajdonképeni birói hatásköre az emiitett segéd- előadókénál nemcsak különbözik, hanem a rendes bírák é v a 1 teljesen azonos. Vagy talán cikkiró ur — utóbb idézett érveléséből következtetve — csakugyan visszarendelhetőnek és visszarendelendőnek tartja a kisegítő birát a fegyelmi eljárás esetén s ezzel véli a fölvetett kérdés teljesen tárgytalanná lehetőnek ? Nem vonhatom kétségbe, hogy az igazságügyi kormányzatnak meg van e joga, Csakhogy, mint ezt első cikkemben próbáltam fejtegetni, alig tudnám e rendelkezést igazságosan s a birói méltóság megsértése nélkül keresztülvihetőnek tartani a nélkül, hogy az illetékes fegyelmi bíróság a panasz alapossága kérdésébenhatározott volna. Nem; cikkiró ur nem akarná ezt kimondani, mert hiszen »reméli«, hogy fegyelmi »feljelentés« esetében a kir. itélő tábla az oda beosztott kir. törvényszéki birák fölött, a kir. curiához beosztott kir. itélő táblai birák fölött pedig a kir. curia kisebb fegyelmi tanácsa ki fogják mondani illetékességüket. Lehet, hogy ugy lesz, miként azt cikkiró ur »reméli«. Én azonban azt hiszem, hogy a közvádló kir. főügyészség valamely hivatalból beszerzett adat alapján, vagy az igazságügyminiszterhez, esetleg hozzá beadott »feljelentés« esetében, valamint valamely, az 1871. évi VIII. t.-c. 59. §-ába megkívánt módon fellépő magánfél fegyelmi panaszt hiába fognának a cikkiró ur részéről illetékesnek vélt biróságokhoz beadni; azok »nem illetékes«-nek mondanák ki magukat. Még csak azt a kérdést óhajtom fölvetni, ha nézetem téves volna : miképen volna alkalmazható a kisegítő bírákkal szemben az 1871. évi VIII. t.-c. 28. és 29. §-a? Alig hiszem, hogy az elnöki megintést a kisegítő biró fölött annak a bíróságnak elnöke gyakorolhatná, a mely bíróságnak állományába tartozik és nem az az elnök, a kinek vezetése alatt álló bíróságnál működik, a ki tehát a kisegítő bírónak tényleg elnöke. Most már, ha e megintés ellen a kisegítő biró orvoslásért