A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 46. szám - A telekkönyvi betétek szerkesztéséről szóló 1886. évi XXIX. t.-c. módosítása. 1. [r.]

A JOG. 183 ez az eljárása tehát jogellenesnek nem tekinthető, következőleg az ebből származó az az állítólagos követelése sem, mely felperes előadása szerint az által állott elő, hogy a papírok a vételárhoz képest kisebb áron voltak eladhatók s hogy ennélfogva felperes a vételi és eladási árak közt mutatkozó árkülönbözetet alperes helyett a sajátjából volt kénytelen fedezni. Ezek után eldöntendő kérdést csak az képez, hogy a keresetben a bizományi díjak leszámításával — az A., B., C. alatt csatolt okiratok alapján három összegben — összesen 28,395 Irank 25 ct-ban felszámított követelési összeg valódi-e, mennyiségileg helyes-e ? Alperes határozottan tagadta, ugy a keresetben s a könyvkivonatokban, valamint a per során is tüzetesen s számszerűleg meg sem jelölt bizománvi dijaknak, valamint az érintett árkülönbözetnek valóságát, mennyiségét, ugy különösen azt is, hogy az eladás az állított módon tényleg megtörtént s hogy ennek eredményeként felperes tényleg bármely árkülönbözetet is fizetett volna alperes papírjai törlesztetlen vételárának kiegyenlítésére, alperes helyett harmadik személynek vagy személyeknek. Felperes azonban ezzel szemben, a mint ez az első bíróság ítéletének vonatkozó indokolásában helyesen kifejtve van, mi elfogadható perrendszerű bizonyítékot sem terjesztett elő, minélfogva az első bíróságnak felperest keresetével elutasító ítéletét helyben kellett hagyni. A in. kir. Curia (1889. évi január 29. és 30-án 1,079/v. 1888.): A kir. itélö tábla ítélete helybenhagyatik. Indokok: Tekintve, hogy a kereset alapját képező jogügylet Párisban, mint a hol felperes alperesnek megbízását elfogadta, jött létre és hogy ugyanaz szintén ott volt teljesítendő s teljesíttetett : jelen ügy a francia anyagi jog szerint bírálandó el. Ennélfogva és minthogy a kérdésbeni jogügylet kétségtelenül bizományi ügyletnek minősül és alperesnek azon kifogása, mintha fogadásszerű szerencsejáték forogna fenn a kir. ítélő tábla Ítéletének indokaiban helyesen kifejtett érvekhez képestfigyelembe nem jöhet: felperes a perrendts. 157. §-ához képest mindenekelőtt azt tartozott bizonyítani: hogy a francia jog szerint jogosítva volt azon értékpapírokat, melyek megvétele az E., F., G., M. alatti levelekkel igazolva van, szabad kézből — ugy, a mint ezt tette eladni. E bizonyítás azonban felperesnek nem sikerült, az S. alatt csatolt bizonyítvány bizonyítékul elfogadható nem lévén azért, mert nem lett kimutatva, hogy a párisi tőzsdeügynökök egyletének elnöke olyan bizonyítvány kiállítására jogosultsággal bír; mert különben is az abban foglalt e kifejezés, »végrehajtás útján« (par voie d'éxécution)« több értelmű, és mert a bizonyítvány niucs is a perrendts. 545. §. rendeletéhez képest az osztrák-magyar követség hitelesítésével ellátva. Minthogy pedig a vonatkozó értékpapíroknak csak törvényesen eszközlött eladásából felmerülhető hátrányok eshetnének az alperes mint megbízó rovására: az e tekintetbeni bizonyítás hiánya már magában is elegendő okot képez felperes kérelmének elutasítására és pedig annyival inkább, minthogy a kérdéses eladás módja a hazai kereskedelmi törvénynyel épen ellenkezik, a mennyiben ennek 380 §-a azt rendeli, hogy a bizományos, midőn magát a zálogtárgyakból kielégíteni kívánja, e keresk. törvény 305. §-a értelmében birói segélyt tartozik igénybe venni, a kir. itélő táblának azon nézete pedig, mintha felperes a keresk. törvény 372. §-a alapján jogosítva lett volna azon értékpapírokat szabad kézből eladni, tévedésen alapul, miután e szakasz csak arra az esetre szorítkozik, midőn az árú materialis romlásnak van kitéve, következőleg arra az esetre nem terjed ki, midőn az árúnak az ára más okoknál fogva csökken. Ily körülmények közt annak elbírálása, hogy a kereseti követelés van-e mennyiségileg bizonyítva ? szükségtelenné vált. A felebbezésben előterjesztett azon kérelem végre, hogy esetleg az alsóbirósági Ítéletek feloldassanak és további bizonyítási eljárás rendeltessék el, tekintetbe nem vehető, minthogy a perrendtrs. 108. §-a értelmében feloldásnak és további tárgyalásnak a ténykörülmények bővebb kifejtése, de nem oly bizonyítékok pótlása végett van helye, melyeknek szabályszerű szolgáltatására a prts. 152. §-a a feleket kötelezi. Bün-ügyekben. A szándék megfontolásának kellékei a gyilkolás: bűntettének minősítésénél. (Btk 279., 280. §§.) A budapesti kir. törvényszék 1889. január 21. 2,080 B. 1889.) gyilkosság bűntettének kísérletével vádolt Gn. Ottó elleni bűnügyben itélt: vádlott bűnös a btk. 278. §-ába ütköző és a 65. §. szerint minősülő gyilkosság bűntettének kísérletében; és ezért a 66. §. harmadik bekezdése értelmében a 91. § alkalmazásával, figyelemmel a 89. §ra is, öt (5) évi fegyházbüntetésre és öt évi időtartamú hivatalvesztésre Ítéltetik. Indokolás: Vádlott 1888. szeptember 4-én reggel 6 óra tájban saját lakásán a konyhájában ólmot olvasztott s azt egy nyeles fazékban a konyhából nyiló szobába behozván, az olvasztott forró ólomból egy tölcséren neje fülében öntött. Ezen tény bizonyítva van sértett Gn. Ottóué és vádlott egyező vallomásával. Vádlott ezen cselekménye következtében Gn. Ottóné oly sérülést szenvedett balfülén, a mely az orvosi látletek tanúsága szerint 20 napon túl gyógyuló testi sértést okozott s oly következményt hagyott maga után, hogy sértett sérelmezett fülének hallási képessége dr. Ajtai szakértő orvos előadása szerint jelentékenyen csökkent. Vádlott ezen cselekménye elbírálásánál figyelembe veendő, hogy mi volt az ö szándéka a forró ólomnak neje fülébe való öntésével ? Vádlott azt állítja, hogy ő nejével valami komolyat akart elkövetni azon célból, hogy nejének apjánál oda hasson, miszerint az őket szorultságokban valamivel segítse. De vádlott ezen állítása miben sem leli magyarázatát; ugyanis neje hosszas betegsége folytáD már oly szánandó állapotban volt, hogy semmi szükség sem volt arra, hogy még meg is sérelmeztessék az atyai könyörület előidézése végett. De a nő atyjának könyörületre bírása nem is volt szükséges, már csak azért sem, mert ez — A. Fülöp — hit alatt vallja, hogy a cselekmény előtt 3 nappal vádlott hallatára 100 frtot ígért szerezni, hogy azzal vádlotton és nején segítsen : vádlott neje is hallotta, mikor édes atyja férje előtt a 100 frt megszerzését igérte. De ha valóban az lett volna is célja, iiogy a neje elleni merénylettel annak atyját segítségére birja, mi szükség volt a legérzékenyebb helyek egyikén; a fülében őt sérelmezni ? Egy sokkal láthatóbb helyen ejtett sértés sokkal alkalmasabb lett volna a könyörület felkeltésíre s nem volt szükség a tölcsérre, ha nem akarta volna az ólmot vádlott sértett fülének belsejébe bocsátani. A testi sértésnek tehát semmi megérthető célja nem volt, de maga a mód is arra enged következtetni, hogy vádlottnak nem is a testi sértés volt a célja. De bizonyítékok vannak arra nézve, hogy vádlottnak ölési szándéka volt, mikor neje fülébe a forró ólmot beöntötte. A szakértő szerint az ólom egy bizonyos fokig hevítve : ha elég forrón jut a fülbe, a dobhártyát átlyukasztja, közvetett módon alkalmas azon egyén életének kioltására, kinek fülébe öntetik, nem lehet tehát azt mondani, hogy a forró ólom feltétlenül alkalmatlan volt az ölésre. Ha az ólomöntés ténye egymagában állna, még talán lehetne kétség az iránt, hogy valóban fenforgott e vádlott részéről az ölési szándék, de kapcsolatban többi cselekményeivel kétségtelenül kiviláglik ezen szándéka. O ugyanis nem elégedett meg azon eredménynyel, a mit az ólornöntés ténye nején előidézett, hanem nejét lerántotta a földre, fojtogatta és halántékára ütött, Bizonyítottnak vétetik a fojtogatás ténye sértett előadása és B. Irma tanú vallomása által, ki látta, hogy vádlott ott térdel és mindkét keze Gn.-né nyaka körül van és Gn.-né arca a szokottól eltérőleg veres; sértett azon előadását, hogy vádlott által a földre lerántatott és halántékán ütés által is sérelmeztetett, megerősíti azon körülmény, hogy a látlelet szerint a szeme alatt és térdén is ütések nyomai látszottak s tényleg a földön fekve találtatott. Vádlottnak ölési szándékát bizonyítják közvetlenül a tett elkövetése után irt levele, melyben mondja : »Ich wolte meine Irma tödten«, majd »ich wollte gestorben«, bizonyítja azon két levél is, melyet elfogatása előtt irt, melyben azt mondja, hogy ugy saját, mint neje halálát akarta. Bizonyítja azon körülmény, hogy a tett után álürügy alatt, hogy az orvosért megy — ürügye alatt — elrohant és többé vissza sem tért; ha csak testi sértés lett volna célja, nem menekül s nem bolyong lelkiismeretétől zaklatva, hanem ott várja be a következményeket, mint a ki az eredményt, melyet célba vett, elérte s várja azon hatást, melyre számított. Végre bizonyítja vádlottnak ölési szándékát a rendőrség és a vizsgálóbíró előtt tett vallomása is, a mely megfelel egyéb tényeknek és ép azért indokolatlan visszavonása el nem fogadható. Bebizonyítva lévén, hogy vádlott nejét megölni akarta, kérdés vájjon meg volt-e vádlottban az előre megfontolás, a praemeditatio ? Maga az ólom által való ölési mód megválasztása legelsőbben bizonyít a mellett, hogy vádlott szándékát igenis előre megfontolta; tudta, hogy az ólom asztala fiókjában van s lehetetlen, hogy annak a megolvasztása, tölcséren való keresztültöltése, szóval az ólommal való ölés kivitelének módozatai előre megfontolás, meghányás-vetés nélkül történjenek; de maga vádlott is vallja, hogy a tett előtt 14. nappal elhatározta magát arra, hogy neje ellenében valami komolyat tesz,