A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 46. szám - A telekkönyvi betétek szerkesztéséről szóló 1886. évi XXIX. t.-c. módosítása. 1. [r.]

ÍIJOG. kivételével) alperes részére megvásárolta, tudomásul vette; de alperes azt adja elő, hogy a papírok vétele csupán színlett volt s hogy az idézett levelek, habár azok vételről szólnak, csakis a színlett vételre vonatkoznak, mivel a felek szerződése valósággal nem vételi bizományra, hanem egyedül arra irányult, hogy az alperes részére megvettnek jelzett papíroknak a megrendeléskor, illetve az állítólagos vétel idejében jegyzett és azoknak a felek által meghatározott úgynevezett liquidatio időpontjában, mely fél hóról fél hóra az ügylet lebonyolításáig mindenkor meghoszszabbittatott, bekövetkezett tőzsdei árfolyama közötti különbözet kiegyenlitteisék, hogy tehát a megvetteknek jelzett papíroknak valóságos szállítása és átvétele már a szerződés kötésekor eleve ki volt zárva s hogy e szerint a felek között a fogadásszerü szerencsejáték természetével biró árkülőnbözeti ügylet jött létre. Alperesnek ezen állítását pedig bizonyítottnak kellett tekinteni, mert a perhez csatolt felperesi könyvkivonatokból kitűnik s felperes maga is beismeri, hogy a papíroknak vételárával alperest a könyvekben meg nem terhelte, hanem alperes terhére vagy javára csakis az állítólagos vétel és a liquidatio időpontjaiban jegyzett árfolyamok közötti különbözeteket irta ; már pedig azon esetben, ha mint bizományos a papírokat alperes részére tényleg megvette volna, a dolog természeténél fogva az utóbbi a könyvekben a papírok vételárával lett volna megterhelendő. Felperes azt hozza ugyan fel, hogy a papírok tényleges szállítása a felek megállapodása által kifejezetten kizárva nem volt, hanem a valóságos szállítás csupán »nyitva tartatott« s hogy ennélfogva alperest a könyvekben a vételárral meg nem terhelhette, hanem az ezzel való megterhelésnek időpontja csak akkor állott volna be, ha alperes őt arról, miszerint a papírokat tényleg át akarja venni, értesiti; de felperesnek épen ezen előadásából s az általa beismert ama tényből, hogy a papírok tényleges szállítása a felek megállapodásának tárgyát nem is képezte s hogy ennek folytán ő a vételárt alperesnek tényleg nem is hitelezte, következik az (prts. 155. §.), hogy a felek szándéka ez ügylet létrejöttekor a papírok tényleges szállítására egyáltalán nem irányult, hogy valóságos vételre megbízás nem adatott s valóságos vétel nem is történt, hanem csak esetleg, a mennyiben alperes a tényleges átvétel iránti szándékát később kijelentette volna, jött volna létre az iránt megállapodás, az ügylet tehát alapjában véve csakis az árkülönbözetek kiegyenlítésére irányult, azt pedig, hogy később a tényleges szállításra alperes utasítást adott s erre nézve jött volna létre megállapodás: felperes nem is állítja. Ezek szerint kétségtelen, hogy a felek között létrejött ügylet nem tekinthető vételi bizománynak, hanem valósággal nem egyéb, mint fogadásszerü szerencsejáték természetével biró árkülőnbözeti ügylet s felperesnek az A. B. C. alatti könyvkivonatokra alapított követelése csakis az említett ügylet alapján az egyes liquidatiók időpontjaiban és az 1887. február 9-iki végső liquidatio (állítólagos eladás) idejében felmerült árkülönbözetekből és az egyes meghosszabbítások, valamint az emiitett ügylet lebonyolítása fejében felszámított díjakból és költségekből áll. Minthogy azonban az ily ügyletből eredő követelés a hazai birói gyakorlat szerint a rendes polgári bíróság előtt nem érvényesíthető ; minthogy továbbá a felperes által állított, de a nem a prts. 545. §-ának megfelelően kiállított T. alatti okirattal különben sem bizonyittatott ama körülmény, hogy Franciaországban ily követelések bíróság előtt érvényesíthetők, a jelen esetben, midőn felperes nem francia, hanem magyar bíróság előtt perel, teljesen közömbös, minthogy végül felperes azt, hogy a felszámított árkülönbözeteket alperes megbízásából 3-ik személyeknek tényleg fizette s hogy így a kereseti összeget alperes helyett teljesített fizetés címén lenne joga követelni, nem bizonyította s igy azon állítása, hogy a fogadásszerü szerencsejátéknak nem ő volt a részese, alappal nem bir: ennélfogva ugyanőt keresetével el kellett utasítani. De ha igazolva lenne is az, hogy felperes mint bizományos, a papírokat alperes részére tényleg megvette: a kereseti követelés még ez esetben sem lenne megítélhető, mert felperes azt, hogy az eladás 1887. február 9-én tényleg megtörtént, hogy a papíroknak árfolyama akkor a vételi árfolyamnál alacsonyabb volt, hogy a Párisban eszközlött eladás a francia törvénynek megfelelő módon ment végbe s hogy ezen alkslommal az O. alattiban emiitett árak folytak be és ezek az árfolyamnak megfelelők: alperesnek tagadásával szemben nem bizonyította. Ugyanis a P. és O. alatti okiratok, mint magánszemélyek bizonyítványai, továbbá a valódiságra nézve kifogásolt és hiteles alakban nem csatolt R. alatti árfolyamjegyzék az eladásra, illetve az árfolyamra nézve alperessel szemben bizonyító erővel egyáltalán nem birnak s ezen okiratokra nézve szakértők meghallgatásának célja és értelme egyáltalán nincs; a felperes által saját képviselője személyében felajánlott egyoldalú főeskü pedig - miután az árfolyam hiteles jegyzékkel, az eladás megtörténte pedig hiteles bizonylattal, esetleg az illető vevőknek vallomásaival is bizonyítható lenne — helyet nem foghat: de ha a tőzsdén történt és pedig árfolyamszerü eladás igazoltatnék is: felperes nem bizonyította azt, hogy a kielégítésnek ezen módjára, a tőzsdei eladásra az annak színhelyén Franciaországban érvényes törvény vagy törvényes jogszokás alapján joga volt s hogy az eladás törvényes módon eszközöltetett s az erre nézve bizonyítékul felhozott S. alatti bizonyítvány eltekintve attól is, hogy a kiállítónak az abban foglalt tények bizonyítására való hatásköre nem igazoltatott, e részben már azért sem szolgálhat bizonyítékul, mert abban végrehajtás utján való behajtásnak, nem pedig szabad kézből tőzsdén való eladásnak jogossága bizonyittatik; szakértők meghallgatásának pedig a Franciaországban érvényes jogszokásnak, mely csakis a prts. 545. §-ának megfelelő hivatalos bizonylattal lenne igazolható, bizonyítására hely nincs. Ennélfogva még az árfolyamszerü eladás tényleges megtörténtének igazolása esetében sem lenne bizonyítva az, hogy felperes, mint bizományos, magát ezen az uton az értékpapírokból kielégíteni jogosítva volt, ezen eladás alapján tehát kártérítéshez még bizományosi minőségének igazolása esetében sem lenne joga. A budapesti kir. itélő tábla (1888. június 12-én, 8,106/p, 1887.): az első bíróság ítéletét helybenhagyja. Indokok: Az a tény, hogy alperes felperesnek megbízást adott, hogy részére a keresetben felsorolt értékpapírokat a párisi tőzsdén vegye meg, továbbá, hogy felperes azt a megbízást teljesítette is, a kifogás tárgyává nem tett és felperes által E., F., G., H. alatt csatolt levelekkel, melyek szerint alperes a részére történt értékpapírvásárlásokat tudomásul veszi, bizonyítva van. A keresk. törvény 368. §-a értelmében, mely szerint az ügylet megkötése bizománynak tekintetik, ha azt valaki megbízásból saját nevében, de más (a megbízó) részére eszközli, kétségtelen, hogy alperes felperesnek vételre adván megbízást, felek közt ily értelemben bizományi ügylet jött létre, melynek ez a minősége az által, hogy felperes (a bizományos) a megbízás teljesítését tárgyazó tudósításával egyidejűleg vagy később a kérdéses papírok eladójaként harmadik személyt vagy személyeket meg nem nevezett; minélfogva alperes (a megbízó) eladónak felperest tekinthette, mi változást sem szenvedett, minthogy alperes azt, hogy felperest értesítette volna arról, hogy a kereskedelmi törvény 381. §-a alapján, őt (alperest) kívánja eladónak tekinteni, nem is állítja. A keresk. törvény 377. §-a értelmében a megbízó köteles a bizományosnak mindazt megtéríteni, mit ez az ügyletre készpénzben kiadott vagy arra szükségkép vagy hasznosan fordított, e mellett a bizományos az ügylet után bizományi díjt és esetleg külön díjt követelhet. A bizományos által a megbízó ellen ezen az alapon és ezeken a címeken támasztott követeléseknek nem állhat útjában az, mit alperes a követelés ellen kifogásul felhoz, hogy a papírok vétele csupán színlett volt, mely nem irányult másra, mint tőzsdejátékra és az ennél előálló árkülönbözetekre, a melyek ennélfogva a rendes polgári bíróság előtt, mint fogadásszerü szerencsejátékból származók, nem érvényesíthetők, mert e szempont alá a felek közt létesült említett jogviszony nem vonható, minthogy felperes követelését nem valamely közte és alperes közt létrejött adás-vételi, hanem bizományi ügyletre és ennek folytán arra alapítja, hogy a megbízó megbízása alapján és egyedül annak érdekében teljesített eljárása körül felmerült kiadásai és díjai megtérítésére nézve a megbízó felelős ; mert továbbá ebből folyólag a fenforgó bizományi viszony és az ebből származtatott kereseti követelés elbírálására a megbízásnak megfelelő vételügylet természete befolyással nem bir, tehát az sem, hogy alperes — a mint ő állitjta — felperessel színlelt vételügyletet köttetett. De nem állapítaná meg felperes, mint bizományos érintett igényeinek megszűntét az a körülmény sem, hogy miután alperest eredmény nélkül hívta fel a vételi bizomáuy tárgyát és jogilag nem alperes tulajdonát képező kérdéses értékpapírok tekintetében arra, hogy a jelentékeny árfolyamcsökkenés folytán megvett, de át nem vett papírjaira fedezetet adjon, e papírokat alperes utasítása nélkül tovább eladta, mert ily intézkedés, a keresk. törvény 372. §-ának 2-ik bekezdése értelmében, de a dolog természeténél fogva is, mely azt követelte, hogy felperes ugy megbízója, valamint a saját érdekét is rendes kereskedő gondosságával lehetőleg fedezze, felperesnek kétségtelenül jogában állott annyival is inkább, mert alperes a felhívás dacára egyáltalán semmiféle intézkedést nem tett, hogy kötelezettségének bármely irányban is megfeleljen; felperesnek