A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 44. szám - A telekkönyvi betétek szerkesztése és a telekkönyvi rendelet 74. §-a

370 A JOÖ. nézhessen. Ámde bírósági irnok nem csinálhat »parthiet«, meit tehetős ember bizony Írnokhoz nem adja leányát! Mit tevő legyen hát szegény pára, recte pária, ha már sehogy sem tud lemondani a tüzhelyalapitás szép eszméjéről? Elvesz műveltségi fokának megfelelő szegény leányt, nagyobbrészt — már tudniillik anyagi ellátás tekintetében — paradicsombeli alakot, s minthogy ezen, ime a házasság szent révébe bevonult páriának mégis vannak számos emberi szükségei, melyeket ingyen meg nem szerezhetni, hát bizony ennek is eleget kell tenni, mindezt természetesen jobb időkre szóló utalvány mellett — azaz hitelbe. Tehát adóssággal kell, hogy megkezdje házas életét a bírósági irnok! S fel van-e jogosítva azon reményre, hogy abból világéltében valaha kivackolódik ? Alig! Mert nézzük egy bírósági nős irnok szerény háztartásának mulhatlan szükségletei menynyire rúgnak ? Részletezés: a) Egy szobafülke és konyhából álló lakás legalább 140 frt — kr. b) Tűzifa vágással 80 » — » c) Egy cseléd bére havonkint 4 frttal számítva 48 » » d) Élelmezés pária, párja és cselédjök részére havonkint és fejenkint 10 frt . . . 3G0 » » e) Fehérnemű, cipő, kalap és külső ruházat a páriának 60 » f) Nejének 40 * — » g) A bírósági írnoknál is nyomorultabbaknak alamizsna évenkint 200 krajczár . . 2 » Ji) Mosás, világítás 20 » — » /) Fizetés utáni adó 5 Nyugtabélyegek 2 » 80 » /) Ülésre való légpárna 4 » — » Összesen . . "^TöTíVt 80 kr~ Ezek szerint a vidéken alkalmazott bírósági irnok, ha viznél egyebet nem iszik, nem dohányzik, könyvet, hírlapot nem olvas, ha még a legcsekélyebb élvezetről is lemond, ha betegségtől megóva marad és ha a gondviselés gyermekkel meg nem áldja (?) : évenkint 161 frt 80 krnyi túlkiadást följegyezni kénytelen, magától értetődvén, hogy családszaporodás esetén e deficit évről-évre csak növekszik és szegény pária előtt a nyomor beláthatatlan örvénye föltárul! A mondottaknál fogva mi lehetne méltányosabb, a jogállam intentióinak megfelelőbb, mint az, hogy Szilágyi Dezső igazságügyi minister igazságügyi reformjai közepettea bírósági írnokok ügyét is fölkarolva, mielőbb oly törvényjavaslatot terjeszszen az országgyűlés elé, hogy: >A hazai bíróságoknál az irnoki állomások helyett osztályozott és magasabb osztályonkint nagyobb fizetéssel, valamint a szolgálati idő szerint f i z e t és p ó 11 é k k a 1 is javadalmazott irodatiszti állomások r e n d s z e r e s i t e n d ő k«. A nyilvánosság a büntető eljárás elővizsgálati részében.* Irta: Dr. LUKÁCS ADOLF, jogtanár a pécsi jogakadémián. (Negyedik közlemény.) Ha ellenben az inquirens biró nem igen törekszik felemelkedni a birói hivatás subtilitásai és az inquiráló hatalmában rejlő egyéb feladatkörei közötti különbség ébrentartására, hanem hivatását az eredményben, a fényes sikerben keresi: ez esetben oly erélyes támadó és hatalmára támaszkodva, oly veszélyes vádló fejlik ki belőle, hogy a szó szoros értelmében két vádló fog * Lásd előző cikkeket a »Jog« 36., 40. és 41. számaiban. versenyezni annak kimutatásában, miszerint a terhelt egyén minden körülmények között bűntettes. De lehet ezen támadó és a vádlói szerepbe magát beleélt vizsgálóbíró tevékenységének egy olyan, a dolgok természetes menete által kierőszakolt következménye, a mely a milyen helytelen, épen olyan gyakori és épen olyan erőszakos és megérdemelt gúny a birói szerep degenerálására nézve. Ez pedig azon visszás jelenség, mikor a biró támadó, illetőleg vádlói agilitásában odáig megy, hogy a vele e téren versenyezni nem képes és mégis önálló actióban és ennek megfelelő sikerben hivatását betölteni törekvő ügjKÍszt a védői szerepbe belekényszeríti. így egyszerre nem egy, de kettős szerepcsere történik, a mely a vizsgálóbíró inquirens jellegével együtt járó gazdag írásbeliségben nyeri örök időkre szóló documentálását. Mármost milyen vádak kerülnek ki az ilyen — sajnos — igen gyakori vizsgálóbírói agilitásból és milyen k ö z v á d 1 ó i indítványok az ilyen védelmi kényszerhelyzetbe belesodort ügyészi fontoskodásokból, azt könnyen kitalálja bárki, a ki az élet valódi mesterét, a gyakorlatot figyelmére méltatja. Ha végül mégis akadna egy oly lény, a kiben a vizsgálóbírói hivatás betöltéséhez szükséges, elméletileg harmoniáló, de gyakorlatilag egymást leromboló sajátságok meg volnának : ez esetben a vizsgálóbírói működés a valóságban egy szinte végnélküli és befejezéséhez alig jutó adathalmaz leend, a mely adatok mindegyike kiáltó bizonyitékát képezi annak, hogy minden »k ö v e t k e z ő« megtagadja »m e g e 1 ő z ö j é t«, vagyis egy nap a vizsgáló biró — biró, másnap kénytelen e pártatlan biró álláspontját megtagadni, és lesz vádlóvá, mig harmadnap a pártatlanság védővé neveli; következő működési irány fordított lesz, védőből vádlóvá és ismét ezek feletti pártatlanságában lebegő lepkebíróvá lesz, mig egy új aggályra támad és a circulus vitiosus újra kezdődik. Ily módon a vizsgálatok mindenki és első sorban az igazságszolgáltatás kárára végtelenek és mégis az adatgyűjtemény, a különböző kiindulási pontoknál fogva, a melyekből ez adatokat gyűjtötte, a legnagyobb mérvben aggályos lesz. Legtöbb esetben többet, sokkal többet fog az ilyen vizsgálat önmagában foglalni, mint a mennyi a vád alaposságának beigazolására szükséges volna, az adatok keresztül-kasul vádolnak és védelmeznek egyenlő tekintélylyel és egyenlő alaptalansággal, egyenlő valószínűséggel és egyenlő valószinütlenséggel, ugy, hogy ezen vizsgálati adathalmaz alapján soha sem lehet döntő határozat hozatalához szükséges jogi meggyőződés erejére emelkedni. A mint látjuk, a continensen uralkodó vizsgálati rendszer, a vizsgáló biró helyzete szempontjából figyelemre méltatja vagy elhanyagolja a vádat, vagy túlozza azt oly mérvben, hogy a közvádlót védői szerepébe kényszerűi, vagy pedig végül a vád valószínűségét az adatok oly halmazába elmenti, hogy maga a Themis istennője sem képes azon kérdésre megfelelni, ez adatok alapján tehát alapos-e a vád vagy sem? A Continental is elő vizsgálati rendszer mellett ez igen természetes. Miután a vizsgálóbírói hatáskörben oly hatalmak halmozódnak össze, a melyek természetellenesek és a melyek mindegyike önmagában egy önálló munkakört képez és mindegyik egy külön individuális repraesentálót követel: ezen különböző munkaköröknek a vizsgálóbíró egy személyében való összpontosítása maga után vonja azt, hogy a vizsgálat charakterét nem a vizsgálandó ügytől, hanem a vizsgálóbíró individualitásától nyeri; az elővizsgálat jellegét tehát a vizsgálóbíró individualitása és kizárólag csak ez adja.1 Ha a vizsgálóbíró individualitásában az érdekek felett álló birói szellem az uralkodó, akkor az a vád érdekeivel nem sokat fog törődni, minél nagyobb mérvben uralkodik benne ezen szellem, annál kevesebbet fog a váddal törődni és pedig logice, mert hatalmi köreinek különféleségéből a birói fog előtérbe nyomulni. Ha a vizsgálóbíróban a birói szellem halaványabb motiválást nyer és individuális sajátságát a »der Drang nach dem Erfolge« képezi, akkor minden mozdulata a vád érdekeinek lesz szentelve. A védelemnek soha, mert ez a közfelfogás szerint sikerte1 ' es ist der Fügung des Geschicks überlassen, ob sie (die tnquisiten) cinem humánén, thátigen, gevvissenhaften und partheilosen Richter in die Ilande fallen, oder der Gewalt eines Mannes Preis gégében werden, welcher die entgegengesetzten Eigenschaúen in sich vereinigt. Zacharia: Die Gebrechen und die Refoim des deutsch. Slrafverfahren. 94. lapon,