A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 44. szám - Halasztó hatályú-e a felfolyamodás a végrehajtási törvény 220. §-ának alkalmazása esetén?

371 lenséget jeleut, ez pedig a véghezvitt munka megbélyegzését jelenti. Ha pedig nem bir kifejezett individualismussal a biró, akkor vizsgálata semmi határozott irányt sem nyer, lesz egy chaoticus adathalmaz, melyben az egyik adat lerontja a másikat, mely tehát sem nem használ, sem nem árt, tehát teljesen felesleges időpa­zarlás volt. A vizsgálóbíró ezen individualitása azután további tevékenységének rendszerében is kifejezésre jut. Az egyik felfedezési útra kél és vizsgál végtelenségig; az igazság reményfokát körülvizsgálja minden irányban, a nélkül, hogy az ügyet az igazság révpartjára vinné. A másik önálló actiót nem fejt ki, a bizonyítékok felkere­sése, megválogatása és felvétele tekintetében semmi új mozzana­tot megállapítani nem tud, az előnyomozásnak a bizonyításra vonatkozó munkáján túl más eredményt nem ambitiónál. A harmadik, mint a siker embere, küzdelembe lép a gya­núsítottal, egy meghatározott tervet készit és ennek utjain halad teltartózhatatlanul mindaddig, mig a terhelt bűnösségét elég erös bizonyítékokkal bebizonyitottnak n e m v é 1 i. Ki nem tapasztalta volna már, milyen nagy súlyt fektetnek a mostani rendszerben épen a legkiválóbbaknak tartott vizsgálóbirák a helyesen megállapított tervszerűségre. A legelső szellemi munka a tervszerűség megállapítására fordittatik. Órák és napok telnek el sokszor, melyek egyedül arra vannak fordítva, hogy a birói (?) tevékenységnek milyen furfangjaival lehetne a terheltnek bűnösségét »napnál fényesebben« bebizonyítani. AZ természetesen a vizsgálóbíró részéről figyelemre sem méltattatik, hogy a tervszerűség, az a sokat hangoztatott tervszerűség merő ellentétben áll az igazságszolgáltatás követel­ményeivel, a tervszerűség már elfogultság, melynek alapja a terhelt bűnösségéről való subjectiv meggyőződés és célja ennek folytán a terhelt bűnösségének minden áron való bebizonyítása. A vizsgálat feladata tehát ezen vizsgálóbíró szem­pontjából nem az, hogy a tény objectiv körülményei szerint ki­derittessék, hanem az, hogy a már eleve bűntettesnek tartott terhelt bűnössége b e b iz o n y i 11 a s s é k. »So verschwindet unvermerkt das dem Untersuchungsverfahren ur­sprünglich vorgesteckte Ziel der Wahrheitsermittelung und es tritt ein anderes an die Stelle, die Feststellung dessen, was der Richter auf Grund der Vorerhebungen für wahr erachtet«.1! Itt tehát nem azt vizsgálja a biró, a mi a való, hanem azt törek­szik beigazolni, a mit ő valónak tart. Hogy e tekintetben mily scrupulosus részletezésekig megy a vizsgálati tevékenység és mennyire mohón kap mindazon a jelenségen és sokszor szárnyaló hircn, mely legtávolabbról is a bűntettesnek tartott terhelt bűnös­ségének bizonyításával összefügg, arról a magyar justitia iráut érdeklődőknek fájdalmas alkalmok volt meggyőződni azon hírhedt felső-magyarországi bünper idejében, mely classicus példáját adja annak, milyennek nem kell lennie és semmi körülmények között nem szabad lenni a vizsgálatnak, de a mely a contiuentalis vizs­gálati rendszer mellett mindennapi jelenség, mert logicai k ö­vetkezményét képezi a terhelt bűnössége prae­sumtiójának. Senki sem fejezheti ezt ki érthetőbben, mint a büntetőeljárás mestere, H é 1 i e tette, midőn azt mondja : »cette procedure sefondesurlaprésomption de culpabi­lité de l'accusé elle ne l'affirme pas, elle la sup­p o s e et c'est en s'appuyant sur cetté hypothése qu' elle cherche par la méthode analitique á rassembler tous les indices, toutes les probalites, qui peuvent la changer en eertitude. L'une (la procédure accusatoire) se propose de fairé entrer dans l'esprit du juge la conviction de la verité, l'autre (la procédure inquisitoire) de lui fournir des indices suffisants pour que sa presomption puisse étre considérée comme la verité«.3 Ez a praesumptio a bírót a vádérdekek uszályhordozójává teszi, a nélkül, hogy minden esetben a vád érdekeinek javára válnék ; ez a praesumptio megakadályozza azt, hogy a biró elfo­gulatlan maradjon, ez a praesumptio tehát a birót birói minősé­géből kivetkőzteti. A helyett, hogy minden szenvedélytől menten a semleges igazságosság utján haladna, hol az érzelgősség, hol a kegyetlenség zavaró szenvedélylyei vezetendik tevékenységében. És a helyett, hogy a küzdelemben álló érdekek feletti magaslaton figyelve tartózkodnék, igazságot szolgáltató tekintély maradna, leszáll az érdekfelek porondjára és kötekedő lictorrá válik. Nem * Kronecker: Zeitschrift für die gesammt. VII. köt. 415. lap. 3 Hélié: Traité de l'inatruction criminelle tome IV. 1,555. pag. 40. lap. marad benne egy vonás a bíróból, mert egész tevékenységi köre merő ellentétben áll a biró feladatával. Mert a terhelt: bűnös — bűnhődnie kell. Hogy bűnhődjék, reá kell olvasni bizonyítékokkal bűnösségét. Hogy bizonyilani lehessen, bizonyítás-szerzési tervet kell megállapítani, hogy a terv sikerüljön, t. i. a terhelt praesu­mált bűnössége bebizonyittassék, a bírónak egy furfangos rendőr és egy vehementer támadó vádlónak minden fortélyait kell igénybe vennie, mert különben oda a vizsgálóbírói tekintély. A telekkönyvi betétek szerkesztése és a y telekkönyvi rendelet 74. §-a. Irla : FÖVÉNYESSY LAJOS, kir. járásbirósági albiró Nagy-Katán. A telekkönyvi rendelet 74. §-a jogi életünkben nem csekély bonyodalomnak volt már okozója. És habár ezen törvényszakasz a hitelező érdekeinek meg­óvása szempontjából) magában véve üdvös intézkedést tartalmaz is, ennek alapján az ellentétes vélemények és ellentétes birói határozatok egymást érték. Végre meghozatott a 34. sz. döntvény, mely a bonyodal­makat megoldani volt hivatva. Ha azonban valaki azt hiszi, hogy az által ugy a múltban, mint a jövőben minden bonyodalom megoldatott, nagyon téved. Mivel a 31. számú döntvény kimondja ugyan, hogy : »mihelyt a hagyatéki bíróságnak átadási, illetőleg a birtokbiróságnak az 1868 : L1V. t.-c. 581. §-án alapuló végzése tartalmából az derül ki, hogy a vélelmezett örökösnek a feltételesen terhelt ingatlanok­ból vagy követelésből mi sem adatott át, a vonatkozó zálogjogi bejegyzés hatályát veszti«. De mivel a döntvény csak egyes fel­merült esetekről intézkedhet, ellenben a törvény rendeletéhez hasonló állandóul követendő szabályt fel nem állithat, e döntvény nem mondta és nem is mondhatta ki, hogy : »a telekkönyvi hatóság pedig köteles ezen megszűnt zálogjogi bejegyzéseket a hagyatéki ingatlanok tulajdonjogának bekebelezése alkalmával hivatalból törölni«. Ily irányban rendelkező törvényre pedig felette nagy szük­ség lenne; mert ugyanis midőn a hagyatéki bíróság az ingatlan hagyatékot átadja és a tulajdonjog bekebelezése iránt intézkedik, a 74. §. alapján bekebelezett és a 31. sz. döntvény szerint érvény­telenné vált terhek törlése iránt nem intézkedik. A telekkönyvi hatóság pedig, a telekkönyvi rendelet 128. §-ánál fogva a megszűnt terheket szintén nem törülheti; mert e törvényszakasz határozott rendelete szerint: »a — telekkönyvi — biró a kérelemhez annyiban van kötve, a mennyiben a kérelmező javára többet, mint a mennyi kéretett, még akkor sem engedhet, ha a kérelmező többnek kérésére volna feljogositva«. így tehát, ha a terhelt ingatlan tulajdonjoga az adós örö­köstől különböző harmadik személy javára lesz is bekebelezve ; a telekkönyvi rendelet 74. §-ában irt feltétel mellett bekebelezett teher hivatalból még sem törülhető. A lelkiismeretes biró látja ezt és kell is hogy lássa; de joga, hatalma nincsen ezen megszűnt tehertétel hivatalbóli tör­lésére, a mennyiben ugyanis az: »ex officio non procedat judex« és »non eat ultra petita partium« elve a telekkönyvi rendeletben következetesen keresztül van vive. Tudjuk, hogy telekkönyvi hatóságainknál az ily megszűnt és mégis fennállóként jelentkező terhek gyakorta előfordulnak. Az 1886 : XXIX. t.-c. és az ennek alapján kibocsátott uta­sítás azonban az ily terhek kihagyásáról határozottan nem intéz­kedik ; de nincs erre vonatkozó határozott intézkedés a legújabb 393/1889. számú törvényjavaslatban sem. Az 1886: XXIX. t.-c. 21. §-a rendeli ugyan, hogy: »A C) lapra csak a meg nem szűnt tételek jegyeztetnek be«. Úgyde a 74-ik §. alapján bekebelezett teher formailag fenn­állóként szerepel s így egy — a meritum, a belső indok vizsgá­latára nem jogosult — betétszerkesztő hivatalnok az ily terheket a 21. §. alapján az új betétekből ki nem hagyhatja. Ennélfogva nehogy az ily megszűnt terhek az új betétekben is fennállóként tündököljenek, szerény véleményünk szerint a leg­újabb javaslatba felveendő lenne, hogy : »Ha a telekjegyzökönyvek­ben előforduló bejegyzésekből az tűnik ki, hogy a telekkönvvi rendelet 74. §-ában irt feltétel mellett bekebelezett zálogjoggal terhelt ingatlan tulajdonjoga, az adóstól különböző harmadik sze­mély javára már bekebeleztetett, a feltétel beállta folytán ekként hatályát vesztett zálogjog a betéttervböl kihagyandó«.

Next

/
Thumbnails
Contents