A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 40. szám - Váltó-óvás nem telepített váltónál, ha telepes van kitéve

10 JOG. Elsőnek Sághy Gyula egyetemi tanár szólalt fel. Elismeri, hogy az államtudományok mivelése hattérbe szorította a jogtudományokat, de azért, a maitól eltérő alapon fenn akarja tartatni a bifurcatiot. A szempont, mely e kérdésben vezeti, az, hogy a jogász megóvassék egyoldalú kiképzéstől. A történelmi kollégiumok fenntartását óhajtja, valamint a római jogét is, mely alapvető tudomány. Helyesli a szigorlati kényszert, de a tananyag más berendezését helytelennek tartja. A mi a vizsgálati sorrendet illeti, abban sem oszthatja az előadó véleményét, Hoffmannnal szemben, a kinek idealizmusát fennen dicséri, a tanszabadságnak bizonyos korlátozását óhajtja. A mai rendszer nem utolsó hátránya az, hogy a tanulók nincsenek tájékozva, mely tárgyakat célszerűbb hallgatniok. Ezen baj orvoslására is meg kell teremteni az eszközt. A mi a tanpénz kérdését illeti, melyet Schwarcz Gusztáv vetett fel a szakosztály tegnapi ülésén, nem hagyhatja szó nélkül a gyanúsítást, hogy a mai rendszert a taná= rok elfogultsága tartja fenn. Az éremnek van más oldala is. A mai rendszer ösztönző hatással van a jogtudomány művelőire, mert az egyetemi tanári széket végcélnak fogják ismerni, melyen egész életüket a tudománynak fogják szentelni és nem kívánkoznak más pályára. Végül az előadó indítványát mellőzni kéri, de ha az mégis elfogadtatnék, a következő módosítványt nyújtja be: »Mondja ki a magyar jogászgyülés: hogy a jogi szakoktatás reformja feltétlenül szükséges, de az ugy a tudomány, mint a gyakorlati élet igényeinek megfelelően, csak az egyetemi rendszer és tanszabadság alap i á n, még pedig a törvényhozás utján eszközölhető.« HofTmann Pál Sághyval szemben tagadja, hogy az általa ideálisnak nevezett tanszabadságot ajánlotta volna a szakosztálynak enunciációra. Nem tagadja, hogy hive ennek az »idealis« tanszabadságnak, mely voltaképen nem olyan nagyon ideális, mint kartársa hiszi, mert annak valósága Németországban már régóta megvan. Sőt tovább megy és azt mondja, hogy saját hazai törvényhozásunk az 1848. XIX. törvénycikkben, mely kimondja, hogy a budapesti egyetem a közoktatásügyi minisztej alá rendeltetik, nem helyezi azt egészen a minisztérium önkénye alá, nem szolgáltatja ki annak irgalomra és kegyelemre, hanem kiállít egy nagy szabadságlevelet, egy magna chartát, mondván, hogy az egyetemet a miniszterinm alá rendeli »a tanítási és tanulási szabadság alapján«. Az ő idealizmusának tehát megvan a maga nagy realitása. »Egyébiránt«, — így végzi szavait, — »méltóztassék idealismusnak venni, de én a t. szakosztálynak nem azt imputáltam, hogy ezen idealismust vegye alapúi; én csak azt mondtam — és szavaimnak ez a resuméje: Elég-e az, a mi kényszerből megvan, vagy nem ? Mert, hogy kényszer van, azt mindnyájan elismerjük; és a t. szakosztály bírálatát, enunciacioját kértem ki arra nézve, vájjon c kényszert kell-e még fokozni, vagy talán sok is volt már belőle, lehet-e egy kis szabadságot még engedni, vagy utopiája-e a jelen legi állapot annak, a rnit elérni lehet. Nem azt mondottam, hogy a t. szakosztály a törvényeinkben biztosított tanszabadságot cnunciáíja — pedig tehettem volna ezt is joggal — hanem csak azt kértem, méltóztassanak elfogulatlanul megítélni, van-e elég kényszer azon állapotban, a mely jelenleg fennáll és mennyiben szükséges ez a kényszer ?« Veisz Ödön szerint a politikát nem lehet a jogtól elválasztani. Az állam nem követelheti, hogy az egyetemek teljesen gyakorlati irányban képezzék ki a jogászokat. Az állam megjelölheti, hogy milyen készültséget követel azoktól, a kiket maga alkalmazni akar, de e készültség létezését és mérvét meghatározni az egyetem feladata. A törvényhozás utján rendezett teljes tanszabadságot óhajtja az egyetemi rendszer alakjában. Csatlakozik Sághy indítványához. Miután dr Daempf Sándor is hozzájárult a Sághy által henvujtott módositványhoz, dr. Nagy Ferenc, a kérdés előadója élt a zárszó jogával. Konstatálja, hogy a szakosztály is szükségesnek tartja a reformot. Oly lépés ez, mely a mult jogászgyülésen nem történt meg. De ma már többet is mondhatunk. Azt, hogy az egyetem olyan intézet, mely szakképzést is adhat. Csak némely árnyalatban tértek el a vélemények, nevezetesen Hoffmann Pál és Concha Győző a német rendszer felé hajlik, hol semmiféle tanulási kötelezettség nincs. Szóló idáig nem megy, sőt inkább az ellenkező irány felé fordul és ajánlja e tekintetben a francia rendszert és azt, hogy a vizsgák ne legyenek annyira complicálva. A francia előbb azt mondja, tanulj és azután mondja, csinálj, a mit akarsz. Most épen ellenkezőleg járunk el. Az egyetem pedig nem lehet idő és erőpazarlási hely. Mert a korlátlan tanulási szabadság annyi, mint a nem tanulás, vagy mint a német mondja: »bumlizás«. A német rendszert tarthatatlannak tartja és e tekintetben hivatkozik Müller Miksára, ki azt mondta, hogy a német tudomány 1870. óta decadentiában van. Végül pontoukinti szavazást kért indítványa fölött. Szavazásra kerülvén a sor, a szakosztály Sághy indítványát fogadta el s ugyancsak öt megbízta arra is, hogy indítványának az összes ülésben előadója legyen. Ezután áttért a szakosztály az elé utalt másik kérdésre. Ezt az állandó bizottság a következőleg formulázta : A szóbeliség elvén alapuló perrendet tartva szem előtt: 1. Kivánatos-e, hogy az egyes bíróságok (járásbíróságok) hatáskörébe tartozzék minden, akár ingó, akár ingatlanra vonatkozó vagyonjogi per, melynek értéke joo frtot meg nem halad ? 2. Kivánatos-e, hogy járásbirósági perekben a kir. törvényszékek, törvényszéki perekben a kir. táblák gyakorolják a feleb bezési bíráskodást és hogy ezen másodbiróságok végitéletei ellen a kir. Curiához csak valamely törvénynek nem alkalmazása vagy helytelen alkalmazása miatt legyen felülvizsgálati kérelemnek helye? Tagadó válasz esetében mikép volna az első folyamodású és a felebbviteli bíróságok hatásköre szabályozandó ? Két véleményes indítvány érkezett e kérdésre. Egyik az időközben elhunyt 0 k r Ö s s líálint kir. közjegyzőé, ki az egyes biró hatáskörét a 200 frt összeget túl nem haladó adóssági keresetek elbírálására véli korlátozandónak, mig másrészt legfelsőbb fórumban' a francia semmiségi rendszernek pártjára áll. Trux Hugó, a másik véleményező, ezzel ellenkezőleg a járásbíróságok hatáskörét kiterjesztetni óhajtja és legfelsőbb fokon a német revisionális rendszert ajánlja elfogadásra; indítványozza ennélfogva: »Mondja ki a jogászgyülés, hogy a szóbeliség elvén alapuló perrendet tartva szem előtt : 1. Kívánatos, hogy az egyes bíróságok (járásbíróságok) hatáskörébe tartozzék minden, akár ingó, akár ingatlanra vonatkozó vagyonjogi per, melynek értéke 500 frtot meg nem halad, a hitbizományi viszonyból származó perek és az 1871 : XXXI. t.-c. 21. §-ban felsorolt bányaügyek kivételével. 2. Kívánatos, hogy a járásbirósági perekben a kir. törvényszékek, törvényszéki perekben a kir. táblák gyakorolják a felebbezési bíráskodást és hogy e másodbiróságok végitéletei ellen az 1881 : LIX. t.-c. 47. §-ának korlátai közt a kir. Curiához csak valamely törvénynek nem alkalmazása, vagy helytelen alkalmazása miatt legyen felülvizsgálati kérelemnek helye.« Mielőtt e kérdés tárgyalását megkezdették volna, Dárday Sándor kegyeletesen emlékezett meg Ökröss Bálintról, kinek emlékét a szakosztály jegyzőkönyvben örökítette meg. Dr. Králik Lajos előadó alapos megokolás kíséretében a következő indítványt terjeszti elő: Í. Kívánatos, hogy az egyes bíróságok (járásbíróságok) hatáskörébe tartozzék minden akár ingó, akár ingatlanra vonatkozó vagyonjogi per, melynek értéke 500 frtot meg nem halad, a hitbizományi és birói felelősség alapján megindítandó perek kivételi'vei. 2. Kívánatos, hogy járásbirósági perekben a kir. törvényszékek, törvényszéki perekben a kir. táblák gyakorolják a felebbezési bíráskodást s hogy e másodbiróságok végitéletei ellen a kir. Curiához csak valamely törvénynek nem alkalmazása, vagy helytelen alkalmazása miatt legyen felülvizsgálati kérelemnek helye. Ezután az elnök az ülést délután fél 1 órakor berekesztette s a folytatólagos tárgyalást délután 3 órára tűzte ki. A délutáni ülés első szónoka dr. Nagy Dezső volt, a ki kijelenti, hogy ő az előadó conclusióival csekély eltérés mellett egyetért, de nem mondhatja ezt az indokolásra nézve, a melynek kíséretében előadó indítványát előterjesztette. Előadó ugyanis a kérdés suppositumáról egészen megfeledkezett; elfelejtette, hogy a kérdés megoldásánál az alkotandó szóbeli eljárás feltételeztetik; előadó nem ezen szóbeli eljárás rendszeréből, hanem a mai írásbeli eljárás adataiból merítette a maga argumentumait, a mi számos ellentmondásra vezet az indokolásnál és gyengíti a különben helyes véginditvánv erejét. Ilyen helytelen érvelés volt az, a melyet onnan merített, hogy a felek a sommás rend szerinti eljárást kikötik s így már ebből arra lehet következtetni, hogy a felek jobban megbíznak az egyes biróságban, mint a társasban. Ennek nem a bizalom az oka, hanem az, hogy a mai törvényszéki eljárás rosszabb és