A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 38. szám - A közjegyzői törvény egy homályos szakasza - Az ingatlan birtok-arányának megállapításáról és birtokközösség megszüntetéséről

A JOG. 331 geinek teljes igénybe vételére utalja öt a vád ellenében. Az erkölcsileg még teljesen el nem romlottat a nyilvánossággal szemben megszállja a végleg még ki nem aludt szégyenérzetnek utolsó maradványa, a szégyenérzettöl a megbánásig pedig az út nem hosszú. Ennek példája, hogy a sokáig következetesen tagadó vádlott a nyilvánossággal szemben gyakran meglepő, mert váratlan vallomást tesz, még mielőtt az itélet bűnösségét megvilágítaná. Ne mondja senki, hogy másoknál a szégyenkezés ép ellenkező hatással van, hogy olyanok, kik talán hajlandók volnának vallomást tenni, clriasztatnak ettől a hallgatóság által, melyben régi barátokat és ismerősöket találnak, hogy ártatlanságukat ezek még jobban erősítgetik most már. Ez igaz lehet egyes esetekben, de a biró kutató szemét nem fogja ekkor sem elkerülni, mi a tartózkodás oka és sokszor csak egy buzdító és bátorító szóra lesz szükség, hogy megtörjük azon varázst, mely a vádlottat fogva tartja. Másrészről nem lehet tagadni, hogy némely vádlott, a nyilvánossággal állva szemben, bűnös voltának és elitéltctésének biztos tudatában magáról a szégyenkezés utolsó maradványait is szándékosan lerázni és hallatlan arcátlanságot mutatni iparkodik, hogy bukásában legalább a hős szerepét játszsza ezen törvényszéki dráma alkalmával. De ezen bajért a nyilvánosság felelőssé nem tehető, mert ezen gonosztevők ily olcsó dicsőségre akkor is törekednének, ha csak biráikkal, nem pedig a közönséggel is állanának szemben, sőt inkább a nyilvánosság előnyét képezi az, ha ezek az álcát, mclylyel bűnös voltukat takargatják, levetik és oly színben mutatkoznak, mint a milyenek. A védekezés arcátlan és szemérmetlen volta vajmi ritka esetben eredményezhette azt, hogy a bűnös megérdemelt büntetését elkerülte, rendszerint sorsa előre meg van pecsételve. Ámde nem lehet itt feladatunk a nyilvánosság e nélkül is mindenki előtt minden tekintetben teljesen ismeretes előnyeit az anyagi igazság kiderítése tekintetében magyarázgatni. Közhelyekbe tévednénk, ha jó oldalait tovább feszegetnők. Itt csak az foroghat kérdésben, vájjon — tekintetbe véve az előző fejtegetéseket — nem ment-e túlmessze a javaslat a nyilvánosság megszorítása tekintetében ? Nem akarunk vitatkozni a javaslattal azon tekintetben, vájjon — kivéve a nyilvánosságnak a közerkölcs tekintetéből történő önmagától értetődő és teljesen igazolt, minden törvényhozás által s még az angol joggyakorlatban is elfogadott kizárását — szükségesnek tünhetett-e a legújabb törvények mintájára a nyilvánosság kizárását a közrend szempontjából engedélyezni ? Tekintetbe véve mily bizonytalan a »közrend« fogalma, minden a jövő joggyakorlattól fog függni, a mely tekintetben nem tagadható, hogy képzelhetők oly esetek, melyekben e közrend oly mértékben volna megzavarva, hogy a tárgyalás szenvedélytelen, nyugodt keresztülvitele lehetetlennek látszik és erősebb kényszereszközök igénybevétele ezen rend biztosítására bizonyára még aggasztóbb volna, mert hisz ez nem egyéb, mint nyilvános tárgyalás nyilvánosság nélkül. Még azon esetekben is, melyekben a javaslat a nyilvánosságot közérdekből kizárhatónak tartja, gondoskodik alkalmas pótszerről bizalmi férfiak bebocsátása által, kik ketten minden vádlott, magánvádló, még a sértett fél s a károsult részérói is jelen lehetnek. Ha a jövendő joggyakorlat ezen egyének szabad kiválasztásánál a kicsinyes tartózkodást mellőzni és mindenekelőtt a vádlott szabad akaratát tiszteletben tartani fogja, ugy az érdekeltek részére ez által legalább a morális nyilvánosság bizonyos értelemben biztosítva lenni látszik. Miután a közönség kizáratik, minden további közlés a tárgyalás anyagáról tilos. A ki ezen tilalmat megsérti, k ih á g á s t követ el és két hónapig terjedhető elzárással, valamint 300 frtig terjedhető pénzbüntetéssel büntettetik. A javas| lat indokolása a 380 és 381 lapokon ezt azzal akarja igazolni, ; hogy egyébként különösen ily tárgyalásoknak a sajtó által ' való megbeszélése folytán, a nyilvánosság kizárásának célja I nem volna elérhető. Csak az jöhet kérdésbe, hogy ilyes tilalom jelen javaslat keretébe tartozik-e vagy nem inkább a sajtótörvénybe, vagy a bírósági szervezeti törvénybe avagy végül a büntető törvénybe ? Szigorú osztályozás alapján a javaslat — egész helyesen — a tilalom túllépését, mint vétséget vagy kihágást a büntető törvények keretébe sorolandónak tartja. A mig azonban a büntetőtörvényben egy ilyen általános intézkedés helyet foglalna, technikai okokból e hiány a bűnvádi eljárás keretében pótlandó. A tilalom áthágása a kihágások legnagyobb büntetésével van büntetve. Kivételek még tudományos közlemények tekintetében sem engedtetnek, mert így a tilalom könnyen áthágható volna, miután feltűnést kelteni vágyó napilapok tudományos közlemények keretébe burkolóznának. Azon kérdés tekintetében végül, vájjon a 276. §. elleni kihágás feletti Ítélkezés tekintetében a főtárgyalás bírája avagy a kihágások tekintetében hatáskörrel felruházott biró illetékes-e, a javaslat ugyan semmiféle határozmányt nem tartalmaz, az indokok azonban kétségtelenné teszik, hogy ez esetben a kihágások tekintetében illetékes biró fog ítélni. Eddig vezet a javaslat gondolatmenete. A mi véleményünket illeti, mi csak fentebbi általános megjegyzéseinkre hivatkozhatunk; nem eshetik kétség alá, hogy a javaslat feltételezéseiben tiszteletre- és figyelemreméltó indokok által vezettette magát, ezen megoldási móddal azonban megbarátkozni még sem tudunk, mert egy ily tilalom szükséges voltát — pedig csakis szükséges volta által volna beigazolható — kétségbe vonni kénytelenittetünk. Ugy hiszszük, hogy a javaslat önmagának és a bűnvádi eljárás magasztos feladatának károsítása nélkül lemondhatott volna e tilalomról. Azt tartjuk, hogy a bűnvádi eljárásban nincs tér, sem hely egy ily jelentékeny büntetési határozmány számára, hogy ilyes tilalom jogosultságának és terjedelmének kérdése jelenleg még nem elég érett, nyugodt törvénykönyvi megoldásra, hogy még alaposabb — és pedig a törvénynyé vált jelen javaslat alapján létrejövő — tapasztalatokra van szükség, mielőtt ezen kérdés gyökeresen megoldható volna. Ugy hiszszük. hogy ezen kérdés sokkal jobban lesz megoldható a büntető törvény kilátásba helyezett revisiójával kapcsolatban, a büntetőjog egyik határozmányaképen és abban sem látunk veszélyt, hogy a fennálló hézag — ha ugyan egyáltalában létezik ily hézag — addig is kitöltetlenül maradjon. Ugy hiszszük, magának a javaslatnak áll érdekében, hogy minden esetleges félremagyarázásnak az irányban, hogy netalán a nyilvánosság megszorítása céloztatik, elejét vegye, hogy ez által tiszteletreméltó és csak a közérdeket szem előtt tartó intézményeinek félreismerését megakadályozza. A javaslat ezen intézkedéseiben — legalább nagyban és egészben — az 1888. április 5-én kelt német birodalmi törvénynek a nyilvánosság kizárása mellett helytfoglaló tárgyalásra vonatkozó rendszabályait tartotta szemelőtt. E törvény keletkezésének sajátszerű sorssal biró története még mindenkinek élénk emlékezetében van. E törvény — mely par excellence alkalmi mű — keletkezésebizonyos közismeretű feltűnést keltő eseményekre vezethető vissza, rendkívüli és sajátszerű eseményekre, melyek a sajtónak gyakran a szükségesen és megengedetten túlmenő vitáit provocálták. E törvény, melylyel a szabad nyilatkozhatás élő szóval és a sajtóban szűk határok közé van szorítva, mindenesetre sok bosszantó visszaélést, melyet a nyilvánosság áldásai okoznak, fog megakadályozni, de véleményünk szerint nagyon túllőtt a célon és a sajtószabadság természetes fejlődése elé szemmel látható akadályokat gördít. Erre e helyen bővebben ki nem terjeszkedhetünk, azért is elég a figyelmet arra felhívnunk, hogy a hatásvadászó törvényszéki újdondászat bajai ez