A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 34. szám - A telekkönyvi előjegyzés igazolásának határideje

290 Valamint az eljárás nyilvánosságát túlhajtott lelkesedés- j sel üdvözölték a continentális és különösen azon törvényhozások legtöbbje, melyekbe az a francia jog által lön be- j ültetve, ugy manapság számos körben a másik végletbe estek és a nyilvánosságot bizonyos kelletlenséggel ítélik meg, mely lehetetlenné teszi az igazságszolgáltatás működésével való teljes elégedettséget. A nyilvánosság, melynek folyományai, igaz, hogy egy-más helyen kelleténél túl vitettek, sokszor ugy tűnik fel, mint kényszerzubbony, esetleges külsőség, mely a bűnvádi eljárásnak minden veszélyeztetése nélkül könnyen mellőzhető elemét képezi. Belső szükségességét tagadják, előnyeit a tapasztalat eltagadni, vagy legfeljebb igen csekély mértékre leszállítani látszik. Annál rikítóbban tűnnek elő hátrányai, melyeket a szemlélő a nyilvánosság jelen alakjában könnyen tarthat az igazságszolgáltatást fenyegető veszélynek. Természetesen az ideális álláspont volt az, mely a dolgokat hatásaik tekintetében túlbecsülte és a mely immáron — a mi magában különben csak előny — reálisabb, az érdemesültség fokára alapított felfogásnak adott helyet. A bűnvádi eljárás nyilvánossága sok reménységet hagyott teljesítetlenül, melyet behozatalától vártak, ámde termett sok oly gyümölcsöt is, melyre annak idején nem gondoltak. A nyilvánosságról való túlzott képzelmek helyét józanabb felfogás foglalta el. Midőn a »Sturm és Drangkorszakban« a törvényhozás termékeit e téren átkölcsönözték, nem volt idő arra, hogy a nyilvánosság elve és belső lényege tekintetében elméleti vizsgálódásokba bocsátkozzanak, átvették azt egész teljében, mint a közvéleménynek rögtön és szükségkép adandó engedményt. Nem lehet tehát csodálkoznunk a felett, hogy az erre közvetlenül következő tudományos buvárlatokra az események, melyek az elvet gyors alkalmazásához vitték, nem maradtak elhatározó befolyás nélkül. Mindezen vizsgálódásokat áthatja azon irányzat, mely a bűnvádi eljárás nyilvánosságát a nép politikai szükségletei számára engedélyezett szolgáltatásnak tekinti, különösen az esküdtszékek egyidejű életbeléptetésével kapcsolatban, mely a polgári elem szélesebb köreinek a jogszolgáltatásban való részesítésére lett volna hivatva. Ebből magyarázható meg az is, hogy a legutóbbi évtizedek vizsgálódásainak Z a c h a r i á óta volt fentartva a helyes felfogás létrehozása, habár itt ismét gyakran estek az ellenkező hibába, hogy a nyilvánossági elv az eljárásra való befolyásának kicsinylése mellett azt nem szükséges alkatrésznek, hanem mellékesnek tekintették. A legújabb tudományos vizsgálódások ezen egyoldalúságtól menten, elvonatkoznak, — a mi különben a bűnper intézményeinek csak kedvező lehet — a nyilvánosság politikai jelentőségétől, a mely hisz a korviszonyokkal változhat és semmi esetre sem képezheti egy igazságos, pártatlan bűnvádi eljárás reális alapját, nem keresik és találják többé a nyilvánosság sarkpontját a birói, különösen a jogképzett elem ellenőrzésében vagy gyámolgatásában, hanem a bűnvádi eljárást átható legnevezetesebb alapelvben, t. i. az igazság feltalálásában. Egyedül ezen alapból kiindulva is bei gazolható a nyilvánosság szükséges és áldásos volta, megvizsgálható, vájjon a bűnvádi eljárás nyilvánossága a szárazföldi törvényhozások által elfogadott terjedelemben megfelelt-e céljának és feladatának, megítélhető, vájjon csakugyan aktuális-e a nyilvánosság némi, sokszor hangsúlyozott megszorítása, végül mily címen és alakban lehetne ennek eleget tenni és megfelelni. Ha a törvényhozás ezen szempontokból kiindulva határozott eredményekhez jut, akkor nem kell félnie a reaktio vádjától, mely mindenesetre joggal érné, ha képzelt félelmekből cselekednék. Mert ha a nyilvánosság az összesség érdekében jött létre, ugy csak az összesség érdekében szorítható is az meg. Más intézményeknél, melyekkel a törvénykezés foglalkozik, első sorban és sokszor kizárólag a közvetlenül vagy közvetve érdekelt körök érdeke jő tekintetbe; a törvények elapján fennálló nyilvánosság megállapítja minden egyesnek közvetlen jogát. És nehéz lesz e tekintetben szenvedélytelen ítéletet alkotni. Még a mostani nemzedéknek is élénken van bevésve emlékezetébe az u. n. titkos eljárás, oly sok phantastikus képzet és agyrém tapad még annak és világos visszaéléseinek emlékezetéhez, hogy a következő nemzedék is alig fog valamely, a nyilvánosság alapja ellen intézett támadást eltűrni. A bűnvádi eljárás nyilvánosságáról kétségbevonhatlanul el lehet mondani azt, a mit jelenlegi többi alkatrészeiről aligha, hogy összeforrott a néppel, hogy annak az igazságos eljárásról való képzeteivel — bármily elmosódottak és zavarosak is azok különben — elválaszthatatlanul összenőtt. Ez azonban egyszersmind kijelöli a törvényhozás álláspontját ezen kérdéssel szemben, mely a bűnvádi eljárásra való benső fontosságán kivül első rangú kulturális és sociális jelentőséggel is bir. Feladatunk lesz tehát a következőkben azt mindkét irányban közelebbről megvizsgálni és végül a tényleg fennálló nyilvánossággal közvetlen vagy közvetett kapcsolatban felmerült jelenségek, különösen annak fény- és árnyoldalai, az állítólagos, valójában létező vagy csak beképzelt visszaélések vizsgálata után positiv véleményt alkotni a jelen javaslat nyilvánosságának alkata felett. J A telekkönyvi előjegyzés igazolásának ^ határideje. Irta: Dr. HEXNER GYULA, ügyvéd Liptó-Szt.-Miklóson A kir. Curia polgári szakosztályának teljes ülése — a mint a szaklapokból értesülünk — f. é. szeptember hó 13-án a következő vitás elvi kérdéssel fog foglalkozni: Telekkönyvi igazolási határidő elmulasztása miatt kért törlés elrendelhető-e, ha az előjegyzést uyert hitelező a közlés iránti kérvény beadása után — de a kérvény következtében kitűzött tárgyalást megelőzőleg — az adós ellen fizetés iránti keresetét beadta ? Vitás vagy vitatható-e a kérdés a telekkvi rendtts. szempontjából, egyelőre nem kutatjuk, tény az, hogy a kir. Curia által kétféleképen, nevezetesen 1,389/873. sz. a. (Dt. r. f. IX. 221.) tagadólag, 6,807/882. sz. a. pedig (Dt. VI. 19.) igenlő leg döntetett el. Mind a két felfogás híven tükröződik vissza az utóbbi jogesetnél. A tisztelt olvasó tájékoztatása czéljából ide igtatjuk a kir. itélö tábla és a kir. Curia határozatát, ennek utána ugy az egyik mint a másikban foglalt érvek belértékét vizsgálva jutand a helyes eredményre : A budapesti kir. itélö tábla : »I n d o k o k : törlendő volt a kérdéses zálogjogi előjegyzés, mert az igazolási határidő elmulasztása folytán kért törlésnek a törlési kérvény beadásának napja az irányadó és igy a jelen kérvény beadása után, habár a kitűzött tárgyalást raegelőzölag beadott s a tárgyalási jzkvhöz B alatt csatolt kereset a törlés elrendelését nem akadályozhatja, az előjegyzést nyert fél pedig azt, hogy az igazolás iránti lépéseket a törlési kérvény beadásáig megtette, avagy az igazolási határidőt a jelzett időig fentartotta volna, a tárgyalás során önmaga sem állitotta.« A magy. kir. Curia: »A budapesti kir. itélö táblának végzése megváltoztattatik és az elsőbirósági végzés indokolásánál fogva s jelesül azért hagyatik helyben, mert a felperesek által 1881. évi április 1-én beadott törlési kérvénynek tárgyalására határidőül 1881. június 4-ke, illetve június 20-ka lett kitűzve; alperes pedig ezen tárgyalásnak megtartása előtt, ugy mint 1881. április 29-én adta be alsórendű felperes, mint egyenes adós ellen fizetési, tehát igazolási keresetét B szerint, és 1881. május 18-án, tehát szintén a fentemiitett tárgyalás megtartása előtt •/. szerint marasztaló ítéletet is nyert, a melynek alapján a tkr. 95. §-a értelmében a bekebelezésnek elrendelése fog helyt s ekkép ily körülmények között, az elsőbiróság felpereseket törlési kérelmükkel helyesen utasította el.« E két határozatból két különböző felfogás világlik ki. Míg ugyanis a kir. ítélő tábla az előjegyzési határidőt oly peremptorieus határidőnek tartja, melynél a hátrány már — ha szabad a régi cánonjogi kifejezéssel élnünk - az accuratio contumaciae, — vagyis a törlési kérvény beadása napjával áll be; a m. kir. Curia - e hátrányt csakis a declaratio contumaciae időpontjával találja beállottnak. - Vizsgáljuk már most telekkönyvi rendtartásunk erre vonatkozó határozmányait.