A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 24. szám - A magyar bűnvádi eljárás tervezete. 14. [r.]

208 a JOG. kcsztősége, a »Jog« 41. számában * alatt, hogy a » rendelet, meglehet, nem elég praecis«, ezen nézethez csatlakozom; de miután mindazon kérdések az 1872. évtől kezdve kiadott rendeletekben meghagyottakra támaszkodván, szedettek egybe, tehát rendeleti uton előzetesen már a hivatalnokokkal közölve lettek, abban, hogy azon rendeletek az illető hivatalnokok által betartattak-e a vizsgálatnál, hogy ha kérdés tétetik, bürokráciái hajnalt, vagy délt nem találok. Hanem azon kívánalmat vélem fentarthatónak, hogy azon rendelet határozottabban körvonalaztassék, s egy némely lényegtelen pont kihagyassék. Azon óhajjal zárom be soraimat, hogy az ügyvitel és kezelés egyszerűsítésére vonatkozó felsőbbifi gyelem bár mielőbb a hivatalos kodás könnyitésére irányulna, mert ama ténykedés egyik utja lenne annak, a mely a gyorsabb és alaposabb igazságszolgáltatás magaslatára vezetne. y( A magyar bűnvádi eljárás tervezete. * Irta : dr. MAVER SALAMON jogtanár a bécsi egyetemen és a keleti akadémián. V (Tizennegyedik közlemény.) Legyenek a fönnebbi, a vádtanács intézménye ellen felhozott szemrehányások sok tekintetben alaptalanok és túlzottak is, ugy annyi mégis bizonyos, — tekintettel az emberi büntető igazságszolgáltatás tökéletlen intézményeire egyáltalában és Európa legkülönbözőbb országainak tapasztalatai nyomán, — hogy azon előzetes megvizsgálás, mely a contradictorius elem jellegét nélkülözi és a szóbeliség elvét mellőzi, sok tekintetben csak látszólagos és formális. Az ily előzetes vizsgálatok és határozatoknál, melyek amúgy is csak az elővizsgálat ügyiratain alapulnak, megvannak az inquisitorius per minden fogyatékai, a nélkül, hogy annak előnyét, az alaposságot igényelhetnék. Számos törvényhozásban a vizsgálóbíró helytelenül egyúttal tagja a vádtanácsnak, vagy legalább is annak előadója; a bíróság tehát a tényállást csak azon világításban látja, melyet a vizsgálóbíró annak ád, vagy adni akar. A terhelt védelme ez által a háttérbe szorul, némely külső körülmény, mint a bíróságok elégtelen létszáma, ugy, hogy a bíróság tagjai egyúttal tagjai a vádtanácsnak is, — amúgy is azt eredményezi, hogy kiváltkép nagy ügyköríí bíróságnál a legjobb akarat mellett sem lehet minden egyes ügyre azon figyelmet fordítani, a melyet az érdemel. Kezeljük csak annyi meg annyi ügyet, részben terjedelmes vizsgálati iratokat, melyekre egy és ugyanazon ülésben kimerítő tanulmány vár és melyek alapos megoldást nyerjenek. Ez minden lelkiismeretesség mellett is lehetetlen. Ezen jurisdictiónak kifelé megtestesült határozata tehát számos esetben fictiót, oly mezt jelent, mely a terhelt jogoltalmát jelenti, tényleg azonban nem az; aktaszerü garantiát biztosit, de nem élctteljcset, nem olyat, mely a terheltet megnyugtatólag azon hitben ringatja, hogy még a részletekbe is terjedő vizsgálat történt, holott az valóban csak többé-kevésbé képzeleti. Ezt bizonyítják a sok országban francia mintára szabott vádtanácscsal tett tapasztalatok. Hozzájárul még egy másik baj. Mig a szóbeliség és közvetlenség elveire fektetett főtárgyaláson minden egyes ügy, jelentőségének megfelelő méltánylást nyer, addig minden bűnügynek ily szükségszerű előzetes megvizsgálása, mely emez elemek nélkül szűkölködik, könnyen tisztán üzletszerű kezelésre vezet. A nélkül is azt mondják, hogy a terheltnek a főtárgyaláson elég alkalma nyílik a védekezésre s a védelmére szolgáló bizonyítékok előteremtésére, hogy tehát a főtárgyalásra való utaltatásával, mely többé-kevésbé formális jelleggel bir, rajta igazságtalanság el nem követtetik. Ez azonban oly álláspont, melylyel a terhelt be nem érheti, mert habár bizonyára saját érdekében is áll, hogy néki a főtárgyaláson * Előbbi közlemények a »Jog« 3„ 5.-10., 12., 14., 15., 18., 20. és 22. számaiban. alkalom nyujtassék magát igazolhatni; habár a főtárgyalás fölmentő Ítélete légszebb elégtételét képezi, ugy ez mégis csak hónapokra vagy legalább is hetekre terjedő izgalmak és ha letartóztatva van, súlyos testi nélkülözések és lelki fájdalmak árán lesz megvásárolva. Legközelebbi célja tehát, hogy ügye egyáltalában ne kerüljön főtárgyalásra, mely őt nem ritkán legkedvezőbb kimenetele esetére is a tönknek kiteszi, mert vagyoni viszonyai időközben bomlásnak indultak, jó hírneve és hitele a nyilvánosság által aláásatott s végül a gyanú árnyai, felmentése dacára is, jövőbeli életútjaira nehezednek. Ha tehát alkotható oly jurisdictio, mely már ezen közbeeső stádiumban is garantiáját nyújtja egy nem egyoldalú, hanem a vádnak előítélettől ment és alapos megvizsgálásának, ugy megérthetőleg legalább az igazán ártatlan fog legnagyobb érdekkel bírni az iránt, hogy az eljárás beszüntettessék s örömestebb fogja venni a száraz beszüntető határozatot a még oly ékes indokokkal ellátott felmentő ítéletnél. A kik ezt félreismerik, azok félreismerik az emberi természetet is és nem méltatják az önfentartás és az emberi szabadságösztőn érzületeit. Ezek azonban a törvényhozó által első sorban figyelembe veendők. A hősszerep azon drámában, melynek a neve főtárgyalás, mindig egy kényszeritett; politikai és oly perekben, melyek a nyilvánosságra speculálnak, kívánatosnak vagy megérthetőnek látszhatik, a polgári élet közönséges viszonyaiban azonban minden családapa csak azon egy kivánatot fogja ismerni, hogy a bűnvádi eljárás mihamarább befejeződjék, a nélkül, hogy azon kétes dicsfény után törekednék, mely reá a főtárgyaláson netán várhatna. Reá tukmáljuk-e ily viszonyok közt azon minden körülmények közt a pert meghosszabbító közbeeső eljárást, melyet ő maga sem követel, mert azt meg nem felel" nek tekinti saját védelmi érdekeire nézve, melyek megítélésére ő talán a legilletékesebb. Azonban — ugy kérdik — azon helyzetben van-e a terhelt, a ki amúgy is rendszerint a nép alsóbb rétegeiből való, tapasztalatlan és tudatlan, hogy megitélhesse, vájjon mi felel meg saját perérdekének? Nem köteles-e a bíróság épugy, mint néki bizonyos előföltételek mellett, még akarata ellenére is, kényszer utján, hivatalból védőt rendel, ezen mélyen beható előzetes kérdésben is: a vád alá helyezés kérdésében, a terhelt érdekét hivatalból figyelembe venni ? Nem köteles-e a bíróságnak védővé válnia, ha a terhelt önmaga védekezni nem akar ? Nem tagadható, hogy némi körülmény ezen kérdések megigenlése mellett szól és ezen vagy hasonló indokok irányadók is lehetnek az újabb törvényhozásokban az obligatorius vád alá helyezés fentartására nézve. De azon esetekben, melyekben a bíróság a terheltnek hivatalból védőit rendel, nem a bíróság, hanem a védő az, a ki a védelem gyakorlására van hivatva. Az accusatorius eszme meg nem semmisiti ugyan teljesen a bíróság anyagi védelmi jogát, de bizonyos korlátokat von neki. És ha a fennebbi kérdésekre igenli .leg akarunk válaszolni, oly eljárás mellett, mely minden terheltnek, a vagyontalannak is, legalább minden súlyosabb eset és stádiumban, a formális védelemre való jogát biztosítja, úgy evvel épen az accusatorius eszmét általában tagadjuk. Akkor az egész accusatorius elv nem egyéb fictiónál és annak folyományai, melyek a terheltet csak megvalósulásuk esetére az ügyfél minden jogával felruházzák, őt perbeli elhatározásának urává nyilvánítják, nem egyebek füstnél és álomképnél, mely mindazoknál található, kik a bűnvádi pernek más alakulását, mint az inquisitorius francia bűnvádi per alapján lehetőnek tartják. A modern pernek feladata: a z ügyfelek szabadságát és önelhatározási jogát fejleszteni. Az ügyésznek a bíróságok gyámkodása alól való felmentésével meg akarja akadályoztatni azt, hogy ne ő,