A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 1. szám - Nyilt kérdések és feleletek. 1. [r.] Mi teendő ha az örökös a hagyatéki tárgyalásra megjelenni nem akar? (Kérdés)

4 Jl JOG. az idézett elvi kijelentésekre alapul szolgált perek, mind erdélyi bíróságoktól indulván ki, az emiitett elvi kijelentést első sorban a maros-vásárhelyi kir. itélö tábla tette. Épen ezért annál inkább kell ezt tévesnek tekintenünk. Ha a budapesti tábla területén jön forgalomba ezen felfogás, hát megmagyarázzuk azzal, hogy ott nincs magánjogi codex, s nincs egységes felfogás. De Erdélyben e felfogás nem lehet kelendő. Innen vau, hogy itt ma is naponként keletkeznek perek, hol az elévült váltó elfogadója és ennek kezese együttesen vonatnak perbe s az első bíróságok ritka egyértelműséggel marasztalják ezen alpereseket egyetemlegesen, úgy okoskodván, hogy a váltókezes a váltó elévülése folytán köztörvényi fizető kezessé változik s csupán a váltóeljárás szigorától mentesül. Ezen felfogást a váltótörvény 90. §-e nem dönti meg, már annál fogva sem, mert ezen §. a kezesekről egyáltalán nem szól, hanem csak az elfogadó, kibocsátó és forgatókról. Sőt a 90. §. maga is józanul magyarázható az erdélyi elsőbiróságok felfogása értelmé­ben, mert ezen §. is a kibocsátó és elfogadó irányában a köztör­vényi keresetnek, mint legalább bizonyos esetre gazdagodok ellen, helyet ad ; már pedig ha maguk ezen személyek ellen helye van a köztörvényi keresetnek, akkor kell hogy helye legyen azok ellen is, kik ezen személyekért kezeskedtek. Nyilván tanítja ezt az osztr. ptk. 1,363. §. ezen első mondata: »A kezes kötele zettsége arány la g az adós kötelezettségével szűnik meg«. Tehát váltókezesség addig, míg az egyenes adós obiigója váltó obligo, s köztörvényi, ha a váltó obligo megszűnik. Ezt jelenti a kötele­zettség aránylagossága. Különösen szembe ötlik a Curia felfogásának sérelmessége, ha meggondoljuk, hogy a mi váltó-praxisunkban, főleg a vidéken, semmi más, mint primitiv adósságok álcázott esetei fordulnak elő. Itt a váltó valóban csak forma s a lényeg nem egyéb egy közön­séges adósságos ügyletnél, mely teljesen köztörvényi egyezséget képez. Ezeknél mindig magára a materialis ügyletre a causa debendire kell tekinteni. Ha tehát a váltó elévülése be is követ kezik, megvan a matéria, a köztörvényi ügylet, s ebben a kezes helyzete ismét a keresett személyéhez van kötve. Hogy a váltó-kezes kötelezettsége köztörvényi értelemben is létezik és fennmarad, az által is általános elismertetésben ré­szesül, hogy a mely váltón több kezes fordul elő, ha egyik fizeti a keresett összeget egészben, a másik társa vagy társaival szem­ben, aránylagos megtérítést követelhet köztörvényi perben. In abstracto is tarthatatlan azon felfogás, hogy a váltó­kezes ellen bármely esetben is a köztörvényi kereset kizárassék, mert a kezességi szerződés úgy a váltónál, mint a közpolgári eljárás és törvény szerint, mellék — járulék — természetű, önálló létezéssel nem bir, s feltétlenül kötve van azon ügylethez, melynek megerősítését képezi; korábban emennél meg nem szűnhet Ha tehát a váltó-ügylet tartalma mint köztörvényi ügylet a váltó elévülése után is fennállhat s az elfogadó vagy kibocsátó ellen kereset tárgya lehet, ugy az annak járulék ügyletét képező kezes­ségnek is fenn kell maradnia. Ily felfogást fejezett ki a kir. Curia 1886. április 14-én 122/v. sz. a. kelt határozatában is; sőt a régebbi időkben még szélesebb alapon mozgott a Curia ez irányú felfogása, mert főleg a Döntvénytár régi folyam 12-ik kötet 164. számú határozatában 118 lapon azt mondotta, hogy a vált ó-k ibocsátó és forgató kezeseknek vélelmez­meztetnek. Ezen határozat szerint ezek egymás ellenében is élhetnek köztörvényi keresettel. A Curia mostani álláspontja e szerint teljesen meg van változva, de szerény véleményem sze­rint ezen változás: Reformatio in durius és nem melius. A Curia jelenlegi — általam tévesnek vélt — álláspontja, azon okoskodáson nyngszik, hogy a »a kezesség mint váltó­kezesség veendő tekintetbe, és szorosan a váltótörvények szerint megbírálandó ; s mivel a váltótörvény 90. §. a kezes ellen a köztörvényi kereshetőségi jogot ki nem mondja: tehát a kezes köztörvényi felelősségre nem is vonható az elévülés után. Ezen okoskodás hátterében pedig azon további érvelés is lappangna — a mint eszmecsere közben hallottam — hogy elévült váltó alapján csak gazdagodás esetében van helye köztörvényi kereset­nek, mivel pedig a kezesnél a gazdagodás esete ki van zárva, tehát nem is lehet ellene köztörvényi keresetet inditani«. Ezzel ki, van merítve mind az, mivel a Curia álláspontját támogatják. En mindezek által sem vagyok capacitálva. Abban, hogy a váltótörvény 90. §-a a váltókezes ellen támasztható köz­törvényi perről nem szól, érv nincs, mivel a kezesség a váltóban is járulék természetű lévén, a kezesről szólni nem is szükség, mert a mi a kibocsátó és forgatóról mondva van, áll az ezekért kezeskedett kezesekre is. A másik érv is — mely szerint csak gazdagodási keresetről lehetvén szó, mivel a kezes nem gazda­godhatik, ellene per nem is intézhető — erötelen és téves, mert a kezesség mellék természeténél fogva, arra, hogy a váltó értékét ez is külön megkapta volna, gondolni is képtelenség. Ezt a kezes­ség lényege kizárja. Am azért sokszor előfordul, hogy a váltó­kezes kézi- vagy jelzálog alakjában fedezetet kapott — mert csak ily biztosítás mellett vállalta el a kezességet — és így a köztör­vényi felelősségtől való felmentés által, még a paradoxonnak látszó gazdagodás lehetősége is fenforoghatna. De én abban is paradoxonfélét látnék, hogy a köztörvényi kezesség erősebb, hosszabb tartalmú, tehát terhesebb legyen, mint a váltókezesség. Főleg azért is, mivel a váltókezes is, a vidéki praxisban előforduló elemi váltóforgalomban, rendszerint közvetlenül szerződik, tehát közvetlen köztörvényi viszonyban áll a váltóhitelezővel. A további bővebb fejtegetésektől tartózkodom, s ezek alapján már kijelentem azon véleményemet, hogy az ide­gen váltó elfogadója, illetve a saját váltó kibocsátójáért kezeske i dett személyek ellenében a legújabban kifejlődött curiai praxist tévesnek tartom. Reménylem, hogy a szabad véleménynyilvánítás joga leg­felsőbb areopáguükkal szemben is mindenkit megillet s igy jelen | soraim a szerénytelenség vádját nem idézik fejemre. y Nyilt kérdések és feleletek. I. 31 i teendő, hu az örökös a hagyatéki tárgyalásra megjelenni nem akar? V (Kérdés.) A. örökhagyó után törvényes örökösök B. C. és D. A ha­gyatékot képezi 1,000 frt készpénz, mely B. és C. örökösök bir­tokában van. C. megindítja a hagyatéki eljárást, mely tárgyalás céljából a kir. közjegyzőnek kiadatik, ki is az örökösöket már 6 izben kitűzött tárgyalásra megidézi, a hagyaték eltárgyalása és igy a hagyatéki ügy véglegezése azonban B. teljesen vagyonta­lannak ismert tartózkodású örökösnek meg nem jelenése által meghiusittatik. B. most birság terhe mellett idéztetik meg, de vagyontalan lévén, ismét nem jelenik meg. Mily eljárás követendő ily esetben a hagyatéki ügy végle­j gezhetése céljából ? J)r- Zs. ügyvéd Baján. III. Tartozik-e a bíróság- bíínvizsg-álat által harmadik személyek­nek okozott károkat megtéríteni í (Felelet a 5Jog> 49. számában foglalt nyilt kérdésre.) (Dr. Gl. S.) Az eljárt kir. járásbíróság helyesen utasította el kérelmével, mert a bíróságok csak oly összegeket utalványoz­hatnak a bűnvádi általányból, melyek tekintetében a 7,626/874. sz. szabályrendelet őket felhatalmazza. A végzésben foglalt utasítással azonban nem értek egyet, hanem a kérdést következőképen vélem megoldandónak. Az ideigl. bünv. elj. szabályok 68. §-a értelmében mások lakásának vagy helyiségeinek a birlaló beleegyezése nélküli ki­kutatása csak az esetben eszközölhető, ha azok birlalója a kér­déses tárgyak ottléte iránt megkérdeztetvén, tagadólag válaszol és e válasza által az ellenkező iránti gyanú nem osz­lat t a t i k el. Ennélfogva szükséges, hogy a vizsgálóbíró, mielőtt a kutatáshoz fog, alaposan vélelmezhesse, miszerint a kutatás folytán oly kérdéses tárgyak találtathatnak fel, melyek a tény­álladék bizonyítására szolgálnak. Ha a vizsgálóbíró ily indokolt vélelem nélkül — mondjak pl. találomra — kutatott, túllépte hatáskörét és ha ezen vétkes •íondatlanságból elkövetett cselekményével kárt okozott, az 1871 : VIII. t.-c. 66. §-a értelmében, miután a kár perorvoslattal el nem hárítható, teljes kártérítéssel tartozik. Ha ellenben a vizsgálóbíró azért eszközölte a kutatást, mert egyes személyek által tett hamis vallomások, vagy egyéb módon producált bizonyítékok a kutatás sikeres voltára engedtek következtetést; az ált. magánjog elvei szerint ezek felelnek, mint kiknek dolosus vagy culposus eljárása elegendő volt arra, ho°y a vizsgálóbirót ezen sérelmes kutatás eszközlésére reá birja. Ha azonban ezen esetek egyike sem forog fenn, ha a vizsgálóbíró minden félrevezetés nélkül a felhalmozott bizonyítási anyagból okszerűen következtethetett eljárásának eredményes­ségére : kártérítés egyáltalán nem követelhető.

Next

/
Thumbnails
Contents