A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 22. szám - A magyar bűnvádi eljárás tervezete. 13. [r.]

192 & JOG. Az első ok, mely Szilágyi helyzetét elődei helyzetével szemben lényegesen és előnyére megváltoztatja, — az, hogy Szilágyi a helyzet teljes ura. Mig elődei keseredett élet halál harcot voltakkénytelenek vivni az örökös pénzügyi zavarokkal s a kétségbeejtő pénzügyi helyzettel, mig ők minden reform keresztülvihetőségének lehetőségét ezen szempontból negirozták és maguk előtt egy át nem hidalható örvényt láttak, melyen túl az igazságügyi reformoknak igéretföldje feküdt, — addig Szilágyi játszva ugrotta át ezen ürt és egy lépéssel állott azon a téren, mely elődeire nézve elérhetetlen utópiának látszott. A férfias bátorság és öntudatos cselekvés itt is, mint mindenütt másutt, termetté meg a maga gyümölcseit; és a mit elődei programm-beszédükben mondottak, a minek megvalósítását ők maguk sem hitték vagy remélték, — mindez Szilágyira nézve nehézséget vagy akadályt nem képez, mind ennek keresztülvitele reá nézve lehetetlennek nem tűnik. Ugyanazért elődeinek programmjai egytől-egyig még azon i észükben is, mely reformot igérő volt, nem jelentkeztek őszintéknek, valódiaknak, a helyzet magaslatán állóknak és a helyzetet uralóknak. Szilágyi programmjára nézve ennek épen ellenkezője áll; nincs senki, a ki szavában kételkednék, nincs senki, a ki nem volna meggyőződve arról, hogy neki nem csak szándékában, de módjában is áll ezen programmját annyiban megvalósítani, a mennyiben ezt az idő és a viszonyok megengedik. A mondottakból folyik harmadszor, hogy a volt igazságügyérek programmja nem lehetett oly általános természetű, az egész igazságügyet felkaroló, mint a minőt Szilágyi nagy beszédében bemutatott. Az előbbi programmok az antik színpad decoratióihoz hasonlítanak, a hol egy cédula tudatta a nagyérdemű közönséggel, hogy a jelenet most egy erdőt, most egy palotát ábrázol. Szilágyi programmbeszéde azon modern panorámákhoz hasonlít, a melyek a nézőt egy a középen levő piateaura helyezve, előtte a perspectiva minden rafinementjével egy hosszú, mértföldekre terjedő, köröskörül összhangzatosan fejlődő és a valóság minden látszatával biró tájképet kitárja. Az illusió oly nagy, hogy az ember képtelen az előtérben levő reális tárgyakat a háttérben levő festett perspectivától megkülömböztetni; minden mintegy kézzelfoghatóvá válik a néző előtt. A modern jogállam az antik primitív előadási modort régóta elejtette. Cédulák helyébe kézzelfogható tényeket és oly művészi rendezést kiván, hogy nemcsak a legközelebb fekvő dolgokat maga előtt lássa, hanem tisztában legyen művész célzatairól, az általa kifejtendő rendszer összeségéről és egészéről. S ezt sikerült elérnie Szilágyinak remek beszédével. Mintegy kézzelfoghatóan látjuk magunk előtt a jövőbeni magyar igazságügy képét, egészét, a legkisebb részleteket viszonyítva az egészhez ; örömittas szemünk elé van varázsolva a magyar jogállam képe és mi több, tudjuk, hogy azon nagymester, a ki ezen képet, ezen összhangzatos reformalkotást élénkbe varázsolni tudta, az nemcsak a képességgel, hanem a komoly akarattal is bir, azt lassan bár, de céltudatosan és egységes elvek szerint megvalósítani. A mint a szobrász a mintát durva anyagból készíti, hogy azt később márványban kifaragja, ugy Szilágyi is képét alkotta a létesítendő nagy munkának, hogy azt később magasztos eszméjének megfelelő alakban életbe is léptesse. Szilágyi beszédében nem mond semmi újat; igazságügyi programmja csak összefoglalása annak, a mit a magyar igazságügy régi kipróbált bajnokai évtizedek óta sürgetnek. Az ő hervadhatlan érdeme pusztán az, hogy ő ezen postulátumok jogosultságát felismerte, azokon kritikát gyakorolt és a jóból a legjobbat magáévá tette. Adja Isten, hogy sikerüljön Magyarország igazságszolgáltatását programmja szerint teljesen új alapra fektetni és hogy azon ültetvények árnyékát és gyümölcsét is élvezhesse, melyek Magyarország igazságszolgáltatásának sivatagát egy virágzó édenkertté átalakítani vannak hivatva. n r>;^,n; r V A magyar bűnvádi eljárás tervezete. * Irta: dr. MAYER SALAMON jogtanár a bécsi egyetemen és a keleti akadémián. •>-J~. (Tizenharmadik közlemény.) Ez magában véve alig volna leszármaztatható a terheltnél feltételezett erkölcsi kötelességből az igazmondásra. Az osztrák büntető eljárás hasonló intézkedést tartalmaz ugyan, ez azonban ellenmondásban áll az accusatorius perrel és annyiban viseli magán az inquisitorius kényszereszköz jellegét, a mennyiben a terhelt, ha nem is kényszeríthető arra. hogy visszavonásának okáról felvilágosítást adjon, ez által mégis megfélemlittetik, zavarba ejtetik és kedélyében nyugtalanság keltetik. Az anyagi igazság-közvetités álláspontjából lehet ugyan a vádlottat arra felhívni, hogy a vádra nyilatkozzék, de nem szabad ebbeli nyilatkozataiba mélyebben behatolni, mint a terhelt ezek tartalma szerint akarni látszik. Ily kérdések könnyen oly* fejtegetésekre vezethetnek, melyek a kihallgatás jellegét igen könnyen lényegéből kivetkőztethetik. Jogosan lett a terheltnek szembesítése terhelt társaival és tanukkal szigorú feltételekhez kötve, melyek csak a terhelt akaratából áttörhetők (241. §.). A törvényhozó nem hagyja figyelmen kivül, hogy a szembesítés a terheltet többékevésbé leszorítja jogos ügyfél állásából vizsgálati és bizonyítási eszközzé, mi okból az csak szükségszerű eszköz gyanánt vehető igénybe azon esetre, ha az igazság máskép ki nem deríthető. Engesztelőleg az elővizsgálat szükségszerű ridegségeivel hat a 242. §. intézkedése, mely szerint a terhelt beismerésének kieszközlése céljából az eljárás menetét késleltetni nem szabad. Ez is azon intézkedések egyike, melyek a felügyelő hatóságok ellenőrző felügyeletétől eltekintve, bár csak a vizsgáló biró lelkiismeretéhez és kötelességérzetéhez támasztanak igényt, mégis föltételezni engedik, hogy Magyarországnak a törvény szellemétől áthatott vizsgáló birái eddigi nemes hagyományaikhoz hiven, sohasem fogják dicsőségüket keresni terjedelmes és vastag nyalábú vizsgálati iratokban és sohasem tekintendik feladatuknak a vallomások utáni vad hajszát. Felelősségteljes feladatának magaslatán állva, minden vizsgálóbíró az igazság érdekében örömmel fogja üdvözölni az önként tett vallomást, de másfelől óvakodnia kell attól, a terheltet a letartóztatás hosszadalmassága által »megpuhitani« akarni, ha csak nem akar lesülyedni az inquisitorius kihallgatási módszer gyászos tévedéseihez, melyek annyi ország tapasztalata szerint oly sok nyomort és ínséget hoztak számtalan terheltre. A javaslat legfontosabb fejezeteinek egyikét képezi a vád alá helyezés (15. fej. 244—265. §§.). Egy hírneves francia kriminalista Faustin Helie (Thome VI. p. 6.) e részben jogosan mondá: »Egy polgárnak vád alá helyezése komoly dolog, sújtja őt hírében, vagyonában, majdnem mindig szabadságában, komoly büntetést mér reá, még mielőtt bizonyos lenne, hogy büntetést érdemel. Ezen váddal szemben tehát ép ugy, mint magával az ítélettel szemben jogában áll védekezni, minden kifogásait a bűnvádi üldözéssel szemben érvényesíteni és magát a főtárgyalást a végítélet hozatala céljából csak akkor kitűzetni, mikor már egy előző ítélet az őt terhelő bizonyítékokat megvizsgálta s azokat eléggé súlyosaknak nyilvánította arra, hogy nyilvános tárgyalásra érdemesek legyenek.« Ezen garanciát képezi, — kizárólag, legalább a rendőrbiróilag büntetendő cselekvények tekintetében, — Franciaországra nézve az 1856. évi július 17-iki törvénynyel megszüntetett vádtanács fRathskammer), melyet ugyanezen kiváló francia jogász a bűnvádi per legszebb alkotásai egyikének nevezi. »Ez egy oly hatóságnak berendezése, mely hivatva van * Előbbi közlemények a »Jog« 3., 5.—10., 12., 14, 15., 18. és 20. számaiban.