A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 15. szám - A bűnjelek kérdéséhez

132 JOG. tési végrehajtás eszközlését kérelmezte, mely mellé a marasztaló büntető ítélet hitelesített másolatát csatolta, mely hitelesített záradékban ez is benn foglaltatott »jelen ítélet a kártérítést illetőleg a felsőbb bíróságok által helyben hag y a t o t tc, s ennek dacára a megkeresett biróság a végrehajtás elrendelését megtagadta, mert — úgymond — a használt fenti kifejezés nem azt teszi, hogy az ítélet jogerős! Különben megjegyzem, hogy e bíróságnak minden egyes tagja — különösen pedig a végrehajtók, kik a végrehajtásra vonatkozó beadványokat önállóan látják el — előadó. II. Mennyi jár a csődtömeg- leltározásánál a leltározd kir. közjegyzőnek és a csödtömeggondnoknak napi két órai munkáért? Nem vagyok barátja a személyeskedésnek, de tartora a közmondást: »f i a t j u s t i t i a , pereat mundusl!«A »Jog« <•/ évi 9-ik és 11-ik számaiban sok okos dolog mondatott el a csőd tömeggondnokok kinevezése körüli visszásságokat illetőleg, de nem lett elmondva az én esetem. Hát bizon az én rőföskeroskedő Gyurka barátom csődbe esett, a t —i kir. törvényszék a helybeli ügyvédek közül a »kegyencet«, ki képviselő is volt, saját jelentkezésére kinevezi csődtömeggondnoknak, s az ottani kir. közjegyzőt kiküldi a leltározás eszközlése végett. A kir. közjegyző élelmes ember, segédeiül leányait használja, mert 50—60 frtot fizetni egy segédnek egy szegény kir. közjegyzőnek—sok, s hogy a hagyatékot is letárgyalhassa, minden nap reggel 8 — 9 óráig, délután 5 — 6 óráig leltároz csak negyedmagával, tart így a leltározás 30 napig s felszámít saját részére 8 írtjával 240 frtot, a tömeggondnok részére 5 írtjával 150 frtot, a három szakértő becsüsnek személyenkint 3 írtjával 270 frtot, kerül tehát ez a kis mulatság 660 forintba csak azért, mert a kir. közjegyzői bölcsesség szerint két óra egy napot tesz! Ez eset tény s a t—i kir. törvényszéknél s" árvaszéknél feljelentve van, de ugy látszik: feledés fátyolát borítják a múltra! . 111. Képesit-e a süketség- a kir. közjegyzőségre i Jogi meggyőződésből és elvből szükségfeletti intézményuek tartom ugyan a kir. közjegvzőséget, de nem viseltetem ellene ellenszenvvel, s csak akkor indulok fel, midőn látom, tapasztalom, hogy e nagy jelentőségű állásra a közszolgálat rokkantjai: sánták, vakok, süketek neveztetnek ki. Az utóbbiak egy példányával bír A. város is, pedig — ha jól emlékszem — az 1886: VII. t.-c. szerint a kir. közjegyzői minősítés között nem fordul elő a »s ü k e t s é g« is. Valóságos scandalum az igazságügyi ministerium részéről egy kir. közjegyzői állásra egy oly »süketet« alkalmazni, kivel a feleknek értekezni valóságos tortura! . . . Scorpiö. Irodalom A Pribil-esethez. Irta: Dr. Fayer László, egyetemi rk. tanár. Budapest, 1888.. 55 lap, ára 40 kr., Pfeiffer Ferdinánd bizománya. A megbeszélésünk tárgyát képező mü szerzője egy alkalommal meglátogatta hallgatóival a »Fortuna« fogházát és ez alkalommal látta meg először a szomorú hírnévre vergődött Pribilnét, kinek sorsa szerzőt legottan érdekelte, a ki, midőn ezen nő letartóztatásának okát megtudta, azonnal meggyőződött arról, hogy ez esetben egy ártatlanul üldözött van szabadságától megfosztva és ezen impressio hatása alatt határozta el szerző azt, hogy ezen nő felmentése érdekében megindít egy irodalmi actiót, melynek célja és rendeltetése az volt, hogy vádlottnő védőjének működését támogassa, hogy azt kiegészítse és hogy azt diadalra juttassa. Ezen magasztos feladat fényesen sikerült szerzőnek. Az előttünk fekvő mű nem száraz jogtudományi értekezés számba megy, mert ez egy kiváló lélektani tanulmány, mely oly népszerű és átlátszó módon tárgyalja feladatát, hogy azt a nem-jogász is a legnagyobb érdeklődéssel és feszült figyelemmel fogja végig olvasni és az ezen művecske olvasására szánt egy-két órát senki sem fogja kárbaveszett időnek tekinteni, mert ebből igen sokat tanulhat bárki is; de leginkább a büntető jogász. Es ezek közül egy védő se mulaszsza el ezen tanulmányt beható figyelemre méltatni. A tanulmány minden sora elárulja, hogy szerzőt az emberszeretet, az idealismus és a humanismus tekintetei vezérelték müve Írásakor. Szerző három külön szempontból tárgyalja a Pribil-féle bűnügyet, melynek tanulmányozásához hozzáfogott, midőn a budapesti fenyitő törvényszék ezen bűnügyben meghozta volt már ítéletét, melynek értelmében vádlottnő tudvalevőleg tizenöt évi fegyházra lett ítélve. Az első rész azon kérdés vizsgálatával foglalkozik : szenvedett-e vádlottnő oly elmebetegségben, mely a beszámítást kizárja ? Itt szerző tevékenysége azon csillagász működésére emlékeztet, ki íróasztala mellett, dolgozó szobájában előre kiszámította azt, hogy az égboltozaton egy új csillag megjelenése fog észleltetni. Szerző ugyanis — ellentétben a törvényszéki orvosokkal, kik a végtárgyalás alkalmával constatálták, hogy vádlottnő nem szabad akarat nélkül cselekedett — arra utalt művében, hogy a jelen esetben melancholia forog fenn és hogy ezen betegség egyik kihatása az is, hogy az abban szenvedők szeretetből megölik saját gyermekeiket. Ezen tél el a legkiválóbb elmekórtani tekintélyek munkáinak tanulmányozásán alapul és a forrásokat lelkiismeretesen szórói-szóra idézve találjuk a műben. Tény az, hogy az újabb, minap megtartott végtárgyalás alkalmával vádlottnőt a törvényszék azért mentette fel, mert az újabban kihallgatott specialista-szakértők melancholiát constatálták vádlottnőnél a tett elkövetése pillanatában. A második szakaszban szerző bebizonyítja személyes utánjárás és újabb értesítések nyomán, hogy vádlottnő beismerésével nincsen kellőleg bebizonyítva, hogy két gyermekének megölését tényleg vádlottnő el is követte volna, mert a vádlotthoz hasonló lelki állapotban levők magukra veszik egy halállal büntetendő cselekmény elkövetését csak azért, hogy meghalhassanak. Megerősíti szerzőt eme feltevésében azon körülmény is, hogy vádlottnő az első tárgyalás alkalmával nem felebbezett akkor, mikor a 15 évre való ítéletet kihirdették. Itt vádlottnő valószínűleg arra gondolhatott, hogy a fegyházakban a letartóztatott élettartama úgyis tetemesen megrövidíttetik (Chassinat szerint 36 évvel, ugy, hogy egy 30 éves fegyeneznek azon valószínű életideje van, mint egy 66 éves szabad embernek), igy tehát a fegyházban létei hozza meg vádlottnőnek a várva-várt halált, melyet több izben sikertelenül keresett meghiúsult öngyilkosságok utján! Szerző szerint tehát az esetleg vádlottnő beteges képzelődéséből eredő és önvádon alapuló beismerésnek értéke kisebbittetik annak t ővebben kimutatott — ellentmondásai által. A műben legterjedelmesebben tárgyalja szerző a harmadik kérdést, mely annak vizsgálódásával foglalkozik, vájjon forogtak-e fenn vádlottnőnél — az elmebetegség esetétől eltekintve — egyéb indokok, melyek a beszámítást kizárják ? és itt kimutatja, hogy vádlottnőt az anyagi büntetőjog alapján sem lehet büntetni; akár vegyük alapul a végszükség fenforgását, akár a szabad elhatározási képesség hiányát és hogy analóg esetekben mindig felmentés mondatik ki mindenütt. Mindezt számos bel- és külföldi kivált) érdekkel biró és felette tanulságos példa feltüntetésével bizonyítja is szerző. A francia írókra emlékeztet szellemesség tekintetében szerzőnek következő aper^uje: »a kinek az élet halál, annak a halál élet«. Itt szerző kimutatja, hogy ha élet és halál között conllictus áll elő, akkor az előbbinek feláldozhatását, a szükség állapotának előzményei mellett, feltétlenül kizártnak mondani nem lehet. Én teljesen osztom szerző azon nézetét, hogy az ember a saját élete felett feltétlenül rendelkezhetik. Azonban nem tartanám a jogrenddel összeegyeztethetőnek szerző ama — túlzás nélkül taián — merésznek mondható nézetét, hogy az, a ki minden áron meg akar válni az élettől, minden tekintet nélkül s más körülmények között különben büntetendő erőszakos módon is eltávolíthatja mindazt útjából, mi terve kivitelében akadályozólag hat. Az öngyilkosságot elkövetni akaró is köteles a törvényeket megtartani, mindaddig, a inig csak él. Mert azon nézetben vagyok, hogy szerzőnek elmélete — ha gyakorlatilag alkalmaztatnék, a mitől ugyan egyelőre nem igen kell tartani — nem indokolható felmentéseket eredményezne esetleg meghiúsult öngyilkossági kísérletek eseteiben ; nem az öngyilkossági kísérletek büntetésére gondolunk, hanem az ölési esetekre, melyek azokon követtetnek el, kik nem akarják megengedni az öngyilkosság véghezvitelét. Ezen tételnél ugy találjuk, hogy a filantróp győzedelmeskedett a (törvényes jog határain belül kérlelhetetlen) jogász felett. Meglehet különben, hogy a jövő talán szerzőnek fog igazat adni. A művet, mely a legszélesebb elterjedést méltán megérdemli, ismételve legmelegebben ajánljuk különösen a védő ügyvédeknek s mindazon jogászoknak, kik a büntetőjog tudománya iránt érdekkel és érzékkel bírnak. Dy Qruber Lajo^ budapesti ügyvéd.