A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 15. szám - A magyar bűnvádi eljárás tervezete. 10. [r.]

A J OG. eszme keresztülvitelénél. De vannak jogtudósok, a kiket nem szabad mellőzni olyanoknak kedvéért, a kik a birtokukon véletlenül kiásott régiség ismertetésével szereztek bizonyára hervadhatatlan babérokat; avagy olyanok kedvéért, a kik ugyan tehetségeseknek mutatkoznak, de irodalmi működésüknek még csak kezdetén vannak (a kiket tehát még nincs helyén a magyar tudós legnagyobb erkölcsi jutalmával kitüntetni). Nem beszélünk itt C s e m e g i Károlynak szándékos mellőzéséről, a melyet az akadémia tizenkét évvel ezelőtt is documentált, midőn kitért az elől, hogy a büntetőtörvény indokolását tüntesse ki a nagy jutalommal. E kiváló tudós meg nem választása nem az S szégyene, nem az ö kára; e, t azonban annyian és annyiszor vetették már az akadémia szemére, hogy tautológia volna, erről még csak egyetlen szót is vesztegetni. De miért hiányzik az akadémiából T e 1 e s z k y István ? Miért nem látjuk tagjai közt még másokat, szintén érdemeseket? Es ha egy jó könyv megírása elégséges az akadémiai tagsághoz, miért nem adják ezt pl. Schnierer Aladárnak vagy másnak? És ha meggondoljuk, hogy összes bíráink közt csak ketten vannak, a kik akadémiai tagok, nem megdöbbenve fogjuk-e kérdezni, hogy annyi biró közt valóban csak ennyi a kitűnőség, avagy csak az akadémia-e az, mely ezeket nem tudja megtalálni ? De a személyes kérdést csak második sorban akartam említeni. Első sorban arról van itt szó, hogy a magyar jogtudomány mit köszönhet a RÍ. T. Akadémiának, melynek hivatása a magyar tudományosság minden ágát egyenlő mértékben felkarolni ? Felelet: Néhány jeles pályamunkán kívül, melyek egyike sem volt akadémiai tag műve, semmit. Ezt a tényt akartam itt constatálni, mert ez jobban jellemzi állapotainkat a legszebb beszédnél. A nagy hét a keresztény világban a bűnbánás és a magátérés hete; vajha a M. T. Akadémia közeledő nagy hete is ilyenné válnék az akadémia vezetőire nézve a magyar jogtudomány javára! A magyar bűnvádi eljárás tervezete. * Irta: dr. MAYER SALAMON jogtanár a bécsi egyetemen és a keleti akadémián. (Tizedik közlemény.) Annyi bizonyos, hogy addig, a mig az elővizsgálat nem nyilvános, ezen letartóztatási nem nem nélkülözhető teljesen, a mint azt tényleg az új kor legelőhaladottabb törvényhozásai is még az egyik vagy a másik alakban megtartották. Midőn a javaslat arra törekszik, hogy a vizsgálati fogság tartamát a szükség mértékére megszorítsa, — másfelől a parancsoló és utasító szabályok egész sorával törekszik állást foglalni azon sajnos visszaélések ellen, melyek még sokfélekép felismerhetők a vizsgálati fogság kérdésében ; s törekszik a törvény, illetve a bíróságok ellenőrzése alá helyezni azt, a mi eddigelé részben a közigazgatás nem ellenőrizhető feladatának tekintetett. Egyszóval e téren a jogállamhoz méltó jogvédelmet törekedett megvalósítani, midőn mindazon lépéseket és intézkedéseket, melyek a letartóztatás elrendelését föltételezik és fentartását kisérik, azon független b i r ó i kar védelme alá helyezte, mely iránt a magyar állampolgárok joggal, teljes bizalommal viseltetnek. Legyen szabad ezen állításunkat csak néhány intézkedéssel igazolnunk. Már az előzetes letartóztatás elrendelése, mely általában szigorú ellentétben avizsgálati fogsággal, csekélyebb bajnak tekintetik, szigorú ténybeli előfeltételekhez van kötve (213. §.), melyek az önkénynek tért nem engednek. Nyomatékos jelenségeknek, eszközölt vagy szándékolt collusiónak kell fenforognia; a tág szökési gyanú nem lehet elegendő, mert akkor mindenki szökés gyanújába esnék. A megszökés gyanújától alap o s a n kell tartani. * Előbbi közlemények a »Jog« 3., 5.—10., 12. és 14. számaiban. Ott, a hol sürgősség esetében nem a vizsgálóbíró, hanem a járásbíróság, a kir. ügyészség vagy rendőri hatóság az előzetes letartóztatást elrendelik, kötelesek az általuk letartóztatott egyént azonnal, legkésőbb 24 óra alatt kihallgatni. Ezen kihallgatás után vagy a szabadlábra helyezés elrendelendő, vagy pedig kötelesek a letartóztatottat 48 óra alatt a törvényszékhez kisértetni. 48 órán túl a kir. ügyészségnél vagy rendőri hatóságnál a terhelt csak bírósági határozat alapján maradhat előzetes letartóztatásban (217. §.). A vizsgálóbíró köteles az eléje kisért vagy általa letartóztatott egyént azonnal, legkésőbb 21 óra alatt kihallgatni s ha a további fogvatartásra ok nincs, azonnal szabadlábra helyezni, esetleg az előzetes letartóztatást vagy a vizsgálati fogságot elrendelni, illetve fentartani. Azon irányzatnak, hogy minden letartóztatási bajnak korlátoltnak kell lennie, kivált azon stádiumban, melyben a vétkesség még ingatag alapon áll, a javaslat az osztrák és német bűnperrendtartások és a francia reformjavaslat módjára avval adott kifejezést, hogy az előzetes letartóztatás rendszerint csak nyolc napra rendelhető el. Meghosszabbítása, mely nem ritkán a terhelt érdekében is áll, elhamarkodott vizsgálati fogság elleni oltalomképen, a kir. ügyészség indokolt előterjesztésére azon hatóság által, mely a terheltre nézve a személyes szabadság jogvédelmének védbástyáját képezi : a vádtanács által rendelhető el. Es habár nem föltétlenül, ugy mégis a felek esetleges meghallgatása által van acontrad i c t o r i u s eljárás biztosítva, melynek ily esetben a szabályt kellene képeznie. A vizsgálati fogságnak szigorúbb alakja, ennek megfelelőleg szigorúbb anyagi előfeltételekhez van kötve, hogy t. i. a bűntett nyomatékos gyanuokaa kihallgatás által el nem oszlattatott és messzeterjedő felfolyamodási joggal biztosíttatik ezen, a terhelt létébe mélyen bevágó intézkedés ellen. Itt visszaélés lábra nem kaphat, itt lehető legrövidebbre van szabva a határidő, tekintettel a terhelt aggodalmaira s kínos várakozására. Két napon belül kell a vádtanácsnak határoznia, vagy — hosszú meggondolásra nem lévén idő, a hol az állampolgár legszentebb java forog szóban — ezen idő alatt a felek meghallgatására lehető rövid határnapot kitűznie, azon pedig minden esetre döntő határozatot hoznia. A vádtanács zárt ülésben határoz, a fogság kérdése a bűnper internuma gyanánt jelenkezik, melynek nyilvános tárgyalása bizonyára nem mindig állana a terhelt érdekében. A nyilvánosság kizárása különben csak következménye a nem nyilvánoselővizsgálatnak. A felfolyamodás megengedése a kir. táblához a fogvalevő jogvédelmét még egy fokkal szaporítja. Ki állithatná, hogy a vizsgálati fogságnak ilynemű elrendelése nem megy véghez mindazon garanciák mellett, melyek észszerűleg kivánhatók ? A mit a javaslat a következő (222—225. §-ban) a vizsgálati fogság foganatosításáról, a fogva levők lehető legnagyobb kíméléséről, az irányukban tanúsított bánásmódnak bírói ellenőrzéséről, az előzetesen letartóztatott, valamint a vizsgálati foglyoknak elkülönítéséről, ugyanazon büntetendő cselekmény részeseinek külön elhelyezéséről (fájdalom, ebben is vét a gyakorlat még ép oly gyakran, mint sok más irányban!), a rovott életű megrögzött gonosztevőknek és a fiatal bukott, de még javitóképes egyének elkülönítéséről, a foglyok műveltségi fokára, társadalmi állására, a terhükre rótt büntetendő cselekmények minőségére való figyelembe vételről, a szükségtelen kínzások elkerüléséről és a szokott kényelem nyújtásáról mond, — mindezek arany szavak, melyeknek minden magyar vizsgálati börtön kapuján díszleniök kellene, hogy az élete legnehezebb órájában azokba bevonuló terhelt, a ki talán csak szenvedélyes tévedésének áldozata, felegyenesedve magának mondhasson : »lme, nem vagy jogtalan, a törvény jóakaró módon őrködik feletted; viseld nyugalommal a nehéz megpróbáltatás jövő napjait.«