A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 14. szám - A legtöbbet igérő vevőnek a birói árverésen megvett ingatlan birtokába való bevezetésének eszközlésére kiküldött végrehajtó által elkövetett azon jogsérelem ellen, mely a birtokba bevezetést rendelő végzés foganatositásának eredményét képezi, mily jogorvo

A Ily előzmények után 1888. évi január hó 27-én X. Anna házi teendőinek végzése közben megittasodott. Déli 12 óra tájban, a házban fel s alá járt, az ott lakó R. M Annával civakodást kezdett, déli 12 órakor éléskamrája ajtajában a kulcsot visszahagyva, a szobába tért és a helyett, hogy férjének a malomba küldendő ebédről gondoskodott volna, a szoba padlóját súrolni kezdte, miközben fia N. Károly anyját ismételve arra figyelmeztette és sürgette, hogy atyja számára az ebédet készítse el, hogy azt a fenálló szokáshoz képest atyjának oda elvihesse ; a második sürgetésnél azonban a fiu azt vette észre, hogy anyja a szobában közvetlenül a kályha mellett a földön elaludt és horkolt, miért is onnét kiment és az utcán hazatérő atyjával találkozott s neki megmondta az okot, hc gy az ebéd áthozatalával miért késett el; N. Jáuos vádlott a hallottakra rendkívül felingerlődvén, lakására fia kiséretébeu betért, az ajtóban volt szörseprőt felkapta, azzal a földön fekvő nejét ütlegelte, sőt a seprőnek nyelét is rajta összetörte és patkós csizmájával is összerugdosta, miközben X. Anna jajveszéklése: »no már adtál nekem« és vádlottnak: »hudra (ringyó) muszáj megdöglened« kihallatszott; ezen kifakadásoknak egy részét a házban lakók is hallották ugyan, de félve a vádlott háztulajdonos haragjától, közbelépni nem bátorkodtak, mivel már egyszer megtörtént, hogy N. ]ános egy hasonló eset alkalmával nejének bántalmazásakor még máktörőt is használt, ki azonban az elszenvedett bántalmazást kisebb-hosszabb idő múlva, de mindig utóbajok nélkül kiheverte; N. Károly atyjának kegyetlenkedéseitől elrettenve, anyját vérző fejjel, hörgő állapotban visszahagyván, kis testvéreivel St. Antóniához ment, vádlott pedig a nejénél beállott agónia láttára, a szomszéd szobában lakó St.-néhez azon szavakkal ugrott be: »no már vége van« : annak kérdésére azt felelte, hogy neje a ládáról zuhant le s az ágy párkányán szenvedhette a halált okozott sértést, egyidejűleg azt, valamint H. P. Máriát árra kérte fel, hogy nejének hullájáról a vért mossák le s azután halottruhába öltöztessék, azok azonban kijelentették, hogy előbb bevárják az orvos eljövetelét, kiért vádlott maga ment s csak miután az constatálta az erőszakos elhalálozást, fogtak a kiteritési munkálathoz. Az orvos a törvényszéki boncvizsgálaton megállapította, hogy N. Anna nyakszirt csontján, homlok csontja jobb oldalán, a baloldali halántékon erőművi külső bántalmaknak megfelelő töréseket szenvedett, a halált a vékony agyhártyák edénveinek repedése, a nagyobb fokú agyvérzés idézte elő, mely az előbb részletezett külső bántalornnak okozati következménye volt. N. János vádlott határozottan tagadja, hogy nejét életétől megfosztani akarta volna; beismeri, hogy a büntest porseprő nyelével nejét néhányszor megütlegelte, de ezt rendkívül felingerült haragos indulatában tette; haragra gyúlt pedig azért, mert neje, kivált utóbbi időkben, gyakrabban itta le magát, ilyenkor sem a családbelieket nem gondozta, sem a házban lévő tárgyakra nem ügyelt, azokat italért pocsékolta, akkor is az éléskamara kulcsát az ajtóban felejtette s oka volt annak, hogy vádlott déli étkezés végett a malomból haza jönni kényszerült, holott az ebédet oda kellett volna küldenie, mindezen körülmények indulatját haragra lobbantották, mely felhevülésében aztán nejét elverte, de nejét nem megölni, hanem csak megfenyíteni akarta; tagadja, hogy verésközben azt mondta volna: ringyó, meg kell halnod, vagy hogy nejét a seprővég nehezebb részével ütötte és csizmával pedig rugdosta volna, azt azonban, hogy seprőnyélnek puha fából készült részével néhányszor megütötte, ugy hogy az több darabra is tört, beismeri. Ózv. St. Antónia meghitelt tanú bizonyítja, hogy X. neje nagyon iszákos természetű volt, mi miatt a házasfelek között gjakran kellemetlenségek voltak, sőt vádlott nejét el is verte, az esemény napján is az asszony ittas volt, éléskamrájának ajtaját nyitva hagyva, szobájába súrolni ment, tanú zárta be a nyitott ajtót, tanú a már fentebb elmondott tényeket valóknak mondván, azt jegyzi meg, hogy X'.-nét verésközben hallotta ugyan kétszer feljajditani: »jajj istenem!« — de azon szavakat : »ringyó, meg kell halnod«, ezt tanú nem hallotta, valamint a nőnek azon felkiáltását sem: no hiszen megadtad nekem! H. P. Mária a fenti tanúval egyezően vall, hozzáteszi, hogy X. a mondott napon déli 12 órakor hozzá jött s 2 frt kölcsönt kért tanutó], ez azonban neki pénzt nem adott, mert észrevette rajta, hogy részeg s gondolta, hogy a két frtot is italra kéri, kis idő múlva St.-né jött tanúhoz át, tőle tanácsot kérendő arra nézve, hogy a kamara kulcsával mit tevő legyen, miután N.-né lakószobájában a földön részegen fekszik, e tanakodásuk közben X*. János haza jött s a már fentebb elmondott cselekményt elkövette, tanú a tompa ütéseket hallotta, miközben N.-né néhányszor felkiáltott: »jaj istenem !« de hogy vádlott azt kiáltotta volna : JOG. 55 hudra, meg kell döglened! ezt tanú saját füleivel nem hallotta* neki erről csak mostoha leánya, a 12 éves K. Anna tett említést, a zaj lecsendesültével St.-né öt újból felkereste s azt mondta, hogy N.-né meghalt, tanú azonban ezt elhinni nem akarta s a tett helyére menvén, kénes gyufa meggyújtása által akart próbát tenni, illetve N.-nét életre ébreszteni, mire N. azt felelte, nem kell annak már gyufa, hanem rendbe kell hozni s a deszkára kiteríteni, erre tanú kijelentette azt, hogy ö addig, míg az orvos I el nem jön s meg nem vizsgálja, hozzá nem nyúl, minek folytán vádlott maga orvosért ment, ki rövid idő múlva megjővén, constatálta, hogy az asszony agyonütés következtében halt meg, vádlott ekkor azt mondotta tanúnak, hogy neje a ládáról esett le, igy ütötte magát agyon, egyébként a tanú is bizonyítja, hogy N.-né nagyon iszákos, préda asszony volt, gyakran potom áron élelmi szereket is adott el, a pénzt aztán elitta, gyermekeit, háztartását teljesen elhanyagolta, miért is vádlott nejét nemcsak korholta, hanem többször meg is ütlegelte. R. M. Anna szintén a vádlott házában lakott tanú, az esemény lefolyását illetően a többiekkel összhangzó vallomást tesz, jól hallotta, mikor vádlott nejét ütlegelte, mire N.-né felsóhajtott: »jajj istenem, már megadtad nekem!« mire vádlott azzal felelt; ugy kell neked hudra; a nő az esemény napján részeg volt s máskor is nagyon részegeskedett, miért is őt vádlott sokszor elverte, sőt egy alkalommal a pincébe is elzárta, de azért őt valami baj nem érte. A 12 éves K. Anna szintén hallotta az ütlegeléseket és az asszonynak a közbeni feljajdulását, mire vádlott azt mondotta: hudra, most meg kell halnod; tanúnak ezen utóbbi állítását vádlott határozottan tagadja. A vizsgálat és bizonyítási eljárás folyamán tehát igazolást nyert az, hogy N. Anna 1888. évi január hó 27-ének déli óráiban férje X. János által egy szőrseprő nyelével néhányszor megütlegeltetvén, röviddel a bántalmazás után élni megszűnt és hogy halálát a vékony agyhártyák edényeinek repedése, a nagyobb fokú agyvérzés idézte elő, mely a külső erőmüvi bántalornnak okozati következménye volt. A vádlott, kinek a mümalomban szolgálata lévén, déli étkezése rendszerint oda hozatott, beismeri, hogy miután ebédjét egyideig hasztalanul várta, elvégre is haza ment, ott fiától értesült, hogy neje mivel sem gondolva, részegen fekszik, miert is ismételt lerészegedése miatt haragra gyuladt és ezen nagyon is felingerült állapotában nejét a keze ügyébe akadt szőrseprő nyelével néhányszor megütlegelte, a nélkül, hogy nejét életétől megfosztani szándékában állott volna ; tanúvallomások igazolják, hogy a vádlott neje nagyon iszákos, kötelességeinek teljesítésében hanyag, préda nő volt, kit férje fenvitőleg máskor is elvert, sőt egy izben a piucébe is elzárta, a nélkül, hogy ebbői valami utóbajok származtak volna. A vádlottnak azon kifakadásából: hudra, ugy kell neked, most fogsz dögleni, még ha beigazolva is lenne, az ember életének kiölésére irányzott szándékra következtetni nem lehet azért, mivel az felhevülésben és nem higgadt meggondolás után mondatott, már pedig vádlott határozottan tagadja, hogy ilyesmit mondott volna és St. Antónia, valamint H. Mária fültanuk lévén, vádlottnak ily értelmű mondásáról nem tanúskodnak; de a bűnjelt képező törött seprönyél, melyről a bíróság is meggyőződött, hogy vékonyka s törékeny puha fából készült, nem tekinthető oly alkalmas eszköznek, melylyel rendes viszonyok között embert életétől megfosztani lehetne ; ilyen körülmények között tehát, miután nincs eléggé bizonyítva az, hogy X. János vádlott nejét azon szándékkal ütlegelte volna, hogy öt életétől megfoszsza, őt a btk. 289. §-ába ütköző és a 281. §. 3. pontja szerint minősülő szándékos emberölés bűntettének vádja alól felmenteni, ellenben jogellenes cselekményét a btk. 301. §-ába ütköző, a 306. és 307. § 1-ső pontja szerint minősülő erős felindulásban halált okozott súlyos testi sértés bűntettének minősíteni, ebben bűnösnek kimondani és enyhítőül tekintetbe véve bűntelen előéletét és a felett való nagy elkeseredését, hogy neje nagyon iszákos, pazar életet vitt, sem őt, sem gyermekeit nem gondozta, a btk. 91. §-a alkalmazása mellett, az Ítéletben megállapított bünteiés elszenvedésére és ebből kifolyó következményekre, elmarasztalni kellett. A budapesti kir. itélö tábla (1888. jul. 3. 24,848/1888. B. sz. a.) : A kir. törvényszék Ítéletét azzal a meghatározással, hogy a vádlottnak cselekménye a btk 301. és 306. §-ai szerint minősül és a btk. 307. §-ának 1-ső bekezdése alapján büntetendő, helybenhagyja. Indokok: A szándékos emberölés bűntettét a kir. itélő tábla fenforogni nem látja, mert az ütésekre használt eszköz rendszerint halált okozó sértéseket nem eredményez, mert továbbá kétségtelen, hogy a tett elkövetésekor a vádlott az izgatottság oly