A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 10. szám - Hogyan értelmezendő a B.T.K. 53. §-ának a pénzbüntetés átváltoztatására vonatkozó része?

85 ellenmondás folytán bevezetett perben az alaptalannak bizonyulna be, az ellenmondó érezhető pénzbirsággal büntethető. Azokban az országokban, hol ezen eljárás gyakorlatban vau, az állandó tapasztalás azt bizonyítja, hogy a kibocsátott fizetési rendelvények nagyrésze ellenmondással nem támadtatik meg és igy számos pert csirájában fojt el. a minek különösen nálunk eléggé nem méltatható üdvös hatása lenne. De ezen eljárásnak sem lehet célzata a jogszolgáltatás azon sarkalatos elvét: »audiatur et altéra pars« konfiskálni és halomra dönteni. A ki azt véli, hogy hitelezője követelése ellen alapos kifogást támaszthat, annak készségesen alkalmat és módot nyújt, a fizetési rendelvény következményeit magától clháritni, miből kifolyólag abbau figyelmeztetik, hogy a teljesítésre szabott idő alatt ellenmondással élhet, melyet minden indokolás nélkül, szóval vagy írással előterjeszthet; a mit ha tesz, a fizetési rendelvény eo ipso hatályon kívül helyeztetik. Mert az a körülmény, hogy az adós meghallgatása nélkül, a hitelező egyoldalú, gyakran minden bizonyíték támogatása nélkül beadott kérése folytán bocsáttatik ki eshetőleg oly követelés iránt, mely tényleg és jogilag is minden alapot nélkülöz : szükségessé teszi annak megcáfolását lehetőleg megkönnyitni; annál is inkább, mert a fizetési rendelvény azon feltevéssel adatik ki, hogy adós a követelést el fogja ismerni, tehát csak azon feltétel alatt lehet hatályos, hogy az elismerés hallgatag fenforog Mihelyest azonban a bíróság arról szerez tudomást, hogy a vélelmezett beismerés nincs jelen, a fizetési rendelvény azon feltevés hiján van, melyre alapíttatott és a feltétel elesett, mely alatt hatályos lehet. Ha a fizetési rendelvény ellenmondás által hatálytalanná vált, a hitelező kénytelen lenne követelése behajtását elölről kezdeni. Megeshetnék, hogy az sokat visszariasztana az intő eljárás igénybevételétől. Azon aggodalom elenyésztetéso céljából mód nyujtatik a hitelezőnek keresettel kérni a fizetett rendel vényt, mely esetben, ha ellenmondás emeltetik ellene, a kereset tárgyalására határnap tűzetik, a felek megidéztetnek s az ügy perrendszerüleg lejártatik. Egy következő cikkben az idézett törvénytervezet tüzetes fejtegetésébe fogunk bocsátkozni. Hogyan értelmezendő a B. T. K. 53. §-ának a pénzbüntetés átváltoztatására vonatkozó része ? Irta : Dr. KEMÉNY ANDCÁR, ipolysági tszéki aljegyző. A »Jog« hetilap f. évi 2. számában tett fentebbi kérdésre legyen szabad szerény nézetemnek kifejezést adni. Határozott meggyőződésem, hogy a btkv. 53; §-ának a pénzbüntetés átváltoztatására vonatkozó része csak akként értelmezhető, hogy — az adott esetre vonatkoztatva — a bíróságnak jogában áll (de nincs tetszésére bizva) 25 frt pénzbüntetést behajthatlanság esetére 3 naptól 25 napig terjedhető bármily tartamú szabadságvesztés-büntetésre átváltoztatni. Határozottan tévesnek és a törvény félremagyarázásának kell ennélfogva kijelententem Z. K. urnák a »Jog« 6. számában ezen kérdésre vonatkozólag adott feleletében felállított azon tételt: hogy egy írttól tíz frtig terjedő összeg helyett egy napnál se rövidebb, (?) se hosszabb idei? tartó szabadságvesztés büntetés nem állapitható meg. Mindenek előtt szeretem hinni, hogy ezen tételben előforduló »se rövidebb« szavak csak tollhibából eredtek, miután azoknak a jelen esetben absolute semmi értelmük nincsen. A törvény idézett szakaszának értelme teljesen világos — ha figyelembe vesszük a következőket: Az idézett szakasz egyrészről megállapítja a minimumot 1 frt, melynél kisebb összeg büntettek és vétségek esetében egy napi szabadságvesztés-büntetésre át nem változtatható, másrészt meghatározza a maximumot (10 frt), mely összeg szügségképen egy napi szabadságvesztés-büntetésre változtatandó át. Ennyi s nem több és nem más a törvény helyes értelme. Concrete véve a dolgot: nem áll jogában a bírónak 5 frt pénzbüntetést 15 napi szabadságvesztés-büntetésre, viszont nem áll jogában 50 frt pénzbüntetést 5 napnál kevesebb szabadságvesztésbüntetésre átváltoztatni. Ha ez áll — a mi pedig kétségbe nem vonható — akkor áll az is, hogy igenis a biró bölcs belátására vau és kell is hogy legyen bizva, mint mindenhol, hol a minimum és maximum meghatározva van, hogy a minimum és maximum körén belül a concret eset körülményei pontos figyelembe vétele mellett állapítsa meg azt, hogy a kiszabott pénzbüntetést az 1 — 10 frtig terjedő összegből vett mily kulcs alkalmazásba vételével változtassa át szabadságvesztésbüntetésre. E jogot meg kell adnunk a bírónak, miután erre az esetek végtelen különbözősége miatt a törvényhozó egyenesen képtelen, ha csak a birót egyszerű szavazó géppé, az igazság helyett az igazságtalanság kiszolgáltatójává tenni nem akarjuk. Hogy a gyakorlat a btkv. 53. §-ának idézett rendelkezését a fentebb általunk kifejezett értelemnek megfelelőleg magyarázza, kitűnik abból, miszerint ezerekre megy azon naponta hozott Ítéletek száma, melyekben 2 frt pénzbüntetés helyett 2 napi szabadságvesztés-büntetés; 25 frt pénzbüntetés helyett 5 napi szabadságvesztés-büntetés állapittatik meg, holott Z. K. ur nézete szerint első esetben feltétlenül 1 napi, a második esetb en feltétlenül 3 napi szabadságvesztés-büntetés volna megállapítandó. Készséggel beismerem, hogy a Z. K. ur nézete szerint eszközölt átváltoztatás is teljesen helyes és a törvénynek megfelelő lenne, de nem kizárólagosan és feltétlenül az, miután az általunk adott példában feltüntetett átváltoztatás ép oly helyes s a törvénynek megfelelő s tegyük hozzá mindennapi s az összes bíróságok által egyértelműleg követett. Különben Z. K. ur, maga is beismeri, hogy az általuuk kifejezésre hozott magyarázat a nagyméltóságú m. kir. Curia 12. sz. s általa egész terjedelmében közölt döntvénye folytán kétséget sem szenved. Miért vonja hát mégis kétségbe? Nagyobb megnyugtatására vagyok bátor még igen jeles kriminalistánk, dr. S c h n i e r e r Aladár egyetemi ny. r. tanárnak »a bünt. és véts. szóló m. btkv. magyarázata« czímű müvének 67. lapján a szóban forgó szakaszhoz irt magyarázatát ide iktatni. »A pénzbüntetésnek szabadságvesztés-büntetésre való átváltoztatásánál* 1 írttól 10 forintig terjedő összeg helyett egy nap számitható, e tövényes kereten belül a biró saját belátása szerint választja meg azon mérszabályt, mely szerint a fenforgó esetben az itéletileg meghatározott pénzösszeg szabadságvesztéssel pótoltatik, szabadságában áll tehát a 30 frtnyi pénzbüntetés helyett akár 30 napi, akár 3 napi szabadságvesztés-büntetést alkalmazni«. A büntető törvény javaslatának indokai e részben a következőket mondják : »Az első bekezdés második része a pénzfizetés nem teljesítésének esetére, annak fogsággá változtatását rendeli. Nem csekély fontosságú a kérdés, mely itt előtérben áll s elintézést követel t. i. azon aránynak meghatározása, melyben a pénz az ezt helyettesítő fogsággal áll. A kiegyenlítés természetesen nem lehet mathematikailag pontos; még kevésbé adható erre bizonyos táblázat szerinti utasitás a törvényben. Sok viszony, sok körülmény, sok változatos eset jön itt számításba; nemcsak az illetőnek vagyoni állapota s az Ítéleti összeg szempontja, hanem számításba veendők egyéb körülmények is Mindezen viszonyokra kielégítő és részletes utasítást nem adhat a törvény. Csak az általános körvonalakat jelölheti meg, vagyis a minimumot és maximumot, mely körvonalak határai közt az alkalmazás a biró feladatát képezi. A törvényjavaslat értelmében rendszerint 1 frttól 10 frtig számítandó mindenik nap, mely a pénzbüntetés meg nem fizetése, illetőleg behajthatlausága esetében fogházban töltendő. Ez az általános számítási alap s általános pénzviszonyainkat tekintve, megfelel azoknak; egyszersmind pedig elegendő tért enged a bírónak arra, hogy a tényleges viszonyokhoz alkalmazott arányt állapítson meg.« (L. a m. btkv. teljes anyag gyűjt. I. kötet 33(3 lapon.) Azt hiszszük, hogy egyöntetíi bírósági gyakorlat, a kir. Curia 12. sz. döntvénye és az általunk fentebb felhozott két idézet a törvény értelmezésére nézve minden kétséget kizár s a cikk elején előadott nézetünket teljesen igazolja. Még csak az osztó igazság szempontjából kívánunk Z. K. ur említett cikkére reflektálni. A mint az eszmemenct és következtetésből kivehető, Z. K. ur a pénzbüntetések kimérésénél azon hamis feltevésből indul ki, hogy pénzbüntetéssel, illetve mellékbüntetéskép ezzel is büntetendő, minősitésre és súlyosságra nézve teljesen egyforma büncselekvényeknél egyenlő összegű pénzbüntetésnek van helye, mely aztán szükségképen egyenlő tartamú szabadságvesztés-büntetésre lesz átváltoztatandó. Vagyis szerinte, ha A is, B is (ha ez ugyan egyáltalában lehetséges volna) teljesen egyforma becsületsértést, vagy teljesen egyforma könnyű testi sértést követnek el; az enyhítő vagy súlyosító körülmények mindenütt ugyanazok, ugy A., mint B. 20 frt