A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 7. szám - A belügyminiszter és a honositás

Hetedik évfolyam. 7. szám. Budapest, 1888. február 12. Szerkesztőség: V. MK - utón 14. szAi Kiadóhivatal: V. sas-utca 14. szám. Kéziratok vissza nem adatnak Megrendelések, felszólalások .i kiadóhivatalhoz intézendő!; A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY.) IKEIIEK MELETÉRE, A MAGYAR OGYVÉDI, BIÉ, ÜGYÉSZI ÉS KÖZJEGYZŐI KAR Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják Dr. RÉVAI LAJOS. — Dr. STILLER MOR. ügyvédek. Felelős szerkesztő: Dr. STILLER MÓR. helyben vagy vidékre bérmentve küldve : egész évre C frt — kr. fél > . 3 » — » , negyed » . 1 » 50 » Az előfizetési pénzek béi'mentesen legcélszerűbben postantalványnyal külMegjelen minden vasárnap. TARTALOM: A belügyminister és a honcsilás. Irta: dr. F. — Kritikai szemelvények az öröklési jogról szóló törvényjavaslatból. Irta: Bánffay Simon, kir. tanácsos és pécsi kir. közjegyző. — Az elidegenítési és terhelési tilalom. Irta : Lányi Bertalan, rimaszombati kir. tszéki biró. — A magánvégrendeletek alkotása tárgyában kiadott igazságügyministeri útbaigazítás. Irta : dr. K é 1 e r József bpesti kir. itélö táblai segédfogalmazó. — Ausztria és külföld. (A szemérem elleni büntettek Angliában. Irta: Vargha Ferencz, kir alügyész B.-Gyulán.) — Nyilt kérdések és feleletek. (Perújítás eskü által eldöntött bagatell ügyben. Irta : G a c s á 1 y i Lajos fehérgyarmati kir járásbiró.) — Sérelmek. (Milyen a megyei közigazgatás ? Irta : dr. Kiss Károly bpesti ügyvéd.) — Irodalom. (Budapest főváros törvényhatósága által alkotott szabályrendeletek stb. gyűjteménye. Dr. T o 1 d y László. — A progressiv börtönügyrendszere Magyarországon. Irta: dr. L á s z 1 ó Zsigmond, igazságügyi ministeri tanácsos.) — Vegyesek. — Curiai és táblai értesítések. — Hirdetés. Mr.LLÉKLET : Jogesetek tára. Felsöbirósági határozatok és döntvények. Kivonat a ^Budapesti Közlöny«-ből. (Csődök. — Pályázatok.) ^ A belügyminiszter és a honositás. (Dr. F.) A magyar állampolgárság megszerzéséről és elvesztéséről szóló 1879 : L. t.-c három módját ismeri a honosításnak, melyek közül az egyiket rendesnek, a másik kettőt kivételesnek lehet nevezni. A rendesnek főkelléke : a belföldön az öt évi lakás s adófizetés ; az egyik kivételesnek: az örökbefogadás, a másiknak : királyi oklevél, mely két utóbbinál nem szükséges a honosítást megelőzött lakás a belföldön. A királyi oklevél útján való honosítást kivéve, a másik két esetben a m. kir. belügyminiszter van hivatva a magyar állampolgárság adományozására, mely azonban joga, de nem kötelessége; más szóval, ha a folyamodó külföldi a törvényszabta minden feltételeknek eleget tett is, a belügyminiszter nem köteles őt honosítani, ez esetben is a honositás belátásának lévén fentartva. A fentidézett törvény hatályba lépte után az évek hosszú során át a belügyminiszter külföldieket, örökbefogadás alapján, ha a törvényszabta egyéb kellékeknek megfeleltek s különben aggodalom ellenük nem forgott fenn, a magyar állampolgárok közé felvett, kétségtelenül azon helyes nézet által vezettetve, hogy törvényadta joga nem korlátlan és nem egyértelmű az önkénynyel, hanem annak alkalmazásánál azon érdeknek kell mérvadónak lennie, melynek a törvény eleget akart tenni, az pedig az állam érdeke, mely kívánatossá teszi, hogy mentől több jóravaló külföldi honosittassék, a kik vagyonilag és erkölcsileg megbízhatók. Hogy az említett gyakorlat által az állam valamely általános vagy tekintetreméltó különös érdeke megsértetett, vagy az a társadalom valamely osztályának vagy rétegének terhére vagy rövidségére szolgált volna, arról senki sem nem tud, sem nem hallott semmit; már pedig alig szenved kétséget, ha az említett bajok valamelyike fenforog vala, azt a publicistika hallgatással nem mellőzte volna. És mégis, nyolc évi folytonos gyakorlat után, a belügyminiszter a folyó év második felétől fogva azokat a külföldieket, a kik örökbefogadás alapján, hazájukból formalitcr elbocsátva, minden törvényes feltétel teljesítése után, a honosításért folyamodtak, elutasított. Minthogy, a mint említve volt, a belügyminiszter nyolc éven át mindazokat a külföldieket, nagyobb részt osztrákokat, a kik a törvény alaki kellékeinek eleget tettek s kik ellen különben, az állam érdeke szempontjából aggály nem forgott fenn, a magyar állampolgárok közé felvette: azt kellene hinni, hogy valamely nyomós, sőt kényszerítő oknak kellett felmerülnie, hogy most, ugyszólva, hirtelen homlokegyenest ellenkező véleményre tért át s ehhez képest gyakorlatát megj változtatta. De ezen feltevés csalókának bizonyul. Mert az új gyakorlatot jelző miniszteri leiratok azzal okolták meg az elutasítást, hogy folyamodóknak az országban állandó letelepedésük s így a magyar állampolgársággal járó kötelességük teljesitése iránti komoly szándékuk a bemutatott iratokból nem tetszik ki. Hogy ezen inditó ok az igazi nem lehet, nem csak abból tetszik ki, hogy oly kétkedővel szemben, a kit törvényes bizonyítási szabályok nem kötnek, igen nehéz valamely tényleges állapotot irattal bizonyitni; hanem leginkább és kiválólag abból, hogy a midőn az elutasítottak egyike vagy másika hivatalos okiratokkal bizonyította tényleges letelepedését a belföldön s azt, hogy az adózók lajstromába itt be van vezetve és adót fizet is : azt meg újból abból az okból utasította el, hogy az a körülmény, mért ne lehessen folyamodónak a rendes eljáráshoz szükséges kellékek teljesülését, azaz öt évi lakást, bevárni, felvilágosítva nincs. Hogy ezek az okok nem a valódiak, hanem ürügyek, j melyek mögött egy kimondhatlan ok lappang, nyilvánvaló. És joggal kérdezhetjük: vájjon összefér-e egy magas kormányhatóság méltóságával és tekintélyével, hogy hivatalos enunciációiban valamit felhozzon csak azért, hogy avval igazi gondolatát palástolja ? Milyen véleményt tápláljunk mi és tápláljanak a külföldiek közigazgatásunkról, ha annak első rendű intézője és főfelügyelője törvényes jogok adományozása körül ily eljárást követ. Hiszen az a tömeges elutasítás és megokolása annak az elhatározásnak látszik jele lenni, hogy a belügyminiszter örökbefogadás alapján honositni nem fog többé. Úgyde ez azt az anomáliát eredményezné, hogy az, a ki hivatva van a törvényt végrehajtani, azt hatályon kivül helyezi. Ez strike a törvénynyel szemben elkövetve. Bármennyire szabad kezet engedett légyen a törvény a belügyminiszternek a honositás tekintetében, annyira pleine pouvoirt még sem adott, hogy a törvényt vagy annak egyes intézkedéseit a lomtárba dobja, azoktól a végrehajtást teljesen megtagadja. Ha pedig az emiitett alapon mégis hajlandó lenne honositni, az a- kérdés : ki vagy kik lesznek azok a kiválasztottak, a kit azon kitüntetésben vagy kedvezményben részesíteni fog, ha azokat nem veszi fel az állampolgárok közé, a kik az örökbefogadás mellett kimutatják, hogy az államtól, melyhez tartoztak, elbocsáttattak, hogy önjogúak, hogy vala*