A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 5. szám - Kritikai szemelvények az öröklési jogról szóló törvényjavaslatból. 1. r

38 JOG. a nagyszülők s ezek leszármazol után megszüntetném; megszüntetném pedig azért, mert a rokonsági összetartozóság érzéke is az örökhagyó és nagyszülői leszárinazói között ha létez is, oly halvány és gyenge, hogy alig ér fel a jó szomszédság iránti hajlamokkal, egy magasabb osztály leszármazói pedig a gyakorlat tanúsága szerint oly távol esnek tőle, hogy a név azonossága dacára is az örökhagyó által idegeneknek tekintetnek s gyakorlatomból nem tudok ezer közül egy esetet mondani, hogy az örökhagyó ősszülöi leszármazóinak létezéséről csak tudomással is birt volna, kivéve a nemes családok egyikét-másikát, de ezeknél is a tudatot a theoreticus ismeret váltotta fel, a mennyiben a rokonsági összeköttetést a leszármazási táblázatokból betűzték ki. Ily távoli rokonsági összetartozóság tudatának és érzetének hiányában pedig nem találok okot, mely a törvényes örökösödési kapcsolat tovább fűzését indokolhatná. De ha az örökhagyó hagyatékának az államra lehető hárulását meg akarja akadályozni, ott van a végrendelkezési joga, melynél fogva ha csakugyan találkoznék az ősszülők, déd, ük vagy ezek szülei s ezek leszárma zói közt olyan, kihez valami módon vérségi rokonságánál fogva nagyobb vonzalmat érez, ám hagyja rá vagyonát s helyettesítse annak jogát saját akaratával. A 33. §. a házastársak törvényes örökrészét állapítja meg a leszármazókkal szemben; ha egy gyermek marad, illetve ennek leszármazói a házastársat a hagyaték fele, ha két gyermek van, egy harmadrésze, ha három vagy több van, negyedrésze illeti holtiglani haszonélvezetül. Ebből valóságos belháború fog keletkezni. Eddig az ország némely részében az özvegynő az egész hagyaték haszonélvezetét kapta özvegysége tartamára, más részében s nálunk is ugyanezen időre ellátást kapott; adtak neki a gyermekek, vagy leszármazói lakást, élelmet, ruházatot, ellátták egyéb szükségleteivel; dolgozott, ha tudott, ha nem tudott, vigyázott a házra s a kicsinyekre és igy meg volt a béke; ha férjhez ment, elment a házból s az új férj nem zavarta a házi nyugalmat. Képzeljünk most egy ily örökösödési esetet, hol a hagyaték 2/4 vagy ennél kisebb telek, vagy épen egy kis házasbirtok, minők a hagyatékok felét, ha nem többségét képezik. Őszintén megvallom, hogy én, különösen ha több gyermek van, a 33. §. értelmébeni osztály létesítésének módját nem képzelem a nélkül, hogy az illető házastárs éhen meg ne haljon. Hát ha még megházasodik vagy férjhez megy s az új család a régivel egy házban, sőt egy szobában lakik! ekkor kezdődik aztán az igazi családi egyenetlenség. Mindegyik fél azt hiszi a másikról, hogy csalja vagy meglopja, mit nem is ok nélkül hisznek, mert az új asszony vagy új férj házastársa halála esetére jókor iparkodik magáról gondoskodni, hogy azzal károsul-e a másik fél, azzal ugyan mit sem törődik; ebből tlőször családi súrlódások, innen veszekedések és verekedések s még jó ha utóbb csak perek keletkeznek. Szóval ez az eddigi családi békés együttlét teljes felbomlására vezet. En ezeket a mindennapi tapasztalások alapján mondom, s hogy ne képzelje valaki, hogy állításaim túlzottak, megkísérlem egy negyedtelek felosztását s az osztály következményeit részletesen az olvasó elébe tárni. Egy nyolez holdnyi, 16—20 telekkönyvi, különböző dűlőkben s itt is elszórva fekvő részletekből álló 1/1 telek kerül osztály alá három gyermek és az anya között. Megjegyzem, hogy a birtok ily állapota nálunk a rendes. Az anya kapja ennek y4-út haszonélvezetül. Az első pillanatra látszik, hogy ennek akkép leendő megosztása, hogy egy személy belőle megélhessen, lehetetlen. Vagy t. i. kikapja a 2 holdját 16- 20 darabban s ekkor haszonnal való megmívelésére gondolni sem lehet, vagy egy dűlőben kap 3 — 4 részletet s ekkor megesik, hogy minden földje ugarban marad, szóval ez intézkedés által oly helyzetbe jut, hogy már az első esztendőben beáll a katasztrófa, nem tud a haszonélvezeti osztályrészével mit csinálni; s ekkor ha gyermekeivel jó viszonyban van, átveszik tőle a földet s adnak neki ellátást; ha nincsen velők jó viszonyban, míg győzi, elmegy napszámba ha kap; ha öreg: elmehet koldulni, s ha megbetegszik: nyomorultan elveszhet. Hát még egy kisebb birtoknál mi történnék ?! És arról jót állok, hogy ez lesz e törvény következménye. Ezt én nem tartom a házastárs sorsáról való gondoskodásnak, ki egész életén át küzdött és gyakran nélkülözött, hogy csak gyermekeit felnevelhesse és számukra valamit meggazdálkodhassék. A mi az apát illeti, ezt, mint eddig is szokásban volt, a 33. §. esetében osztályban nem részesíteném, mert ritka azon eset, hogy ő neje halála után ennek hagyatékára szoruljon, s ez is csak akkor történik, ha mint vő valamely gazdaságba beházasodik; de ennek is meg lehet adni a correctivumát, ha például a 19 g-hoz hozzátétetnék, hogy a gazdaságba beházasodott vő a fogadott gyermekkel egyenjogúnak tekintessék, mi nem csak hogy méltányos, de igazságos is, ha meggondoljuk, hogy ily vő néha tiz, sőt több évig is az öregekkel gazdálkodik, magának semmit se szerezhet, s neje szüleinek halála után sok évi fáradozásának gyümölcséül a hagyaték negyedrészének haszonélvezésére legyen szorítva, mi a legkirívóbb igazságtalanság lenne ! Ha pedig valaki léhaságán egy jó partidéval akar segíteni, viselje következményeit. Mindezeknél fogva e § ban csakis a nőnek örökösödési jogát és pedig a neki adandó, eddigi állásához s a hagyaték mennyiségéhez mért ellátásban állapítanám meg, mi mind a szegényeknél, mind a vagyonosabbaknál, sőt gazdagoknál is egyenlőn kivihető, s mi végeredményében amúgy sem más, mint a hagyaték egy bizonos részének haszonélvezete azon különbséggel, hogy a jövedelmet az örökösök szedik be, s a szegényebbek természetben, a vagyonosabbak vagy természetben, vagy termesztvényekben kiszolgáltatandó évi kikötményben (Auszug), a gazdagok pedig egy minden évre egyezségileg megállapítandó összegben szolgáltatják ki. Ezzel megszűnnék e §. második bekezdésében kimondott azon igazságtalan elv is, hogy a háztartás a közszerzeményü vagyon házasfelét illető részéből egészen ki legyen zárva, s elkerültetnék azon, a törvény tiszteletének megszilárdulására nézve mindig hátrányos körülmény, hogy az újonnan hozott törvényt mindjárt életbeléptekor a szokás azonnal halomra döntse. Nagy veszedelmet és esetleg lelketlen visszaélés csiráját látom a 39. §. azon intézkedésében, mely kimondja, hogy »azon körülmény, hogy az elhalt házastársnak házasságtörés, hirtelen elhagyás, élet elleni törés vagy bántalmazás alapján joga volt a végelválasztást, vagy a megdönthető házasság érvénytelenítését kérni, a túlélő házastársat az örökösödésből csak akkor zárja ki, ha az elhalt házastárs a keresetet megindította.« Ha a házasság az örökhagyó életében bontatott fel, a házastárs kizárására a 38. §. azt kívánja, hogy az elválasztás jogere j ü bírói határozattal lett légyen kimondva; már a 39. §. tovább megy s mint láttuk, az örökségbőli kizárásra elegendőnek tartja, ha az elhalt házastárs a keresetet megindította. Hogy életének melyik szakában, melyik percében indította meg, az mindegy, tehát ha halála előtt egy órával iiulitotta is meg, már ez a kizárásra elegendő. Képzeljük magunknak a gyakori esetet, midőn a nő férje testvéreivel vagy unokatestvéreivel együtt van az öröklésre hivatva, s különösen, mint ez is igen gyakran történik, ezek ne legyenek éppen ez örökösödés miatt sógorasszonyukkal a legjobb viszonyban; nem valami élénk képzelő tehetséggel még azt is hozzá képzelhetjük, hogy e rokonok a férj rendes ügyvédével jó viszonyban voltak vagy jöttek legutóbb, sőt azt is lehetőnek tarthatjuk, hogy ez ügyvéd a férj mint cliens által egy mindent, tehát különösen még a válópörnek is ex titulo aduiterii leendő folyamatba tételét magában foglaló meghatalmazást irat alá, süt talán azt sem tarthatnók lehetetlennek, hogy beteg ágyán egy nagyon indifferens iratot iratnak vele alá még két tanú előtt is, mely irat, ha az ember jobban megnézi, csakis a házassági elválást célzó keresetet foglalja magában, az orvos és minden egyéb körülmények pedig azt mondják és mutatják, hogy a beteg a jövő huszonnégy órát el nem éri, tehát a keresetet minden baj nélkül meg ma be lehet adni s be is adják, miről se a betegnek, se a nőnek, hogy ezt megakadályozza, még sejtelme sincs, sőt ha a nő meg is tudná valahogy, a férj már oly állapotban van, hogy azt sem tudja, miről van szó, tehát meg nem akadályozhatja s nemsokára meghal; ezek után meg majdnem bizonyosra vehetjük, hogy a rokonok az útjokban álló állítólagos házasságtörő nőt örökösödési jogait illetőleg a törvény 39. §-ára hivatkozva nem igen 1 sokáig fognák kételyben hagyni s mihamarább megmutatnák neki I az ajtót, melyen legelőbb lehetne elhagynia a helyet, hol férjével mindig a legboldogabban élt, vagy hiba esetén is, neki azt férj' í rég megbocsátotta. Már én azt hiszem, hogy hasonló lehetségek elhárítása, illetve megakadályozása szempontjából szükségesnek mutatkoznék, hogy tekintve a súlyos következményeket, ne a kereset megindítása, hanem a per egy későbbi stádiuma — melyről a megholtnak okvetlenül tudomása volt, elválási szándéka tehát kétségtelenül documentálva van - vétessék határul, s a törvényben nyíltan kimondandó, hogy ha a per e határig nem fejlődött, tovább nem folytatható, ha pedig meghaladta : az illetékes bíróság jog-