A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 52. szám - Érvényesítheti-e tulajdoni jogát az engedményes a felfogható ellenében zálogjogilag bekebelezett olyan activ követelésre nézve melyre tulajdoni jogát telekkönyvileg bekebeleztetni elmulasztotta?

tárgyalás március 2-án vólt, holott én még február ö-án foglaltain. Azt talán felesleges megjegyeznem, hogy ilyen árúkra előleges árverést — pláne egy notórius zugirász kérelmére, — még akkor sem szabad elrendelni, ha az összes közreműködők beleegyeznek ! A botrány megtörténte után azonnal beszereztem a vonatkozó iratok hiteles másolatait, melyeknek hitelesítési záradékából kitűnvén az, hogy fegyelmi panaszhoz lettek általam beszerezve, Rikli Endre aljárásbiró már hat hó óta tudomással bir arról, hogy ha felem követelése a vételár-felosztás alkalmával ki nem telik, elleue fegyelmi úton leszek kénytelen felem jogait érvényesíteni; Rikli ur tehát a befolyt vételárra március 8-án beadott elsőbbségi igényem tárgyalására és a vételár felosztására a tárgyalási határidőt folyó évi november hó 3 0 - i k napjára tíizte ki. Ezen megható gyorsasága mellett azonban, ugy látszik, elég ideje volt arra is elkészülni, hogy az ő cirkulusait merészen zavaró ügyvédet meg fogja rendszabályozni; Rikli ur ugyanis azon szabálynál fogva, mely szerint: »a kinek az Isten hivatalt ad, eszet is ad hozzá«, a maga intézkedéseit szentnek és sérthetetlennek, önmagát pedig csalhatatlannak hiszi, s nem csoda, ha a kilátásban levő fegyelmi panasz bokrossá teszi. En mi rosszat sem sejtve, jelentem meg a tárgyaláson s ott azért, mert Rikli Endre aljárásbiró ezen általánosságban tett felhívására : »Nem volnának hajlandók a felek kiegyezkedni«, azt válaszoltam, hogy :„En nem egyezkedni, hanem tárgyalni jöttem«! oly éktelen orditozással lettem eltiltva a »kitérő válaszolástól«, hogy hirtelenjében valóban azt kellé hinnem, hogy nemcsak jogbiztonság, hanem személybiztonság tekintetében is a Bakonyba jutottam, midőn Rikli ur ítélőszéke elé kellett szerencsétlen ügyemet vinnem. Végső elszántsággal azonban, bátorságot vettem magamnak s tiltakozni merészkedtem az ellen, hogy reám az aljárásbiró ur kiabáljon, sőt kijelentettem, hogy ha az aljárásbiró úrban ilyen nagy az animozitás, én előtte nem tárgyalhatok, hanem más biró kiküldését fogom kérni. Ezen merészségemért azonban uram és parancsolóm 20frterejéig megbírságolt azon indokolással, hogy »kérdésére félre nézve és zseb re dugott kézzel járva válaszolta m.« Ezen emlékezetes tárgyalás meggyőzött (ingem két tényről : az egyik az, hogy a birói hatalommal nemcsak élni, hanem viszszaélni is lehet ; a másik tény az, hogy Rikli Endre ur nemcsak az animozitás, hanem a »fas és nefas« fogalmával nincs tisztában ! Rikli Endre ur — ha tiz évi gyakorlati fogalmazó-gyakornoki működése alatt a Wérthéi m-s zekrények romlandóság á n kivül egyebet meg nem tanult — annyit még is csak megtanulhatott volna, hogy az ő úgynevezett tárgyaló-»terme« nem kaszárnya, ő maga nem káplár, a tárgyaló ügyvéd nem közlegény, s hogy ennélfogva a tárgyaló ügyvéd nem köteles »mell ki, hass be« poziturában állani, ha közvetett megszólítással tiszteltetik (?) meg ! Megtanulhatta volna, hogy a tárgyaló ügyvéd — főleg ha gyomor-émelygésekben szokott szenvedni — nem köteles válaszolás alkalmával Rikli ur bölcseséget sugárzó arca felé fordítani profán tekintetét s hogy ennélfogva nem szabad az ügyvédre reáförmedni pusztán azért,mert nem egészen az ő szája íze szerint válaszol. Ha valaki, ugy én bizonynyal tisztelem a bíróban a bírót; de csak addig, míg díszes állásában annak megfelelő eljárást tanúsít, de egyúttal tiszteltetni kivánom a törvényt a biró által is; tiszteletet követelek a biró részéről a tárgyaló ügyvédnek, mert bármennyire bokrosodik is Rikli ur az ügyfele érdekét képviselő ügyvéd láttára, bizony nagy szükség van a független ügyvédre olyan bíróval szemben, a ki — mint Rikli ur — Wertheim-szekrényre s más olyan árúkra, melyek évszázadokig is eltarthatok, tarthatatlanság indokából előleges árverezést rendel el s ez által lehetővé teszi, hogy a távolabb lakó hitelezők csak akkor szerezzenek tudomást a cég bukásáról, midőn a fedezetül szolgálhatott árúk, .Munkács város piacán álló tűzmentes, kőből épült bolthelyiségből »ad majorem justitiae glóriám* már régen elárvereztettek Rikli ur a birói állást ez által nem látja megsértettnek, sőt azzal is emelni véli állása tekintélyét, ha egy zugirásznak három ügyvéd jelenlétében megengedi, hogy védelmét Rikli urnák tolla alá diktálja s a sommás birák ezen díszpéldánya a mondókát jóformán betűzve másolja! Hogy Rikli ur ezen s ehhez hasonló tényei által érzékenyebb sérelem ejtetik az általa elfoglalt díszes álláson, mint az én zsebre dugott kézzel adott válaszom által, azt. én hiszem, tudom, vallom és vallani fogom mindig, mert jogállamban ilyen igazságszolgáltatási botránynak nem volna szabad megtörténnie ! De azt kérdik t. kartársaim hogy hogyan került Rikli ur az általa elfoglalt helyre?! Ne tépelődjenek, megmondom : egy létrán'! Bartlia Ödön ügyvéd Beregszászon. Irodalom. A magyar csődjog rendszere. Irta: dr. Apáthy István, egyetemi tanár, akadémiai rendes tag, stb. Kiadja: az E ggénbe rger-féle könyvkereskedés. Dr. Apáthy e legújabb müvének második része csak a napokban hagyta el a sajtót, ki ezzel ismét egy nagyobb szabású rendszeres munkát fejezett be s bátran elmondhatjuk, hogy gazdagította vele jogi irodalmunkat. Apáthy "Magvar csődjoga« nem marad a tankönyvi szűk keretben, magasabb igényekkel lép fel, tudományos becsű, rendszeres művet akar nyújtani, mely ugyanegy időben tankönyvül is szolgál és a gyakorlati élet igényeinek is kiván megfelelni. A feladat, melyre szerző vállalkozott, éppen nem mondható csekélynek, hogy valaki ezt szerencsével oldhassa meg, mesteri kéz kell hozzá. Egy tudományos és rendszeres munkához ma már nagy igényeket köt a jogászközönség. A francia, de különösen a német irodalom e tekintetben oly irodalmi productumokkal lép fel. a melyek a jogászközönséget valóban elkapatták. A versenyzés ezekkel nálunk szerfelett nehéz, főleg a hiteítörvények terén. E törvények a nemzetközi forgalom folytán mindinkább az unificatio felé haladnak és intézkedéseik azonosak, a mi eltérés közöttük észlelhető, az nem oly lényeges, hogy egyik nemzet a másik hason szakba vágó irodalmi müveit haszonnal ne forgathatná. Hozzá járul ehhez az is, hogy a német és francia nyelv tudása e müveket a magyar müveit jogászközönség számára — a mely könyveket olvas — igen könnyen hozzáférhetőkké teszi. Dr. Apáthy a feladatot a csődtörvény anyagának rendszeres feldolgozása által vélte sikeresen megoldhatni. Ezt mi részünkről csak helyeselhetjük. A rendszeres mü általában magasabb műfaj, mint a kommentár, s különösen ennek az a neme, mely nálunk szokásos és a mely nem egyéb, mint a törvény egyes szakaszainak szerencsés, esetleg szerencsétlen paraphrasisa. Az új törvények után még nálunk is minden hivatott és nem hivatott tollából gomba-módjára teremnek hasonló munkák; akkor, midőn a dolog természeténél fogva igazi kommentárnak még helye siucsen. Ma már a régi értelemben vett kommentár-irodalom mind szűkebb határok közé szorul. A törvénynek számbavehető, igazi magyarázatát csak a gyakorlati élet, a juciikatura szolgáltatja, ezek a törvény próbakövei és főleg a judikatura az, a mely a feszes új ruhát az élet testére reá igazgatja, a vázba életet önt. A kommentár a magelevenedett törvény képét tünteti fel. Ez az oka, hogy a kommentár-irodalom mindinkább a jegyzetes törvénykiadásokra szorítkozik, a hol a magyarázatot nem az egyes ember és annak egyénisége, hanem az élet és a birói gyakorlat szolgáltatják. Tudományos műnek csak egy alakja lehet, a rendszeres feldolgozás, a mely a törvény gondolatát, mintegy a lelkét adja és ebből vezeti le annak egyes intézkedéseit; egy képet nyújt az intézményről, mely lehetővé teszi minden egyes szerv rendelkezését és funkcióját az olvasóval áttekintetni. Tudományos becscsel, aligha tévedüuk, ha azt mondjuk, hogy ma már csak az ily müvek bírnak és az újabb jogi irodalomban, ott, a hol tudományos munkáról van szó, más műfajt alig műveltetik. Ez az a rendszer, a melynek keretén belül az összehasonlító és a történelmi módszer érvényesülhetnek. Az ily munkák megírása nem egy-két hónap, hanem rendesen évek dolga. Elismerésre méltó, hogy szerző, a kinek legjelentékenyebb része volt a csődtörvény megalkotásánál, a ki tehát leghivatottabb lett volna azt »kommentálni« s a könyvpiacot saját kommentárjával, másokat megelőzve, elárasztani; ezt nem tette, hanem hivatását és a magya; jogi irodalom érdekeit jól felfogva, inkább évekig várt, csakhogy maradandó becsű munkát nyújthasson. Ma már alkalma nyílott neki a magyar judikatura által nyújtott becses anyagot is felhasználnia, a mi által müve magyar jelleget is nyert, de épen ez által alkalmatossá vált a gyakorlat kényesebb igényeit is kielégíteni. Nem szorítkozik a birói határozatoknak száraz közlésére, hanem összeköttetésbe hozza őket a csődjog rend-