A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 52. szám - Peres eljárásból származó felemelt bélyeglilletékek vajjon sohasem engedhetők-e el?

IL JOG. Erre pedig' a minden oldalról concedált zárlat sok esetben nem vezethet. Mi a zárlatnak célja ? Nem egyéb, mint a status quo főntartása. Helye van, ha a tulajtion- vagy birtokjogok vitásak, vagy ha valamely dolog jövedelme iránt több oldalról támasztatnak igénvek. Ilyen esetekben a fenyitö biró helyesen -fog zárlatot rendelni. De ott, hol pénzbeli kártérítésről van vita, a zárlatnak nincs helyes célja, sőt sok esetben a zárgondnoki kezelés költségei mindkét fél kárára a tömeget kimerítik vagy gyengítik. A hatjuk fél c joggal a független birót nemcsak a közvagyon, hanem a magánvagyonnal* is védelme végett. A dolus civilis, culpa civilis és a dolus eriminalis, culpa eriminalis között különbség csak a fokban van. Ha az amazok által okozott jogsérelmek megóvása végett biztosítást elrendelni jogot adunk, kellő garantiák mellett, a polgári bírónak, sőt közvetetten a közigazgatási hatóságnak, ezt észszerüleg a büntető biró jogköréből sem szabad kizárni a dolus eriminalis és culpa eriminalis által okozott sérelmek orvoslása végett. Azon bizalmat, zárt szenvedő vádlott nagyobb korlátozást szenved tulajdonában, ! melyet a 227. §. a közigazgatási hatóságoknak obiectivitása és mint az a kártérítés céljából mulhatlanul szükséges volna. Szóval | részrehajlatlansága iránt kifejez, követelhetjük a büntető biró a zárlat a dologbani jogok és nem a dologhozi jog biztosítására alkalmas, ez utóbbiak végett a biztosítási végrehajtás szolgál, mely a zálogjog megadása által a dologhozi jogot dologbánivá teszi, a dologhoz rögzíteni, tehát állandósítani, realisálni képes. Ezen következtetések ellenében csak egy formális ellenvetés volna tehető, t. i. az, hogy a végrehajtási törvény 223. §-a a biztosítási végrehajtás engedélyezéséhez oly feltételeket fűz, melyek a fenyitö per során legritkább esetekben fognának beállani a veszély valószínűsége mellett, t. i. a követelés összegének és lejáratának okiratszerü bizonyítását. Ez ellenvetés azonban meg nem állhat. A 223. g. t. i. garantiát képez alperes javára, megfelelöleg a polgári per formái és a bírónak a perhez való viszonya szempontjából. Erre a polgári peres eljárásban szükség van, mert a biró a peres kérdéssel csak az ítélethozatalkor foglalkozhatik s alperest is rendszerint a kérvény iránt meg nem hallgatja. A fen eljárás azonban a 22 i. §-ban kivánt biztosítékoknál sokl nagyobb garantiákkal szolgál, mert a fenyítő biró, mielőtt biztosítási végrehajtást rendel, ugy a veszély fenforgása, mint a panasz alapossága iránt önmaga szerez magának megbízható felvilágosítást s biztosítási végrehajtást csak akkor fog elrendelni, ha a panasz alaposságáról, a veszély valószínűségéről, sőt magának a per kimenetelének valószínűségéről is képet alkotott. Itt a végrehajtási törvény 227, §-ának analógiája áll be s ha a k'ncstárnak, közalapoknak stb. védelmére megengedjük a biztosítási végrehajtást a közigazgatási hatóságok egyszerű és rendszerint egyoldalú megkeresései alapján akkor, midőn sok esetben a vagyonkezelésnél támadt hiányért maga a megkereső hatóság is erkölcsileg felelős, annál kevesebb aggály nélkül ruházsst A itöX;al/ 1 számára még fokozottabb mérvben. Tehetjük ezt annál jogosultabban, mert maga azon tény, hogy e kérdésben a nézetek egy pontban mindeddig nem egyesülhettek, bizonyítja legfényesebben, hogy a büntető bíróságok a biztosítási végrehajtás elrendelés-: körül mennyire óvatosan szoktak eljárni, mert ha ez óvatosság nem élne bennünk, az esetek gyakorisága a kérdés megoldását tizenhat év alatt bizouyára már kikényszeritette volna. Rendeljünk tehát zárlatot ott, hol vitás tulajdon- vagy birtokjogok megóvásáról és biztosítási végrehajtást, ha kártérítési igényekről kellend intézkedni és óvakodjunk szigorúan attól, hogy fenyítő zárlat leple alá burkoljuk a biztosítási végrehajtást, mert a helyes nomenclatura mellőzése fogalomzavarra vezet, ez pedig a jogbiztonság aláásásával végződött mindig. Peres eljárásból származó felemelt bélyeglletékek vájjon sohasem engedhetők-e el ? Irta: VÖRÖS SÁNDOR, pénzügyminiszteri osztálytanácsos. Az államháztártás költségeit az állam — ha az államvagyon jövedelmeiből az ki nem kerül — a polgárok által fizetett közvetlen és közvetett adókból fedezi. Az a joga az államnak, hogy lakosaitól adót szedhessen, sarkalatos és nálunk alkotmányos adótörvényeinken alapszik. Hogy az állam törvényen alapuló jövedelme, ugy közvetlen' mint közvetett adóban ne csonkittassék, arra nézve feltétlen követelmény az adótörvények pontos végrehajtása; de ennek a végrehajtásnak olyannak kell lenni, hogy az annál alkalmazott szigor igazságos és az adófizető polgárokra nézve megnyugtató legyen. adjunk. Ott volt ugyanis a rangszerinti első és az utolsó, a 8-ik biró, az úgynevezett »Benjámin«. Befoglaltatott tehát egy tanács hármas keretébe az egész törvényszék. Nem is olyan nagy csoda hát, hogy ráakadtunk az alkalmazandó §-okra ott is, a hol nagyon jól el voltak rejtve. És Ítéltünk azok értelmében a törvény teljes szigorával. Elmarasztaltuk a bűnösöket a rabtartási költségekben is ; pedig azok a két napi hetenkénti böjt által Joviczánál és Pörgénél tetemesen alább szállanak. Nem könnyithetett rajtuk a védelem sem, melylyel az egész illavai ügyvédi kar (hárman vannak csak a boldogok) foglalkozott. Ezen körülményt sem vettük »enyhitőnek«, a mint ezt a trencséni ügyvédek, az illavai kollégák gyér kriminális praxisára célozva, élcelődve hangoztatták. Mert hát a védők, bár mindnyájan »szűz« beszédüket tartották, megállták helyüket. Éppen nem hátráltak meg az erős közvádló előtt, mint az a bizonyos s.-újhelyi ügyvéd (kár, hogy földim !), hanem a legsúlyosabb büntetéssel szemben a teljes felmentést kérték nagy merészen; a mire maga Vass Sándor mosolyodott el legelőször. Mert szerintük a lefolyt szomorú eseményeknek előidézőije az a »krajcáros igazságügyi politika«, a mely a törvényben elfogadott börtönrendszert máig sem léptette életbe, hanem az ország legsúlyosabban elitélt fegyenceit közös zárkákban tartja éjjel és nappal. Ez a »krajcáros« gondolat bizonyára onnan támadt a védőkben, hogy ők is négy napon át díjtalanul, hivatalból teljesítették a »magasztos« védői tisztet, mi alatt minden egyéb ügyeik s természetesen bevételeik is szüneteltek. Eigyelemmel azonban arra, hogy a fegyház lakói a politikai jogok gyakorlásától meg vannak fosztva: védőiktől is megvonatott a szó az igazságügyi politikát illetőleg . . . Hogy az Ítélkezésben nemcsak a helyes gokat, hanem a büntetés kimérésénél a kellő mértéket s a bűncselekmények minősítését is eltaláltuk-e, azt majd a felsőbb biróság fogja megmondani a csöndes, türelmes papirhalmazból, hol a történt eseményeknek, csak homályos, életnélküli fényképét fogja találni; de látni és hallani nem fog abból semmit, a mi az első fórum véleményét négy napon át közvetlenül befolyásolta. Legnehezebb része a büntető tudománynak a büntetés oszthatósága, annak igazságos kimérése; annyira, hogy sokszor a megérdemlett büntetéstétel mintegy befolyásolja a bűncselekmény minősítését. A fenforgó esetben megnehezítette azt különösen Vassal, a legnagyobb bűnössel szemben az 1880. évi XXXVII. t.-c. 36. §-a. É szerint ugyanis, a határozott tartamú szabadságvesztés büntetésre itélt egyén, ha ismét, büntetésének tartama alatt, oly bűntényt követ el, melyre határozott időtartamú szabadságvesztésbüntetés van előírva : a büntető törvénykönyv tételei szerint büntetendő, ugy azonban, hogy előbbi és újabb szabadságvesztés büntetésének együttes tartama a 20 évet meg nem haladhatja. Mi történhetik ezen §. szerint Vassal ? Az, hogy azon esetben, ha a »praemeditatio« — melynek bizonyítása ez esetnél nem könnyebb, mint Spanga s társai bűnügyében volt — nem találtatnék a felsőbb fórumokon beigazoltnak : Vass Sándor enyhébben fogna büntettetni, mint egy olyan bűntettes, a ki szabad lábon, kifogástalan előélettel követte el a szándékos emberölést s ennek kísérleteit. A szándékos emberölés bűntette ugyanis önmagában, min den halmazat nélkül, a btk. 279. §-a szerint 10 évtől 15 évig ter jedhetö fegyházzal büntettetik. Nos? Ebből Vass Sándor, a rablógyilkosságbani részvétel miatt már 15 évre elitélt fegyenc 5 évet kaphatna csak; mert ezzel már a 20 év el van érve ; tehát ő a büntetéstétel minimumán alól büntettetnék ; mely eset csak a btk. 92. §-ának alkalmazása mellett állhat elő. Már pedig, uraim ! — hogy Vass Sándor szavaival éljek — a ki »öt« látta és hallotta, nem sokat fog scrupulisálui a felett, hogy a 92 ik, vagy a 21-ik g-t érdemli-e meg inkább ! . . . En egyébiránt mint ember nem kívánom halálát, hanem hogy megtérjen és éljen. . . .