A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 47. szám - Kérdések a házasságon kívüli nemzésből származó igények körül

ft JOG. így föltétlenül felállítva a tétel implicite bűnhalmazat esetén kizárja a 92. §. alkalmazását s igy szigorúbb mint a törvény, mely a 92. §. alkalmazásának ilyetén megszorítását nem tartalmazza. A bűnhalmazat pedig szokszor lehet ugyan, de nem mindig szükségszerűen s feltétlenül oly körülmény, mely vádlottat a 92. §. kedvezményeire érdemetlenné tenné. Egy esetben azonban azt hisszük, hogy a minimum alkalmazása a törvény szelleménél fogva ki van zárva, de nem oly értelemben, hogy a büntetés okvetlenül a minimumnál nagyobb kell hogy legyen ; lehet az, ha a 92. §. alkalmazásának helye van, a minimumnál kisebb is. A minek alkalmazását kizártnak tartjuk, az maga a minimum. Ezen eset a büntetendő cselekményeknek büntettek és vétségekre történt osztályozásával függ össze s nem általános, hanem kizárólag a tételes törvény szerint bir jelentőséggel. Például szolgál egy gyakorlatomban legközelebb előfordult eset, melyben ez irányban az itélet ellen felebbeztem is, kevésbé a büntetés feltétlen szigorítása miatt, mint azért, hogy a felsőbb biróság az elvi kérdésben döntsön. Z. Jakab hatóság elleni erőszak büntette és könnyű testi sértés vétsége miatt 6 hónapi börtönre s 10 frt pénzbüntetésre ítéltetett. A biróság ítéletében a 92. §-t nem alkalmazte. Arról legalább sem az Ítéletben, sem az indokokban említés nem tétetett. Nézetem szerint ezen itélet a btkv. 96. és 98. §-ainak, a törvény szellemének kifejezett megsértését képezi. A dolog nézetem szerint igy áll: Minthogy a biróság a hatóság elleni erőszakot a 92. §-ra nem méltatta, vádlottnak ezen cselekménye a btkv 165. §-a alapján büntettet képez s igy legalább 6 hónapi börtönnel büntetendő. A megállapított 6 havi börtön tehát kizárólag a hatóság elleni erőszak után jár. De mi marad akkor a könnyű testi sértésre, mely pénzbüntetésen kivül fogházzal is büntetendő, miután a 92. §. ezen vétségre sem alkalmaztatott? Kézzelfoghatólag semmi s igy ezen vétség részben büntetlen marad, a mi a törvénynyel össze nem egyeztethető. Lehetett volna a könnyű testi sértés vétségére a 92. g-t alkalmazni, de akkor a fogház — főbüntetés — helyett pénzbüntetés lett volna megállapítandó, vagyis pénzbüntetés mint fő és azonfelül pénzbüntetés mint mellékbüntetés: miután a 6 havi börtönből a könnyű testi sértésre semmi sem juthat. A tényleg megállapított büntetésnek nem kellett volna ezért súlyosabbnak lennie, mert a 10 frt pénzbüntetés felosztathatott volna, felerészben a fő-, felerészben a mellékbüntetésre. Lehetett volna végül a hatóság elleni erőszakra a 92. §-t alkalmazni, a mire a concret esetben a biró magát indíttatva nem érezte, de más hason esetekben alkalmazása kizártnak nem tekinthető. De ez esetben az itélet a vádlottra sérelmes. Mert ez esetben a hatóság elleni erőszak csak vétséget képez s csak fogházzal büntethető s ha ezen bümett érdemesnek találtatik a 92. §. alkalmazására, akkor az nem emelhető újra bűntetté s a büntetés nem szabható ki börtönbem azért, mert a vele concurráló vétségre megállapítandó fogházbüntetéssel együtt a büntetés 6 hónapban, tehát oly mértékben állapittatik meg, mely mértékben börtönbüntetést is meg lehet állapítani. Ellenkezőleg, ez esetben kétségkívül a 97. §. alkalmazandó, mely több vétség halmazatánál intézkedik s mely egyáltalán külömbséget nem tesz a között, vájjon a cselekmény már eredetiteg vétség volt-e, vagy correctionalisáltatott-e ? Az ellenkező felfogás a törvény által határozottan ki van zárva, a vádlottra hátrányos értelmezésnek, ha kétely férne is a törvény szavaihoz, mint a hogy nem fér, útját állaná az elv: in dubio mitius. Hason esetek a gyakorlatban gyakran fordulnak elő. Ugyanazért nem véltünk fölösleges munkát végezni, midőn a halmazat megbüntetésének általánosan elfogadott s törvényünkben is sauctionált alapeszméjét alkalmilag megbeszélés tárgyává tettük. Kérdések a házasságon kívüli nemzésből származó igények körül. * Irta : Dr. ZAÁRY JÓZSEF, dunaföldvári ügyvéd. Engedje meg a t. szerkesztőség, hogy dr. S i n g e r Lőrinc kartárs urnák a »Jog« 42-ik számában megjelent ellenvéleményére * Ezzel befejezettnek nyilvánítjuk az e tárgy feletti vitát. A szerk. I válaszolva, értekezésem tárgyát a fenti szövegezésben magam I körvonalozzam. Midőn a »Jo£« 38-ik számában közlött értekezésemet közre I bocsátám, ezt azon jó szándékból cselekvém, hogy a jogvédelemmel foglalkozó szakférfiak — és különösen az 1874 : XXXI V. t.-c. j 19. §-a értelmében a jogszolgáltatás terén mutatkozó hiányok orvoslása iránti javaslat tételre hivatott ügyvédi kamarák figyelmét téves fogalomból kisugárzó visszás állapotok fenforgására irányítsam. Igen természetes tehát, hogy a mily őszintén üdvözölnék ez irányban jelentkező minden eszmecserét, sőt általam panaczlott illetékszabályok összeállítóinak vagy azok bizományosainak érdesebb ellennyilatkozatát is higgadt hozzákészültséggel kellene fogadnom ; — éppen oly meglepő azon fitymáló gúnyor, melylyel dr. Singer Lőrinc kartárs ur cáfolatának bekezdésében felszólalásomat összegezi, — meglepő pedig annál inkább, mert a mivel közleményem kiindulási pontját igazolám, az illetékszabályok útvesztő kuszáltságát ő maga is megerősíti. Értekezésemben én sem a leletezőt, sem az illeték kiszabó kincstári közegeket meg nem támadtam, sőt tapasztalásomból hangsulyozám, »hogy jogfejlődésünktől eltérő osztrák kaptára rámázott bélyegtörvényeinken maguk a felsőbb pénzügyi szakközegek sem képesek eligazodni.« Elvi kérdést szellőztető közleményem gócpontja abban tömörül : vájjon az 1881: LIX. t. c. 23. §-nak 2 b. pontja alapján sommás eljárásra utalt perek egyáltalán tekinthetők-e atyasági pereknek ? Részemről ismétlések elkerülése tekintetéből hivatkozom a »Jog« 38-ik számában megjelent fejtegetésemre. Csodálom, hogy dr. Singer Lőrinc kartárs ur ezen kérdés beható jogelemzése fölött oly könnyedén átsurran, s a kereset jogalapját annak tárgyával összetévesztve, ilynemű sommás perek ítéleteinél az ílletéki díjjegyzék 48. tételének D. d. pontját helyesen alkalmazhatónak találja akkor, — midőn azon felfogásnak hódol, hogy az atyasági keresetek elbírálása most a törvényszékek hatáskörébe tartozik, s azt hiszi: »hogy helytelen útra jutott gyakorlatunk, midőn a házasságon kívüli nemzésből származó igények iránti kereseteket, mint atyasági pereket tárgyalja.* Ha tehát ez igy vau, miért nem vonja le belőle kartárs ur azon okszerű következtetést, hogy a tévelyeket ostromolni kell, nem pedig azok előtt meghajolni; — s hogy a megháborított jogrend helyreállításának szorgalmazására első sorban a jogvédelemre szervezett ügyvédi kar lévén hivatva, egyes tagjainak felszólamlásaik legszigorúbban felülbírálhatok, de öntömjénezés nélkül sohasem kicsinyelhetők. — Vagy talán mi csak sekrestyései volnánk Themis templomának, — arra valók, hogy annak gyűjtő perselyét térdhajlongva csengessük ? ! Az 1881 : LIX. t.-c. 13. §-ának 2 b. pontjához alkalmazkodva én sem tartom szükségesnek ilynemű perekben az atyaság kimondásának kérelmezését; — téves azonban t. kartárs urnák ebből I levont ama következtetése : hogy ha alperes felperessel való nemi közösülését beismerte, tehát ez alapon a házasságon kivüli nem zésből származó igényekben elmarasztalható. Téves pedig éppen | az idézett törvény rendelkezésénél fogva, mely valamint az atyasági kérdést sora más per tárgyávánem min öI siti, éppen ugy n e m a m e g t ö r t é n t nemi közösülésre, I hanem a házasságon kivüli nemzésre alapitja felperes kereseti jogosultságát, — és igen helyesen, mert másként nem az emberiség legszánalomra méltóbb csemetéi, hanem annak a fatális időben többekkel is kéjelgő elvetemült tagjai része| sülnének bűnre serkentő jogvédelemben. Ez pedig sem a közerkölcsiséggel, sem a törvényhozás gondoskodásával össze nem [ egyeztethető. Következéskép az igény jogcíme mulhatlanul j igazolandó. Ezen feltevésnek ad helyt első értekezésemben idézett Ítéletével a főméltóságú kir. Curia is, határozattá emelvén, hogy a természetes apának hivatalból való kimondása akkor sem mellőzhető, ha azt a fél nem ; kérelmezte. Minthogy azonban a ppttás 68. §-a szerint az ellenbeszéd előterjesztése után a keresetlevélben foglalt követelés felébb nem emelhető, 248. §-a szerint pedig az itélet a fél ! kérelmén tul nem terjedhet, a jog-hermeneutika szövétnekénck világítása mellett ebből is látható, hogy a természetes apaság kimondása nem tárgya, hanem csak alapja azon sommás pernek, mely a házasságon kivüli nemzés — vagyis a természetes i apaság igazolását szükségkép feltételezi. De ugyan ezen következtetésre vezet az illetéki díjjegyzék | 48. tételének D. d. pontja is, mely szerint »h a a per tárgy