A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 35. szám - A katonai büntetőjog reformja

139 hajtató szorgalmazására végrehajtási uton adatván el, amaz ingatlannak vételára az ily esetekben egyedül irányadó végrehajtási törvény szabályai értelmében a 189. §-ban felsorolt előnyös tételek kifizetése után, a 19). §. rendelkezéseihez képest, a jelzálogos hitele tök kielégítésére szolgál, mert e szerint s tekintettel arra, hogy a végrehajtási törvény nem tartalmaz oly rendelkezést, mely szerint a végrehajtás utján eladott ingatlan vételárából a végrehajtást szenvedett csődtömegének gondnoka tömeggondnoki dijának a jelzálogos hitelezők követelései előtt való sorozását igényelhetné, az első bírósági végzésnek dr. Sz. M. tömeggondnok 1,000 írt díját sorozó neheztelt részét megváltoztatni és '21,725/886. számú sorrendi tárgyalási jegyzőkönyv alapján a jelzálogos hitelezők követelései közül a tkkvi raagsorozat szerint a n.-kikindai összesített kerületi árvapénztárnak a n.-kikindai 3,380. számú telek- ( jegyzőkönyvben Cl) sorszám alatt bekebelezett 1,000 frt tőke ] követelését és annak az árverés napját megelőző három évről hátralékos, valamint az árverés napjától a kifizetésig tovább járó 8° 0 kamatát sorozni kellett. A magyar kir. Curia: A másodbirósági végzés nem neheztelt részében érintetlenül, felfolyamodással megtámadott azon részében pedig, mely szerint dr. Sz. M. mint Sch. K. csődtömeggondnoka 1,0J0 frt gondnoki díjának sorozása mellőztetett, ide vonatkozólag felhozott okok alapján helvbenhagvatik. (1888. május 2-án 693/888. p.) Bün-ügyekben. Közhivatalnok azou cselekménye, hogy harnuidik részére érkezett és hivatalos pénzt tartalmazó postautalványra e harmadik kézjegyét és nevét a címzett tudta és beleegyezése nélkül reá Írja, egyúttal az ulalvány vételének elismeréséül a kézbesítési könyvbe a címzett uevét is oda irja, azután a felvett pénzt saját céljaira felhasználja, nem a hivatali sikkasztás, hauem a btk. 891. §-ába ütköző és 39-2. §. szerint minősülő közokirat hamisítás büutettének tényálladékál állapítja meg. A magy. kir. Curia: ( A szabadkai kir. t.-szék előtt több rendbeli hivatali sikkasztás bűntettével vádolt Sch. Vilmos elleni bűnügyben. Tekintve, hogy vádlottnak a N. András részére érkezett 200 frtos postautalványra vonatkozó azon cselekménye, hogy arra a címzett tudta és beleegyezése nélkül annak kézvonásait jegyezte, sőt annak nevét is aláirta, egyszersmind a napló 25. sz. a. átirat mellett levő kézbesítési könyvbe az utalvány átvételének elismeréséül a nevezett címzettnek nevét is beirta s annak folytán az utalványozott összeget, magának vagyoni haszonszerzés végett felvette, a btk. 391. §-ába ütköző és a 392. §. szerint minősülő közokirat hamisítási bűntett tényálladékát állapítja meg stb. (1888. évi július 12. 3,020. sz. a.) Adalék a btk. 336. §. 1, pontja szerinti lopás büutettének fogalom-meghatározásához. A vallás szerlartásaihoz tartozó tárgyaknak csupán azok tekinthetők, melyek az isteni tisztelet megtartásakor a vallásszertartást vezetők, vagy azok segédei által, az illető felekezet szabványai szerint használtatnak, de nem azon tárgyak is, melyek az egyes hivek által, ezek ájtatosságának gyakorlatára használtatnak é> ezek tulajdonát képezik. A máramaros-szigeti kir. törvényszék (1888. február 28-án 679/1888. B.) lopás bűntettei és vétségei miatt vádolt E. Mór elleni bűnügyben itélt: vádlott a btk. 333. §-ába ütköző és 336. §. 1. és 3 pontjai szerint minősülő lopás bűntette; 2. a btk. 333. §-ába ütköző és a 336. §. 3. pontja szerint minősülő lopás bűntette; 3. a btk. 333. §-ába ütköző és a 336. §. 1. pontja szerint minősülő lopás bűntelte; 4. a btk. 333. §-ába ütköző és 334. §. szerint minősülő lopás vétsége; végül 5. a btk. 333. §-ába ütköző és a 334. §. szerint minősülő lopás vétsége miatt bűnösnek nyilvánittatik és ezért a btk. 340. §-a alapján és a btk. 97. §-ára való figyelemmel összbüntet.ésként 4 évi fegyházbüntetésre s öt évi hivatalvesztésre Ítéltetik- Indokolás: A jelen bűnügyben foganatosított vizsgálat és f. évi február hó 28-án megtartott végtárgyalás folyamán kiderített tényállás szerint 1887. évi október 2-án a m.-szigeti nagy imaházból a templomi szekrény feltörése folytán V. Burech kárára a bűnjelül szolgák) thaleszek egyike, az O. Salamon kárára pedig ugyanonnan a bűnjelül szolgáló zsidó imádságok egyike lopatott el. II. Az emiitett évi október hó 7-én a »Visnyicz.c nevet viselő magán imaházból egy 10 forint értékű ingaóra, mint ezt a végtárgyalás során kihallgatott N. Frójun panaszos és V. Jankel templomi szolga egybehangzólag vallják, oly módon lopatott el, hogy a tettes a bezárt ablak egy tábláját éjjel kitörvén, az igy támadt résen benyúlt s az ablakot kinyitván, azon keresztül a templomba bemászott. III. A három darab thaleszre nézve a végtárgyalás során megjelent S. Eizik panaszos és M. Jankel egyházi szolga hit alatt vallották azt, miszerint azok a helybeli »seffárt« hitközség templomából lopattak el s azok a S. Eizik, R. Adolf és St. Zsigmond ide való lakosok tulajdonát képezik. IV. Ugyancsak a bizonyítási eljárás anyagából merített tényállás teszi kétségtelenné azt is, miszerint 1887. évi október hó 14-én F. Icik p—i lakos M.-Szigetre jővén, itt Ch. Smil házánál levő imaszobában egy nyitott szekrényben 18 frt értékű rkét pár imádságot helyezett el, a honnan az ellopatott. V. D. Ábrahám azon panaszát terjesztette elő, hogy 1887. évi október havában egy szombat napon E. Mór vádlott hozzájuk jött és ott hált; midőn pedig reggel eltávozott, egy zsákban elhelyezett 9 tucat harisnyát és 14 vég csipkét magával vitt, mely tárgyak közül a harisnyákat E. Nuszlinak adta el. E. Mór vádlott ugy a vizsgálat, mint a végtárgyalás során tagadta azt, hogy a pontonkint felsorolt lopásokat ő követte volna el és azt állítja, miszerint a négy első csoportban emiitett tárgyakat ő egy ismeretlen fiatal zsidó embertől vette, ki ő előtte azt állította, hogy ő azon tárgyakat árverésen vásárolta meg. Vádlott aztán az ingaórát N. Sándornak adta el 4 frtért; majd Sz.-ra menvén, ott egy thaleszt F. L.-nek 4 frtért, aztán egy thaleszt Sz.-án D. Józsefnek 3 frt 50 krért, egy másikat V. Lébnek 2 frt 50 krért, végül a 4-ik thaleszt 2 darab »zsidó miatyánk«-kal együtt R. Józsefnek eladott. Állítja továbbá, miszerint 1887. évi október hó 15-én ugyanazon ismeretlen zsidó fiatal ember két pár imádságot adott át vádlottnak eladás végett; az egyik párt vádlott eladta, a másikat azonban el nem adhatta, mert azzal a városi rendőrség által elfogatott. Az egyik pár tízparancsolatot vádlott sajátjának állítja s azt a vasúti állomásnál N. Icik bérkocsisnak zálogosította el. A D. Ábrahám kárára elkövetett lopást is tagadja a vádlott és azt állítja, miszerint a kérdéses tárgyakat neki eladás végett nevezett panaszos adta át. Tekintettel azonban arra, miszerint vádlott azon valószínűtlen előadását, hogy a 4 első pontban említett s az ájtatoskodásnál használni szokott dolgokat egy ismeretlen zsidótól vette volna meg, mivel sem képes igazolni; tekintettel arra, hogy V. B. és Ö. Salamon panaszosok esküt tettek arra, hogy a lopás a templomból a zár feltörése által követtetett el; mig N. Frójim és V. Jankel szintén hit alatt tett vallomásukkal kétségtelen, hogy vádlott a bűnjelül szolgáló órát bemászás folytán lopta el; tekintettel továbbá arra, miszerint M. Jankel és S. Eizik eskü alatt vallják, hogy az előbbinek felügyelete alatt állolt, az utóbbinak és a templomban mellette ülni szokott St Zsigmond és R. Adolfnak pedig tulajdonát képező 3 db. thalesz a »seffart« hitközség rendes templomából lopatott el ismeretlen módon; mig az F. Icik két pár imádsága egy magán imaháznál egy nyitott ládában volt elhelyezve ; tekintettel továbbá arra, miszerint E. Mór vádlott az eskü alatt kihallgatott P. Hersch rendőr és M. Jankel tanuk előtt bíróságon kívül önként beismerte, miszerint a felsorolt( lopásokat ő követte el; tekintettel továbbá arra, miszerint D. Ábrahám esküt tett arra, hogy a kérdéses harisnyákat és csipkéket tőle vádlott lopta el s vádlottnak e tekintetben mentségül felhozott azon állítását, hogy neki, e tárgyakat nevezett panaszló eladás céljából maga adta át, D. Ábrahám tényirata és Kr. Nuszli vallomása teljesen megcáfolja; tekintettel végül arra, miszerint a hit alatt kihallgatott N. Sándor, K. János, Sz. István, N. Icik, R. József, P. Pója, N. Léb tanuk, valamint a vizsgálat összes adataiból vont okszerű következtetés vádlott bűnösségét teljes mérvben támogatják: ennélfogva E. Mór vádlottat, tekintettel egyrészt a bűnhalmazatra, a kár csekélységére, büntetlen előéletére, az ítéletben meghatározott büntetéssel sújtani kellett. A budapesti kir. itélö tábla: (1883. ápril 18. 10,446/88. B.) A kir. itélö tábla a V. B. kárára elkövetett lopást a btk. 333. §-ába ütköző s a 336. §. 1. és 3. pontja szerint minősülőnek, az Ö. Salamon kárára elkövetett lopást pedig a btk. 333. §-ába ütköző és a 336. §. 3. pontja szerint minősülőnek mondja ki. A neheztelt Ítélet enyhítő körülményeinek méltatóbb figyelembe vételével a vádlott fegyházbüntetése három évre leszállittatik s ezzel a változtatással egyebekben az első biróság ítélete helvbenhagyatik. A m. kir. Curia: (1888. június 14-én, 5,015/1888. B.) A vallás szertartásaihoz tartozó tárgyaknak csupán azok tekinthetők: melyek az isteni tisztelet megtartása, a szertartást vezetők vagy azok segédei által, az illető vallásfelekezet szabványai szerint hasz-