A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 33. szám - Bizonyos nap lejáratáig szóló váltó érvényességéről

276 fl JOG. 269. §-á t; hanem büntetést szab a vele űzött viszszaélésre. Ezt nem szabad szem elöl tévesztenünk. Ezzel be is fejezhetném jelen soraimat, constatálván azt, hogy az alaptétel, a melyből a tisztelt cikkiró ur kiindult, hamis és hogy ennélfogva egész okoskodása halomra dől. Minthogy azonban a mondott cikkben sok mindenféle van fölkavarva, a mi nem épen az eszmék tisztázására szolgál, azt hiszem, nem élek vissza a tisztelt olvasó türelmével, ha még egynéhány megjegyzést kockáztatok. Teljesen egyetértek a tisztelt cikkíróval abban, hogy a per folyamata alatt oly személy ellen, »ki eddig perbeállitva nem volt«, újabb perfelvételi határidőt sem lehet kitűzni; de nem látom át, hogy ezt miért tartja szükségesnek hangsúlyozni, a mikor ez az ő esetében ugy sem jöhet kérdésbe, miután a szóban forgó örökös, habár nem egyénileg megnevezve, de mint az, »ismeretlen örökösök* egyike, ugy is már perben álló személy, képviselve az ügygondnok által s ennélfogva nincs is sem szüksége, sem módja, hogy akár ő maga avatkozzék a perbe, akár pedig, hogy a felperes őt perbe hivja. A pptts. 269. §-a szerint joga van a bíróságnál más ügyvédet nevezni vagy az ügygondnokot ügyének célszerű védelme iránt kellőleg utasítani, egyébként pedig mindezek elmulasztásának következményeit magának tulajdonithatja. Az ügygondnokra nézve ellenben a pptts. 268. §-a kimondja, hogy »jogai és kötelességei ugyanazok, melyek a fél által rendelt ügyvédéi«. Mindezekből világos, hogy az ismeretlen örökösként hirdetményileg idézett és ügygondnok által képviselt félre nézve az eljárás és Ítélet kötelező, hiszen mi értelme is volna különben a hirdetményi idézésnek meg az ügygondnok kinevezésének?! . . . Ama tisztelt cikkiró ur mégis azt irja elmésen : »egy jogutód sem lesz pókhálóba szálló légy, hogy önként avatkozzék oly perbe, melynek következménye a kötelezettség teljesítésére kötelezés lesz.* (!) . . . Hogy a perbehivás kerete kiszélesítendő volna, abban egyet értek én is a tisztelt cikkíróval azon tekintetben, hogy szükségét látom nemcsak a szavatos, hanem esetleg oly személy perbehivatásának, a ki jövőben talán maga támaszthatna szavatossági igényt a peres felek valamelyike ellen, s ha már régi szavatossági perünket elcseréltük, a perbehivás intézményével kár volt, hogy azt nem a mintául vett külföldi törvényhozás példája szerint fogadtuk jogrendszerünkbe és nem szabályoztuk egyidejűleg a mellékavatkozást is, mely iránt még most is oly zavar uralkodik, hogy például mind Herczegh, mind Králik a csődtörvényhez irt magyarázataikban a megtámadási pereknél megengedett (mellék-) avatkozást illetőleg az olvasót a pptts.-nak a (fő-) avatkozásra vonatkozó 72. és 73. §§-aira utalják. Egyebekben a tisztelt szerző a perbehivást, ugy látszik, a régi szavatossági per mintájára akarná átalakítani, tehát a történeti átalakulás figyelembe vétele nélkül visszafejleszteni azzá a perintézménynyé, a melyet a novella épen a perbehivással és a mellékavatkozással helyettesitett. Ez utóbbi fontos és különös természetű intézmények kimerítő fejtegetését azonbaa, a mely itt igen messze vezetne, más alkálómra kell halasztanom. D}, Baintner Hugó> egyetemi tanácsjegyző Kolozsvárt. Bizonyos nap lejáratáig szóló váltó érvényességéről. Irta Dr. GORNER JÓZSEF Lúgoson. A törvényszéki gyakorlatban nem ritkán előfordul azon eset, hogy olyan váltó is bepereltetett, melynek fizetési határideje bizonyos nap lejáratáig [(»bis«) pld. 1888. évi október 30-ig fizessen ön et cet.J szól. Ilyen váltókkal szemben a k i r. tábla azon szempontból indult ki, miszerint az »ig« />bis« szó által a lejárat napja kellően meg volna határozva, mert pld. egy október 30-ig fizetendő váltó alapján a váltóadós október 1. napja előtt nem tartozik fizetni, a váltótulajdonos pedig a fizetést október 1. napja előtt nem követelheti. Ezen indokolásnál fogva a váltó lejáratát meghatározott napra szólónak tekintette és a váltóadóst fizetésre utasította. A k i r. C u r i a épen ellenkező nézetnek hódol és azt mondja számos határozatban, hogy bizonyos határnap lejáratáig intézkedő váltóknál, pld. egy október 30. napjáig szóló váltónál a váltóösszeg a kelettől kezdve egészen október 30-ig akármelyik napon volna kifizethető, miért is a váltó lejárati napját kellően igazolva nem találja s így lényeges kellék hiánya miatt a váltót érvénytelennek tekinti. Miután a felek valószínű akarata a kizárólagos formalismusra alapított váltójogban ezen kérdés megfejtésénél tekintetbe nem jöhet, ama hézagot csak a váltó szószerinti értelme után es az általános szabályok alkalmazásából levont következtetések után lehet pótolni. Szerény nézetem szerint a kir. táblai Ítéletet helyesen indokolva találom és azt minden tekintetbenelfogadom. De a kir. Curia által kifejtett nézetet közelebbről vizsgálván, az eredmény szintén az ilyen váltó érvényessége mellett szól. A kir. Curia ugyanis azt mondja, hogy az ilyen váltóban foglalt követelés pld. egészen október 30. napjáig a kelet után akármelyik napon fizethető volna s így a lejárati napot bizonytalannak találja. Már mostan ezen következtetés után indulva csak 2 eset képzelhető : 1. vagy azon eset, hogy a váltóadós október 30. napjának lefolytáig saját választása szerint akármelyik napon fizethet és nem teljesítés esetére csak a határidő utolsó napjának letelte után szorítható fizetésre, vagy pedig 2. a váltótulajdonos, azaz a kibocsátó, forgatmányos vagy az engedményes a váltóösszeg megfizetését egészen október hó 30. napjáig akármelyik neki tetsző napon követelheti és ezen esetben a határidő letelte utána váltóra fizetést követelni nem lehet. Megjegyzendő, hogy ezen két lehetőség egymást kölcsönösen kizárja, hogy tehát az egyiknek fenforgása mellett a másik eset fenforoghatása absolut lehetetlenséget képez. Tertium non datur. Mindezek alapján I. ha az 1. pont alatti lehetőséget kiindulási alapul elfogadjuk, utána következtetve a váltóadós október 30. napjáig akármikor fizethet, fizetésének tárgyát pedig — a váltó jogi természete szerint — csak az egész váltóbeli összeg képezheti és közbeneső kamatokat fel nem számithat. Ezen fizethetési jogosultság az adósra nézve egészen október 30. napjáig kedvezményt képez, mert előbb fizethet, de nem tartozik fizetni, de ha nem fizet a határidő letelte után fizetésre szorítható. Az utóbbi esetben tehát a váltó lejárata október 30. napjára esik, mert ezen nappal a váltóadós részéről történendő korábbi fizethetésnek lehetősége elesik, ebbeli kedvezménye megszűnik és kötelességgé válik; az első esetben pedig azon körülményt, hogy az adós a határnap leteltéig, tehát az utolsó napnál korábban is fizethet, sem lehet a hitelező hátrányára magyarázni, mert ha az adós korábban fizet, a hitelező pénzét annál előbb teljes összegben megkapja és másképen hasznosíthatja. Ezen az adósra nézve látszólagos kedvezmény gyakorlatilag s valósággal a hitelezőre nézve tehát csak előnyös lehet, de hátrányára semmi esetre nem szolgálhat; és mivel ilyen javára és előnyére lévő körülményt a váltó érvénytelenítésére s igy a hitelező közvetlen károsítására megmagyarázni nem lehet és ad absurdum vezetne, ezen esetben kimondani kellene : hogy egy ilyen váltó érvényesnek tekintendő, lejárata határozottan a teljesítésre kiszabott utolsó határnapra esik, de az adós jogosultságában áll a váltót lejárat előtt is beváltani, esetleg a váltóbeli összeget birói letétbe helyezni. II. Tekintve a második lehetőséget: a hitelező a váltóbeli összeget saját választása szerint a kelet után október 30. napjáig akármelyik napon követelhetné. Ilyen váltó tehát a látra szóló váltó lényegével bir. Ezen állítás annál alaposabbnak látszik, mert a törvény értelmében a látra szóló váltó szintén kelet után legkésőbben 2 esztendő alatt fizetés céljából érvényesítendő, de a felek közmegegyezéssel rövidebb határidőt LS szabhatnak. Jelen esetben tehát a fentebbiekben érintett váltó lát;a szóló váltót képezne, mely legkésőbben október 30. napján bemutatandó volna. A váltó lejárati napját tehát a bemutatási nap képezné s a váltó lényeges kellékhiányban nem szenved, miért is az a jelen esetben szintén kétségtelenül érvényes volna. Ezen nézet szerint egy ilyen váltó a fentebb 1. és 2. pont alatt érintett tekintetek alá vonható nem volna. De ezen nézet tökéletesen azonos a kir. tábla által kifejtett nézetével, a váltó lejárata határozottan október 30. napjára esnék és a váltó minden további vita nélkül már magában véve érvényes volna. A mennyiben tehát egy ilyen váltó érvényességét minden képzelhető lehetőségben jogilag megsemmisíteni nem szabad a felsőbb bíróságok feladata volna gyakorlatilag megállapítani, vaj-